Mennyire problémás, hogy a kínai Lenovo zöld utat kapott a romániai 5G hálózat fejlesztésére?
2023. augusztus 15. – 10:02
A jóváhagyás a dokumentum aláírása után három héttel fedezte fel a román sajtó, és hiába próbálta sarokba szorítani kérdéseivel a román kormányt, Ciolacuék azon kívül, hogy a törvény szerint jártak és, és a védelmi tanács jóváhagyásával is rendelkeznek, nem mondtak semmi érdemlegeset. Az elmúlt napokban megjelent elemzések és adatok összegzésével, elsősorban a Szabad Európa és a Deutsche Welle cikkeire alapozva, úgy tűnik, a szociáldemokraták ismét két kapura próbálnak játszani, kérdés, hogy az Egyesült Államok mikor fog emiatt beinteni.
Az elmúlt évtizedben minden PSD-kormányban voltak kísérletek arra, hogy Pekinget és Bukarestet ismét egy stratégiai tengelyre helyezzék. A Marcel Ciolacu vezette kabinet első lépése ebbe az irányba az, hogy a világ legnagyobb PC-gyártója, a Lenovo kínai konszernt Romániába hozza. A vállalat megkapta az ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsának (CSAT) jóváhagyását, hogy belépjen az ország 5G hálózatába, de a román kormány tagjai nem beszéltek nyíltan az ügyről, amelyet a G4Media csak három héttel a CSAT jóváhagyása után fedezett fel. Ez lehetővé teszi, hogy a Lenovo berendezéseket biztosítson a romániai 5G hálózat fejlesztéséhez.
A Lenovo tulajdonosi struktúráját megvizsgálva kiderül, hogy a vállalat egyik fő részvényese a Legend Holdings Corporation, amely a konszern 33,94%-át birtokolja. A Legend Holding Corporation tulajdonosai viszont ott van a Kínai Tudományos Akadémia Alapítványa (63,11%) és a kínai kormány (11,67%).
A két pályázó vállalat, a Lenovo PC HK Limited és a Lenovo Global Technology HK Limited, a Lenovo konszern részét képezik, és 2016-ban mindkettő leányvállalatot nyitott Romániában.
2019 augusztusában az Egyesült Államok és Románia Doland Trump és Klaus Iohannis révén memorandumot írt alá, amelyben megállapodtak a megbízhatatlan 5G technológiai szolgáltatók által jelentett veszélyekről. Konkrétan arról, hogy nem engedélyezik a kiberbiztonsági kockázatot jelentő berendezések használatát az 5G hálózatokban.
2020. január 29-én az Európai Unió is arra kérte a tagállamokat, hogy zárják ki a nagy kockázatot jelentő szolgáltatókat az 5G-hálózatok kritikus szektoraiból.
Egy évvel később, 2021-ben Románia törvényben fogadott el néhány intézkedést a nemzeti érdekű információs és kommunikációs infrastruktúrákra és az 5G-hálózatok kiépítésének feltételeire vonatkozóan. Ennek értelmében korlátozta az 5G technológiákhoz való hozzáférést a nem biztonságosnak ítélt vagy külföldi kormányok tulajdonában lévő vállalatok számára.
A kínai vállalatok kelet-európai terjeszkedése elég látványos, ezért az amerikai szenátus éppen a napokban szavazott egy törvényjavaslatról, amely előírná az amerikai kormány számára, hogy lépjen fel a kínai gazdasági nyomulás ellen a Fekete-tenger térségében.
A Lenovo forgalmazási és kutatási központokkal rendelkezik többek között Japánban és az Egyesült Államokban is, és 2021-ben több mint 21 millió laptopot és számítógépet értékesített. Azonban még 2019-ben a Forbes által idézett amerikai védelmi minisztériumi ellenőrzés a Lenovót és annak Lexmark kiterjesztését a nemzetbiztonságot veszélyeztető kínai vállalatok közé sorolta. A dokumentum továbbá megjegyezte, hogy a Lenovo mintegy 30%-ban a kínai állami irányítású Legend Holdings Corp tulajdonában van, ami „kiberkémkedési kockázatot” jelent.
