Lángos, kürtőskalács és a Mi Hazánk is előkerült a csíksomlyói búcsún

„Ezek is tuti a búcsúra mennek” – mutat egy nő az egymás után elhaladó tömött buszokra egy útszéli étteremben a Hargita megyei Parajdon. Ahogy a román rendszámú buszok, úgy családostul ők is a csíksomlyói zarándoklatra tartanak, de a hosszú utat megtörték egy gyors sörre és kávéra, közben az asztaluk melletti járdán egy férfi Az utolsó vacsora da Vinci-festmény kicsinyített mását cipeli el a hóna alatt.

A pünkösdi hétvégén Székelyföldön mindenki vallási lázban ég, magyar és román rendszámú autók követik egymást, hogy időben odaérjenek a két Somlyó hegy közti nyeregbe, megemlékezni arról, hogy a legenda szerint 1567-ben a katolikus csíki és gyergyói székelyek itt győzték le az unitárius János Zsigmond erdélyi fejedelem hittérítő csapatait.

Marosvásárhelytől mi is kocsiba pattanunk, hogy keskeny utakon kacskaringózzunk át a kis falvakon, amikben néhol nincs járda, minden második háznál székelykapu van, szinte minden ház verandáján lóg pár cserép muskátli, a portákon jól megfér egymás mellett a magyar és a székely zászló, sok boltra pedig azt írták ki, hogy önkiszolgáló. Néha lovasszekereket előzünk, de a szerpentines részeknél a kocsik nyugodtan követik egymást, a ráhangolódás miatt a Mária Rádiót hallgatunk, amin a búcsút közvetítik, és ahol az is elhangzik, hogy az idei ünnepség épp június 4-re esik, amit a Fidesz a nemzeti összetartozás napjának nyilvánított ki.

A koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben korlátozva lehetett búcsúzni, sok magyar csak a tévében nézte a miséket, de idén teljes erőbedobással indult újra a zarándoklat. A kilencvenegy éves Dávid Szaniszla például azt mondja, ő a Covid előtt huszonkilenc évig szünet nélkül járt a kegyhelyre, a harmincadik technikailag csak azért marad el, mert most újra az elsőnél kezdi a számolást.

A rengeteg visszatérő és első búcsúzó miatt a kegyhelyre tartva az utolsó huszonöt kilométert egyórás dugóban üléssel tesszük meg, de néhány kivételtől eltekintve az autósok türelemmel viselik a csigalassú haladást és azt is, hogy parkolóhelyet találni egy-két órával a szombati ünnepi mise előtt szinte lehetetlen. Van, aki azt is állítja nekünk – bár azt sejtjük, ez minden évben elhangzik –, soha ennyien nem voltak még korábban a búcsúban.

És akkor vesszen Trianon

A hegyre a fenyőerdő közötti meredek kálvária úton kapaszkodunk fel, ahol Jézus kínszenvedését tizennégy stáció mutatja be. A tizedik után néhány pillanatos pihenőnket látva egy középkorú erdélyi nő azzal nyugtat, már csak négy van hátra. Megköszönjük a biztató szavakat, mire ő azt mondja, szerinte évente egyszer ezt az utat mindenkinek meg kéne tennie. Őt még a szülei kezdték el kihozni gyerekkorában, azóta amikor teheti, eljön ide, és nem csak a búcsúkor. Néhányan cigiszünetet tartanak a fák tövében, mi abból merítünk erőt, hogy egy nálunk jóval idősebb férfi egy faágra támaszkodva szeli felfelé a métereket.

De nem akarunk lemaradni a félegyes miséről sem, amit Udvardy György veszprémi érsek tart. Udvardy korábban pécsi püspök volt, és egy időre azért tiltott le egy katolikus papot, mert az egy videóblogban azt kérdezte Orbán Viktortól, kicsoda Habony Árpád. De az egyházi fenntartású iskolák tanárait is eltiltotta a sztrájkolástól. Már veszprémi érsekként pedig arról egyezett meg a kormánnyal, hogy a Veszprémi Főegyházmegye harminckilenc milliárd forintot kap a veszprémi vár területén található műemlékegyüttesek felújítására.

