Zelenszkij is tudta, hogy vakmerőség odamennie, de megtette – ilyen volt a háború az ukrán elnök közeléből

„2022 tavasza volt, az orosz invázió 55. napja, és Volodimir Zelenszkij megkérdezte, mikor tervezem befejezni a róla szóló könyvem. Azt mondtam neki, a célom a háború első évének rögzítése lenne, aztán jelentetném meg. Leesett az álla: »Azt hiszed, a háború nem fog véget érni egy év alatt?«”

Ezzel kezdődik az a hosszú részlet, amit a brit Telegraph még január elején közölt Simon Shuster a The Showman: The Inside Story of the Invasion That Shook the World and Made a Leader of Volodymyr Zelensky (A showman: Belülről az invázió, ami megrengette a világot és Volodimir Zelenszkijből vezetőt csinált) című, az ukrán elnök háborús időszakáról írt könyvéből. Az orosz–amerikai, a Time magazinnak is dolgozó Shustert az elnök lassan beengedte a belső köreibe, sőt saját belső világába is, így a Bankova utca 11. alatti elnöki komplexum mellett maga Zelenszkij is sokszor megnyílt az írónak, de így is valahol elérhetetlen maradt.

A brit Times szerint egy háborúról háromféleképpen lehet írni: egy döntőnek bizonyuló (bár ennek megítélése lehet erősen szubjektív) ütközetről, hadmozdulatról szóló beszámolóval; a konfliktus befejezése után visszanézve; illetve a háború egyik főszereplőjének körébe beférkőzve, és úgy rögzítve a történteket. Shuster ez utóbbit választotta a január 23-án megjelenő könyvében, amelyből azonban már hosszabb részleteket is nyilvánosságra hoztak.

Ez nem is csoda az előéletét tekintve: apja ukrán, anyja moszkvai orosz, a család 1989-ben települt át az Egyesült Államokba. Ezzel a háttérrel a Times szerint könnyebb volt Zelenszkij közvetlen közeléből követnie a történéseket.

Amikor már felülkerekedtél a félelmen

A megjelenés előtt elérhető ismertetők szerint arról is szó van a könyvben, hogy Zelenszkijék a mostani elnök gyerekkorában egy ideig Mongóliában éltek, ahol édesapja egy bányászati cégnek dolgozott. Anyja nem viselte jól a mongol klímát, így hamar visszatértek Krivij Rihbe.

Ott elharapózott a bűnözés, de Zelenszkijt a bűn kevéssé érintette, hiszen nagyapja rendőrtisztként szolgált. Az elnök zsidó gyökereiről is szó esik, szülei arra nevelték, hogy mivel származása miatt ellenszélben kell majd érvényesülnie, igyekezzen mindenkinél jobbnak lenni (a szülei is ügyvédnek akarták látni komikus helyett). Zelenszkijre nagy hatással volt a holokauszt és a világháborúban harcoló nagyapja története is.

Zelenszkij és barátai annak idején rajongva nézték a tévében a KVN (Viccesek és Leleményesek Klubja) humorista tehetségkutatót. Krivij Rihben Zelenszkij és a cimborák is alakítottak egy humorista csoportot. A csapat ekkoriban teljesen beleőrült az ötvenes évek retrójába, Beatlest hallgattak, zselézték a hajukat és jampecoknak öltöztek a Kyiv Post összefoglalója szerint.

Zelenszkij és felesége, Olena románca a kilencvenes évek első felében szökkent szárba, majd 1997-ben már komikuspárosként léptek fel a KVN keretein belül Moszkvában, ahol le is telepedtek. Ezekben az években első kézből látták, ahogy (a KVN-t kedvelő) Vlagyimir Putyin alatt újra autoriter irányba fordul Oroszország, 2003-ban pedig visszatértek Olenával Ukrajnába. Duójuk itt is hamar népszerű lett, a tévék is adni kezdték a műsoraikat, vicceik egyre élesebbek és politikusabbak lettek.

