Politológus: Iohannisnak nagyon jó esélyei vannak a NATO-főtitkári posztért folytatott versenyben

2024. március 13. – 09:06

Másolás

Vágólapra másolva

Cristian Pîrvulescu politológus szerint Klaus Iohannis államfőnek nagyon jó esélyei vannak a NATO-főtitkári posztért folytatott versenyben.

Klaus Iohannis kedden jelentette be, hogy indul a Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) főtitkári tisztségéért, az államfő neve azonban már korábban is felmerült a tisztségre szintén pályázó Mark Rutte volt holland miniszterelnök kihívójaként.

A politikai elemző az Agerpresnek nyilatkozva egy nagymester sakkozóhoz hasonlította kedden Klaus Iohannist, aki gondosan előkészíti a lépéseit. Szerinte nem véletlen, hogy az államfő a montenegrói elnökkel tartott találkozója után jelentette be a szándékát a NATO-főtitkári tisztség megpályázására. Ez azt jelezheti, hogy maga mögött tudja egy közép- és kelet-európai államokból álló koalíció támogatását – magyarázta.

Pîrvulescu emlékeztetett arra, hogy Magyarország határozottan ellenzi az eddig legesélyesebbnek tartott Mark Rutte holland kormányfő NATO-főtitkárrá választását, és a balti államok, illetve Lengyelország is egy kelet-európai vezetőt látna szívesebben a katonai szövetség élén.

Mindez azt mutatja, hogy fennáll az lehetősége egy olyan konfrontációnak Kelet és Nyugat között, amelyet senki sem akar. De ha Kelet egy erős és európai szinten elismert jelölttel áll elő, akkor szerintem Iohannis esélyei nagyon jók

– jelentette ki a politikai elemző. Pîrvulescu úgy vélekedett, hogy a kelet-európai országok támogatni fogják Romániát ebben a versenyben, mindenekelőtt a balti államok, Lengyelország és várhatóan Magyarország is. Szerinte Iohannis esélyeit növeli, hogy körültekintő és diplomatikus, amivel több nyugati ország támogatását is elnyerheti. Megjegyezte: Mark Rutte ellen szólhat az is, hogy Hollandiában szélsőséges erők nyerték meg a választásokat.

Az elemző szerint az alkudozások a NATO-főtitkári posztról már elkezdődtek a tagállamok között. Szerinte a nyugati országok és NATO érdeke egységet mutatni. 'Tehát gyorsan túl kell lépniük a vitákon, és egy keleti jelölt nagyon erős, mert a Kelet most ki van téve az orosz támadásoknak' – magyarázta Pîrvulescu.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!