Mire felérünk, a nyereg már csordultig telt emberekkel, a tapasztaltabbak horgászszékekkel, pokrócokkal, távcsövekkel és esernyőkkel érkeztek, amit a déli hőségben napernyőként használnak. A mentősök egy kupacban sorakoznak fel az út szélén, mellettük a kisüveg vizet öt lejért, körülbelül négyszáz forintért árulják.

Udvardy beszédében főleg a békéről beszél, és mint a béke ellen fellépő erőt röviden megemlíti az orosz–ukrán háborút is, az ő szavai szerint a „szomszédunkban zajló háborút”, majd azt is mondja: „elsőként is, újból is, akár félremagyarázottan és megfélemlítetten is teszem a jót, szolgálom a másik javát”.

A szabadtéri oltár mellett az első sorban ott ül lesütött szemekkel Áder János volt köztársasági elnök, néhány székkel mellette pedig az egyházpolitikáért felelős miniszter, miniszterelnök-helyettes, a szinte végig mosolygó Semjén Zsolt is. Áder korábbi megjelenéseivel ellentétben az új államfő, a nyakában mindig keresztet hordó Novák Katalin nem jött el, ő inkább a magyarországi Sátoraljaújhelyen ünnepelte a nemzeti összetartozás napját.

Novák az utóbbi hetekben többször is kicsapta a biztosítékot a románoknál. Pár héttel ezelőtti romániai látogatása után arról posztolt, „köztársasági elnökként kiemelt feladatomnak tartom az összmagyarság képviseletét, így számomra nincs különbség a tekintetben, hogy valaki határon innen vagy túl él. A magyar az magyar, s pont.” Erre a román külügy a nemzetközi jogra hivatkozva úgy reagált, „egyetlen állam sem formálhat semmilyen jogot más államok polgáraival kapcsolatban”, és a magyar etnikumú román állampolgárok jogainak tiszteletben tartása Románia feladata.

De erős megszólalása volt az is, amikor a romániai Gyulafehérváron azt mondta, „a köldökzsinórt az anyaország és az elszakított magyarok között soha nem fogjuk és soha nem hagyjuk elvágni. Nem csak Bethlen Gábor és Erdély aranykora nem ereszt, mi sem eresztjük el egymást ezután sem”. Itt egy román trikolóros virágcsokrot és kokárdát kapott ajándékba a Fehér megyei szenátortól, aki azt mondta Nováknak, hogy Erdély mindig is román föld volt. Miután pedig Novák egy piros-fehér-zöld jelzőkővel fotózkodott Torockó mellett, a magyarellenes uszításáról híres román politikus, George Simion egy héten belül intézkedett az ügyben, és az oszlopot piros-sárga-kékre festették át.

Mindebből viszont a búcsú résztvevői nem sokat érzékelnek. Nem foglalkoznak politikával, nem érdekli őket, érkeznek a válaszok tőlük. Akit viszont itt is érdekel a politika, az a Mi Hazánk Mozgalom, akik nagy pártzászlókkal jelennek meg a frissen országgyűlési képviselővé avanzsált Szabadi István vezetésével.

Egyikük azt mondja, míg Dúró Dóráék Budapesten tüntetnek, addig a csapat másik fele azt azt utasítást kapta, hogy mutassák meg a pártot a búcsún. A rövid távú tervük az, hogy ezentúl minden évben eljönnek majd a kegyhelyre, a hosszabb távú pedig Erdély visszacsatolása Magyarországhoz – bár azt elismerik, hogy ez nem megy egyik napról a másikra.

