Több százan tüntettek Szatmárnémetiben, miután a sürgősségin meghalt egy kamasz

2023. január 26. – 21:30

Több százan tüntettek Szatmárnémetiben, miután a sürgősségin meghalt egy kamasz
A tüntetés résztvevői a szatmári megyei kórháznál (Felirat: Kifelé a bűnözőkkel a kórházakból!) – Fotó: Babos Krisztina / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Körülbelül háromszáz tüntető gyűlt össze csütörtök este a Szatmár Megyei Kórház sürgősségi osztálya közelében, miután egy 15 éves lány a napokban elhunyt. A feldühödött tömeghez, közel egy óra elteltével, mindössze a kórház szóvivőjét küldték ki.

Mint arról beszámoltunk, a kamasz légzési problémákra panaszkodott, de a saját lábán ment be a sürgősségire, viszont az állapota gyorsan romlott, és kb. egy órán belül elhunyt, hiába próbálták újraéleszteni.

A sokkoló esetet követően a közösségi felületeken szerveződött a tiltakozási akció. A lány haláláról szóló beszámolók nyomán ugyanis nagyon sokan kezdtek írni arról, hogy milyen bánásmódban volt részük a szatmári sürgősségin. Különösen sok kifogás jelent meg Raul Pop orvos viselkedésével kapcsolatban. Miután az elhunyt lány, Ștefania szülei egy helyi tévéműsorában arról beszéltek, hogy az orvos megalázta a kamaszt – egyebek mellett azt mondta neki, hogy kövér és hisztis – , sokan számoltak be arról, hogy más páciensekkel is durván bánt. Emiatt a tüntetők dühe is elsősorban Pop felé irányult.

„Azért jöttem, mert ismerem Ștefania szüleit és együtt érzek velük. A szemem előtt nőtt fel ez a lány. Borzasztó, ami történt, megengedhetetlen az ilyesmi”

– mondta az egyik, könnyeivel küszködő nő.

„Nekem is volt rossz tapasztalatom a szatmári sürgősségin. Az édesapám traktor vezetése közben gerincsérülést szenvedett és belső vérzése is volt, ennek ellenére délután kettőtől hajnali egyig tartottak itt minket. Este hét óra volt, amikor végre elkezdték kivizsgálni” – magyarázta felháborodottan az egyik nő. „Azt kérdezték, miért nem mentünk ahhoz az egészségügyi központhoz, ahová tartozunk. De ott szerintem nincs megfelelő felszerelés ahhoz, hogy az apámon segíthettek volna” – tette hozzá.

Fotó: Babos Krisztina / Transtelex
Fotó: Babos Krisztina / Transtelex

„A nyolcnapos gyermekemet hoztuk be a sürgősségire, mert furcsán hörgött és nem mertünk nekivágni a közelgő ünnepnek. Mindössze két és fél kilós volt, de eleve kicsi súllyal született. Erre meggyanúsítottak, hogy éheztetem a gyereket. Kicsomagolták a hidegben, kék volt szegény egy idő után, én meg attól rettegtem, hogy elveszik tőlem” – panaszolta R. Beáta. „Végül lehívtak egy gyerekorvost, aki azonnal szólt, hogy takarják be a kicsit, mert fázik. Végül kiderült, hogy nincs komoly baj, de akkor megfogadtam, hogy ide többet nem jövök” szögezte le.

A hatra meghirdetett tiltakozó akció résztvevői egy közeli sétányon gyülekeztek, ahol gyertyákat gyújtottak Ștefania fotója előtt, és arra vártak, hogy valaki a kórház vezetői közül szóba álljon velük. Viszont nem jött ki senki, ezért egyre dühösebbek lettek, és kezdték kiabálni, hogy „igazságot akarunk”, „magyarázatot akarunk”, „gyilkosok”, „gyere ki, te féreg”. Majd közvetlenül a sürgősségi bejáratához nyomultak, ahol már rendőrök őrködtek. Majdnem egy óra telt el így, míg végül megjelent a kórház szóvivője, aki próbálta csillapítani a kedélyeket. Nem sok sikerrel.

A bekiabálások miatt alig lehetett hallani, mit mond, ezért végül félrevonult, ahol a rendőrök felügyelete mellett a sajtónak nyilatkozott. Lényegében elismételte azt, amit a kórház vezetősége a botrány kipattanása után egy közleményben leírt. Azaz hogy több vizsgálat indult az ügyben, és amíg ezek le nem zárulnak, addig nem tudnak semmilyen lépést tenni. Biztosította ugyanakkor az embereket, törekszenek arra, hogy minőségi szolgáltatásokat nyújtsanak. Ez viszont nehéz, mert hiába szeretnének, nem találnak elég szakképzett jelentkezőt ahhoz, hogy az ellátás zavartalan legyen.

Hozzátette: óriási pszichikai nyomás alatt dolgoznak a sürgősségin, különösen amióta a népharaggal is szembe kell nézzenek.

Arra a kérdésre viszont nem válaszolt, hogy mi a helyzet a kifogásolt orvossal, Raul Poppal. Annyit mondott csak, hogy jelenleg nem dolgozik, „mert a kórház vezetősége úgy látta jónak, hogy ne dolgozzon”. Az viszont nem derült ki, hogy milyen jogcímen nem jár be. A szóvivő szerint nem vett ki szabadságot és fel sem függesztették, hiszen a felfüggesztésre csak a készülő szakvélemények alapján kerülhet sor. Az orvostól egyébként korábban – a jelenlegihez hasonló problémák miatt – a kórház egyszer már próbált megválni, végül azonban visszavették. Ezt az ügyet is próbálták az újságírók feszegetni, de a szóvivő nem adott választ arra, hogy hogyan és miként került vissza az állásába.

Fotó: Babos Krisztina / Transtelex
Fotó: Babos Krisztina / Transtelex

„Semmi kedvességre, empátiára, szeretetre nem lehet számítani itt a sürgősségin, pedig azoknak, akik ide kerülnek, nagy szükségük lenne rá” – magyarázta az egyik nő, aki azt is kifogásolta, hogy elvárják a csúszópénzt a szatmári kórházban, különben nagyon gorombán bánnak a betegekkel. „Nemrég Kolozsváron voltam kórházban, ahol olyan kedvesen szolgáltak ki, hogy azt hittem, külföldön vagyok. És borítékot sem kellett adnom” – mondta. Hozzátette: azt azért sajnálatosnak tartja, hogy most a szatmári kórház összes orvosa rosszul érzi magát a közfelháborodás miatt, pedig itt is vannak nagy nevek, akik megérdemelnék az elismerést.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!