Az EMNT szerint a magyar sorskérdések rendezése javítaná Románia schengeni csatlakozásának esélyeit
2022. november 27. – 17:39
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szerint nagyban javítaná Románia esélyeit a schengeni csatlakozásra, ha a kormányzat a magyarság szempontjából fontos sorskérdések rendezését is elfogadná, idézi az MTI a szervezet állásfoglalását.
Az EMNT Választmánya által jegyzett dokumentum szerint a magyar sorskérdések rendezése csakis őszinte párbeszéd által lehetséges, melynek ki kell terjednie a közösségi önrendelkezés, az autonómia megvalósítására is.
Állásfoglalásában az EMNT megemlítette, hogy Románia 2007-es EU-csatlakozásakor az Európai Unió feladatlistát szabott az országnak, melynek több, a nemzeti közösségeket is érintő vonatkozása volt. „Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a restitutio, az állami magyar nyelvű egyetem és felsőoktatás, valamint a csángó-magyarok oktatása kapcsán sem teljesítette Románia a vállalásait” – áll az állásfoglalásban.
A tanács azonban azt tartotta a legaggasztóbbnak, hogy az elmúlt harminc évben az integrációs bizonyításkényszer ellenére sem csökkent a magyarellenesség, és a magyarellenes uszítások különösebb szankciók nélkül maradtak. „Szintén szomorú és aggasztó, hogy még miniszterelnöki és államelnöki szinten is előfordult az elmúlt években a magyarok elleni uszítás, gyűlöletbeszéd” – emlékeztetett az EMNT választmánya.
A testület mindezek ellenére nyomatékosította: támogatja Románia csatlakozását a schengeni térséghez, de – amiként az Európa Tanácshoz, a NATO-hoz, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozás esetében, úgy most is – a csatlakozásnak teljesítményalapú döntésnek kell lennie, mely nemcsak az aktuális politikai elit ígéreteit, hanem az ország valós fejlődését is figyelembe veszi.
Korábban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra kérte a schengeni térség tagállamainak külügyminisztériumait, hogy mielőtt Románia felvételéről döntenek, kérjenek tájékoztatást a romániai magyar egyházak és magyar érdekképviseleti szervezetek vezetőitől az alapvető emberi jogok, köztük a kisebbségi jogok romániai helyzetéről. Az állásfoglalás kapcsán a Dan Tanasă, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője mélységesen románellenes szervezetnek nevezte az SZNT-t.
Románia, Bulgária és Horvátország schengeni csatlakozásáról az Európai Unió bel- és igazságügyi tanácsának december 8-i ülésén születhet döntés. Egyelőre Hollandia, Svédország és Ausztria fogalmazott meg fenntartásokat Románia csatlakozásával kapcsolatban. Klaus Iohannis román elnök szerdai sajtótájékoztatóján Rigában a halasztás lehetőségét is felvetette. Kijelentette, hogy senkinek nem használna, ha Románia kierőltetné a szavazást, amelyen végül nem hoznák meg a várt döntést.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!