Merényletek Európában: szíven lőtt kormányfő, hídon meggyilkolt politikus, koncerten megkéselt polgármester

Sokkolta Szlovákiát és Európát, hogy szerdán délután merényletet kíséreltek meg Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen. Ficóra a Pozsonytól 180 kilométerre északkeletre található Nyitrabányán (Handlová) tartott kormányülés után lőtt rá ötször egy 71 éves író közvetlen közelről. Három lövedék találta el a kormányfőt, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Állapotát egy ötórás műtét során stabilizálták. Peter Pellegrini leendő államfő csütörtök délután azt mondta, miután meglátogatta a kórházban a miniszterelnököt, hogy Fico állapota továbbra is rendkívül súlyos, mindössze pár percet tudtak beszélni egymással.

Az Új Szó szerint a Reuters egyik podcastjában arról beszéltek, hogy a Fico elleni támadás több mint húsz éve az első merénylet magas rangú európai politikai vezető ellen.

Szomszédos merényletek

Szlovákiában a legutóbbi, politikus elleni halálos merényletet 1999. január 11-én követték el, amikor Ján Duckýt, a Mečiar-kormány volt gazdasági miniszterét lőtték le egy társasház folyosóján Pozsonyban. Az Új Szó épp tíz éve írt róla, hogy azóta sem ítéltek el senkit az ügyben. Az ukrán állampolgár Oleg T. K.-t vádolták meg, aki azonban Ukrajnában élt akkoriban. 2020-ban végül ejtették ellene a vádakat. Így rejtély maradt, hogy pontosan miért is akarták megölni Duckýt, de köze lehetett hozzá a nevével összeforrt fiktív számlás ügynek is, ezeket egy gázipari cég vezetőjeként állította ki.

Szerbiában Slobodan Milošević rendszerének bukása meglehetősen kaotikus volt a koszovói háborúval, a NATO-intervencióval és bombázásokkal, tömegtüntetésekkel és politikai gyilkosságokkal. 2000-ben ennek a hullámnak esett áldozatul Ivan Stambolić, akit augusztus végén kocogás közben raboltak el, majd öltek meg – valószínűleg Milošević tudtával és akaratával – a különleges erők. A jugoszláv elnöki posztra is pályázó politikus holttestét 2003-ban találták meg egy erdőben. Boško Perošević vajdasági vezető is 2000-ben halt meg, egy Milivoje Gutović nevű merénylő lőtte főbe.

A legismertebb áldozat azonban Zoran Đinđić miniszterelnök volt, aki 2001-ben lépett a megbuktatott Milošević örökébe, majd beiktatás után ki is adta a hágai bíróságnak háborús bűnökkel vádolt elődjét.

Mivel a maffiaügyeknek is nekiment, a Milošević-korszakot visszasíró különleges osztagosok és a szervezett bűnözés is a kormányfő likvidálása mellett döntött. Egy sikertelen merényletkísérlet után 2003. március 12-én egy kormányépület előtt lőtték szíven Đinđićet, aki a svéd külügyminiszterrel találkozott volna. Đinđić gyilkosa, Zvezdan Jovanović azt vallotta a letartóztatása után, hogy a merénylettel az volt a célja, hogy Szerbia visszatérjen a Milošević-érába.

A merénylet után szükségállapotot rendeltek el egész Szerbiában, és óriási razziasorozat indult, 11 ezer embert vettek őrizetbe, tíznél is több vádlott ellen indult a gyilkosság miatt per, végül 8 és 40 év közötti büntetéseket osztottak ki. Milorad Ulemeket, az egyik felbujtót egy másik befolyásos politikus, Vuk Drašković meggyilkolásának kísérletéért is elítélték. A gyilkosságról bővebben a húszéves évfordulójára írt cikkünkben olvashat.

Déli szomszédunkban, Horvátországban Ante Paradžik volt az utolsó jelentősebb politikus, aki ellen merényletet követtek el, még 1991. szeptember 21-én, a horvát függetlenség hajnalán. Az usztasa múlttal is kacérkodó Horvát Jogok Pártja alapítóját egy politikai gyűlés után ölték meg. Paradžik pártja a kiéleződő szerb–horvát konfliktus miatt milíciát szervezett, aminek ő lett a vezérkari főnöke, a Franjo Tuđman vezette kormányerők emiatt puccstól tartottak, pert szerveztek a Horvát Jogok Pártja vezetőinek. Paradžikot olyan rendőrök ölték meg, akik utólag azt állították, hogy szerb lázadóknak nézték őt és kíséretét.

