Lvivben már hozzászoktak a háború gondolatához, mert az élet nem állhat meg

Lvivben már hozzászoktak a háború gondolatához, mert az élet nem állhat meg
Barikádok Lviv belvárosában – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt írják, hogy hajnalban robbanások voltak Lvivben.”

Ez volt Bődey János kollégám első mondata hozzám vasárnap reggel. Hét óra körül lehetett, még ki sem szálltam az ágyból. A CNN arról írt, hogy a Lvivben lévő stábjuk hallotta a robbanásokat. Körülbelül másfél órával korábban volt egy légvédelmi riadó, de annak csak a végére ébredtem fel, és csak a szirénák búgását hallottam, robbanásokat nem. Átaludtunk volna egy légitámadást? Kinéztem a szállodai szobánk ablakán, de semmi nyomát nem láttam füstfelhőnek, ami egy esetleges robbanásra utalhatott volna. Az ég tiszta volt, gyönyörűen sütött a nap, Ukrajnába is megérkezett a tavasz.

Pár perc múlva befutott a hír, hogy nem a városban történtek robbanások, hanem az attól körülbelül 50-60 kilométerre lévő javorivi kiképzőbázist érte rakétatámadás hajnalban. A CNN tudósítói valószínűleg az ukrán légvédelem működését hallhatták. Mi is a helyszínre siettünk, hogy beszámoljunk az eseményekről. Egy idő után már nem számoltuk, hány szirénázó mentőautó száguldott el mellettünk a bázis felé vezető úton. A hivatalos adatok szerint 35-en haltak meg a támadásban, és több mint 130-an sebesültek meg, őket lvivi kórházakban látták el.

A katonai bázist ért légitámadás volt a nyugat-ukrajnai Lviv legközelebbi tapasztalata a háborúval.

A lengyel határtól 80 kilométerre lévő Lvivet még nem érték el a harcok, légitámadásra sem volt példa. A helyiek is csak találgatják, hogy ez meddig marad így. Az élet most olyan Lvivben, mintha a háború csak egy távoli, rossz álom lenne. Vasárnap délután semmi jelét nem lehetett látni a város főterén, hogy néhány órával korábban pusztító támadás történt a közelben. Az emberek nyugodtan sétálgattak az utcákon, kávéztak, mutatványosok szórakoztatták a gyerekeket. Mindenki próbálta kiélvezni a tavaszias időt. Hatalmas kontraszt ahhoz képest, hogy milyen drámai hírek jönnek Kijevből, Harkivból vagy Mariupolból. Pedig Lvivnek is van kiket gyászolnia: 11 katonát temettek el eddig a városi katonai temetőben.

Két hete, amikor először jártunk Lvivben, sokkal felfokozottabb volt a hangulat a városban. Ez annyiban változott azóta, hogy mostanra mintha mindenki hozzászokott volna a háború gondolatához, és alkalmazkodott volna a helyzethez. Újra kinyitottak azok a boltok és éttermek, amelyek az orosz invázió február 24-i kezdete után bezártak. (Arról, hogyan készül Lviv a háborúra, itt írtunk.)

Egy fiatal informatikus is arról beszélt nekünk, hogy hiába van háború, az élet nem állhat meg, a gazdaságnak is működnie kell. Azzal tudják támogatni a hazájukat, hogy ugyanúgy végzik a dolgukat, mint eddig, legyen szó munkáról vagy önkéntességről. Szerinte azért nem kezdtek el pánikolni az emberek a kiképzőbázis lebombázása után sem Lvivben, mert őket is bármikor érheti hasonló támadás, képtelenség folyamatosan készenlétben állni.

És végül egy személyes benyomás: bárkivel beszéltünk, ha megtudták, hogy magyarok vagyunk, szinte mindig rákérdeztek, hogy mit gondolunk Orbán Viktorról és az Ukrajnával kapcsolatos politikájáról. Ez nekünk új volt, legutóbb egyszer sem kaptunk ilyen kérdéseket, inkább a kijevi tudósítóink találkoztak ezzel a jelenséggel.