Az idei China Tech Threat jelentésben a Lenovo nagy teret kapott, az elemzés szerzői arra is rámutatnak, hogy valójában nincsenek független kínai vállalatok. Ezért van az, hogy több tucatnyi ország szerte a világon a világon blokkolták a Huawei kínai telekommunikációs vállalatot az 5G hálózataiktól, annak ellenére, hogy a Huawei tagadta, hogy átadná a Peking által kért információkat. „A Huawei semmiképpen sem tud ellenállni bármilyen utasításnak, amely a Kínai Népköztársaság kormányától vagy a Kínai Kommunista Párttól érkezne, hogy teljesítse az ő parancsait bármilyen kereskedelmi vagy egyéb kontextusban” – mondta a New York-i Egyetem professzora, Jerome Cohen. Ugyanez vonatkozik más kínai vállalatokra is. És minden olyan vállalat, amely beszállítója vagy partnere kínai cégeknek, szintén a törvény hatálya alá tartozhat.
A kínai székhelyű vállalatok, például a Lenovo, a Lexmark, a Hikvision és a DJI által ellenőrzött vállalatok egyelőre még nem szorultak ki olyan mértékben sem az amerikai, sem az európai piacról, mint Huawei, ZTE, Hikvision, Dahua vagy a Hytera. Azonban Nagy-Britanniában a fő hírszerző szolgálatok már tíz éve figyelmeztetnek a Lenovo számítógépek sebezhetőségére, az amerikaiak pedig még korábban tapasztaltak ilyen sebezhetőséget, egy amerikai katona bírósági vallomása szerint: „Nagy mennyiségű Lenovo laptopot adtak el az amerikai hadseregnek. Az alaplapon volt egy titkosított chip, amely lehetővé tette, hogy az összes adatot, amelyet az adott laptopba tettek, rögzítsék, majd elküldjék Kínába”. Ezeket a számítógépeket az amerikai hadsereg használta Irakban, és a hadsereg „hatalmas biztonsági résről” beszélt.
A Lenovo laptopjai továbbra is nagyon jól fogynak, és 2020 óta a vállalat számos újítást hajtott végre az 5G technológiákkal kapcsolatban. Ezeket a számítógépeket két-három évvel ezelőttig számos amerikai önkormányzat vásárolta, de problémássá váltak, és számos amerikai államban betiltották őket, miután a biztonsági szakértők felfedezték, hogy az ezekkel a számítógépekkel gyűjtött adatokat Pekingbe küldték egy 2017-es jogszabály alapján, amely minden kínai vállalatot kötelez arra, hogy együttműködjön a pekingi hírszerző szolgálatokkal.
A Legfelsőbb Védelmi Tanács azonban úgy véli, hogy a Lenovo, amelynek minden leányvállalata készen áll a romániai beruházásra, ártalmatlan – áll a Szabad Európa számára kiadott közleményben, amelyben kifejtik, hogy miért „nincsenek olyan elemek, amelyek valószínűleg kockázatokat, fenyegetéseket és sebezhetőségeket generálnának az ország nemzetbiztonságára és védelmére nézve, abból a szempontból, hogy az említett szervezetek megkapják az 5G infrastruktúra-berendezések használatára vonatkozó megfelelő véleményt”. Ezek a pontosítások még nem érhetők el az elnökség honlapján, de a határozatot a Hivatalos Közlönyben közzétették, és Marcel Ciolacu miniszterelnök és Mircea Abrudean kormányfőtitkár 2023. július 19-én aláírta.
Ciolacu előtt más szociáldemokrata miniszterelnökök is megpróbálták Pekinget bevonni Románia stratégiai ügyeibe, emlékeztet a Deutsche Welle. A Victor Ponta vezette kormány 2013-ban titkos memorandumot írt alá, amely lehetővé tette a Huawei számára, hogy stratégiai területekre lépjen be. Ugyanakkor a kínaiak azt is tervezték, hogy átveszik a Cernavodă-i 3-as és 4-es atomreaktort, és pekingi cégeket vonnak be a Craiova-Pitești autópálya építésébe.
Viorica Dăncilă és környezete is igyekezett a kínai üzletekre való nyitottság politikáját megerősíteni. Washington nyomására azonban Románia meghátrált. De úgy tűnik, ez csak addig volt érvényes, amíg egy újabb szociáldemokrata kormányfője nem lett az országnak. Ciolacu alatt Victor Ponta elképzelése a Kínával való stratégiai partnerségről visszatérhet, és a Lenovo érkezése csak az első momentuma annak, amint a kormány szélesebbre tárja a kínai befektetők előtt az ország kapuit. Ami teljesen furcsa és megmagyarázhatatlan, hogy az eddig NATO-babérokra törő Klaus Iohannis elnök részéről nem érkezik egyetlen jelzés sem arra vonatkozóan, hogy ellenezné ezeket a befektetéseket.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!