Új korszak kezdődik: Nicușor Dan átvette az elnöki tisztséget Ilie Bolojantól

Új korszak kezdődik: Nicușor Dan átvette az elnöki tisztséget Ilie Bolojantól
Nicușor Dant katonai tiszteletadással fogadják az új államfőt a Cotroceni-palota főbejáratánál – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

Nicușor Dan hétfő délben letette hivatali esküjét a parlamentben, ezzel hivatalosan is megkezdte Románia államelnökeként ötéves mandátumát. Az eskütételt követően a Cotroceni-palotában katonai ceremóniával és ünnepélyes hatalomátadással veszi át az elnöki tisztséget Ilie Bolojan ügyvezetőtől.

Ezt a közvetítést már lezártuk.

Állófogadással fejeződik be a mandátumátadási ünnepség a Cotroceni-palotában. Erről ugyan hivatalos tájékoztatás nincs, de Lucian Mândruță a Facebook oldalán „tudósít” az ott zajló eseményekről.

„Mindenki Nicușorhoz rohant szelfit csinálni, én meg a töltött káposztára vetettem magam, mert az eső meghozta az étvágyamat!” – írta a helyzetjelentésében az elnöki palotából. A csatolt kép tanúsága szerint puliszkával szolgálták fel a töltöttkáposztát, szóval nem rázták a rongyot a hivatalnál.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselői és szenátorai azért nem vettek részt az új államfő, Nicușor Dan beiktatási ünnepségén, mert „jelenlétükkel hozzájárultak volna a nép szuverenitása elleni újabb támadáshoz” – írja a párt hétfői bejelentése alapján az Agerpres.

A párt közleménye szerint a május 18-i elnökválasztás eredményét eltorzították „a tömeges csalások, az intézmények manipulációja és a példátlan külföldi beavatkozás”.

Az AUR leszögezte, hogy nem ismeri el az „új rezsim” legitimitását, és a továbbiakban is „a román nép valódi akaratát” fogja képviselni. „Nem leszünk részesei egy színjátéknak, amelyet egy hatalmát kétségbeesetten megtartani próbáló rendszer szervez. (...) Az AUR széleskörű társadalmi vitát fog kezdeményezni a választások eredményének elutasításáról, és figyelmeztetni fogunk a diktatúra kialakulásának közvetlen veszélyére” – olvasható a közleményben.

Az ellenzéki párt bejelentette azt is, hogy képviselői és szenátorai nem fognak részt venni az új kormány beiktatásán sem.

„Nem fogunk elfutni a felelősség elől, ránk lehet számítani. Természetesen dolgozni is tudunk, komolyan és szakszerűen, ahogyan már többször is megmutattuk” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az autójában rögzített videóban, ezzel pedig mintha az új államfő szavaira reagált volna, aki a sajtónak azt nyilatkozta az eskütétele után, hogy az ország érdeknek „egyetlen párt sem mondhat nemet”

Kelemen azok után töltötte fel a videót, hogy Nicușor Dan államfő letette a hivatali esküjét. Az RMDSZ elnöke jó munkát kívánt és polgárok szolgálatát kívánta neki.

Másfél esztendőnyi intenzív kampány után vont mérleget. Kelemen úgy látta, hogy ez elért eredmények – erős parlamenti frakciójuk van, ott vannak az EP-ben és 200 polgármesterük szolgálja a közösséget – erőt adnak az RMDSZ-nek, a magyaroknak.

„Holnap kezdődnek a tárgyalások az új kormány megalakításáról, nem lesz egyszerű tárgyalás, mi segíteni kívánjuk az országot és a kormányt, hogy a dolgokat rendbe tegyük, hiszen 2024 megmutatta, hogy ez esztelen, mértéket vesztett költekezés, milyen helyzetet teremt. Ezért a legfontosabb, hogy az államot a polgárok szolgálatába állítsuk és a költségvetést rendbe tegyük, hogy a közösségek fejlődni tudjanak, legyen pénz beruházásokra, arra, hogy egyről kettőre jussanak” – mondta még Kelemen Hunor.

Ilie Bolojan megköszönte az államelnöki hivatal munkatársainak az együttműködést az elmúlt 100 napban.