Homokzsákokkal megerősített épület Lvivben – Fotó: Bődey János / Telex
Homokzsákokkal megerősített épület Lvivben – Fotó: Bődey János / Telex

Negyedével nőtt a város lakossága a menekülthullám miatt

A nyugalom és a béke némileg csalóka, a maga módján Lviv is hadban áll. Lviv vált az ukrajnai menekültválság központjává, itt összpontosul a harcok elől menekülők tömege. A lengyel határ közelsége miatt több százezren próbálják Lviven keresztül elhagyni az országot, a központi pályaudvaron mindennap több tízezer ember fordul meg, hogy vonattal vagy busszal külföldre mehessen.

A háború kitörése utáni napokban hatalmas volt a káosz a pályaudvaron, az volt az érzésünk, mintha a Keleti pályaudvaron járnánk a 2015-ös menekültválság idején. Több ezer ember zsúfolódott össze a peronokon, miközben nulla információjuk volt arról, hogy mikor indul a következő, Lengyelország felé tartó vonat, egyáltalán hányan férnek fel rá. Rengeteg nőt és gyereket lehetett látni a tömegben, akik jobb híján a hidegben várakoztak, bármiféle ellátás nélkül. A helyzet napról napra javult, megjelentek az önkéntesek és a segélyszervezetek. Koordináltabbá vált a menekülők tájékoztatása, melegedőket állítottak fel számukra, szendvicset, palackos vizet és forró teát osztottak ki közöttük.

Mára teljesen normalizálódott a helyzet, nyoma sincs a korábban látott fejetlenségnek és bizonytalanságnak. A menekültek a hatóságok és az önkéntesek irányítása mellett szálltak fel a határra induló buszokra, vonatokra, látszólag komolyabb fennakadás nélkül. Beszéltünk egy nővel, aki Ivano-Frankivszkból menekült el a gyerekeivel. Csupán néhány perce voltak Lvivben, de már egy Lengyelországba induló buszhoz álltak sorba. (A Lvivtől délre található várost szintén támadás érte vasárnap, a repülőteret vették célba az oroszok.) A tájékoztatás is rengeteget javult az elmúlt két hétben, a kihelyezett információs táblákon összegyűjtve szerepel, hogy a városban hol és milyen ellátásra számíthatnak a menekültek, illetve hogyan juthatnak el az önkormányzat által felajánlott szálláshelyekre.

Melegedő menekültek és a frontra igyekvő katonák a lvivi pályaudvaron – Fotó: Bődey János / Telex Melegedő menekültek és a frontra igyekvő katonák a lvivi pályaudvaron – Fotó: Bődey János / Telex
Melegedő menekültek és a frontra igyekvő katonák a lvivi pályaudvaron – Fotó: Bődey János / Telex

A városon áthaladó menekültáradat kezelése az egyik kihívás, amivel Lvivnek szembe kell nézni. A probléma másik oldala, hogy sokan szeretnék Lvivben átvészelni a háborút: jelenleg is több mint 200 ezer menekült tartózkodik Lvivben, ami már feszegeti a település befogadóképességét, mondta a Telexnek Osztap Procik, a lvivi polgármester sajtófőnöke. Összehasonlításképpen: békeidőben 700-800 ezer lakosa van Lvivnek, és bár onnan is menekültek el emberek, közel sem annyian, mint ahányan jöttek. (Ebben a cikkünkben mutattunk be olyan menekülteket, akik Lvivben próbálják átvészelni a háborút.)

Az önkormányzat már jóval a háború kitörése előtt elkezdett felkészülni a menekültek fogadására. Külön munkacsoportot hoztak létre erre a célra, mivel számítottak rá, hogy egy orosz invázió esetén rengetegen menekülnek majd Nyugat-Ukrajnába. A gazdag történelmi múlttal bíró Lviv ugyanis kedvelt turisztikai célpontnak számít az országban (tavaly például 2 millió turista fordult meg náluk), emiatt az ukránok közül sokan jól ismerik a várost, számíthattak arra, hogy biztonságban lesznek ott.

Így is sokkolta Lvivet az embertömeg, ami elérte őket.

Érthető módon kaotikusak voltak a háború első napjai, de mostanra kialakult egy jól működő rendszer, ami a menekültek ellátását és elhelyezését illeti. Ezt nagyrészt a városi és a megyei önkormányzat végzi, a város több mint 500 intézményt – iskolákat, óvodákat, színházakat és egyéb közösségi épületeket – nyitott meg az emberek előtt. Még két érdekes adat: az önkormányzat statisztikái szerint 1500 menekült gyerek tanul a város iskoláiban, 32 nő pedig Lvivben hozta világra gyermekét, miután a háború miatt kénytelen volt elhagyni otthonát.