Shuster és Zelenszkij először 2019 tavaszán találkoztak, amikor az utóbbi még színész és még csak elnökjelölt volt. Zelenszkij egy show-műsorára készült épp a backstage-ben, amikor egy névtelen betelefonáló miatt bombariadót rendeltek el. A tűzszerészek persze semmit sem találtak, a show – az elnökválasztás előtti utolsó – lement, és viharos tetszést aratott. Zelenszkij márpedig szerette, ha rajongják, tapsolják. Ő maga is azt mondta (a származása okán oroszul folyékonyan beszélő) Shusternek, hogy a színpadon „először jön a félelem, aztán csak amikor már felülkerekedtél a félelmen, indul be az élvezet”.

Shuster annak is a végére akart járni, hogy a népszerű színész-komikus miért is akart politikus lenni. Az biztos, hogy már 2019-ben elhatározta, nem szeretné a politikusok sznob életét élni, nem akar az elnöki rezidenciára költözni, ha nyerne a választáson. Aztán csak beköltözött.

Az író ezzel a tömörnek nem mondható jellemzéssel illette Zelenszkijt: „csökönyös, magabiztos, bosszúálló, apolitikus, a vakmerőségig menően bátor, ellenálló a nyomással szemben és kíméletlen azokkal, akik az útjába állnak, a népe dühét és ellenálló képességét felhasználta, ezt világosan és céltudatosan kifejezte a világnak, egy olyasféle bátorság szimbólumává vált, amit minden vezető remél, hogy képviselni tud, amikor szükség van rá.”

Elkezdődött

2022. február 24-én hajnali fél 5 körül jött ez a mondat: olyan hangokra ébredt a Zelenszkij házaspár, mintha tűzijátékoznának. Volodimir Zelenszkij hamar felöltözött, és

annyit mondott a feleségének, elkezdődött, majd az orosz bombázás háttérzajával a fülében kezdett intézkedni.

Pedig előző este még a levegőben lévő fenyegetés dacára is minden rendben lévőnek tűnt. Olena Zelenszka házi feladatot csinált a gyerekekkel, vacsoráztak, tévéztek, Volodimir Zelenszkij pedig a szokásos viccelődésével próbálta elfedni, milyen veszélyes a helyzet. Olena később azt nyilatkozta, a férjén azt látta, olyan feszült, mint egy gitár húrja, de mindemellett összeszedett is tudott maradni.

A Times leírja, hogy komikusként mennyire szerette az orosz közönség Zelenszkijt, aki abban bízott, népszerűségére építve akár Vlagyimir Putyin orosz elnököt is tárgyalóasztalhoz ültetheti, elkerülve az inváziót. Nem így történt.

Az elnök, úton a hivatalába, felhívta Denisz Monasztirszkijt, aki a rendőrségért és határőrségért felelt a kabinetben, megkérdezve, merről támadtak végül az oroszok. Monasztirszkij azt felelte, minden irányból, mire Zelenszkij annyit felelt némi szünet után: „Verjük őket vissza!”

Miközben egyre több kormányzati tisztviselő pakolt össze, és menekült el (még a hírszerzésből is), nyugati szövetségesei már menedéket ajánlottak Zelenszkijnek, aki egyre idegesebben jelezte, ne menedéket nyújtsanak, hanem fegyvereket adjanak. Shuster szerint később Zelenszkij magát erősítette olyan mondatok mantrázásával, mint:

„Néznek téged. Szimbólum vagy. Úgy kell viselkedned, ahogy egy államfőnek kell viselkednie.”

Shuster szerint ha Zelenszkij elmenekült volna, átadva Kijevet az oroszoknak, az egész hátralévő életében kísértette volna, így inkább saját halálának vagy elfogatásának kockázatát vállalta, írja a Telegraph a könyvismertetőjében. Shuster azt mondta Zelenszkijről, „a legtöbb ukrán nem hitte, hogy ez [az államférfias viselkedés] benne lakozik, én sem”.

