Szociológus a hokis himnuszbotrányról: A politika mindenevő, a sportot is megzabálhatja

Miniszterek, politikusok mentek egymásnak és koalíciós feszültség lett abból, hogy a Románia-Magyarország jégkorongmérkőzésen a szlovéniai világbajnokságon, a 2 – 4 arányban elveszített mérkőzés végén a romániai hokiválogatott székely tagjai a magyar szurkolókkal közösen elénekelték volna a székely himnuszt. Mindeközben Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, a jégkorongszövetség volt elnöke a magyar lelátón foglalt helyet. Tánczos azzal védekezett, hogy magánszemélyként vett részt a mérkőzésen, ezért nem ült a hivatalos páholyba, és más romániai szurkolók is voltak körülötte. Hozzátette, hogy ő a kedvenc csapata, a román bajnok Csíkszeredai Sportklub mezét viselte.

Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja Kisebbségkutató Intézetének kutatóprofesszora, egyetemi tanár (Miskolci Egyetem BTK ATTI) elemezte azokat a diskurzusokat, amelyek megjelentek a román és a magyar nyelvű sajtóban az ügy kapcsán. Sport és identitás viszonyáról, a politika és a sport összefonódásáról is szó esett, ugyanis a román és magyar hokiválogatott küzdelme több szempontból is érdemes a szociológiai megközelítésre. Mint bármely nemzetközi sportesemény kapcsán, itt is jogosan merül fel az identitás problémája, ugyanis valamely ország válogatottjának drukkolni feltételezi az illető csapattal, és ezáltal az illető országgal való azonosulást. A beszélgetés apropóját az adta, hogy 1998-ban Papp Z. Attila épp egy hasonló eset kapcsán vizsgálta meg ezeket az aspektusokat. A jelenlegi botrányt pedig egy mesterséges intelligenciát használó alkalmazás segítségével elemezte az interneten megjelent tartalmak vonatkozásában.

Hogyan erősíti a sport valakinek az etnikai identitását? Székelyföldön a csíki és a gyergyói hokinak hogyan lett identitásépítő szerepe?

A sportnak óhatatlanul is identitásépítő szerepe is van, és nem csak az egyéni identitásnak, hanem mint ebből az esetből is kiderül, a közösségi identitásnak az egyik eszköze. Tehát amióta nemzetállamok léteznek, és amióta a sport egyre inkább láthatóvá vált, azóta a közösségi identitásnak szerves része lett. Most szándékosan használom azt, hogy láthatóvá vált, vagyis nemcsak, hogy elterjedt, hanem anélkül is tudjuk követni a sporteseményeket, hogy sportolnánk. Ez a nemzeti identitásnak vagy valamilyen közösségi identitásnak a része.

Amikor nacionalizmusról beszélünk, akkor tisztáznunk kell, hogy létezik egy ún. banális nacionalizmus, ami pont az ilyen sportesemények kapcsán is tetten érhető. És hogyha már a sportnak közösségi jellege van, akkor ez nyilván együtt jár azzal, hogy különféle közösségi szimbólumokat is használnak: a skála egészen széles tud lenni.

Nemcsak a zászlónak a színe, hanem a mez, a különböző kiegészítők, a dalok, himnuszok, indulók, amelyek elhangzanak, mind a közösségi szimbólumhasználat eszköztárába tartoznak, és az beépült a sport világába is, így egymást kölcsönösen erősítik. Tehát ez a székelyföldi hokitól függetlenül is létező jelenség, és főként a fontos téttel rendelkező sportesemények kapcsán óhatatlanul is a felszínre jönnek.

Nem kell messzire menni, elég megfigyelni azt, ami a jelenlegi világpolitikai kontextusban zajlik, vagy azt, hogy játékosokat kitiltanak, vagy azt, hogy adott vagy sem a zászlók használatának lehetősége, mind-mind a sport és identitás, a politika és sport viszonyáról is szól. Ez egy identitáspolitikai aktus, és a sportban jelenlévő agresszió, valamint a politikában is ki nem mondottan jelenlévő agressziópotenciál egymást kölcsönösen erősítik, vagy egymásba tudnak csavarodni, és akkor ebből mindenféle érdekes, látványos, meg néha szomorú dolgok is tudnak történni.