Bolojan a Facebookon azt írta, hogy bármely intézményben vagy vállalatban, az ember mögött, aki az adott intézményt vagy vállalatot képviselik, ott állnak azok a munkatársak, akik láthatatlanul dolgoznak, de akik nélkül a projektek nem valósulhatnának meg. „És mi, akik az előtérben vagyunk, nem lehetnénk azok, akik vagyunk, az ő támogatásuk nélkül” – tette hozzá Bolojan.

Szerinte mindaz, ami a Cotroceni-palotában töltött ügyvivő elnöke mandátuma alatt megvalósult, a hivatal csapatának a munkáját dicséri.

„Számomra megtiszteltetés volt ezzel a csapattal dolgozni, és megismerni olyan embereket, akik elkötelezetten végzik munkájukat a háttérben – gyakran szerény bérezési feltételek mellett” – írta Bolojan, aki azt leírta, hogy a mai nap folyamán végig járta az elnöki hivatal irodáit, és mindannyiuknak köszönetet mondott az elmúlt 100 napban végzett munkájukért, „amit együtt sikerült elérnünk”.

Az államfő a nap folyamán felmentette tisztségükből a tanácsadóit.

Egy rövid egyeztetés után Ilie Bolojan már el is hajtott a Cotroceni-palotából. Neki nem volt katonai tiszteletadás, nem játszották el a himnuszt, induló sem szólt.

Az RMDSZ Facebook-bejegyzésben kívánt eredményes munkát az új államfőnek.

Legyen a polgárok és a közösségek elnöke!

– reagált a szövetség arra, hogy Nicușor Dan letette az esküt.

A zuhogó esőben katonai tiszteletadással fogadták az új államfőt a Cotroceni-palota főbejáratánál. Ugyanaz a forgatókönyv, mint februárban, mint amikor Ilie Bolojan vette át ideiglenesen az államfői tisztséget.

Nicușor üdvözülte a neki szalutáló díszőrséget, majd felhajtott a palotához, ahol Ilie Bolojan várta, és elmentek egy közös beszélgetésre.

Fotók: Octav Ganea / Inquam Photos Fotók: Octav Ganea / Inquam Photos
Fotók: Octav Ganea / Inquam Photos
Fotók: Octav Ganea / Inquam Photos

A katonai ceremónián részt vevők óvációkkal fogadták Nicușor Dant. A meghívottak között volt Alfred Simonis, Ludovic Orban, Vlad Gheorghe, Tánczos Barna, Cătălin Predoiu. Nicușor Dan lánya is jelen volt.

Ciprian Șerban, a képviselőház elnöke és Mircea Abrudean, a szenátus elnöke társaságában Nicușor Dan elhagyta a parlament épületét.

Az államfőt 13:30-ra várják a Cotroceni-palotához, hogy megtörténjen a mandátumátadás Ilie Bolojannal.

Bukarestben csúnyán zuhog az eső.

„A nemzeti érdeknek egyetlen párt sem mondhat nemet” – jelentette ki az államfő arra a kérdésre válaszolva, hogy miként lehet meggyőzni a PSD-t, vállalja a kormányzást.

Az ülésterem elhagyása után rögtön elkapták az újságírók az államfőt. Nicușor Dan megismételte a felszólalásában hangoztatott véleményét, hogy Románia nemzeti érdeke egy parlamenti többség által támogatott kormány, majd kijelentette, ennek egyetlen párt sem mondhat nemet.

Nicușor Dan szerint az PSD felhatalmazást kapott arra a választásokon, hogy vezesse az országot. Az államfő szerint a következő 1-2 hónap egy parlamenti többség kialakításáról és egy új kormány megválasztásáról fog szólni.

„Sürgősen szükség van egy parlamenti többséggel rendelkező kormányra, amely költségvetési reformokat hajt végre” – tette még hozzá Nicușor Dan, aki szerint ezzel azt üzeni az ország a külföldi befektetőknek, hogy stabil.

Az államfő szerint az adóreformok elkerülhetetlenek, és szerinte az állampolgárok nyomást fognak gyakorolni az új kormányra, hogy a pártok vállalják ezeket. Elmondta, a költségvetési hiány kezelése most számára a prioritás.

Azt is mondta, jó lenne, ha azok a politikusok, akiket a románok már elutasítottak a választásokon, nem tűnnének fel újra a politikai színtéren. Az AUR és POT távolmaradásáról a parlamenti ünnepi ülésről azt mondta, hogy amíg a tiltakozások nem erőszakosak, beleférnek a véleménynyilvánítás szabadságába.

