Tüntettek Parajdon: „A parajdiak nem patkányok, akiket a süllyedő hajón lehet hagyni”

„Együtt a holnapért” mottóval hirdettek tüntetést szombatra Parajdra, amelyet a sóbánya, a helyi gazdaság és a közösség jövője miatt aggódók szerveztek. A demonstrációt a parajdi kultúrház elé hívták össze, válaszul a hónapok óta húzódó sószennyezési válságra és az azzal járó társadalmi-gazdasági következményekre. A kétnyelvű – magyarul és románul megfogalmazott – felhívásban a szervezők a türelmüket vesztett, de változást akaró helyiek csatlakozására számítottak. A megmozduláson a bányáért, az ivóvízért, a lakhatásért, a szakmaiságért és Sóvidék megmaradásáért emeltek szót.

A demonstráció szombat délelőtt a meghirdetett időpontban el is kezdődött a parajdi kultúrház előtt, ahová folyamatosan érkeztek a résztvevők. Néhányan padokon ülve, mások a fal mellett állva várták a felvonulás kezdetét. A hangulat csendes, de feszült volt; az elmúlt hetekben felgyülemlett elégedetlenség érezhetően kitörésre készen állt.

A tüntetők a szervezők kérésére fehér pólóban jelentek meg, a tisztaság és az újrakezdés jelképeként. A helyszínen egyre több transzparens került elő, olyan feliratokkal, mint „Tiszta vizet!”, „Biztonságot Parajdnak!”, „Mondjon le a bányaigazgató!”. A rendőri jelenlét fokozatosan erősödött, miközben a falu központját fokozatosan betöltötte a skandálás és a füttykoncert.

A tömeg „Mondjon le a Salrom igazgató!”, „Nem félünk!” és „Gyermekeink jövőjéért vonulunk!” jelszavakat skandálva indult el a bánya irányába, rendezett sorokban, a csendőrök sorfala mellett haladva.

A sóbánya irodái elé érve a tüntetők hangja tovább erősödött. „Megérkeztünk a kígyófészek elé!” – kiáltotta be valaki, mire a tömeg válaszul skandálni kezdte: „Mondjon le! Mondjon le a SALROM igazgatója!”. A hivatal kapuja mögött csend fogadta őket, de a demonstrálók részéről újra és újra felhangzott a „Szégyen!” kiáltás, amely percekig nem csillapodott.

Jánosi Róbert helyi vállalkozó, szervező lépett elsőként a mikrofonhoz. „Tisztelettel követeljük, hogy akik ezt a helyzetet előidézték, vállalják a felelősséget” – mondta, majd emeltebb hangon tette hozzá: „Ezek a szarháziak mondjanak le!” A kijelentést csend követte, majd taps, újra skandálás. Valaki bekiabálta: „Le a kommunizmussal!” A tömeg nevetett: ironikus nevetés volt ez, mert a politikai kinevezettek az egész helyi közösséget megnyomorították mulasztásaikkal, egy másikat pedig, Maros megyében (50 000 embert) szomjúságra ítéltek, hisz a Salrom felelősségét az alvállalkozójának gátbontása tetőzte, amely elbontotta a sószennyezést visszatartó gátat, amit a vízügy épített. Az ökoszisztéma a Korond, és a Kis-Küküllő érintett szakaszán is kipusztult, de a sószennyezés a Marost is elérte.

A konkrét felszólalások sorát Reisz Ildikó kezdte meg, a bánya egykori igazgatójának, Reisz Péternek a lánya, aki a közösség 13 pontba szedett követeléslistáját olvasta fel. Egy világos, szakmai alapon megfogalmazott felszólítás volt ez, amit románul és magyarul is felolvastak, vastaps követte mindkét alkalommal. A szervezők elmondása szerint ezt eljuttatják valamennyi illetékes helyi és központi intézményhez, hogy hivatalos formában is nyomatékosítsák a közösség követeléseit.

