A Wagner zsoldosa voltam, és hajlandó vagyok minden borzalmat elmesélni

Legfontosabb

2023. január 19. – 14:11

A Wagner zsoldosa voltam, és hajlandó vagyok minden borzalmat elmesélni
Andrej Medvegyev – Forrás: Andrej Medvegyev / VK

Másolás

Vágólapra másolva

Norvégia és Oroszország 200 kilométeres zöldhatára nem egy sűrű forgalmú szakasz. Nem csoda, a fagyos tundra a világ egyik legjobban őrzött határa, itt ér össze Oroszország és a NATO. Az elmúlt húsz évben átlagosan kétévente egy ember kelt át rajta illegálisan, de még most, a háború idején is mindössze három határátlépést regisztráltak.

A legfrissebb ügy azonban sok szempontból különleges.

A norvég határőrök január 13-án, pénteken éjjel kettőkor tartóztattak le egy 26 éves orosz férfit, aki azt mondta, a hírhedt zsoldossereg, a Wagner tagja volt. Murmanszkból indult el, onnan némi segítséggel eljutott a határtól 7 kilométerre lévő Nikel településre. Egy fehér köntösben vágott neki a határnak, ahol átmászott a szögesdrótos kerítésen, és átfutott a befagyott Paszvikelva határfolyón.

Állítása szerint mindeközben üldözték, fényszórókat látott, kutyaugatást hallott maga mögött, és rá is lőttek.

Svein Derås és felesége a határtól két kilométerre lakik, a disszidens orosz az ő házuk mellett ment el azon az éjjelen. Az idős házaspár elmesélte a norvég közmédiának, mit láttak. Amikor az idős férfi azon az estén lefekvéshez készülődött, fényeket látott a folyónál „Aztán átjött a nyírfaerdőn, el a bálák között, és rátért az útra” – magyarázta. „Éjfél körül egy robogó hangját hallottam – vette át a szót a felesége – , valószínű a határőrök lehettek, akkor már keresték őt.” A házaspár másnap, a hírekből tudta meg, minek voltak a szemtanúi. Ők lövéseket nem hallottak ugyan, de az ajtajukat azóta zárják.

A menekülő exkatona végül bekopogott egy házba, és segítséget kért. A háziak értesítették a rendőrséget, de addigra már az oroszok is felvették a kapcsolatot a norvég határőrökkel, hogy illegális határátlépés történt, és már utóbbiak is keresték az illetőt. Végül a hívásra a határőrök és a rendőrök is a házhoz mentek, és letartóztatták a férfit.

A norvég határőrség továbbra is vizsgálja, hogy lőtt-e azon az éjjelen az orosz határőrség, az illetékes norvég tiszt, Sølve Solheim szerint egyelőre nincsen erre utaló jel. Arról egyelőre nem nyilatkoznak, hogy hogyan kelhetett át valaki a szigorúan őrzött határszakaszon.

A Wagner zsoldosából a Wagner üldözöttje

A határt átlépő orosz férfi, Andrej Medvegyev nyíltan meséli a történetét. Eszerint árván nőtt fel, majd amikor elég idős lett hozzá, bevonult az orosz seregbe. 2014-ben már harcolt a Donbaszban, majd börtönbe került, állítólag lopás miatt. A börtönből kijutva 2022. július 6-án a hírhedt, Putyin-közeli orosz magánhadsereg, a Wagner zsoldosa lett. Egy kisebb, 5-10 fős csapat parancsnoka volt. Luhanszk megyében állomásoztak, Bahmutnál vettek részt a harcokban.

Állítása szerint a négyhónapos szerződése lejárta után, 2022. november 6-án ott akarta hagyni a Wagnert, de a parancsnokai nem engedték, egyoldalúan meghosszabbították a megbízását. Ekkor pár társával együtt megszökött, és Oroszországban kezdett bujkálni.

A disszidálás mellett akkor döntött, amikor megtudta, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner vezére, „Putyin szakácsa” az orosz szolgálatokkal karöltve keresi őt, hogy letartóztassák. Ekkor, 2022 decemberében ő és egy közeli barátja felvette a kapcsolatot a Gulagu.net nevű, oroszokat segítő nemzetközi emberi jogi szervezettel, hogy segítsenek nekik elhagyni az országot. Kétszer próbált meg sikertelenül Finnországon keresztül elmenekülni, ezután utazott északra, a norvég határhoz.