A ország külpolitikája szerinte jó irányba haladt, csak alacsony intenzitással. Majd azt is kijelentette, hogy minden diplomáciai csatornán folynak egyeztetések a Trump-adminisztrációval. És megismételte azt a korábban tett nyilatkozatát is, hogy nagyon szeretné, ha az első hivatalos külföldi látogatása Chișinăuba vezetne, de lehet, hogy előbb Brüsszelbe kell menjen.

A román népnek intézet beszéde után az államfő beiktatásának első fele már le is járt. A vastaps után sorra gratulálnak az ülésteremben részt vevő politikusok az új elnöknek, készülnek a közös fotók, sőt, néhányan még szelfit is kérnek tőle.

Nicușor Dan először az alkotmánybíróság tagjaival fogott kezet, majd a jelenlévő vallási vezetők következtek. Daniel pátriárka mellett Aurel Percă, Bukarest római katolikus érseke, valamint Rafael Shaffer főrabbi volt jelen az ülésteremben.

  • Nicușor Dan köszönetet mondott a társadalmi vitákban való aktív részvételért, függetlenül attól, ki milyen álláspontot képviselt.
  • Hangsúlyozta: a román társadalom élő és erős, a választás pedig azt mutatta, hogy az embereket érdekli az ország iránya.
  • Arra kérte a társadalmat, hogy továbbra is gyakoroljon nyomást az államra a reformok érdekében – és ígéretet tett arra, hogy nyitott elnök lesz a társadalom hangja felé.
  • Rövid távú kihívásként megnevezte az államháztartási hiányt: „Románia többet költ, mint amennyit megengedhet magának.”
  • Kiemelte: nemzeti érdek, hogy legyen stabil parlamenti többségen alapuló kormány.
  • A pártokat arra szólította fel, hogy nem a múlttal, hanem Románia közeljövőjével foglalkozzanak, és a nemzeti érdek mentén cselekedjenek.
Fotó: George Calin / Inquam Photos
Fotó: George Calin / Inquam Photos
  • A gazdaság terén a következő prioritásokat jelölte meg: a nagyarányú adóelkerülés felszámolása, állami kiadások csökkentése és hatékonyabbá tétele, világos gazdasági fejlesztési stratégia, öntözési rendszer kiépítése, európai uniós forrásokhoz való egyszerűbb hozzáférés és befektetőbarát környezet.
  • Az egészségügyi rendszerrel kapcsolatban sürgette a digitalizációt, az alapellátás, szakrendelők és kórházak közti egyensúly megteremtését, valamint egy fenntartható finanszírozási stratégia kidolgozását.
  • Oktatás: Pénzügyi ösztönzésre van szükség a pedagógusok számára; az egész oktatási rendszerben erősíteni kell a kritikai gondolkodást, az oktatást össze kell hangolni a munkaerőpiac igényeivel, és megelőzni az iskolai lemorzsolódást.
  • Igazságszolgáltatás: Az ügyészségeknek a társadalomban jelen lévő súlyos korrupciós ügyekre kell koncentrálniuk, csökkenteni kell az eljárások időtartamát, újra kell gondolni a bírák előléptetésének szabályait, és megfontolásra szorul az Alkotmánybíróságról szóló törvény is.
  • Környezetvédelem: Szükség van az engedélyezési és ellenőrzési rendszer reformjára, a Környezetőrség tevékenységének kiterjesztésére, a Romsilva (állami erdészet) átalakítására, valamint a városfejlesztések környezeti hatásainak átgondolására.
  • Szociálpolitika: Egyszerűsíteni kell a nyugdíjrendszert, fejleszteni kell a közösségi szociális szolgáltatásokat, ki kell alakítani egy hosszú távú és palliatív ellátást biztosító rendszert, el kell hárítani a nők munkapiaci részvételének akadályait, és hatékonyabban kell fellépni a családon belüli erőszak ellen.
  • Külpolitika: Meg kell erősíteni Románia stratégiai partnerségét az Egyesült Államokkal, aktívan részt kell venni a NATO, valamint az EU–NATO közötti párbeszéd folyamataiban, és támogatni kell a Moldovai Köztársaság európai integrációját.
  • Diaszpóra: Hatékonyabb konzuli eljárásokra van szükség, létre kell hozni egy struktúrát azok számára, akik haza szeretnének térni, rendszeressé kell tenni a román nyelv oktatását a diaszpóra közösségeiben, és biztosítani kell a diaszpórában élő románok arányos parlamenti képviseletét.
  • Zárás: „Románia rendelkezik becsületes, dolgos emberekkel – itthon, a diaszpórában, a Moldovai Köztársaságban és a környező régiókban egyaránt. Ezt az energiát közösen kell mozgósítanunk a közjó érdekében, hogy felépítsük azt a Romániát, amelyről mindannyian álmodunk – és amelynek elérésében nem vallhatunk kudarcot.”

