Elhunyt Mihai Șora, a Romániánál is öregebb filozófus

106 éves korában elhunyt Mihai Șora filozófus, esszéíró. A halálhírt felesége közölte a gondolkodó Facebook-oldalán.

„Szerettem, tiszta boldogság voltál: nemcsak egy szép ember, hanem maga a Szépség, a hit, a remény és a szeretet, ahogy az apostoli ige mondja. És soha nem lehetek eléggé hálás neked mindazért, amit majdnem két évtizeden át adtál nekem. Még nem tudom, milyen lesz a holnap, és mindaz, ami ezután következik. Ez meghaladja az én elfogadási képességemet. Vannak emberek, akiknek örökké kellene élniük – nemcsak a mennyben, ahol te biztosan maradsz, hanem ezen a kék ponton is, a világűrben lebegő, vízből és füstből álló kis hajón, amelyen nyolcmilliárd másik emberi lény – de egyik sem olyan, mint te – él együtt, veszekszik vagy szereti egymást, háborúzik vagy támogatja egymást. Hideg van nélküled, drágám. Aziul” – írja felesége

Mihai Șora 1916. november 7-én született a Temes megyei Ianova községben. Kétszer nősült, első házasságából három gyermeke született. 2014-ben, 98 éves korában újra megnősült: Luiza Palanciuc-Sora írónőt vette el feleségül.

A „Romániánál is öregebb” filozófusként emlegetett, nemrég 106. születésnapját ünneplő Mihai Șora a 2017-es kormányellenes tüntetéseken szerzett hírnevet. A filozófusnak 281 ezer követője van Facebookon. Legutóbb a schengeni csatlakozás elmaradása kapcsán közölt egy poénos Facebook-bejegyzést, amelyben a Mozart csokigolyók bojkottjára szólította fel a románokat.

Életútja

A Rezist tüntetések alkalmával előtérbe került filozófusról nyilvánosságra kerültek olyan dokumentumok is, amelyek megosztották a román közvéleményt. Kiderült, hogy 1948-1951 között a Román Kommunista Párt tagja volt, és agitátorként tevékenykedett az országban. Horváth-Kovács Szilárd a Transindexen közölt egy összefoglalót a gondolkodó életútjáról.

Mihai Șorát már fiatalon elkezdi érdekelni a filozófia, klasszikus nyelveket tanul, így aztán 1934-ben beiratkozik a Bukaresti Egyetemre filozófiát tanulni. Olyan jelentős személyek előadásait hallgatja, mint Nae Ionescu és Mircea Vulcănescu, majd három évig Mircea Eliade szemináriumait vezeti. 1939-ben Francia állami ösztöndíjjal Párizsba megy, ahol Pascal filozófiájából diplomázik (La notion de la grâce chez Pascal). A közeledő német hadsereg elől Párizsiból délre, Grenoble-ba megy a háború végéig, és mint meggyőződéses antifasiszta, részt vesz a francia ellenállásban (la Résistance), illetve csatlakozik a Francia Kommunista Párthoz. Ekkor írja meg az első kötetét, Du dialogue intérieur: Fragments d’une antropologie métaphysique címmel (A belső párbeszéd: töredékek egy metafizikai antropológiából), amely egy sajátos szintézise a neotomizmusnak, egzisztencializmusnak, fenomenológiának, perszonalizmusnak és a marxizmusnak.

A háború után Párizsban, a Centre National de la Recherche Scientifique kutatója lesz. Filozófiai karrierje 1948-ban megtörik, amikor hazalátogat Romániába, ám nem engedik vissza többé Franciaországba. Ana Pauker közvetlen parancsára a Román-Magyar határnál leszállítják a vonatról.

Ekkor még őszintén hisz a kommunista eszmében, de lassan ráébred, hogy ez az ország egy sötét diktatúra. De intellektuálisan nem tudja a rendszer megtörni, és mélyen gyökerező értelmiségi lendülete erőt ad, hogy a körülményekhez képest dolgozzon. Különböző szerkesztőségekben dolgozik, de mindenhol kiderül, hogy a „nép ellensége”; és kirúgják. Majd 1959-ben újraindítja a Biblioteca pentru toți sorozatot, amely a román és világirodalom nagyjait adja ki, olcsó, bárkinek elérhető formában, nagyon magas példányszámmal, és több mint ezer kötettel.

Húsz évig tartó hallgatás után ismét írni kezd, 1968-ban egy folyóiratban kezd közölni egy készülő kötetéből, a Sarea pământuli-ból (A föld sója), de a könyvet csak 1978-ban adják ki. Bizarr, hogy az Írók Egyesülete egy díjjal kitünteti: ám nem a könyvre, hanem egy riport ürügyén kapja. Időnként csak álnéven közölhet, Rousseau és Sartre könyveket fordít, és folyamatosan megfigyeli a Securitate.

1985-ben ismét megjelenik egy könyve, az A fi, a face, a avea (Lenni, tenni, birtokolni). A forradalom után úgy érzi, végre szabadon dolgozhat, így a rendszerváltás után, az ideiglenes kormányban szerepet vállal: oktatásügyi miniszter lesz, s erőteljesen dolgozik az oktatás újraszervezésén. 1990-ban ő az egyetlen a kabinetben, aki aláírja a Temesvári Kiáltványt, de végül a fekete március és a bányászjárás miatt nem vállal többé politikai szerepet, mert elfogadhatatlannak tartja a történteket. Inkább a civil szférát támogatja: tagja lesz az Csoport a Társadalmi Párbeszédértnek (Grupul pentru Dialog Social), hetente közöl a Revista22-ben, de belép a Civil Szövetségbe is (Alianța Civilă). 2012-ben a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választja.