Két életet menthet, aki most a sepsiszentgyörgyi menhelyről fogad örökbe kutyát
2023. február 10. – 09:10
Új kutyák befogásába kezdett a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat, az időzítése azonban nem volt a legjobb, miután az állategészségügyi hatóságok részéről felszólítások érkeztek az általa működtetett szépmezői kutyamenhelyhez, mert bőven meghaladta a megengedett létszámot. Mivel a menhely bővítése nem áll szándékában a döntéshozóknak, egyetlen megoldásuk maradt: örökbe adni vagy elaltatni a fekete listára került kutyusokat. Azok, akik Szépmezőről fogadnak örökbe négylábút, új házi kedvencük és a lista végén szereplő kutyák életét is megmenthetik.
A szépmezői kutyamenhely ügye napok óta lázban tartja a sepsiszentgyörgyieket, és a városlakók úgy tűnik, nem hagyják annyiban, hogy a Tega Rt. köztisztasági vállalat olyan lépésre szánta el magát, amelyet saját maga is – a törvényes előírások ellenére – évek óta mellőzni próbált. De a kutyák tömeges elaltatásának kérdése egyre égetőbb kérdés lett a városban és a február 16-i határidő lejárta után lépniük kell.
A civilek a menhelyes kutyák tömeges elaltatásának hírére örökbefogadási kampányba és petícióba kezdtek, szombatra pedig a vállalattal közösen nyílt napot szerveznek, ahová 10-13 óra között azokat az érdeklődőket várják, akik akár egy séta alkalmával megismerkednének a menhelyen lévő kutyákkal – és jobb esetben örökbe is fogadnák azokat az állatokat, amelyeknek talán ez az utolsó lehetősége az életben maradásra.
A menhely alkalmazottjainak, az önkénteseknek és az AMY Gazdátlan Ebekért Egyesületnek eddig közel ötven kutya iránt sikerült felkeltenie a befogadó családok érdeklődését. A Tega Rt. vezetője, Máthé László szerint azonban ez a szám még nem elég, mert bár a 171 kutyából jelentősen kevesebb maradt a menhelyen, de mivel a kapacitás mindössze 145 kutyát tenne lehetővé – és a Tega Rt. Sepsiszentgyörgyön a főleg a romák által lakott Őrkő negyedben kezdett el egy nagyszabású befogó akcióba –, így szerdán már újabb 13 kutya érkezett a menhelyre. Jelen pillanatban pedig 164 kutyát tartanak számon. Igaz, ez a szám feltételezhetően tartalmazza azokat a kutyákat is, amelyeket már örökbe fogadtak, de még nem vittek el Szépmezőről.
Pora E. Kinga, az AMY Gazdátlan Ebekért Egyesületének vezetője szerint 65 kutya került fel egy altatási listára. Elsősorban azokat a kutyákat altatnák el, amelyeket a menhely antiszociálisnak, agresszívnek, idősnek vagy egészségügyi gonddal küszködőknek minősített. Az AMY pedig jelenleg azon dolgozik, hogy a 65 kutya közül minél kevesebbet kelljen elaltatni.
A menhelyen egyébként a kutyák létszáma az elmúlt években általában 160 fölött
mozgott, pont azért, mert nem történtek altatások, az örökbefogadási kedv azonban a felére esett vissza. Az elmúlt hónapokban pedig több hatóság is ellenőrzést tartott a menhelyen, amelyek megállapították, hogy a férőhelyek számánál több kutyát fogadtak be. Az ellenőrzések a Romániában az elmúlt időszakban tapasztalt kóborkutya támadásokhoz is köthetőek.
Máthé László, a Tega Rt. vezetője leszögezte, nem szeretnének elaltatni állatokat, de ha kötelezik rá őket, akkor „nincs más megoldás”. Elmondása szerint az sem jó, hogy a menhelyen van olyan kutya, amelyik 2018 óta ott lakik. Az elmúlt két évben a Tega összesen két kutyát altatott el. Mindkettőt azért, mert olyan rossz egészségügyi állapotban voltak, hogy nem lehetett volna megmenteni az életüket.