A férfi azt állítja, el fogja mondani a norvég rendőrségnek és ha kell, nemzetközi bíróságnak is mindazt, amit tapasztalt. Szerinte az oroszokat a Wagner arra kényszeríti, hogy ukránokat öljenek, mert ha nem, akkor őket ölik meg. Azt mondta, tömeges kivégzéseknek is tanúja volt, ugyanakkor a saját szerepét igyekszik ebben súlytalannak beállítani. Azt is állítja, hogy

a Wagnernél megszokott, hogy a dezertőröket, vagy a próbálkozókat, illetve a parancsmegtagadókat kalapáccsal végzik ki,

ezért is rettent meg, amikor megtudta, hogy keresi őt a Wagner. A norvég sajtó szerint Medvegyev osztagába tartozott az az exzsoldos is, akit ugyanígy öltek meg novemberben, miután átállt Ukrajna oldalára, de aztán fogolyként visszakerült Oroszországba. Azt nem tudni, hogy Medvegyev tanúja volt-e annak a konkrét kivégzésnek.

Medvegyev azt állítja, megbánta, hogy egyáltalán csatlakozott a Wagnerhez, de ami megtörtént, az megtörtént. „Nem vagyok bűnös. Segítséget kérek, hogy minden ellenem zajló nyomozás, üldözés és fenyegetés véget érhessen” – mondja egy videóban. Emellett segítséget kér abban is, hogy akiket az ő szökésével kapcsolatosan letartóztattak, azokat engedjék el.

Mit lép Norvégia?

A norvég szolgálatok (PST) egyelőre csak annyit mondtak, hogy a határátlépési incidensről azonnal értesítést kaptak, az ügyet szorosan követik, de arról nem árulnak el semmit, hogy a férfiról mit tudnak, illetve mit derítettek ki.

Medvegyev menedékjogot kért Norvégiában, jelezte az ügyvédje, Jens Bernhard Herstad. A jogász azt mondta, a férfi kérelmét a szokásos ügymenetben bírálják majd el. Ennél többet nem nyilatkozott védencéről. Ukrajna már kérte a férfi kiadatását, de Oroszország nem. A norvég hatóságok erről annyit mondtak, hogy „azért, mert tudják, mi a dolgok menete nálunk”.

Az exkatona nem valószínű, hogy menedékjogot kap amiatt, hogy gyilkosságokban vett részt, és vélhetően háborús bűnöket is elkövetett. De ki sem utasíthatják, mert akkor az oroszok nagy eséllyel megölik, „úgyhogy ez egy nehéz helyzet a norvég hatóságoknak”, nyilatkozta Camilla Guldahl Cooper, a Norvég Védelmi Akadémia oktatója, nemzetközi jogi szakértő.

A férfit a Kripos hallgatja majd ki, ez az a norvég hatóság, amely a helyi háborús bűnöket nyomozza, és emellett részt vesz a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ukrajnai háborúra vonatkozó nemzetközi nyomozásában. Az eddigi információk szerint Medvegyevet egyelőre csak illegális határátlépéssel vádolták meg, az esetleges háborús szerepét illetően első körben tanúként hallgatják meg.

A Medvegyevet segítő, 11 éve működő emberi jogi szervezet, a Gulagu.net vezetője, Vlagyimir Oszecskin azt mondta, orosz dokumentumtárakban utánanézett a férfinek, megtalálta egy börtöntársát is, és így a sztorija egy részét meg tudja erősíteni. Azt is mondta, hogy

sokan kérdezik tőlük, miért segítenek ennek az embernek.

Erre az a válasza, hogy 11 éve védik azoknak a jogait, akik Oroszországban őrizetben, börtönben vannak. „Medvegyev azzal keresett meg minket, hogy mentsük meg az életét. Mi nem védjük őt, nem akarjuk elfogadhatónak beállítani azt, amit a Wagnerben tett. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy nehéz élete volt a Norvégiába érkezéséig”, mondta Oszecskin. Hozzátette, hogy Medvegyev azért döntött úgy, hogy nem bújik el a közvélemény elől, mert minél többet meg akar tenni, hogy az emberek jobban megértsék a történetét. „Ez a történet arról szól, hogy nyilvánosságra hozzunk a Wagner és személyesen Prigozsin által elkövetett háborús bűnöket”, mondta.

A Wagner az Aftenposten norvég újság megkeresésére annyit mondott, hogy álláspontjuk szerint Medvegyev norvég állampolgár, a Nidhogg nevű norvég ezredben szolgált, és hadifoglyokat kínzott. Medvegyev ügyvédje, Brynjulf Risnes szerint mindez „meglehetősen furcsa magyarázatnak hangzik” , mivel tudomása szerint a férfinak semmi köze Norvégiához, és nincs norvég állampolgársága.

Források: A norvég közszolgálati média cikkei (1, 2, 3, 4, 5) és a BBC.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!