Az összeomlás fenyegeti a vezető nélkül maradt kézdivásárhelyi színházat, ezért mindent újraterveznének

2022. október 18. – 16:45

frissítve

Az összeomlás fenyegeti a vezető nélkül maradt kézdivásárhelyi színházat, ezért mindent újraterveznének
A kézdivásárhelyi színház társulati gyűlése – Fotó: Tuchiluș Alex / Udvartér Teátrum

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum művészeti igazgatói tisztségéből Kolcsár József színész, rendező, aki a tizenkét éves fennállása alatt egyben tartotta a kézdivásárhelyi színházat. A közkedvelt igazgató távozása intő jele volt annak, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, mert a tartalékaik fogynak, bevételeik és nézőszámuk megcsappant, helyzetük pedig már régóta labilis. Számos tényező miatt megnőtt az esélye annak, hogy amennyiben a színház életében nem kezdődnek el gyökeres változások, „csődbe” juthatnak.

Kézdivásárhely évekkel ezelőtt, kisvárosokra nem jellemző módon, az amúgy nem túl bőséges kulturális kínálatát jelentősen bővítette azzal, hogy színházat hozott létre a város központjában, a Vigadó Művelősési Házban. S bár sokáig úgy tűnt, hogy ha az Udvartér Teátrum (vagy korábbi nevén: a Városi Színház) alkotói erejükön felül teljesítenek, akkor a helyzetük közel sem lesz olyan kilátástalan, mint amelyet Kolcsár József művészeti igazgatónak sokszor csodával határos módon eddig sikerült elkerülnie. Az erdélyi színjátszás kevesek által ismert, de egyedi szereplőjét úgy tűnik, a koronavírus legyengítette, a gazdasági válság pedig végképp térdre kényszerítette – és most az a veszély fenyegeti a kézdivásárhelyi színházat, hogy megszűnik.

A kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum helyzetét jól érzékelteti, hogy 12 év után, múlt pénteken távozott tisztségéből a színház művészeti igazgatója, aki saját munkáján túl számos más feladatot is magára vállalt az elmúlt évek során színészként és rendezőként is jelen volt a társulat életében, és többször kihúzta már a csávából az intézményt.

Kolcsárt a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház egyik előadásának próbája előtt értük el. Elmondása szerint belefáradt a színházért vívott szélmalomharcba, és bár a személyes okokra részletesebben nem szeretett volna kitérni, annyit hozzátett, hogy a kézdi színház fennmaradásáért folytatott küzdelem fárasztotta ki, amit több fronton is vívott egyszerre: magántámogatásokért kellett rohangálnia, harcot kellett vívnia a városvezetéssel, hogy a színház is részesüljön a költségvetési forrásokból, és a nézők kegyeiért is. Közben játszott, rendezett Kézdin és Sepsiszentgyörgyön is, és a családjára is próbált időt szakítani.

Amíg Kézdivásárhelyen a színház pénzügyeit intéztem, olyan napjaim voltak, hogy nem láttam ki a munkából. Mindent összegezve arra jutottam, hogy a 12 év során tisztességesen elvégeztem a munkámat, és inkább kiszállok belőle, mielőtt beletörik a bicskám. A kézdivásárhelyi színháztól úgy váltunk el, hogyha szeretnék, besegítek, mint színész vagy rendező, vagy akár mint tanácsadó is szívesen visszamegyek. Nagyon jó szájízzel jöttem el Kézdiről, nincsenek bennem nagy tüskék. Lehet, hogy egoistán hangzik, de ezt most tényleg magam miatt tettem

- mutatott rá a színész, aki több időt szeretne a családjával is tölteni, jobban be szerette volna osztani az idejét, mert eddig két próba között ebédelni is alig maradt idő.

Egy azóta „megvágott” bejegyzés nagyobb gondokra hívta fel a figyelmet

Kolcsár távozásának a híre bejárta az erdélyi magyar sajtót és a közösségi médiát is, de a színház Facebook-oldalának szemfülesebb követőit mégis inkább az a bejegyzés érhette hideg zuhanyként, amely egyértelműen jelezte, hogy nagyobb gondok is vannak a színházban, amelyek az Udvartér Teátrum megszűnésével fenyegetnek.