Osztap Procik szerint nehéz megmondani, hányan érkezhetnek még Lvivbe. Eddig több mint 2 millióan hagyták el Ukrajnát, és becslések szerint ez a szám hamarosan megduplázódhat. Ezek alapján úgy gondolja, hogy Lvivben is hasonlóan alakul majd a menekültek száma. Most még nem lehet túlzsúfoltságról beszélni, képesek lennének további menekülteket befogadni, de nagy szükségük lenne a nemzetközi humanitárius szervezetek segítségére. Ugyanerről beszélt néhány napja Lviv polgármestere, Andrij Szadovij is. A tervek szerint könnyű szerkezetű mobil házakat építenének azon menekültek számára, akik a háború miatt elvesztették otthonukat. Többek között ebben kérik a humanitárius szervezetek segítségét, erről már folynak a tárgyalások.

Osztap Procik – Fotó: Bődey János / Telex
Osztap Procik – Fotó: Bődey János / Telex

A háborúk megtanították az ukránoknak, hogyan szervezzék meg magukat

A civilek is kiveszik a részüket a menekültek ellátásából, sokan ajánlották fel a lakásukat és az üzlethelyiségüket ilyen célból. Osztap Procik úgy becsülte, hogy a menekültek felét a lvivi lakosság szállásolta el. Emellett rengetegen jelentkeztek önkéntesnek, hogy a munkájukkal segítsenek a menekülteknek, ami szerinte egyáltalán nem meglepő.

„Az ukránok tudják, hogyan szervezzék meg magukat, a forradalmak és a háborúk megtanítottak minket erre. Az önkéntességnek és az önszerveződésnek nagy hagyománya van nálunk. Most, hogy háború van, senki sem akar tétlenül otthon ülni, mindenki tenni akar valamit.”

Így érezte Lviv egyik legismertebb és legnépszerűbb alternatív színházának társulata is. A Les Kurbas Színház az orosz invázió első napjaiban zárt be, hogy aztán menekültszállásként nyisson újra. Tizenkilenc családnak biztosítanak szállást a színházban, még a színpadon is menekültek alszanak. Elsősorban nőket és gyerekeket fogadnak be, és három napig maradhatnak a színházban, amíg megszervezik az utazásukat, vagy állandó szállást találnak maguknak.

A menekültszállásként funkcionáló színházat a színészek és az önkéntesek működtetik, adományokból látják el a családokat étellel és ruhával. „Ezekben a napokban adjuk elő legfontosabb és legnagyszabásúbb színdarabunkat, amely az emberi élet értékéről szól” – fogalmazott Natalija Ribka-Parhomenko, a társulat egyik színésze. Egy kulisszatitkot is elárult: az ágyak, amelyeken a családok alszanak, nem igaziak, hanem az előadásokhoz használt díszlet részei.

A Les Kurbas Színház és a társulat egyik színésze, Natalija Ribka-Parhomenko – Fotó: Bődey János / Telex A Les Kurbas Színház és a társulat egyik színésze, Natalija Ribka-Parhomenko – Fotó: Bődey János / Telex
A Les Kurbas Színház és a társulat egyik színésze, Natalija Ribka-Parhomenko – Fotó: Bődey János / Telex

Nataliját személyesen is érinti a háború: a családja a keleti határhoz közeli Harkivból, az egyik lebombázott kerületből menekült el. A bátyja és az ő hét hónapos terhes felesége közvetlen életveszélyben volt, a fürdőkádjukban összekucorodva vészelték át a környékükre lecsapó légitámadást. Múlt héten sikerült őket kimenekítenie a városból, azóta nála laknak Lvivben. „Felfoghatatlan az a pusztítás, amit Harkivban vittek véghez. Olyan, mintha egy furcsa álom lenne az egész.” Kiszámíthatatlannak tartja, hogy meddig húzódhatnak a harcok, mivel „egy teljesen őrült és beteg diktátorral” állnak szemben, akinek „nincsenek morális gátjai.” A színésznő bármit kinéz Vlagyimir Putyinból, és úgy gondolja, hogy nem fogja csak úgy meghagyni Lvivet az ukránoknak.