Habár a korábbi elnököknek helye van az államfő beiktatásán, úgy tűnik, hogy két korábbi elnök is kihagyja az ünnepséget.

Az várható volt, hogy Ion Iliescu az idős korára tekintettel nem fog részt venni, de az élő közvetítés szerint Klaus Iohannis sem jelent meg az eseményen. Emil Constantinescu és Traian Băsescu viszont ott van az ülésteremben.

Szintén a korábbi államfők mellett foglal helyet a korábbi királyi család vezetője, Margit is.

Nem húzták sokat az időt, az alkormánybíróság elnökének üdvözlő szavai után kezét a Bibliára és az Alkotmányra helyezve Nicușor Dan letette az esküt. Mostantól hivatalosan is ő az államfő.

Fotó: George Calin / Inquam Photos
Fotó: George Calin / Inquam Photos

Az eskütétel után Mircea Abrudean, a szenátus megbízott elnöke felolvasta a parlament két házának közös nyilatkozatát, amelyben tudomásul vették, hogy Nicușor Dan letette az esküt, és ezzel megkezdte a mandátumát.

Már Dániel pátriárka, a román ortodox egyház vezetője is megáldotta Nicușor Dan elnökké való beiktatását.

A román himnusz lejátszása utána az alkotmánybíróság elnöke, Marian Enache olvassa fel a határozatukat az elnökválasztás hitelesítéséről.

Marian Enache ezek után rövid beszédében arra kérte Nicușor Dant, hogy legyen minden romániai elnöke, „azé is, aki megszavazta, és azé is, aki nem”.

Enache emlékeztette az új elnököt, hogy mandátuma arra kötelezi, hogy kezeskedjen a meggyőződések és vélemények sokféleségének tiszteletben tartásáért, a jogállamiságért, a pluralizmusért, Románia nemzeti identitásáért és az igazságszolgáltatás függetlenségéért.

Az államfő kötelessége, hogy biztosítsa az alkotmány tiszteletben tartását, a hatalmi ágak szétválasztását és egyensúlyát az államban, a béke és a társadalmi jólét megvalósítását, a román nép egységét, kohézióját és szolidaritását, „a szuverenitás és az alkotmányos demokrácia egyetlen valódi alapját” – mondta Marian Enache.

„Mindenek fölött garantálnia kell az igazságszolgáltatás, a bíróságok és az alkotmánybíróság függetlenségét, össze kell kapcsolnia a meritokráciát a pragmatikus és funkcionális demokráciával, valamint az emberi jogok és szabadságjogok védelmével” – mondta az alkotmánybíróság elnöke, miután ismertette az elnökválasztási eredmények érvényesítéséről szóló határozatot.

A POT és SOS Románia képviselői hátat fordítottak az Alkotmánybíróság döntésének felolvasása közben.


Nicușor Dan, Románia újonnan megválasztott elnöke, 55 éves matematikus, aki a tudományos pályáról és a civil aktivizmus világából érkezett a politika csúcsára. Kétszeres nemzetközi matematikai olimpiai bajnokként szerzett hírnevet, majd a Sorbonne-on doktorált. Visszatérése után Emil Constantinescu elnök felajánlotta neki a diaszpóraügyi államtitkári posztot, de akkor még a politikán kívüli szakmai és civil tevékenységet választotta.

Fotó: Octav Ganea / INQUAM Photos
Fotó: Octav Ganea / INQUAM Photos

A kétezres években a bukaresti városvédelem egyik legismertebb alakja lett, az Asociația Salvați Bucureștiul megalapítója, számos ingatlanpanamával szembeni per megnyerője. 2012-ben indult először a főpolgármesteri székért, de csak 2020-ban nyerte el azt, amikor a PNL és az USR is mögé állt. 2024 nyarán újraválasztották, miközben már a legfőbb tisztségre készült.

Korábban megalapította és vezette az USR-t, de a párton belüli nézetkülönbségek – különösen a családreferendummal kapcsolatban – miatt lemondott. Bár konzervatív álláspontja miatt több támadás is érte, a kampányban világossá tette: elkötelezett az európai értékek és a korrupcióellenes küzdelem mellett.