Az invázió elejének egyik döntő csatája, a Kijevhez közeli hosztomeli reptérért vívott harc idején Zelenszkij különösen ideges volt, mert elsőre nem tudták megvédeni a bázist. Közölte beosztottaival, hogy mindenképp tisztítsák meg az oroszoktól, de végül az ukrán erők visszavonulásra kényszerültek. Zelenszkij eközben igyekezett meggyőzni az európai szövetségeseket (köztük a vonakodó Magyarországot), hogy adjanak segítséget, máskülönben utoljára látják őt élve.

Shuster Valerij Zaluzsnijjal, az ukrán haderő vezetőjével is tudott beszélni, aki azt mondta, szándékosan engedték az invázió elején Kijevig az oroszokat, hogy a túlzottan megnyúlt utánpótlási vonalaikat elvágják. Eközben az oroszok azt hitték, „a megszokott bázisainkra vagyunk vezényelve, füvet szívunk, tévézünk és a Facebookra posztolgatunk”. Kulcsfontosságú volt, hogy az ukrán erőknek végül sikerült megszerezniük a hosztomeli reptér feletti irányítást.

Élet a föld alatt

Az elnöknek csakhamar bunkerbe kellett költöznie. A minimális alvás, folyton csörgő telefon, a feszültség, a napfény és friss levegő hiánya, a rossz és kevés étkezés megtette a hatását, egyik jogi tanácsadója szerint az államfő azokban a napokban egy zombira emlékeztetett. A bunkert a szovjet érában építették, az elnök a háború elején egy apró ágyban aludt, a stáb meg matracokon, és csokin meg szendvicseken éltek.

A bunkerrutin idővel enyhült, rendszeres lett a meleg étel, és a háború elején gyakori, hajnali 4.50-es munkakezdés is 7-re tolódott. Idővel igyekeztek komfortot teremteni, mindig került valahonnan bor (dacára az alkoholkereskedelem felfüggesztésének), szereztek súlyzókat és egy fekvenyomó padot, no meg pingpongasztalt. Zelenszkij állítólag verhetetlen volt asztaliteniszben.

Olena Zelenszka és két gyerekük elrejtőzött. A háború elől nem tudtak persze, és fiuk, Kirilo hatalmas érdeklődést mutatott a hadviselés iránt, meg akart tanulni lőni és küzdeni, apjának pedig – alapos utánanézés után – fegyverrendszerek beszerzését javasolta.

Április 8-án Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Kijevbe látogatott tárgyalni Ukrajna uniós integrációjáról. Zelenszkijt a sajtótájékoztatón elhagyta ékesszólása, mivel nem sokkal korábban mutattak neki képeket az oroszok által lebombázott kramatorszki vasútállomásról. Az elnök nem tudott szabadulni a csonkolt holttestek látványától, Shusternek pedig úgy jellemezte a sajtókonferenciát, mint amikor az ember keze és lába cselekszik, de a fej közben nincs jelen, mert ott maradt, azon a szétlőtt vasútállomáson.

Fény, konkurencia, eufória, Churchill

A tavasz közepére Zelenszkij elhagyta a bunkert, főleg miután az orosz csapatok visszavonultak Észak-Ukrajnából. Az elnök beindult mint politikus, nekiállt leszámolni pár oligarchával, amivel egyre több kritikust és ellenséget szerzett. Ekkoriban lőtt ki a hadsereg főparancsnokának, Valerij Zaluzsnijnak a népszerűsége (aki úgyszintén komédiázni akart anno, de hadi pályafutása ezt keresztülhúzta), Zelenszkij után ő lett Ukrajna első számú háborús hőse. Zaluzsnij nem tört ugyan hatalomra, de ragaszkodott hozzá, hogy az államfő ne szóljon bele hadászati kérdésekbe, a feszültség pedig nőni kezdett kettejük közt.