A zölden lengedező pártzászlókra rákérdezve Szabadi azt feleli, ők sem támogatják a pártpolitizálást a búcsún, de abban semmi kivetnivalót nem lát, hogy megmutassák magukat a résztvevőknek, „mi ilyenek vagyunk”. Azt is mondják, a búcsúban sokan odamentek hozzájuk, hogy gratuláljanak nekik, amiért bejutottak a parlamentbe. Nagy-Magyarország térképű zászlókkal és pólókkal mi is találkozunk a tömegben, egy ponton pedig valahol fel is kiáltanak: „vesszen Trianon”.

Isten vagy Mária megsegít

Miközben egész nap nyitva vannak az áldoztatósátrak – a résztvevőknek szóltak is, hogy a hordókban lévő szenteltvizet „kereskedelmi célokra ne használják” –, a tömegben szétszóródva többen összecsukható székeken ülve gyónnak. A mise után elkezdődik az áldozás is, a hívők sorokba verődnek, hogy megkapják az ostyájukat. Egy ponton egy nő mellettem azon lamentál, vajon beálljon-e az egyik sorba mezítlábasan, mire a barátnője azt mondja, „menj csak, megsegít a Jóisten”.

Azt többen mondják, hogy a csíksomlyói búcsú már egyfajta „összmagyar nemzeti ünnep lett”, egy idősebb páros pedig arról beszél, nem tartják magukat a legnagyobb hívőknek, de azért járnak vissza évről évre, mert az eseményben van valamiféle „tömegpszichózis” és lelki feltöltődés. A pápát alapból kevésbé bírják, szerintük ő csak sallangokat hangoztat, inkább hallgatják meg a ferences szerzetes Böjte Csaba prédikációit, aki egyébként korábban például olyanokat mondott, hogy azokon, akik nem tudnak túllépni a szexuális bántalmazásokon, „a társadalom előbb-utóbb keresztüllép, és leírják őket. Fonnyadt alma. Abból pálinkát főznek”, vagy hogy a pedofiltörvény nincs összemosva a melegséggel. De az is kiderült már, hogy szerinte a nőnek a legjobb ajándék egy férfi.

A történet szerint a többszáz évvel ezelőtti János Zsigmond csapatai ellen vívott harc napján az emberek a csíksomlyói Mária-szobornál imádkoztak a győzelemért, aki csodát tett, és ezért győztek a katolikus helyiek. Azóta a csíksomlyói ferences kegytemplom álló Mária-szobor a zarándokok egyik célpontja: imádkoznak hozzá, megérintik, hozzáérintenek valamit. Emellett a búcsúból szokás kizöldült nyírfaágat is hazavinni. Az idősebb pár azt is mondja, ők pár éve vettek egy ilyen nyírfaágat, amit hozzáérintettek a Mária-szoborhoz. Az ágat az autójukban hagyták, és ennek tulajdonítják azt, hogy később élve megúsztak egy autóbalesetet. Máskor is imádkoztak már Máriához, például hogy a jég ne verje el a virágjaikat.

A mise után leégett nyakak és karok sodródnak lefelé a hegyről – ahogy mi, úgy mások is azt várhatták, aznap eső lesz, és nem kánikula –, hogy aztán tizenöt lejért (kb. 1200 forint) lángost vagy kürtőskalácsot egyenek: a búcsú egyben jó biznisz is. Hosszú sorok állnak sorban a huszonöt lejes (kb. 2000 forint) micsért és a sörért is – egy csapat felvidéki egy stand mellett azért szomorúan konstatálja, hogy kofolát itt úgysem kapnak.

A kegytárgyak is szépen fogynak – egy kisebb Máriát ábrázoló hűtőmágnesért, „olcsó Máriáért” például hét lejt kérnek az árusok, a nagyobbakért már többet, de a bátrabbak magyar trikolóros rózsafűzért is hazavihetnek.

Egy harmincas éveiben járó férfi a búcsúról úgy gondolkodik, az esemény vallásos része kevésbé hatja meg, de „az együtt gondolkodás” tetszik neki. Szerinte ugyanakkor „eljönnek az emberek, majd elmennek haza, és minden ugyanúgy marad”.