Csoma Botonddal nézhették az államelnöki vitát a kolozsváriak, aki megmagyarázta, miért kell az RMDSZ-jelöltre szavazni

Tíz éve nem volt Romániában államfőjelöltek közti televíziós vita, így fontos mérföldkőnek számít, hogy a Digi 24-nek sikerült tető alá hoznia az eseményt. A nappali kanapéja helyett a kolozsvári Planetáriumban nézhette végig az elnökjelölti vitát az, aki közösségi élményre vágyott, és így a sörök mellé egy adag józanészt is kapott az RMDSZ szóvivőjétől. Az RMDSZ ugyanis egy közös „meccsnézést” hirdetett meg a hétfő esti államelnöki-vita alkalmából, amiről részletesen itt írtunk, ahol Csoma Botond vállalta a kommentátori szerepkört, és elmagyarázta a közönségnek, hogy merre gurul a labda. Az RMDSZ szóvivője a közvetítés kezdete előtt helyezte képbe a hallgatóságot, és legtöbbet, persze, a saját pártjáról és annak jelöltjéről beszélt.

„Kelemen Hunor az egyetlen államelnök-jelölt, aki Románia valós problémáiról beszél és azokra megoldást kínál” – mondta Csoma, aki szerint ezzel az állítással az értelmiségi román közeg is egyetért. Hozzátette, erdélyi magyarként kötelességünk lenne kollégájára szavazni november 24-én.

A harmadéves joghallgató, aki a politikust kérdezte fel, elsősorban az államelnöki kampányok és a közvéleménykutatások hitelességét érintette. Csoma Botond azt állította, hogy „a politikai pártok manipulálják a közvélemény-kutatásokat”, majd hozzátette: „A legtöbb kutatás azt jelezte, hogy Marcel Ciolacu szinte biztosan bekerül a második fordulóba. Most az egyik kardinális kérdés az, hogy kivel kerül be. Az utóbbi időben, ha jól láttam, azt jósolták, hogy Simionnal fog bekerülni. Sajnos. Na, és azt még elmondanám, ha a Simion bekerül a második fordulóba, az egy nagyon veszélyes dolog lesz főleg a magyar közösségre nézve.”

Továbbá az ő értelmezésében az RMDSZ-hez kapcsolódó közvélemény-kutatások nem tükrözik a valóságot, mert „magyar szempontból nem reprezentatívak”. Ilyen nyilatkozatok, bár politikai szempontból érthetőek, nem segítenek abban, hogy a közvélemény valódi tájékoztatást kapjon a politikai folyamatokról.

A tegnap esti államelnökjelölti vitáról két jelentős politikai szereplő is visszalépett, ami Csoma Botond szerint csakis a félelemre utalhat. A visszalépés, mint taktika, nyilvánvalóan nem csupán egy stratégiai választás, hanem azt is jelzi, hogy a politikai elit az egymással való versengést nemcsak személyes, hanem pártpolitikai szempontból is előnyösebbnek látja.

„Hogy miért, én csak találgatni tudok. Azt hiszem, hogy valamilyen okból a tanácsadóik azt mondhatták nekik, hogy ne vegyenek részt ezen a vitán, mert esetleg több rosszat csinálnának maguknak és a pártoknak, mint jót. Mert retorikában, beszédkészségben egy gyenge élmény lenne a véleményem szerint” – magyarázta a politikus.

Amikor Diana Șoșoacă kizárásával kapcsolatban merült fel kérdés, a politikus finoman elhárította a válaszadást és inkább politikai aspektusokat említett, miszerint számára „az alkotmánybíróság döntése egy politikai döntésnek tűnik, ezzel egy veszélyes precedenst teremtve.”