Dan nevéhez fűződik a bukaresti közszolgáltatások korszerűsítésének elindítása – különösen a hőhálózat cseréje és a közlekedés fejlesztése –, de konfliktusba került az ingatlanlobbival és politikai ellenfeleivel is. Most, öt hónappal indulása bejelentése után, ő lesz Románia ötödik elnöke. Politikai karrierjéről és közéleti pályafutásáról részletes elemzést közöltünk az elnökjelöltportrék sorozatunkban.

Pár órával a hivatalos eskütétel előtt Tánczos Barna pénzügyminiszter gratulált közösségi oldalán Románia új államfőjének, Nicușor Dannak. A bejegyzéshez egy közös szelfit is mellékelt.

„Gratulálok, Nicușor Dan elnök úr! Mától Romániának egy felelősségteljes, gyakorlatias és kiegyensúlyozott elnöke lesz.” – írta a pénzügyminiszter.

Tánczos szerint a következő időszak kihívásokkal teli lesz, ezért bízik abban, hogy az újonnan megalakuló kormány is felelősségteljes lesz. „Az új kormánynak meg kell találnia a legjobb megoldásokat az állami kiadások csökkentésére és a pazarlás megszüntetésére, a bevételek megerősítésére, valamint a gazdasági növekedés fellendítésére” – folytatta bejegyzését Tánczos Barna.

Kiemelte, a tartós gazdasági növekedés jelenti a legfontosabb alapot ebben a hazai és nemzetközi kihívásokkal teli időszakban.

A megválasztott elnök már megérkezett az ülésterembe, és elfoglalta a helyét az államelnöknek előkészített széken. A Digi24 tudósítása szerint a Bibliára és az Alkotmányra fog felesküdni.

Fotó: George Calin / Inquam Photos
Fotó: George Calin / Inquam Photos

A képviselőkön és szenátorokon kívül számos más állami tisztviselőt is meghívtak a parlament két kamarájának együttes ülésére.

Egyházi méltóságok, Margit hercegnő és Románia két volt elnöke, Emil Constantinescu és Traian Băsescu – Fotó: George Calin / Inquam Photos
Egyházi méltóságok, Margit hercegnő és Románia két volt elnöke, Emil Constantinescu és Traian Băsescu – Fotó: George Calin / Inquam Photos

A hivatalos ünnepségekről szóló 215/2016. törvény értelmében a következő személyek vehetnek részt rajta:

  • a megbízott miniszterelnök (Cătălin Predoiu);
  • korábbi államfők (Ion Iliescu, Emil Constantinescu, Traian Băsescu, Klaus Iohannis)
  • Románia Alkotmánybíróságának az elnöke (Marian Enache) és az alkotmánybírók;
  • a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék elnöke (Corina Corbu);
  • Román EP-képviselők;
  • miniszterek;
  • elnöki tanácsadók;
  • a Román Akadémia elnöke (Ioan Aurel Pop);
  • vezérkari főnök (Gheorghiță Vlad).

A román alkotmány előírásai szerint az új elnök a következő esküt teszi:
„Esküszöm, hogy minden erőmmel és tudásommal a román nép szellemi és anyagi gyarapodását fogom szolgálni, tiszteletben tartom az alkotmányt és az ország törvényeit, védelmezni fogom a demokráciát, az alapvető jogokat és szabadságokat, Románia szuverenitását, függetlenségét, egységét és területi integritását. Isten engem úgy segéljen!”

Az eskütétel után Nicușor Dan a Cotroceni-palotába megy, ahol hivatalosan is átveszi az elnöki tisztséget Ilie Bolojan ideiglenes elnöktől. Az ünnepi katonai ceremóniát egy négyszemközti beszélgetés követi, ezt követően Bolojan visszatér szenátori mandátumához.

A szenátus és a képviselőház 12 órakor kezdődő együttes ülésére már javában érkeznek a meghívottak. Az eseményt a hírtelevíziók mellett – a Hotnews szerint – a képviselőház Facebook oldala is közvetíti.

A mandátumátadás a Cotroceni-palotában 13:30-kor katonai tiszteletadással kezdődik, majd az ünnepség, 13:35-től következik a beiktatás. Ezt az elnöki hivatal Youtube-csatornáján lehet a legegyszerűbben követni.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!