Romániának elfogyott a pénze az ukrán menekültek számára, sok anya az Ukrajnába való visszatérést fontolgatja

2023. június 29. – 15:55

Romániának elfogyott a pénze az ukrán menekültek számára, sok anya az Ukrajnába való visszatérést fontolgatja
Ukrán menekültek háborúellenes demonstrációja Kolozsváron, 2022. okt. 11-én – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

A mértéktelen és ellenőrizhetetlen lopások miatt Románia átalakította az ukrán menekülteknek járó pénzbeli támogatások rendszerét, azonban az itt tartózkodó ukrán menekültek április óta – amióta elméletileg érvényben van az új jogszabály –nem kapták meg a román kormány által családonként megígért pénzbeli támogatást. Egy 7 éves gyermeket nevelő ukrán menekült anya a Digi 24-nek elmondta, hogy e hónap végén pénz nélkül marad, és az egyetlen lehetőség számára és a többi hasonló helyzetben lévő anyának az, hogy visszatérjenek Ukrajnába, „pontosan oda, ahonnan elmenekültek”.

A kormány áprilisban változtatta meg a támogatás feltételeit és mechanizmusát. Az ukrán menekültek négy egymást követő hónapban 2000 lejes családi pótlékot kaphatnak, ezért munkát kell vállalniuk, és gyermekeiket román iskolába kell beíratniuk. „Beadtam a dossziét a dokumentumokkal együtt, de még nem kaptam meg a pénzt a román államtól” – mondta Iulia Rajcsev, aki Romániába menekült, miután csernovici otthona teljesen elpusztult a háborúban.

A Digi 24 riportjából kiderül, hogy Iulia, aki egy 7 éves kisfiú édesanyja, eddig ukrán gyerekek tanáraként dolgozott egy bukaresti iskolában. „A szerződés június 30-ig szól. A bérleti díj havonta körülbelül 300-350 euróba kerül. A fizetés, körülbelül 400 euró, nem teszi lehetővé, hogy minden költségemet fedezzem: vagy a szállást, vagy az étkezést fedezi. Egyedülálló anya vagyok egy gyermekkel. A román állam nem mond semmit arról, hogy mikor utalják át a pénzt. Vannak más hozzám hasonló egyedülálló, gyermekes anyák is, nehéz nekünk, és azon gondolkodunk, hogy elhagyjuk Romániát. Sok anyának vissza kell mennie Ukrajnába, gyakorlatilag pontosan oda, ahonnan elmenekült” – mondta Iulia.

Az uniós adatok szerint márciusban több mint 117 ezer ukrán menekült részesült az Európai Unió ideiglenes védelmi rendszere által biztosított támogatásban. „Az elmúlt másfél hónapban mintegy 20 ezer menekült hagyta el Romániát. Jelenleg a számuk 95 ezer körül van” – mondta a Digi24-nak Ștefan Leonescu, a Romániai Jezsuita Menekültszolgálat projektmenedzsere, az a szervezet, amely segített Iuliának és más ukrán menekülteknek abban, hogy tanárként dolgozhassanak egy speciális programban, amely lehetővé tette az ukrán diákok számára, hogy Romániában folytassák iskolai tanulmányaikat.

Leonescu szerint jelenleg az ukrán menekülteknek szánt összes kormányzati pénz „zárolva van”, és csak a következő költségvetési korrekció során szabadulhat fel. „A pénzt a kormánynak kell erre elkülönítenie, amíg a kormány nem oszt pénzt, addig semmit sem lehet tenni.

Alapvetően ezt a pénzt a Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének (ISU) a költségvetéséből kell elkülöníteni. A Digi 24 rákérdezett, hogy az áprilistól esedékes összegeket miért nem folyósították. A válasz szerint fogják, csak a bürokrácia útjai hosszúak és kacskaringósak, még nincs meg minden jóváhagyás ahhoz, hogy egyáltalán átutalják a megyei felügyelőségekhez a pénzt.

Kezdetben az ukrán menekültek közel egy évig az 50/20-nak nevezett intézkedés alapján kapták a segélyt, amelyet a 15/2022. számú sürgősségi rendelet és kormányhatározat rögzített. Alapvetően a román állam menekültenként napi 50 lejt fizetett a szállásért és napi 20 lejt az étkezésért. Ez azonban hatalmas korrupciós spirált indított el, amely oda vezetett, hogy a kormány áprilisban egy új rendeletet, hagyott jóvá: a román állam havi 2000 lejt ajánl fel minden ukrán menekült családnak.

Azonban ez az összeg csak négy hónapig áll a család rendelkezésére, és ez is csak abban az esetben, ha a felnőttek bizonyítani tudják, hogy munkát vállaltak, és a gyerekek iskolába járnak. Ha valamelyik feltételt nem teljesítik, akkor a román állam megvonja tőlük a segítséget. Az anyák arra panaszkodnak, hogy nincs kire bízzák gyerekeiket, és részmunkaidős állást nagyon nehéz találni.

Márciusban számoltunk be róla, hogy az orosz-ukrán háború kitörése óta a román kormány 750 millió lejt fizetett ki azoknak a magánszemélyeknek és cégeknek, akik saját bevallásuk szerint ukrán állampolgárokat szállásoltak el az elmúlt évben. A csalást nem volt nehéz elkövetni, hisz az állami támogatás mintegy 90 százaléka romániai magánszemélyek zsebébe került, akiknek a kapott pénz után nem volt adófizetési kötelezettségük és nem is kellett bejelenteniük az adóhivatalnál. A hatóságok a korrupció leállítására egyetlen megoldást találtak, ha teljesen átalakítják a támogatási rendszert, ennek viszont épp a segítségre szoruló menekültek látják a kárát.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!