A megfogalmazott követelések a következő fő pontokban összegezhetők:

• Átláthatóság és elszámoltathatóság: A petíció aláírói kérik mindazon szakértők nevének és szakképesítésének nyilvánosságra hozatalát, akik részt vettek a Korond-patak elterelésében és a bánya megmentését célzó munkálatokban – beleértve az Európai Bizottság delegáltjait is. Ugyancsak követelik az ezekhez a folyamatokhoz kapcsolódó hivatalos dokumentumok teljes körű közzétételét.
• Környezeti és egészségügyi intézkedések: A Korond-patak végleges elterelését, a Kis-Küküllő (Târnava Mică) folyó sótartalmának helyreállítását, valamint az ivóvízhez való hozzáférés biztosítását kérik – utóbbit mint alapvető emberi jogot hangsúlyozva.
• Kitelepítettek helyzete: Elvárják a kitelepített személyek helyzetének tisztázását, valamint konkrét megoldási lehetőségek kidolgozását a lakhatásuk rendezésére, akár visszatelepítéssel, akár új lakóhely biztosításával.
• Monitoring és lakossági riasztás: A petícióban szerepel a környezeti monitoringrendszer mielőbbi működőképessé tétele, valamint ennek összekapcsolása az országos RO-ALERT riasztórendszerrel.
• Információhoz való hozzáférés: Követelik a lakosság rendszeres tájékoztatását és a közérdekű adatokhoz való hozzáférés biztosítását. Azt is elvárják, hogy minden szakmai döntés mögött nyilvánosan vállalt, hiteles és ellenőrizhető szakmai vélemény álljon.
• Felelősségre vonás és jövőkép: A petíció benyújtói elvárják, hogy minden felelőst vonjanak felelősségre, és hosszú távon egy új turisztikai sóbánya, valamint egy új termelési bánya létrehozását sürgetik, hogy a térség gazdasági jövője biztosított legyen.

Simonfi Erika, helyi lakos következett a folszólalók között, aki arról beszélt, hogy a bánya generációk megélhetését jelentette, és most mindez egyetlen hibasorozat miatt elveszett. A harmadik felszólaló László Szilárd, Reisz másik leszármazottja szólalt fel. Ellopták a reményt, a bánya múlt és jövő volt egyszerre, mondta. Vákár Judit következett, aki a SALROM kommunikációját bírálta. Felidézte, hogyan próbálták hónapokon át elbagatellizálni a helyzetet, miközben emberek megélhetése semmisült meg. „A hazugság a legnagyobb bűn” – mondta.

Egy helyi vállalkozó a kormány „támogatását” nevezte csúfolkodásnak. A turisztikai utalványok értékét megvágták, miközben a vendégforgalom gyakorlatilag megszűnt. „Ezrek megélhetése tűnt el a sós vízben” – mondta.

Ezután Gagyi Levente, a tüntetés másik vezéralakja lépett a mikrofonhoz. „A parajdiak nem patkányok, akiket a süllyedő hajón lehet hagyni” – kezdte mondanivalóját. Kijelentette, hogy petíciót juttatnak el a prefektushoz, mert a kitelepítettek helyzete megoldatlan, nem lehet tudni, mikor térhetnek vissza otthonaikba, és ez elfogadhatatlan.

Bár politikusi felszólalás nem hangzott el, a helyszínen jelen volt több közéleti szereplő is: Bíró Barna Botond, Antal Lóránt, Horváth Anna és Nyágrus László polgármester, akik a szervezők meghívására, saját elmondásuk szerint magánemberként vettek részt a demonstráción. Amikor az egyik szervező köszönetet mondott volna részvételükért, a tömeg egy része hangos nemtetszéssel reagált. Többen azt kiáltották: „Most ne! Előbb oldják meg a problémát, utána jöhet a taps!”

A beszédek után egy rövid ima hangzott el. Az emberek egymás kezét fogták, és csendben álltak a bánya kapuja előtt. Aztán az egyik szervező bejelentette: a tüntetés résztvevői féláron fürödhetnek ma a parajdi strandon. Majd elhangzott a mondat, amely a nap mottójává vált: „Egy dolgot akarunk: új sóbányát. Nem muszáj, hogy a SALROM irányítsa. Ha akarjuk, lesz. Ha nem, majd mi megcsináljuk közösen.”

Egy kisebb csoport néma akcióval zárta az eseményt: üres papírlapokat dobtak át a bánya kapuján, azt üzenve, hogy a felelősök még mindig megtehetik, amit eddig nem tettek meg: lemondhatnak. Ezt azonban egyelőre senki nem tette meg, bár tegnap

Az üzenet világos volt: a közösség nem felejt és nem hátrál mindaddig, amíg nem érzi úgy, hogy méltányosan kezelik őket, és a felelősöket kérdőre vonják. A gazdasági miniszter bejelentette, hogy elindította a Salrom vezetőségének leváltási procedúráját, míg a környezetvédelmi miniszter közölte: a végső döntés meghozatala előtt megvárják a miniszterelnöki ellenőrző testület következtetéseit, valamint Sorin Lucaci hivatalos álláspontját. A döntés a jövő hétre várható.