Folytatódik a botrány a román jégkorongszövetség körül, most a Csíkszeredai Sportklubot vették célba

2023. február 3. – 09:09

Folytatódik a botrány a román jégkorongszövetség körül, most a Csíkszeredai Sportklubot vették célba
A Csíkszeredai Sportklub az Erste Liga győztese 2022-ben – Fotó: Csíkszeredai Sportklub Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly a parlament bizottságai előtt kellett Novák Eduárd sportminiszter magyarázkodjon amiatt, hogy miért bontottak fel a támogatási szerződést az országos jégkorongszövetséggel, ami akár azzal járhat, hogy a nemzeti válogatott sportolói nem jutnak ki edzőtáborokba és különböző versenyekről is lemaradhatnak. A nemzeti töltetű hokibalhé idén azzal folytatódott, hogy a szövetség a sajtóban sportszerűtlenséggel vádolta a bajnokságot erősítő csíkszeredai csapatot. Hodos László igazgató szerint tisztában voltak a szövetség szabályaival és vállaltak minden felelősséget.

A sportminisztérium kedden tette közzé, hogy a különböző hazai sportszövetségek mekkora összegű állami támogatásból gazdálkodhatnak ebben az évben. A listáról lemaradt a botrányoktól hangos Román Jégkorong Szövetség (FRHG), ami várható volt azután, hogy tavaly felmondták a sportminisztériummal kötött támogatási szerződést, valószínűsíthetően azért, mert a vezetőségnek nem tetszett, ahogy a Novák Eduárd vezette tárca „beleszól a szövetség belügyeibe”.

A költségvetés közzététele után két nappal több romániai újságban – többek között az Adevărulban – jelent meg a szövetség egyik olyan közleménye, amelyben a Csíkszeredai Sportklubot sportszerűtlenséggel vádolják, ezt pedig meglehetősen tendenciózus felütéssel, A magyarok gúnyt űznek a román hokibajnokságból címmel közölték.

A bukaresti lapoknak elküldött közleményük szerint a jégkorongszövetség igen csalódott amiatt, amiért szerintük a csíkszeredai csapat nem tanúsít kellő tiszteletet a romániai bajnoksággal és a többi csapattal szemben.

„A Csíkszeredai Sportklub kerüli a román bajnoki mérkőzéseket, bár a sportminisztérium közpénzből finanszírozza őket. Ehelyett inkább az Erste Ligában játszanak, ahol hét magyarországi csapat mellett három romániai csapat is részt vesz. Az idei felnőtt bajnokságban, a január 28-ára tervezett Brassó Corona–Csíkszeredai Sportklub mérkőzést 24 órával a kezdés előtt visszamondták, jelezve, hogy sérülések és betegség miatt a játékosok nem tudnak jégre szállni. Érdekes módon, a szövetséghez eljuttatott bejelentés után 48 órával a Sportklub teljes létszámmal meg tudott jelenni a FEHA 19 elleni Erste-ligás meccsen” – áll a román sajtóban megjelent szövegben.

A FRHG érvelése szerint a bajnokság meccseinek átütemezési feltételeit külön szabályzat határozza meg, eszerint egy klub legkésőbb három nappal a mérkőzés időpontja előtt kérheti az időpont módosítását, a szövetség és a másik csapat beleegyezésével. A szabályzat be nem tartása automatikusan 5-0-ás vereséget jelent a szabálytalanul eljáró klubok számára.

Fotó: Csíkszeredai Sportklub Facebook-oldal
Fotó: Csíkszeredai Sportklub Facebook-oldal

A Sportklub játékosai túl betegek a román bajnokira, de jégre tudtak állni az Erste ligában! című közlemény szerint a csíki sportklub vezetői „azt választják, ami számukra fontosabb”, csakhogy (...) „Romániában vagyunk, nem Magyarországon, a Sportklub pedig senkitől sem kényszerítve nevezett be a román bajnokságba és az lenne a minimum, ha minden romániai vetélkedőt ugyanazzal a komolysággal kezelnének, mint a magyar bajnokságot” – áll az FRHG versenybizottsága elnöke által aláírt szövegben.

Hodos László, a Csíkszeredai Sportklub igazgatója a Transtelex kérdésére elmondta: a szövetség szabályzatában szerepel az, hogy el lehet halasztani mérkőzéseket. Mint kifejtette, az igaz, hogy késtek a kérvény benyújtásával, de ilyenkor a hazai csapat dönt, hogy elfogadja-e a halasztásra vonatkozó kérést avagy sem.

„Ezek szerint Brassó nem fogadta el a halasztást, hát ennyi történt, ennél tovább nincs amit hozzáfűznöm”

– mondta nekünk igazgató. Hodos szerint a szövetség nagyon zsúfolt programot állított össze és nem tartják számon azt, hogy egy hétre milyen sok mérkőzés jut, emiatt sok volt a sérülés, a játékosok fáradtak voltak, egyszerűen nem fért bele a Brassó elleni rangadó.

„Nincs mit vádaskodjanak, mert tulajdonképpen mi a belső szabályzatot betartottuk azzal, hogy megvolt az elegendő meccsszámunk. Mi ezzel a lépéssel vállaltuk a felelősséget, hát semmi gond, számoltunk azzal, hogy ez mínusz három pontot jelent a bajnokságban” – mutatott rá Hodos, aki szerint ezt az ügyet csupán a sajtó fújta fel, mert volt már példa arra, hogy meccseket kellett elhalasztani.