Az utólag módosított bejegyzés szerkesztési előzményeiből kiderül, hogy úgy érzik, az idei év kizárólag bizonytalanságot tartogatott számukra, és gazdaságilag az összeomlás szélén állnak. Úgy vélték, a nézők ezen azzal segíthetnek, hogy rendszeresen járnak színházba – ami mások mellett a nézőszámok visszaeséséről is árulkodik. „Reméljük, hogy kialakul egy valós párbeszéd a város lakói, vezetői és a színház csapata között, és ezt a nehéz időszakot együtt vészeljük át! Köszönünk mindent neked, Kolcsár Jocó! Kívánjuk, hogy légy erős, találj megnyugvást és látogass el hozzánk sokszor!” – állt az eredeti bejegyzésben.

A volt művészeti igazgató szerint pedig nem titok, hogy a kézdivásárhelyi színház folyamatosan anyagi gondokkal küszködött, és gazdaságilag egyre jobban hanyatlott. Az utóbbi időszak szélmalomharca pedig az eddiginél is nagyobb stresszel járt a számára, mert gazdasági vezető hiányában ezt a feladatkört is neki kellett betöltenie, a színház anyagi gondjaira azonban nem sikerült végleges megoldást találnia.

„Ezt nemigen lehetett volna jobban csinálni, mint ahogy Kolcsár Jocó tette. Hősies munkát végeztek a színházban ahhoz, hogy egy előadás elkészülhessen, és Jocó kitartásának köszönhető, hogy ilyen körülmények között eddig is működni tudott a színház”

– mondta el egy volt alkalmazott. Egy kis színházban, mint amilyen a Teátrum, a díszletmunkások ruhatárosok is egyben, a színészek díszletet is hordanak, a művészeti titkár sofőr is, a könyvelő pályázó, közönségszervező, jegypénztáros is, a súgó az ügyelő, és mindenki rengeteg feladatkört ellát ahhoz, hogy működni tudjon az intézmény, aminek Daczó Zádor művészeti titkár szerint a költségvetése a Sepsiszentgyörgyinek még az 1/5 részét se teszi ki.

Volt alkalmazottaktól úgy értesültünk, hogy a kiszolgáltatott helyzetben pedig néha még az is előfordult, hogy a „nagyobb színházak nem vették elég komolyan” az Udvartér Teátrumot, ezért összedőlt a kártyavár:

  • A kézdivásárhelyi színház ugyanis saját társulattal nem rendelkezik, jelenleg is csak három állandó színészt foglalkoztat. Kiss László színművészt és két, nemrégiben végzett fiatal színészt: Pascu Tamarát és Barti Lehel Andrást.
  • A darabokat főleg más színházak színészeivel viszik színpadra. Többször is előfordult viszont, hogy miután kikérték a színészt egy-egy fellépésre, és műsorra tűzték az előadást, beterveztek vendégjátékot és turnét, felhívták őket, hogy változtattak, és a színész mégsem lesz szabad azon a dátumon. Ez ellen pedig nem volt mit tenniük.

Daczó Zádortól pedig azt is megtudtuk, hogy a színház a Covid-járvány előtti évadban változtatott nevet, arculatot, és ért el egy olyan mérföldkőhöz, ahol úgy érezte, hogy a városlakókban tudatosult a színház jelenléte. Több ember kezdett el előadásra járni, amire a színház is tudatosan rájátszott azzal, hogy a műsorát is színesebbé tette. A terveik is afelé húztak, hogy állandó társulati tagokkal bővítsék a csapatot, ezzel is stabilizálva a helyzetüket, mert a saját színészekkel költséghatékonyabb lenne dolgozni.

„Sajnos a járvány óta nagyon nagy erőfeszítéseket kell tenni, hogy visszacsábítsuk az embereket színházba. Ez a sok szabályozás a maszkokkal és az oltással, elriasztotta a kisvárosi embereket a színháztól”

– mutatott rá. Hozzátéve, hogy éppen ezért taktikát váltottak, és az utóbbi években arra kezdtek hangsúlyt fektetni, hogy több diákelőadást szervezzenek, amit az iskolákban és akár a környező falvakban is be tudnak mutatni, mert akkor a fiatalok felnőttként is nyitottabban közelednek a színházhoz.