A kilencvenes évek eleji délszláv káoszban Szlovéniában is megöltek egy politikust, méghozzá a feltaláló és elnökjelölt Ivan Krambergert. A férfi egy választási gyűlést tartott az északkelet-szlovéniai Jurovski Dol faluban 1992. június 7-én, beszéde közben lőtték meg. A tettes egy helyi férfi volt, aki részegen egy vadászpuskával lőtt, indítéka a mai napig homályos. Kramberger temetésén hétezer ember vett részt. Kramberger elítélt gyilkosa haláláig tagadta, hogy ő követte el a merényletet, szerinte csak rákenték azt. Kramberger életéről és haláláról később dokumentumfilm is készült, szobrot is állítottak neki.

Szláv térség

Borisz Nyemcov korábbi miniszterelnök-helyettesből Vlagyimir Putyin kormányzatának kritikusává vált az évek alatt, amit a rezsim nem hagyhatott: 2015-ben Moszkva belvárosában végeztek vele. A politikust egy ideig Borisz Jelcin lehetséges utódaként is számon tartották, majd Putyin partvonalra szorította. Ellenzékből egyre többet bírálta a korrupciót és a 2014-ben kezdődött ukrajnai orosz beavatkozást, a Krím elcsatolását. 2015. február 27-én lőtték le a Kremlbe vezető Bolsoj Moszkovreckij hídon. Az ügyben öt csecsen férfit elítéltek, de a per a megrendelő személyére nem igazán tért ki. Dmitrji Peszkov Kreml-szóvivő ennyivel rázta le a gyanúsítgatásokat: „Semmi köze az orosz kormányzatnak ehhez az egészhez. Úgy tűnik, ez is csak egy újabb koholmány.”

Andrej Lukanov kétszer is bolgár miniszterelnök volt. Amellett, hogy a moszkvai születésű politikus volt az egyik fontos arc, aki átvezette Bulgáriát a kommunista tervgazdaságból a piacgazdaságba és demokráciába, az ő 1990-es kormányfősége idején jelentett csődöt az ország. Korrupciós ügyek miatt felelősségre vonták, de végül a bíróság felmentette a Kremlhez közel álló politikust. A kilencvenes években az orosz–bolgár vegyesvállalat, a Topenergy vezetője lett, ennek székháza előtt lőtte le őt egy fegyveres 1996. október 2-án. 1999-től több bolgár és ukrán állampolgárt is bíróság elé állítottak és elítéltek az ügyben, de 2007-ben mindenkit felmentettek, így a mai napig csak sejteni lehet, hogy üzleti és/vagy maffiaügyek miatt kellett Lukanovnak meghalnia.

Lengyelországban a rendszerváltás óta két jelentősebb politikai gyilkosság történt. A legutóbbi igazán sokkolta a lengyeleket, 2019-ben Paweł Adamowicz gdański polgármestert ölték meg. Adamowicz már 21. éve vezette a kikötővárost, amikor egy jótékonysági koncerten mondott beszéd közben Stefan W. sok száz ember szeme láttára halálra késelte. Halálát az életéért küzdő orvosok egy nappal később jelentették be, temetésén tízezrek vettek részt. A 27 éves Wilmont a gyilkosság után magához ragadta a színpadon a mikrofont, és azt mondta, őt korábban jogtalanul ítélték el rablásért. A büntetett előéletű elkövetőt 2023-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Jóval korábban, 1992-ben a volt lengyel miniszterelnök, Piotr Jaroszewicz esett merénylet áldozatául. Jaroszewicz a sztálinista korszakban már miniszteri pozíciókat töltött be, majd 1970-80 között kormányfő volt. Feleségével együtt megkínozták, majd megfojtották az augusztus 31-ről szeptember 1-re virradó éjszakán. A gyilkosság ügyében soha nem ítéltek el senkit, ellenben 2005-ben eltűnt a bizonyítékok egy része a rendőrségről.