Arra a felvetésünkre, hogy mennyire befolyásolja a klubokat és a sportolókat a szövetség és a minisztérium közötti szerződésbontás, az igazgató szerint ez csupán közvetetten annyiban érintheti őket, hogy például elmaradhatnak a válogatott edzőtáborok, illetve a sportolók versenyekről, bajnokságokról maradhatnak ki, ha teljesen elfogy a szövetség pénze.

Hogy meddig fog tartani ez a konfliktus és vannak-e törekvések az ügy rendezésére, Hodos azt mondta, hogy ebben a kérdésben nem tud információkkal szolgálni.

Novák Eduárd miniszter megkeresésünkre azt nyilatkozta, hogy a Román Jégkorong Szövetségnek jelenleg nincs vezetősége.

A sportminisztérium már megtette az első lépést, kitűzte február 15-ére a közgyűlés dátumát annak érdekében, hogy a szövetség vezetőségét megválasszák. Ennek következtében a szövetség jogosult lesz arra, hogy a támogatási szerződés aláírására is sor kerüljön a minisztériummal. Ameddig nincs hivatalos vezetőség, más szövetségekhez hasonlóan, erre nem kerülhet sor

– szögezte le. „Reméljük, hogy miután meglesznek a szükséges jogi keretek és támogatást tudunk nyújtani a szövetségnek, a romániai jégkorong helyzete normalizálódni fog. A sportminisztérium célja, hogy minden sportág megfelelő támogatásban részesüljön” – jelentette ki.

Honnan ered az ellentét a sportminisztérium és a sportszövetség között?

Mint ahogy arról korábban bővebben is írtunk, a román jégkorongszövetség tavaly novemberben egyoldalúan mondta fel szerződését a sportminisztériummal, ezzel pedig lemondott arról a jogról, hogy közpénzből finanszírozást kapjon. A szövetség ezzel együtt fellebbezést is benyújtott a sportminisztérium azon döntése ellen, amelynek értelmében nem fogadják el hivatalosan a jégkorong szövetség által, tavaly szeptemberben tartott vezetőségi választás eredményét.

A minisztérium többféle törvénytelenségre hivatkozva függesztette fel a szövetség tisztújító gyűlésén hozott határozatokat, többek között amiatt is, hogy az FRHG több erdélyi klub képviselőinek kizárásával tartotta meg a küldöttgyűlést, például a bajnokság erejét képviselő négy székelyföldi és egy brassói klub képviselői sem szavazhattak. A székelyföldi jelölteket állítólag azért zárták ki a versenyből, mert a határidő lejárta után nyújtották be jelölti dokumentumaikat.

A román hokiválogatott magyar tagjai állnak a magyar szurkolók előtt a székely himnusz éneklése közben – Fotó: Vörös Dávid / Magyar Jégkorong Szövetség Facebook-oldala
A román hokiválogatott magyar tagjai állnak a magyar szurkolók előtt a székely himnusz éneklése közben – Fotó: Vörös Dávid / Magyar Jégkorong Szövetség Facebook-oldala

Az ügy odáig fajult, hogy Nováknak a parlament két háza sportbizottságai előtt kellett magyarázatot adnia a történtekre. A miniszter itt elmondta, hogy a 2021/22-es idény versenyeiben szereplő 25 egyesület közül 12 nem kapott szavazati jogot a szövetség küldöttgyűlésén, tartozásra hivatkozva vonták meg tőlük a szavazati jogot, anélkül hogy pontosan megjelölték volna, hogy a szabályzat mely cikkelye alapján jártak el. A tartozást – két kivétellel – az a bírság jelentette, amelyet maga a szövetség rótt ki a koronavírus-járvány idején megszabott intézkedések kapcsán. Ugyanakkor volt olyan klub is, amelyik szavazhatott, pedig tartozása volt, és olyan klub is, amelyik úgy kapott szavazati jogot, hogy nem vett részt az előző idény semmilyen versenyében.

A FRHG és a minisztérium fagyos viszonyának megértéséhez tartozik továbbá az a tavalyi balhé is, amikor a szlovéniai világbajnokságon szervezett Románia-Magyarország mérkőzésen, a 2–4 arányban elveszített mérkőzés végén a romániai hokiválogatott székely tagjai a magyar szurkolókkal közösen énekelték a székely himnuszt. Mindeközben Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, a jégkorongszövetség volt elnöke a magyar lelátón foglalt helyet. Tánczos akkor azzal védekezett, hogy magánszemélyként vett részt a mérkőzésen, ezért nem ült a hivatalos páholyba és más romániai szurkolók is voltak körülötte.

Mely sportágaknak jutott a legnagyobb támogatás 2023-ban?

A sportminisztériumot Romániában a legszegényebb tárcának nevezik, nem véletlenül. A 2023-as költségvetés-tervezetből is az látszik, hogy ez a minisztérium gazdálkodhat a legkevesebb pénzből, ráadásul a tavalyi évhez képest még 3,5%-ot faragtak le tőlük.

A minisztérium a rendelkezésére álló költségvetésből a kiemelt olimpiai egyéni- és csapatsportok közül az evezős-, a kosárlabda-, illetve az úszószövetség kapja a legnagyobb induló állami támogatást. Itt fontos kiemelni, hogy az első két szövetség kevesebb finanszírozásból gazdálkodhat, mint 2022-ben.

Novák Eduárd a hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a nemzeti sportszövetségek végső pontszámának kiszámításakor nagyon sokat számított a jelentős nemzetközi versenyeken való szereplés.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!