A TikTok cáfolja a vádakat, miszerint befolyásolta volna az elnökválasztás első fordulóját
2024. december 3. – 17:33
frissítve
Az Európai Parlament Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottsága előtt cáfolta a videómegosztó portál, hogy a közösségi irányelveivel szembemenve favorizálta volna Călin Georgescu államfőjelöltet, tudatja az EFE értesülései alapján az Agerpres.
Kedden az Európai Parlamentben a romániai elnökválasztás első fordulójával kapcsolatban nyilatkoztak a TikTok képviselői. Szerintük minden jelöltet figyelembe vettek a rendszerben, anélkül, hogy különbséget tettek volna a függetlenek és pártok által támogatottak között, ugyanazokkal a korlátozásokkal illették mind az előbbi, mind az utóbbi kategóriába tartozókat. „Általánosságban elmondható, hogy fáradhatatlanul azon dolgoztunk, hogy megpróbáljuk elkerülni a félretájékoztatást és irányítsuk a hiteles tevékenységet” – mondta el Brie Pegum, a TikTok termékekért, hitelességért és átláthatóságért felelős igazgatója.
Hozzátette, hogy az elmúlt hónapokban, a tiltott politikai tartalmak miatt blokkolt csatornák közül csak egy támogatta Georgescut, és annak is jóval kevesebb követője volt, mint más jelölteket népszerűsítő felhasználóknak. Ugyanakkor hozzátette, hogy a platform több mint 66 ezer hamis fiókot távolított el Romániában, mintegy hétmillió hamis kedvelést, tízmillió hamis követőt és ezer olyan fiókot, amelyek jelöltek profiljait utánozták.
A TikTok közpolitikai és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója, Caroline Greer kifejtette, hogy a platform a választások során, a választási folyamatokra vonatkozó belső szabályzatát alkalmazta, illetve az azt megelőző hónapokban megbeszéléseket folytatott az ország különböző hatóságaival, köztük több politikai párttal és a román választási hatósággal is.
Megemlítette továbbá, hogy több mint 6000 tartalommoderátorral rendelkeznek az Európai Unió nyelvein, akik közül 95-en román nyelvű tartalmakat felügyelnek.
A Európai Parlament Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottsága a vállalat uniós digitális jogszabályok betartását is számonkérte a cégtől, a 2024 február 17.-én érvénybe lépett jogszabály értelmében.
Az európai parlamenti képviselők továbbra is fenntartásokkal állnak a témához, a bizottság fontolóra veszi, hogy további írásbeli kérdéseket intézzen a platformhoz.
Ahogy korábban már felhívtuk rá a figyelmet, a választási eredmények befolyásolásának gyanúja miatt november 26-án az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felkérte az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja ki a TikTok romániai tevékenységét Georgescu első fordulós sikere után. Azóta kiderült, hogy több tiktoker is fizetett tartalmakkal népszerűsítette a független jelöltet a platformon, illetve a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) megállapította, hogy kibertámadással próbálták meg befolyásolni elnökválasztási folyamatot az egyedi azonosító kódok feltüntetésének elmulasztásával. A TikTok korábban már egy sajtóközleményben reagálva elmondta, hogy pontatlannak és félrevezetőnek tartja a CSAT kijelentéseit, ugyanis mindenkitől megkövetelik a platform szabályainak tiszteletben tartását. Az EP vizsgálódását Dan Nica az EP szerdai strasbourgi plenáris ülésén megfogalmazott kérése indítványozta az elnökválasztás első fordulójának külföldi beavatkozása ügyében.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!