Észak-északnyugat

Nyugat- és Észak-Európában is előfordultak az utóbbi évtizedekben megrázó merényletek döntéshozók ellen. Walter Lübcke német kereszténydemokrata politikust 2019. június 2-án ölte meg egy neonáci szélsőséges, Stephan Ernst. Lübckét otthonának teraszán találták holtan, Ernstet két héttel később fogták el. Korábban már büntették a 45 éves tettest kisebbségek ellen elkövetett késes és bombatámadások miatt.

Hollandiában Els Borst egészségügyi minisztert 2014. február 8-án szúrta le egy Bart van U. nevű férfi, amiért részt vett az eutanázia legalizálásában. Van U. Isten akaratának nevezte a tárgyaláson, hogy saját utrechti garázsában megölte Borstot. Hollandiát még jobban felkavarta 2002-ben az iszlámmal szemben durván kritikus Pim Fortuyn halála, akit Volkert van der Graaf, egy állatjogi aktivista gyilkolt meg, mondván Fortuyn előretörő pártja árthat a kisebbségi jogoknak. Büntetése kétharmadának (12 év) letöltése után 2014-ben szabadult a férfi.

A legdurvább eset 2001-ben történt Svájcban, amikor a zug kantoni kormányzat három tagját, valamint 11 kantoni tanácsnokot mészároltak le. Szeptember 27-én egy Friedrich Leibacher nevű 57 éves férfi rontott be Zug parlamentjébe több lőfegyverrel és egy saját készítésű pokolgéppel. Két és fél perc alatt 90-szer lőtt, a 14 halálos áldozat mellett 18 embert megsebesítve, majd végzett magával. Leibachernek sok vitája volt a hatóságokkal korábban, így akart elégtételt venni. A mészárlás után szigorítottak a fegyverviselési szabályokon abban az országban, ahol a kiterjedt tartalékos katonai rendszer miatt szinte minden háztartásban van lőfegyver.

Nagy-Britanniát az utóbbi évtizedben két döntéshozó erőszakos halála rendítette meg. 2021. október 15-én a konzervatív képviselő, Sir David Amess egy templomban tartott közmeghallgatás során vesztette életét. Körzete egyik polgára, az akkor 25 éves Ali Harbi Ali már egy ideje tervezte, hogy meggyilkol egy képviselőt, mivel magát az Iszlám Állam harcosának tartotta, a briteket pedig felelősnek a szíriai beavatkozásért. Huszonegyszer szúrta meg Amesst, majd senkit sem hagyott odamenni a haldokló képviselőhöz. A rendőröknek végül megadta magát, életfogytiglani börtönre ítélték.

Jo Cox a parlament munkáspárti padsoraiban ült és dolgozott 2016. június 16-i haláláig, amit egy Thomas Mair nevű férfi okozott Birstall városában. Cox a brexitnépszavazás kampányában a maradáspárti oldalon volt, miközben pedig Mair többször meglőtte, majd megszúrta a képviselőt, azt mondogatta, hogy „Nagy-Britannia az első” és „maradjon Nagy-Britannia független”. Az akkor 53 éves Mairról kiderült, érdeklődik a szélsőjobboldal és a politikai gyilkosságok iránt, végül őt is életfogytiglanra ítélték.

Az északi országok a tehetősségük mellett sokáig a békés politikai életükről voltak híresek, de Svédország kakukktojásnak számított. Egy hónappal azután, hogy Belgrádban megölték az Anna Lindh-del tárgyalni készülő Đinđićet, a svéd külügyminisztert is meggyilkolta egy szerb merénylő. Lindh épp a másnapi népszavazás ügyében kampányolt szeptember 11-én, ami a svéd euróbevezetésről szólt volna (végül közel 56 százalék elutasította), amikor egy stockholmi plázában leszúrta a támadója. A szerb szülőktől Svédországban született Mijailo Mijailovićnak nem volt politikai indítéka, először életfogytiglani börtönre, majd kényszergyógykezelésre, harmadfokon, jogerősen ismét életfogytiglanra ítélték. Végül 2011-ben elmondta, akkoriban egy drog hatása alatt állt, és minden politikust utált, Lindh pedig rosszkor volt rossz helyen, nem ő volt a célpontja alapból.

Svédország legismertebb meggyilkolt politikusa viszont Olof Palme miniszterelnök, akit 1986. február 28-án lőttek le Stockholmban a nyílt utcán, miközben feleségével hazafelé tartott egy moziból.