Már húsz évvel ezelőtt is vizsgáltad a jelenséget, és azóta semmi sem változott, úgy tűnik. Akkor a román hokiválogatott kapcsán írtad a cikkedet, és azzal indítasz, hogy összeverekedtek a csíkszeredai hoki klub tagjai a bukaresti Steaua hoki klub játékosaival egy meccs után, aztán pedig a nemzeti válogatottban ugyanazt a csapatot kellett erősítsék azok az emberek, akik azelőtt ölre mentek. Akkor mindenféle trükközésre volt szüksége az edzőnek, hogy összeboronálja a csapatot. Mi változott azóta? Több lett a székely a román válogatottban és természetessé vált a székely himnusz éneklése a román nemzeti válogatott mérkőzései után?

A hoki mindig is közösségi esemény volt, és ezt írtam le korábbi cikkemben is. Erre ráépült ez az interetnikus mező. Akkoriban még egyszerűbb volt, mert nem volt annyi külföldi játékos, vendégjátékos, ami manapság azért megváltozott, és ezért másképpen néz ki egy válogatott csapat is. Húsz évvel ezelőtt a román-magyar ellentéteknek egy nagyon fontos eseménye volt, amikor akár Csíkszeredában, vagy Gyergyóban is hokimeccsek zajlottak.

A bukaresti és a csíki hokicsapatnak az összeütközése, vagy a rangadónak mindig külön íze volt. Az nemcsak akármilyen hokimeccs volt, hanem a szimbolikus identitáspolitikának is az eszköze, és ezért mindig óriási súlyuk volt a helyi társadalomban ezeknek a mérkőzéseknek, és van a mai napig is.

Ez részben most is visszaköszön, hiszen a román csapatban, tehát a román nemzeti válogatottban magyar vagy székely fiúk is részt vesznek. Ez már önmagában érdekes, mert jelzi azt, hogy amikor nemzetállamra gondolunk, ami sok szempontból egyfajta homogenizációt erőltet, ebben az esetben kimondatlanul szembe ment a nemzetállam eszményével. És a mostani botrány körül is, bizonyos sajtóorgánumokban, vagy bizonyos szereplők megnyilatkozásában szintén ez a nemzeti egység eszméje jön elő azáltal, hogy a román csapat tagjaiként el merték énekelni a székely himnuszt. Azonban mivel ennek a sportágnak a művelése együtt jár a közösségi szimbólumhasználattal, azt jelenti, hogy nem először történik ez meg, valószínű más mérkőzések végén is eléneklik a székely himnuszt.

A román médiában fölvetődött annak a kérdése, hogy ezek a sportolók választhatják azt, hogy tagjai lesznek a román válogatottnak, avagy nem lesznek tagjai, mert ha felöltik a trikolór mezt, akkor a román többség bizonyos elvárásokat támaszt velük szemben. Kérdés, hogy a játékosok hogyan élik ezt meg? Mert ugye az, hogy a román mezben játszanak, de az etnikai hovatartozásuk szerint magyarnak, székelynek vallják magukat, ez a kétfajta elvárás óhatatlanul konfliktusba kerül. Hogy lehet ezt kezelni egy nemzetközi mérkőzésen?

Hát ez a feszültség lehet, hogy létezik, de azért ne felejtsük el, hogy itt versenysportról van szó, és itt teljesítménykényszerek is vannak. Egy sportoló számára az, hogy egy nemzeti válogatottban részt vehet nagy presztízzsel bír. Kívülállókként mi mondhatjuk azt, hogy micsoda konfliktus van az egyik vagy a másik tételezett identitás között, de mégis versenysportolókról van szó, akiknek rendkívüli fontos, hogy minél több sikert érjenek el, nemcsak hazai, hanem nemzetközi pályán is. Nyilván meg kellene kérdezni őket, hogy ezt hogyan élik meg. Én azt feltételezem, hogy ez nem okoz föltétlenül olyan nagy belső konfliktust, mint amit mi kívülről gondolunk. Tehát ezt belül föl lehet oldani, hiszen, ha abban az országban élnek, akkor miért ne lehetnének annak az országos válogatottnak a tagjai.