Jó példa az önszerveződésre a lvivi cserkészszövetség is, amely szintén háborús „üzemmódra” kapcsolt. Eredetileg gyerekek oktatásával foglalkoznak, a háború kitörése óta viszont a hadseregnek gyűjtenek adományokat: ruhát, hálózsákot, tartós élelmiszert, katonai felszerelést, gyógyszereket juttatnak el a Kijevben, Harkivban és más ukrán városokban harcoló katonákhoz. Ez a harcok miatt egyre nehezebb feladat, de valahogy mindig megoldják, mondta Jaroszlav, az egyik cserkész.

„Támogatnunk kell Ukrajnát, a hazánkért harcoló katonákat, ez a kötelességünk.”

Eddig összesen 1700 tonnányi adomány jött össze. Külön raktárt kellett bérelniük, mert a központi irodájukban már nem fértek el. A háború kitörése óta civil önkéntesek járőröznek Lviv utcáin, könnyű felismerni őket a sárga karszalagjukról. Nem csak a rendet felügyelik, lehetséges orosz diverzánsok után is kutatnak, ezért sem szerencsés, ha az ember nem tartja be az este 10 óra és reggel 6 óra között érvényben lévő kijárási tilalmat. Az önkormányzat statisztikái alapján a hadsereg irányítása alatt álló civil járőröknek köszönhetően Lvivben gyakorlatilag megszűnt a bűnözés az elmúlt hetekben, még az alkoholvásárlási tilalom sem okozott komolyabb zavargásokat, mindenki tudomásul vette az intézkedést.

A raktár, ahol a cserkészek gyűjtik a katonáknak szánt adományokat – Fotó: Bődey János / Telex
A raktár, ahol a cserkészek gyűjtik a katonáknak szánt adományokat – Fotó: Bődey János / Telex

Mindig oka van, hogy megszólalnak a légvédelmi szirénák

Osztap Procik nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy előbb-utóbb Lvivet is légitámadás érje. Más városok példája is azt mutatja, hogy az oroszok egyáltalán nem csak katonai célpontokat támadnak, ezért erre az eshetőségre is fel kell készülniük. „Természetesen a vasárnapi támadás óta én is jobban aggódom. Képtelenség előre megmondani, melyik város lesz a következő célpont.”

Lvivben közel 6000 óvóhelyet alakítottak ki, aminek az önkormányzat szerint elvileg elégnek kell lennie ahhoz, hogy szükség esetén mindenki biztonságba tudjon húzódni.

Az egyik közparkban a második világháborús óvóhelyeket nyitották meg újra, máshol a mélygarázsba vonulnak le az emberek, ha felbúgtak a szirénák. Ami nem is olyan ritka: amíg Lvivben voltunk, mind a négy nap volt riadó, jellemzően egyébként a kora reggeli órákban.

A közparkban kialakított óvóhely és egy fiatal pár légvédelmi riadó idején a mélygarázsban -Fotó: Bődey János / Telex A közparkban kialakított óvóhely és egy fiatal pár légvédelmi riadó idején a mélygarázsban -Fotó: Bődey János / Telex
A közparkban kialakított óvóhely és egy fiatal pár légvédelmi riadó idején a mélygarázsban -Fotó: Bődey János / Telex

Nagyon változó, hogy Lvivben mennyire veszik komolyan a riadókat, dacára annak, hogy múlt héten a várostól 130 kilométerre lévő Ivano-Frankivszkban, illetve a 150 kilométerre lévő Luckban is voltak légitámadások. Ehhez képest az egyik napközbeni riadó alatt azt láttuk, hogy a járókelők többsége teljes nyugalomban sétálgat az utcán, látszólag mit sem törődve a szirénázással. Találkoztunk egy párral, akik azt mesélték, hogy a macskájukat is leviszik magukkal az óvóhelyre, míg egy fiatal házaspár arról beszélt nekünk, hogy

a kormány útmutatója alapján három napra elegendő élelemmel és ivóvízzel felszerelkezve szoktak levonulni a föld alá.

A felszerelés (hátizsákok, meleg ruházat) adott volt, mert a háború előtt azt tervezték, hogy elmennek hegyet mászni a Himalájába. „Mi nagyon is komolyan vesszük a riadókat, mert mindig oka van, hogy megszólalnak a szirénák. Korántsem gyakorlatozásról szó, azt jelzik a riadók, hogy valahol, mondjuk, a szomszédos régióban valami történik.”

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!