„Fektettünk be a menhelybe, javítottunk az állapotokon, de egy kutyának is rossz, hogy kis helyen, bezárva töltsön éveket. Az egyetlen jó megoldás az örökbefogadás, ami ingyenes, a chipelés, oltás, ivartalanítás költségeit is átvállaljuk, az emberek nem kell erre költsenek, nekik az a feladat marad, hogy gondját viseljék a hazavitt kutyának. Mindenkit várunk a hétvégi nyílt napra, aki szereti a kutyákat” – mondta el az igazgató.
A Tega Rt. közleményéből pedig kiderül, hogy az altatás kérdéséről a későbbiekben születik majd döntés, figyelembe véve a lehetőségeket.
Hosszútávú megoldást azonban a menhely bővítése vagy az altatás hozna
Pora E. Kinga, az AMY Gazdátlan Ebekért Egyesület vezetője online petíciót indított, amelyben Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterhez nyílt levélben fordult. Az Állítsák meg a sepsiszentgyörgyi kóbor kutyák tömeges elaltatását! című petíciót eddig ezren írták alá, és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy rávegye az önkormányzatot, hogy fontolóra vegye a kutyamenhely befogadó képességének bővítését. Az egyesület a kutyák tömeges elaltatását kapacitáshiány miatt elfogadhatatlannak tartja. A bővítést, a sterilizációs és örökbefogadási programok elindítását azonban szorgalmaznák. Remélik, hogy ezen a polgármester is elgondolkodik, mert szerintük a kóbor kutyák is megérdemlik, hogy jó körülmények között és biztonságban éljenek.
„Eddig fel sem merült a menhely bővítése” – mondta Tóth-Birtan Csaba sepsiszentgyörgyi alpolgármester a Transtelexnek. Növelni ugyan lehetne a kóborkutyák számától függően a menhely kapacitását 200-ra, 300-ra, aztán 1000-re, de szerinte „ez elképzelhetetlen és fenntarthatatlan lenne”. Szerinte a szépmezői menhely már így is tekintélyes méretű, és azzal még nem oldódik meg a helyzet, hogy egyre több kutyát fogadnak be, mert bármekkorára növelnék a menhelyet, altatás nélkül előbb vagy utóbb megtelik.
Ugyanakkor úgy vélte, eleve a menhely bővítése is pénzbe kerülne, de a jóval nagyobb létszámú kutyalétszámot el is kell majd tartani. „Így is több ízben elhangzott, hogy Sepsiszentgyörgy túl sokat költ a kutyamenhely működésére. Tavaly ez az összeg 400 000 lej fölött volt” – tette hozzá érdeklődésünkre.
Az önkormányzatnak pedig az örökbefogadással és sterilizálással kapcsolatban több programja is volt, de csak ajánlatot tehet, nem kényszeríthet senkit például az Őrkő negyedben, hogy ivartalanítsa a kutyáját. A Tega Rt. vezetőjétől ezért azt kérte, hogy az agresszív, a beteg vagy rossz állapotban lévő kutyákat altassák el, mert nincs értelme, hogy ezeket az állatokat a menhelyen tartsák, mert nem örökbe fogadhatóak.
„A menhelyen zajlik egy kutyasétáltatás, kutyagondozásos civil jelenlét is, és akikkel a civilek sem foglalkoznak, csak egyszerűen ott vannak a ketrecben már sok ideje, azokat el lehetne altatni. Persze én is sajnálom őket, de a törvény megengedi. Jobban sajnálnám a megharapott embereket” – mondta Tóth-Birtan Csaba. Az alpolgármester azért tartja fontosnak az Őrkő negyedi razziát, hogy elkerüljék a bukaresti esethez hasonló tragédiát, amikor egy kutyafalka megölt egy nőt.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!