Ezek a konfliktusok élesebben jöhetnek elő, amikor román-magyar meccsek vannak, mivel a román-magyar sportmérkőzéseknek mindig van egy ilyen plusz „bája”, és ez nemcsak a hokiban, a fociban is így van. Tehát ezeket a belső konfliktusokat föl lehet oldani, mert az identitás nem fehér-fekete. Léteznek többes kötődések, hibrid identitások, az identitásnak van egy kontextualitása, és egy adott kontextusban vallott identitás nem föltétlen megy szembe egy másik típusú kötődéssel, ami egy másik helyzetben jön elő.

Egy sportesemény felhasználása különböző politikai kommunikációs stratégiákban nem újdonság, itt is egyből el kezdtek röpködni a nyilatkozatok a különböző politikai szereplők részéről, majd ebbe beszállt a magyar és a román sajtó is.

A politika mindenevő, és a politika a sportot is meg tudja zabálni. A politikai logika nem föltétlen egyezik meg a sportlogikával, vagy nem föltétlen egyezik meg az egyéni identitás a politikai mozgásokkal, hogyha úgy tetszik. A politika generálja az ilyen konfliktusokat, mert a politika sokkal nagyobb mértékben szeretné fehéren-feketén látni a világ dolgait, beleértve az etnikai viszonyokat. A politika sokkal jobban kötődik egy nemzethez vagy egy országhoz, és akkor ez a fehér-fekete logika a politika esetében sokkal jobban érvényesül, és ez mintha rá akarna teljes mértékben épülni arra, ami a sporton belül nem biztos, hogy releváns. Ha jól olvastam, pont a román válogatottnak az edzője is azt mondta, hogy az egy természetes dolog, hogy a meccs végén ezek a fiúk a székely himnuszt is meghallgatják vagy eléneklik. Tehát ő inkább egy ilyen regionális kötődést emelt ki, amit teljesen korrekt módon értékelt.

Azonban nyilván ennek van egy regionális, közép- vagy kelet-európai politikai vonatkozása is: biztos vannak olyan szereplők, akiket zavar az, hogy Magyarország, mint anyaország, sok pénzt költ a hokira, focira vagy különféle sportokra a határon túlra, és akkor itt nyilván sok szempontból aszimmetrikus viszonyok alakulhatnak ki.

Tehát a plusz források jelenthetik azt is, hogy bizonyos szempontból több lehetősége lehet egy korábban csak kisebbségi jelzővel illetett társaságnak, közösségnek vagy sportegyesületnek. De azt is meg merem kockáztatni, hogy valószínű benne van a pakliban az is, hogy az a kormány, amely ezeket a plusz forrásokat adta, a nemzetközi porondon, az EU-n belül, aminek Románia is része, gyakran negatív kritikákban részesül. Nagyon sok olyan konfliktus volt, ahol ezek az országok konfrontálódtak, tehát az én értelmezésemben ezek mind-mind visszacsapódhatnak a sport életébe is.

És ezért veszélyes, hogy a politika mindenevő, mivel a sport megzabálása közben olyan elemek jönnek be, amire korábban nem is gondoltunk volna. Mert politikai értéktől függetlenül az önmagában nem baj, hogy – a testmozgást támogatandó – pénzeket fordítunk a sportra. A gond csak akkor van, amikor a politika bizonyos elemei egy ilyen konfliktusosnak gondolt helyzet kapcsán előjönnek, és ezt rávetítik a sport világára. És hát itt azért az újságíróknak is szerepük van, hogy milyen módon tálalják a különféle sporteseményeket. Tehát hogyha az újságíró a nemzetállami logikát magáévá teszi, ő ugyan nem veszi észre, de valójában ő is ennek a politikai zabálásnak az áldozatává vált, és ezt képviseli majd a nyilvánosságban is. De hát a nyilvánosság is többféle. Mi most így el tudunk beszélgetni erről, de valószínű van olyan sportújságíró, akár magyar vagy akár román is, akivel ilyen módon nem lehetne ezekről a kérdésekről beszélgetni.

Igazából mindenki beállt a nemzeti politizálás árkaiba, és onnan lövöldöznek egymásra. A román szélsőjobboldal támadt, de a nacionalista támadásokra hasonló készlettel reagáltak az RMDSZ-es politikusok is.