Shuster arról is írt, amikor egyszer csak meghívást kapott az elnöki hivataltól, miszerint vegye a fogkeféjét, indulnak. Nem tudta, hova, de egyértelmű volt, hogy az oroszok visszavonulása után felszabadult déli Herszonba. Maga Zelenszkij is azt mondta az írónak, nem biztonságos, sőt vakmerőség odamennie, de a népért meg kell tennie. „Kilenc hónapon át megszállás alatt éltek. Igen, volt két nap eufóriájuk. Hamarosan úgyis depresszióba fognak esni” – magyarázta.

Ennek fényében szállt ki védőfelszerelés nélkül a Herszon főterén ünneplő embereket köszönteni, a testőrei pedig feszülten pásztázták a tömeget.

A hazaúton megosztotta Shusterrel, hogy elolvasott egy könyvet korábban Winston Churchillről, a britek világháborús miniszterelnökéről, akihez a Telegraph cikke szerint olykor hasonlítják. Shusternek azt mondta, jobb szereti, ha inkább az író George Orwell-lel vagy a színészóriás Charlie Chaplinnel vetik össze, akik „segítettek a társadalomnak, és a hatásuk erősebb volt, mint a tüzérségé”.

A lelkesedés a háború beállásával persze lankadni kezdett. Shuster írt arról is, amikor Zelenszkij utoljára az Egyesült Államokban járt, és dühös volt az elmaradozó támogatás miatt. Az elnök környezetében lévők szerint becsapja magát, hisz „nincs több opciónk. Nem fogunk nyerni. De próbáld meg elmondani ezt neki.”

Nem hitték, hogy benne van, pedig de

Shustert meg szokták kérdezni, milyen ember maga Zelenszkij. A könyv szerzője szerint a 2019-es kampánykörútján még egy olyan naiv sármőrrel találkozott, aki készen áll belépni a cinikusok, oligarchák és gengszterek világába, és csakhamar oda is lett az ártatlansága. Az igazi változást az invázió hozta, ez keményítette meg már-már a vakmerőségig. Úgy tűnik, húsz év színészkedés is segített. A France24-nek adott interjúban azt mondta Shuster, szerinte Zelenszkij „szuperereje” a showmanségében rejlik. Ezzel el tudta érni, hogy nemcsak a vezetők, hanem a nyugati közvélemény is olyan sokáig támogassa az ukrán erőfeszítéseket. Shuster a Telegraphnak már így fogalmazott:

„A nyilvánosság előtt barátai és munkatársai azt mondták, hogy mindig megvoltak benne a tulajdonságok, hogy jól csinálja az egészet. Négyszemközt bevallották, hogy sokkolta őket az új énje. A legtöbb ukrán nem hitte, hogy ez megvan benne. Én sem.”

Shuster szerint Zelenszkij az első harctéri nehézségek idején (és azóta is) azt hangoztatta, hogy a győzelemig megy az ukrán hadsereg. Szerinte az ukránok is győzni akarnak, és különböző stratégiákat dolgoznak ki arra az esetre, ha elapadna a nyugati támogatás.

Afelől Shusternek is vannak kétségei, hogy Zelenszkij mit fog kezdeni a hadiállapot által ráruházott teljhatalommal, ha egyszer vége lesz a háborúnak, ragaszkodni fog-e a jogköreihez.

A Telegraph azt írja, mindezek ellenére Shuster óvakodik egyfajta Kijevi Szent Volodimirt kreálni az elnökből. Felveti azokat a kérdéseket is, hogy nem terjeszkedett-e túl a háborús teljhatalmával, illetve később azt is ki kell vizsgálni, megfelelően fel volt-e készülve az ország a háborúra, valóban ennyi ukránnak kellett-e elesnie a fronton. Közben viszont Zelenszkij nem akar személyi kultuszt szőni maga köré, az ukrán posta ajánlatát is visszautasította, hogy az arcképével ellátott bélyeget dobjon piacra.