Egyelőre nem érdemes gyűjtögetni a palackokat, csak ezután kerülnek a polcokra a visszaváltható csomagolások

2023. november 9. – 12:35

Másolás

Vágólapra másolva

A betétdíjas rendszerrel kapcsolatos hírverés miatt vélhetőleg többen elkezdték gyűjtögetni a kiürült üvegeket, műanyag dobozokat és PET-palackokat abban a reményben, hogy ezekért megkapják az 50 banis visszaváltási díjat. Szerdán mind a jelenlegi környezetvédelmi miniszter, Mircea Fechet, mind Tánczos Barna megszólalt az ügyben, igyekezve tisztázni a helyzetet.

Fechet azt fejtegette, hogy bár a visszaváltó rendszer november 30-án beindul, az első napokban-hetekben még viszonylag kevés olyan termék lesz a boltok polcain, melyekért jár az 50 bani. Az összeget csakis olyan csomagolásért adják majd, melyen rajta van a körkörös nyilakból álló ábra, ami azt jelenti, hogy az illető termék a garanciális rendszerben szereplő gyártótól származik.

„Ez azt jelenti, hogy az első héten például csak olyan termékek jelennek meg a polcokon, amelyek szavatossági ideje egy hétnél rövidebb, és amelyeket csak ebben az időszakban lehetett előállítani.

Ahogy a garancia-visszavételi rendszer beindul, lassan, de biztosan elfogynak a meglévő készletek, és ásványvízből, sörből, borból, üdítőitalokból a boltok polcain már csak az SGR-csomagolásokat (sistemul de garanție-returnare – a szerk. megj.) fogjuk látni, azokat, amelyekért 50 banis garanciát fizetünk” – mondta a miniszter.

Fechet arról is beszélt, hogy bizakodó, nem számít arra, hogy gondok lennének a rendszer működésével, mely „a második legnagyobb lesz Európában, Németország után”.

Hozzátette, az informatikai rendszeren még dolgoznak, de reménykedik benne, hogy ez is megfelelően fog majd működni. „A legnagyobb kihívást minden bizonnyal az informatikai rendszer jelenti majd, amely néhány nappal az indulás előtt készül el, de csak optimista lehetek, és bízom abban, hogy nemcsak működni fog, hanem az általunk elvárt paramétereken belül fog működni” – magyarázta Fechet. Hozzátette: az otthon eddig összegyűjtött csomagolásokat a szelektív gyűjtőkbe kell dobni.

Tánczos Barna szerint túl lassan működnek a dolgok

Hivatali elődje, Tánczos Barna egy közleményben arról ír, nincs megelégedve azzal, ahogy haladnak a dolgok. „Környezetvédelmi miniszterként egy olyan rendszert dolgoztam ki, amely évente 7 milliárd italpalack begyűjtését teszi lehetővé, így ezek nem kerülnek a folyókba, a sáncokba, erdőkbe, és ezáltal tisztább környezetet teremtünk. Sajnos, amióta az RMDSZ nincs kormányon, nem megfelelő intenzitással folyt a felkészülés, így viszonylag kevés betétdíjas palackot fogunk találni decemberben a boltok polcain” – fejtegette a szenátor.

Tánczos szerint „jelentős késéssel”, de elfogadta a kormány a betétdíjas rendszer működéséhez szükséges utolsó jogszabályt, így november 30-án indulhat az italcsomagolások visszaváltó rendszere.

Tánczos úgy tudja, a betétdíjas rendszer működtetője, a RetuRO részvénytársaság a napokban megkezdte azoknak a szerződéseknek az aláírását, amelyek alapján a kiskereskedőktől átveszik a begyűjtött palackokat, és begyűjtési díjat fizetnek nekik. „A jelenlegi helyzet szerint több mint 60 ezer kereskedővel készül szerződést kötni a RetuRO részvénytársaság. Ebből néhány nap alatt több mint 300-an már alá is írták a szerződéseket. (…) Fontos, hogy ha van olyan kereskedő, aki még nem regisztrált a rendszerben, az minél hamarabb pótolja a mulasztást” – hangsúlyozta a volt miniszter, aki tájékoztató kampányt indít a betétdíjas visszaváltó rendszerről.

Tánczos célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogyan teremthetünk tisztább környezetet az italcsomagolások több mint 90%-ának újrahasznosításával; hogyan válthatjuk vissza november 30-ától az üres palackokat; mit kell tudni a kiskereskedéseknek a betétdíjas rendszer működéséről, és mi kell tenniük a termelőknek is ez ügyben.

A következő hetekben videósorozatban veszi végig, hogy lehet beállni gördülékenyen a körforgásba. Akit érdekel, most már Tiktokon is követheti a szenátort.

„A november 30-án induló betétdíjas rendszer az üvegből, műanyagból vagy alumíniumból készült, 0,1 liter és 3 liter közötti űrtartalmú italcsomagolásokra vonatkozik. Ebbe beletartoznak az ásványvizes üvegek, üdítőitalok, sörösdobozok, bor és más alkoholos italok csomagolásai is. A vásárlóknak fontos tudniuk, hogy csak azok a palackok visszaválthatóak, amelyeken rajta van a betétdíjas rendszer védjegye.

A boltok polcain ugyanis a következő egy évben még egyszerre lesznek jelen az 50 banis betétdíjas, valamint a korábban legyártott italcsomagolások is”

– tisztázta a helyzetet Tánczos Barna.

Van, aki már próbált hozzáférni az 50 banis betéti díjhoz

A miniszterek közleményeire, illetve további tájékoztató kampányokra, úgy tűnik, tényleg szükség van, mert nem mindenki értette meg, hogyan – és főleg, hogy mikortól – indul be a betétdíjas rendszer. Egyik kolozsvári olvasónk például arról számolt be, hogy miután több hírt olvasott a készülő szisztémáról, elkezdte gyűjtögetni a csomagolásokat az 50 banik miatt. És el is vitte ezeket beváltani, bár a beszámolója alapján arra következtettünk, hogy az automata, melynél próbálkozott, még nem a szóban forgó rendszer keretében lett beüzemelve.

„Amikor először megláttam az automatát a LIDL bejárata előtt, elhatároztam, hogy akkor én most szépen gyűjtöm a PET-palackokat és egyéb visszaváltható csomagolásokat, mert mégsem szeretnék naponta 1-2-3 lejt kidobni a kukába. Igaz, azóta sem jutottam el a kivitelezésig. Egyszer jutottam el addig, hogy elvittem a palackjaimat a gépig, ami épp akkor nem működött, így végül a szelektív kukában kötöttek ki. Azóta sem láttam, hogy újra beüzemelték volna, pedig hetente 2-3 alkalommal biztos járok arra. Remélem akkor majd november végétől...

Szerintem pedig lenne érdeklődés rá, egyszer – amikor még működött – elkaptam, hogy többen is sorban állnak a gép előtt, mindenki kezében egy nagyobbacska szatyor vagy zsák, ami valószínűleg mind újrahasznosítható cuccal volt tele” – osztotta meg a tapasztalatait olvasónk.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!