Igen, mert ha egy nemzeti válogatottról beszélünk, akkor sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a politika ráül, hiszen a nemzeti logika végül is a sportban is így-úgy jelen van, ezért működtetnek például egy nemzeti válogatottat is. Itt a sport és a politika világa találkozik. De ugyanúgy, ha még tovább megyünk, akkor azt is lehetne mondani, hogy a gazdasági szféra, a gazdasági szereplők is ráülnek a sportra, hiszen ezt látjuk a profi foci, vagy a profi hoki világában is, ahol gyakorlatilag sok szempontból emberkereskedelem zajlik, legálisan be vannak árazva az emberek.

Említetted a sajtónak a szerepét ebben a történetben: a román sajtó a saját etnicista hozzáállásával, a magyar sajtó pedig a saját kisebbségi logikája mentén alakította ki az eseménynek a narratíváját, és mindegyik közösségben felerősödött az általuk képviselt diskurzus: a románok úgy érzik, hogy a hokiválogatott nem tett meg mindent a győzelemért, az erdélyi magyarok pedig ismét áldozati szerepben mutatkoznak.

Ez a magyar és a román nézőpont, vagy ha úgy tetszik, többségi és kisebbségi, vagy nemzeti versus közösségi nézőpont ütközése. Ezek korábban is léteztek, tehát a korábbi elemzésemben is ugyanezt találtam, amikor végignéztem a román, meg a magyar diskurzusokat. Ezek mind a két nyelvi sajtóban jelen voltak, de ugyanakkor mind a kettőben jelen volt az is, amit én technicista szcenáriónak, narratívának neveztem. Úgyhogy itt szerintem azt kellene megnézni, hogy egy kifejezetten szakszerű, érzelemmentes bemutatása az eseményeknek megtörtént-e vagy sem. Mintha egy-két magyar nyelvű cikkben láttam volna ilyet, az általam elolvasott román cikkekben még nem, de ez nem jelenti azt, hogy nincs.

Ettől az etnikai nézőponttól azonban nem fog megszabadulni sem a kisebbségi, sem a többségi sajtó, és valószínű, hogy vannak olyanok is, akik kiegyensúlyozottabban próbálják a meccsel kapcsolatos történéseket bemutatni.

A többségi sajtóban olyan vélemény is olvasható volt, amely megkérdőjelezi a csapatnak a sportetikai magatartását. Magyarán azzal vádolják a válogatott székely tagjait, hogy szándékosan játszottak gyengén.

Ez a narratíva létezett több mint 20 évvel ezelőtt is, ezekben a véleményekben a bűnbakképzés köszön vissza, hiszen amikor román-magyar meccs van, akkor picit mindenki meghülyül, felfokozott izgalmi állapotba kerül, és sokkal többet vár a meccstől... És bármi az eredmény, valamelyik oldalon mindig van bűnbakképzés, konspiráció, nem tudom micsoda, és elég kevés az olyan narratíva, amely érzelemmentesen dolgozza fel azt, ami történt.

Még van egy eleme ennek a botránynak a 20 évvel ezelőttihez képest, hogy Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, volt hokistaként a magyar galeriben szurkolt. Szerinted diplomáciai baki volt, hogy „rossz helyre ült Tánczos Barna”, vagy egy természetes gesztus?

Én azt gondolom, hogy egy politikusnak kell tudnia az érzelmein vagy a szenvedélyein uralkodni, és hogyha ráadásul valaki miniszter, végig kell gondolnia azt, hogy ami számomra talán természetes, nevezetesen az, hogy az én anyanyelvemet beszélő emberekkel egy társaságban vagyok egy ilyen eseményen, másoknak nem magától értetődő. Tehát egy politikus szerintem akkor felelős politikus, hogyha végig tudja gondolni azt, hogy a különféle, főleg nyilvánosságban zajló cselekvéseinek milyen értelmezési lehetőségei vannak. Egy felelős politikusnak szembe kellene néznie azzal, hogy könnyen másképpen értelmezik ha a nyilvánosságban megszólal, vagy megjelenik, és talán tudatában kell lennie annak is, hogy amit tesz, vagy mond, az sokszor, más kontextusban, teljesen más értelmezési keretek közé kerülhet.

Mesterséges intelligenciát használó alkalmazásokra építve részletes elemzéseket is végeztél a mérkőzés és utóélete kapcsán az interneten megjelent tartalmak vonatkozásában.