Palme a helyszínen meghalt, felesége túlélte a támadást. Palme felesége vallomása alapján egy ideig egy Christer Pettersson nevű férfi is a nyomozók látókörében volt, de nem találtak ellene bizonyítékot. Az ügyben folytatott nyomozást végül 34 év után, 2020. június 10-én zárták le. A legfőbb ügyészség szerint a gyilkos Stig Engström volt, akinek a neve már korábban is felmerült lehetséges elkövetőként. Engström az ügy lezártakor már nem élt, 2000-ben öngyilkos lett.

Vörösök és kirúgottak délen

Olaszországban a maffiaellenes harc, valamint a szélsőjobbos és szélsőbalos terrorcsoportok és bandák támadásai miatt különösen sok politikus és az igazságszolgáltatásban dolgozó tisztviselő halt meg az utóbbi évtizedekben. A legnagyobb port Aldo Moro ekkor már exminiszterelnök halála kavarta, a Vörös Brigádok 1978. március 16-án egy rajtaütésben, testőreit megölve elrabolta, a holttestét május 9-én találták meg Rómában egy kocsi csomagtartójában. Morót 11 lövéssel végezték ki, a tetteseket nem találták meg.

Marco Biagi volt munkaügyi minisztériumi tanácsadót 2002. március 19-én az Új Vörös Brigádok nevű szélsőbalos szervezet ölte meg otthona előtt. Halála összefüggésben lehetett azzal, hogy a Berlusconi-kormányt segítette tanácsokkal. Végül a csoportot felszámolták a hatóságok, a gyilkosság vádlottjai egytől egyig életfogytiglani börtönt kaptak 2005-ben.

A spanyol Isabel Carrascóval, León tartomány néppárti vezetőjével 2014. május 12-én végzett egy anya-lánya páros a nyílt utcán. Montserrat González és Triana Martínez González utóbbi tartományi munkahelyéről való elbocsátása miatt akart bosszút állni. Ezt megelőzően 2000-ben öltek meg utoljára jelentős politikust Spanyolországban, ekkor Ernest Lluch korábbi egészségügyi minisztert végezte ki a baszk ETA terrorszervezet Barcelonában.

Európán túlnézve

Az Egyesült Államok hiába a világ egyik vezető hatalma, történelme során több elnököt megöltek merénylők, többeket pedig megkíséreltek meggyilkolni. Fegyverrel vetettek véget Abraham Lincoln, James A. Garfield, William McKinley és John F. Kennedy elnök életének is, míg Theodore Rooseveltet és Ronald Reagant megsebesítették merénylők. Utóbbi kis híján belehalt, hogy a mentálisan instabil John Hinckley meglőtte őt és testőreit 1981. március 30-án. Reagan bordáját eltörte, tüdejét kilyukasztotta egy lövedék, de szűk két héten belül kiengedték a kórházból. A Reagan elleni támadásról itt írtunk részletesen.

A Hill januári véleménycikke arra figyelmeztetett, hogy globálisan egyre nő a politikusok elleni merényletkísérletek száma. Felidézik Li Dzsemjung dél-koreai pártvezető nyakonszúrását januárból, Fernando Villavicencio esélyes ecuadori elnökjelölt tavaly augusztusi lelövését, a Cristina Fernández de Kirchner argentin exelnök, akkor épp alelnök elleni, meghiúsult kísérletet és Abe Sinzó volt japán kormányfő meggyilkolását egy házilag barkácsolt tűzfegyverrel 2022 júliusában. Hozzá lehet ehhez tenni Jair Bolsonaro volt brazil elnököt, aki túlélte az ellene irányuló késes támadást, de a szövődmények a mai napig egészségügyi problémákat okoznak neki.

A Hill cikke kitér a toxikus légkörre, a politikusokat egyre gyakrabban érő halálos fenyegetésekre is, és megjegyzi, a legtöbb esetben olyan magányos elkövetők tesznek ilyet, akik szeretnék a történelem folyását megváltoztatni. Ez ellen az erőteljesebb terrorellenes intézkedések mellett úgy lehet tenni, ha a demokratikus intézményeket (szabad választások, szabad sajtó stb.) megerősítik, ezzel elszigetelve a szélsőséges elemeket.