Csoma a demográfiai problémákról beszélve mindenekelőtt a kormányzati hatékonyság hiányosságait próbálta megmagyarázni. Az 5 millió elvándorolt román állampolgár és a falvak elnéptelenedése valóban aggasztó helyzet, ám az RMDSZ szóvivőjének válaszai inkább a politikai szándékok ismertetésére korlátozódtak, mintsem konkrét jövőbeli lépésekre. Például az általuk kezdeményezett kamattámogatás a gyermeket vállaló családok számára talán szimpatikus ötlet, de egy ilyen intézkedés a román gazdaság gyenge állapota és az állami szolgáltatások évtizedes elmaradása mellett inkább álom marad, mint valóság.

Az infrastruktúra fejlesztésére tett utalásai, mint a Kolozsvár és Bukarest közötti autópálya hiánya, vagy a körgyűrű építése, inkább a rendszerszintű problémák elodázására és az országos kormányzati káoszra mutatnak rá, semmint konkrét megoldási javaslatokkal szolgálnának. A közlekedés és az alapvető infrastruktúra hiányosságai ugyanis már évtizedek óta meghatározzák Románia fejlődését, és a legújabb politikai ígéretek sem változtatnak ezen.

Mindezek mellett a Kolozs megyei RMDSZ-es képviselő az állami szolgáltatások gyenge minőségét is érintette és a román kormány adópolitikáját is kritizálta, az RMDSZ kampányszövegével karöltve:

„Mi elmondtuk többször, hogy ne emeljenek addig adót, amíg még a most kivetett adót sem tudják behajtani. Ezt csinálják egyébként. Nézzétek meg, az áfával mi történik! Nem sikerült őket a józan ész szerint eltéríteni ezekről a szándékokról.”

Régebben volt egy mondás, hogy akkor lesz Romániának magyar államelnöke, amikor Amerikának fekete. Habár az Amerikára vonatkozó része ennek a mondásnak teljesült, a romániai valóság nem változott akkorát, hogy valós lehetőségként mérlegelje bárki az RMDSZ jelöltjének az esélyeit az államelnöki választáson. Ennek fényében végül az utolsó kérdező arra volt kíváncsi, hogy ha az RMDSZ már nyíltan elismeri, hogy Kelemen Hunornak nem túl nagy esélye van az államelnöki választás megnyerésére, miért ne lenne célszerűbb közösen olyan jelöltet keresni, aki nem képvisel magyarellenes nézeteket, és egyesített erővel indulni, hogy elkerüljük George Simion és társai hatalomra jutását.

A RMDSZ parlamenti frakcióvezetője, azzal érvelt, hogy „1996 óta mindig volt jelöltünk, és fontos, hogy a magyaroknak is legyen elképzelésük az ország jövőjéről.” Azonban, ha alaposabban megvizsgáljuk, hogy mi is rejlik e mögött, akkor láthatjuk, hogy az RMDSZ politikai taktikájáról van szó, nem pedig valódi esélyekről.

„Még az sem alakult ki, hogy a románok egymás között annyiban megegyezzenek, hogy a jobboldalnak úgymond legyen egy jelöltje, aki esetleg lekörözze Simiont” – magyarázta, kiemelve, hogy a legfontosabb cél a román-magyar viszony ápolása, de ez sem tűnik elég erős alapnak ahhoz, hogy egy magyar elnökjelölt tényleg sikeres lehessen.

Csoma Botond politikai szempontból „visszalépésnek” tartaná, ha nem lenne magyar jelölt a megmérettetésen. Hogy miért, azt nem indokolta részletesen, holott el kellene gondolkodni azon, hogy a romániai politikai helyzet – különösen a szélsőjobboldal megerősödése – azt mutatja, hogy egy olyan politikai döntés segítene, amelyben a magyar közösség szövetségesekre találhatna, és így maximalizálhatná szavazatait az önálló jelöltre elvesztegetett öt százalék helyett.

A valódi kérdés tehát az, hogy miért nem találunk közös jelöltet, hogy miért képtelenek a politikai vezetők valódi együttműködésre, amivel valódi változásokat lehet hozni, amelyek nem csak politikai eszközként, hanem valódi közösségi fejlődésként jelenhetnének meg.