Ízelítőként a Sentione nevű program segítségével megvizsgáltuk, hogy a magyar és román nyelvű internetes felhasználók körében – május 9. (0.00 óra) és május 12. (11.30 óra) között – a szóban forgó, székelyhimnusszal is megáldott hokimeccsről szóló (azaz bizonyos kulcsszavas kereséssel beazonosítható) hírek, bejegyzések, megosztások, kommentek száma és jellege hogyan alakult.

A magyar nyelvű internetes médiatérben a közölt, megosztott tartalmak száma 8660, és az alkalmazás algoritmikus becslése alapján ez kb. 17 millió felhasználót/elérést jelent. Ugyanezek a számok a román nyelvű internetes világban 21 784, illetve 28 millió (ugyanazokat a kulcsszavak használtuk mindkét nyelven).

Ezekből az egyszerű adatsorokból is látszik, hogy az abszolút értékek szintjén a román nyelvű internetes médiában jóval nagyobb mértékben van jelen ez az esemény (ami félig-meddig érthető, hiszen elviekben többen beszélik/használják a román nyelvet, mint a magyart). Nyilván, ha valamilyen módon (pl. lakosság- és vagy nemzetiség száma alapján) arányosítanánk az adatokat, árnyaltabb képet kapnánk. Míg a román nyelvű tartalmak érthető módon elsősorban Romániához kapcsolódnak (ilyen értelemben mintha a diaszpórában élőket különösebben nem izgatná ez az esemény), a magyar nyelvű médiatér adatainál figyelembe kell venni, hogy ezek jelentős részben Romániában/Erdélyben (kb. 54 százalékban) és Magyarországon (45%) „születtek”. Ilyen szempontból az is nyilvánvaló, hogy míg a téma Romániában és Erdélyben kimagasló érdeklődésre tesz szert, Magyarországon nem annyira intenzív.

A mesterséges intelligenciára épülő eljárások azt is lehetővé teszik, hogy becsülni tudjuk, hogy e hírek, megosztások, kommentek stb. hol és milyen kontextusban, pozitív vagy negatív módon jelennek meg?

Ami közös mindkét nyelvű médiatérben, hogy a Facebook dominál az eseményekkel kapcsolatos információk szállításában. A közösségi médián kívül a magyar nyelvűek elsősorban magyarországi portálok, a román nyelvűek román újságokat jelent. Ez sem meglepő, de az viszont érdekes, hogy a magyar nyelvűek között a kisebbségi/regionális média elenyésző mértékben van jelen.

Míg a magyar nyelven megosztott tartalmak 17 százaléka negatív, 11 százaléka pedig pozitív kontextusban került tálalásra, a román nyelvűek esetében ezek az arányok 25 és 11 százalékot tesznek ki. Ez egyértelműen jelzi, a román digitális nyilvánosságban számbelileg is és arányaiban is nagyobb mértékben vannak jelen a negatív jellegű tartalmak, a magyar nyelvű megosztásokban több a kiegyensúlyozott információközlés.

A megosztott tartalmak érzelmi szerkezete („Sentiment share”)

A big data jellegű elemzés lehetővé teszi, hogy a meccsről szóló tartalmakban szereplő szavak alapján is képet kapjunk az eseményről és lehetséges konnotációiról. A leggyakrabban előforduló szavak alapján képzett szófelhők is jelzik, hogy a tükör-hasonlóságokon kívül (román-magyar, echipa-csapat stb.) a román nyelvűben az RMDSZ, nemzet, ország, kormány, „tisztelet” (respect), lemondás (demisie) címkék is megjelennek, a magyar nyelvűben a nemzeti jelleg szimbolikus elemei markánsabban, és kis mértékben expliciten kerül megfogalmazásra, ellenben a regionális elemek (erdélyi, Csíkszereda) és a sportlogikába illeszthető „válogatott”, szurkolók, világbajnokság, jégkorong markánsabban megjelennek.

Leegyszerűsítve mondható, előbbit a nemzetállami logika procedurális elemei hatják át, utóbbit a regionalitás és sport kapcsolata. Ahogy már évtizedek óta tudjuk: a korong közös, a meccs (utóélete) nem.