Úgy tudjuk, a stúdióelőadások még telt házasok voltak, de a nagyteremben elég szellősen ülnek az emberek – ennek pedig most már nem egészségügyi okai vannak. A hétfői nagytermi előadáson mintegy 50-en vettek részt, pedig az Amphitryon színház legújabb előadása volt. Így nem egyszer megesett, hogy a színház alkalmazottai telefonon vagy más úton győzködték a nézőket, hogy jöjjenek előadásokra, vegyenek bérletet. A bérleteseket pedig külön SMS-ben emlékeztették az előadásról.

Ez azonban nem csak a Covid-járvány hibája, a kisvárosokban eleve kisebb a színházat fogyasztó közönség, ezért sem jellemző, hogy külön színház működjön. Színházas körökben is ősrégi dilemma, hogy szükség van-e ennyi erdélyi magyar színházra Erdélyben, ha még egy Nagyvárad méretű város költségvetése is alig-alig tudja azt eltartani. És gyakran a városvezetők jóindulatán múlik, hogy mennyi pénzt biztosítanak a számukra, esetleg a kormány által biztosított színházi támogatásokat nem-e nyúlják le.

A Vigadó épülete – Fotó: kezdi.info
A Vigadó épülete – Fotó: kezdi.info

Nem csak a nézők, az anyagi források is megcsappantak

Egyesek szerint az Udvartér Teátrum esetében „szinte csoda, hogy eddig valahogy átevickélt az akadályokon”, és a színház „csődközeli állapotának” semmiképp nem a művészeti igazgató gazdasági szakértelmének hiánya az oka, mert ő szerintük az erején felül teljesített. Folyamatosan forrásokat keresett, támogatók után járt, és igyekezett olyan előadásokat színpadra vinni, amelyek az kulturális ínyencektől a munkás emberig mindenkihez szólnak.

Minden rétegnek készültek előadások, igazi szilveszteri vígjátékok is voltak. Nagyon tudatosan figyelt arra, hogy becsalogassa a nézőket. Időnként persze a tanároknak, értelmiségieknek is próbált a kedvére tenni

- ecsetelte Kolcsár egykori kollégája. Így a helyben működő ruhagyárak is folyamatosan és „komoly összeggel” támogatták a színházat. De Kolcsár energiái is végesek voltak, és Daczó Zádor szerint a Covid-járvány óta elég nehéz helyzetben van a színház abban az értelemben is, hogy ebben az évben jó pár támogatójuk visszalépett, és ezért sem tudnak biztos keretek között működni.

Az igazgató helyett így inkább az önkormányzat felelősségét és elkötelezettségének hiányát látják abban, hogy a kézdivásárhelyi színház folyamatosan veszélybe kerül, mert a fenntartását nem garantálja. Egy kisvárosban ugyanis még telt házas előadások esetén is nehéz dolga lenne egy színháznak, nemhogy így, amikor a több száz férőhelyes termeket nem képes, a stúdiótermet pedig alig tudja megtölteni.

„Civil alapítványnak lenni gazdaságilag mindig is kicsit kényes dolog, mert hogyha az önkormányzatok megszorulnak, először azoktól veszik el a pénzt, akik nem élet-halál fontosságúak. Tehát a művészetektől, a sporttól, ami miatt nincs meg a színház biztonsága sem, ezért ezen változtatni szeretnének”

– mutatott rá Kolcsár egyik volt kollégája. A kézdivásárhelyi színházat ugyanis a Vigadó Kulturális Alapítvány működteti, ezért is tartozik az alapítvány hatáskörébe új vezetőt kinevezni a teátrum élére. Ennek az elnöke Szöllősi Tamás, RMDSZ-es megyei tanácsos.

Frissítés: Szöllősi lapunknak azt írta: „Minden megy tovább, hiszen az Udvartér Teátrum egy fontos pont a város és a Felső-Háromszék kulturális életében, amely az elmúlt években kivívta a helyét az erdélyi, és a kárpát-medencei színjátszásban. Ez egy jó irány, és ezt visszük tovább. Sajnos a válság minden intézményt kihívások elé állította, látjuk és tapasztaljuk ezt a minden napokban, de fontos, hogy a dolgok tovább működjenek. Továbbra is meg van az anyagi támogatás az önkormányzat és a megyei önkormányzat részéről.”

A művészeti titkár szerint a városvezetés számokkal dolgozik, ezek alapján ítélik meg, hogy egy intézmény mennyire működik jól vagy rosszul. „Viszont a színház nem egy bank, és a kulturális intézmények nem arról szólnak, hogy profitot termeljenek, ezért vannak számonkérések, de úgy érzem, hogy a két fél egyre inkább próbál egy hullámhosszra kerülni. A városvezetés egyre inkább kezdi megérteni, hogy miért visz el annyi pénzt a színház, és miért nem termel bevételt. Kezdik ők is belátni, hogy enélkül is muszáj pénzt fektessenek bele, mert a kulturális szintet csak így tudjuk megtartani, vagy esetleg emelni is” – mutatott rá Daczó.

Hogyan próbálják rendezni az Udvartér Teátrum helyzetét?

A volt igazgatótól azt is megtudtuk, hogy az Udvartér Teátrum pénteki gyűlésén felvillant egy „reménysugár” arra nézve, hogy a Teátrum átvészeli a 2022-es évet. Jövőre pedig újratervezést helyeztek kilátásba a színház berkein belül. „Megpróbálnak valami olyan működési formát találni, ami gazdaságilag nem ennyire labilis. Főleg fizetések terén. Az állandó alkalmazottak fizetését ugyanis a város állja, Kovászna Megye Tanácsa is támogatja a színházat, de ez kizárólag produkciók elkészítésére alkalmas pénz” – tette hozzá.

A művészeti titkár szerint, ha a városi, megyei vagy a kulturális minisztérium alá tartoznának, segítené a helyzetüket, mert egyrészt befolyásolná a támogatások mértékét, és nem kerülnének csőd közeli állapotba, ha a magyar államtól és a ruhagyáraktól kapott támogatások megszűnnek, mint ahogy ez ebben az évben történt.

„Az eddigi működésünket azért tudtuk folytatni, mert az utóbbi jó pár évben a magyar állam és a helyi ruhagyár is támogatott, és sajnos ebben az évben nem kaptuk meg ezeket a támogatásokat, nem is voltak nagyon jó kiírások, és ezért érezzük azt, hogy más helyeken is kell kopogtassunk, hogy egy biztos, szilárd költségvetésünk legyen, ami a működést minden esetben biztosítani tudja” – részletezte.

Érdeklődésünkre hozzátette, a fejlesztési minisztérium által visszaosztott színházi támogatásokból, amelyeket az önkormányzatokon keresztül osztanak le, ők azért nem részesültek, mert az alapítványi modell miatt nem részesülhettek közhasznú támogatásokból, ezért kellett többek között Magyarországra pályázniuk.

„Mi magunk is azon vagyunk, hogy áthidaljuk ezt a problémát, és az eddigi tapasztalatainkból kihozzuk a lehető legjobbat. Semmiképpen sem fogjuk hagyni, hogy a színház csődbe menjen. Igaz, hogy ehhez nagy újratervezéseket kell tartunk, de ha szerencsénk van, megoldódik a helyzet és nem kell lehúzzuk a rolót.

Újra kell strukturáljuk mind a működésünket, mind a céljainkat, úgyhogy valószínűleg egy kicsit másabb vonalakkal fogunk elindulni. Persze, figyelembe véve mindazt, ami az elmúlt 12 évben megalakult, nem arról van szó, hogy most teljesen új rendszer következik, és jégre tesszük az eddigi dolgokat. Megvárjuk mindenképp, hogy az önkormányzat is hogyan dönt, milyen vezetőt választ ki, vagy hogy kik lesznek erre a jelentkezők” – részletezte a művészeti titkár.

Hozzátette, az önkormányzat azt ígérte, hogy felkeresi őket a héten és kommunikálni fognak az alkalmazottakkal is, és mindezek tükrében szeretnék az új vezetőt is kiválasztani. Ebben a hónapban pedig mindenképp ki fog derülni az is, hogy ideiglenesen ki veszi át az intézmény vezetését az év végéig, és hogy akkor a jövőtől ki lenne az, aki jó művészeti vezetőként állhatna a színház élére.