Digitális kizsákmányolás? A biciklis futárok térképen mozgó pontok mögé rejtett valódi élete

A digitális platformmunka piaca az elmúlt évtizedben az ötszörösére nőtt Európában. Digitális platform köti össze a szolgáltatót és az ügyfelet, ezen keresztül vehetünk igénybe különböző szolgáltatásokat.

Ez lehet helyalapú alkalmazás – olyan munkák, mint például az ételszállítás és taxiszolgáltatás. A platformok új munkalehetőségeket teremtenek, de egyelőre problémás a munkakörülmények biztosítása, illetve az is, hogy az algoritmusok tisztességesen bánjanak a munkavállalókkal.

Az Európai Unió nyilvános konzultációt indított a platformmunkások jogairól, felkérve a szakszervezeteket és a munkáltatói szervezeteket, hogy találjanak megoldást. Ha nem sikerül megállapodniuk, az Európai Bizottság ígéretet tett arra, hogy 2025-ig jogszabályokban védelmezi a munkavállalók jogait.

Cosmin Popan kutató legfontosabb állításait a platformgazdasággal kapcsolatban a dor.ro folyóiratban publikálta. Következtetéseit az alábbi pontokban foglaltuk össze:

• Romániában mintegy 10 éve indult be ételfutáros piac, amely a rugalmas munkaidővel, busás javadalmazással és a platformmunkásokat közvetlen főnököktől mentesítő, pártatlan algoritmusok ígéretével kecsegtetett. Amint azonban a hőszigetelt táskát a hátára veszi, sok futár rádöbben, hogy a kézbesítés nem mindig egyszerű, és ez a fajta munka sok bizonytalansággal is jár: órákat lehet veszíteni a megrendelésekre várva, bizonytalan a napi kereset, nem beszélve arról, hogy megfélemlítés, agresszió vagy akár közúti baleset is érheti a pedálozó vagy autós ételkihordót.
• Ráadásul a kézbesítőket önálló vállalkozókként tartják számon, nem pedig munkavállalókként, és ezért nem tartoznak a szociális védelem hatálya alá, az algoritmusok pedig a munkáltató finom, de hatékony formájaként működnek, ahol az időszakos értesítések és kihívások arra késztetik a futárokat, hogy egyre több munkát végezzenek.
• Míg más országokban a kézbesítési platformokat beperelték vagy megbírságolták nem megfelelő működésük miatt, Romániában a futároknak nehézséget okoz a szervezés. A sztrájkok, tiltakozások ritkák, és gyorsan elülnek, mivel a futárokat nem képviseli szakszervezet, a kieső ételszállítók helyére gyorsan kerülnek újak.
• Bár a platformgazdaság még gyerekcipőben jár, fennáll a veszélye, hogy a bizonytalan munkaviszony modellje tartós mintává válik. Bármilyen megoldás megvalósításához mindenekelőtt szolidaritásra van szükség – írja Cosmin Popan a dor.ro-n megjelent szövegében. A szerző egy 2020-ban elindított projekt keretében vizsgálja a platformgazdaságot és a városi terek újrakonfigurálását. Kutatásának középpontjában a biciklis futárok menedzsmentje, szolidaritása és ellenállása áll három európai városban: Manchesterben, Lyonban és Kolozsváron.

Az elmúlt évtizedben a „gig economy”, azaz a platformgazdaság lehetővé tette a polgárok számára, hogy mobiltelefonos alkalmazásokon keresztül gyorsan és biztonságosan hozzáférjenek különböző szolgáltatásokhoz. A képernyő másik oldalán a platformon dolgozók állnak, akikről nagyon keveset tudni: személytelen kis pontok, amelyek a térképen szaladgálnak, hogy kielégítsék a megrendelők igényeit.

A techno-optimisták szerint a platformgazdaság a munka jövője. Az alkalmazások segítségével egy mozdulattal megoldhatóvá válnak a napi vágyak és szükségletek. Másrészt senkinek sem kell már 9-től 5-ig dolgoznia, a munkaidőt a kereslet és a kínálat diktálja. Az ételkihordó akkor jelentkezik be, illetve ki az alkalmazásból, amikor akar. Nincs főnök, a platformon belül mindenki digitális vállalkozó, kerékpáron vagy a volán mögött, és kedvére szállítja az ételt a nap 4, 8 vagy akár 12 órájában. Egy pártatlan és megvesztegethetetlen algoritmus minden döntést maximális pontossággal és racionalitással hoz meg, ezáltal pedig az emberi hibalehetőség varázsütésre eltűnik.

Intelligens város előőrsei, vagy csak egy kimerülésig dolgozó digitális periféria?

A kérdést feltevő Cosmin Popan a romániai platformgazdaság kezdeteit is feltérképezte: az ország első ételkiszállítási platformja, a Foodpanda 2013-ban indult, majd öt évvel később jelentkezett az Uber Eats és a Glovo. Az első kettő azóta eltűnt: a Foodpanda-t a spanyol Glovo vállalat vette át, az Uber Eats pedig kivonult a helyi piacról. Helyüket egy észt cég, a Bolt Food és egy helyi cég, a Tazz vette át. Az ételkiszállítási platformok piacát 2020-ban 10-15 millió lejre becsülték, míg a Glovo, a helyi piac legnagyobb szereplője 150 millió eurós forgalmi értéket ért el. Két évvel ezelőtt országszerte 27 000 futár volt regisztrálva a Glovo platformon, míg egy 2018-as tanulmány becslése szerint a romániai dolgozó lakosság több mint 10%-a végzett már legalább egyszer munkát digitális platformon.

Popan az Egyesült Királyságban, Manchesterben végzett hasonló felméréseket, és ételszállítóként is bekapcsolódott a platformmunkások közé, főként a Deliveroo számára szállított, amely a maga nemében az egyik legrégebbi, 2013-ban indult platform. A 7,8 milliárd euróra értékelt, londoni székhelyű vállalat tavaly több mint 2 milliárd eurós bevételt ért el. 12 országban, 800 városban működik, és több mint 7,6 millió ügyfelet szolgál ki. A Deliveroo több mint 100 ezer futárnak ad megbízást, főként az Egyesült Királyságban. Jövedelmük szöges ellentétben áll a vállalat saját adataival: a Deliveroo angliai futárainak egyharmada kevesebb mint 10 eurót keres óránként, ami a szigetországi minimálbérnek felel meg.

Cosmin Popan elmondta, Kolozsvárt az összes turisztikai brosúra intelligens városként, a romániai informatika és a „diszruptív technológiák” fővárosaként mutatja be. Éppen ezért választotta ő is ezt a várost a házhozszállítást forradalmasító digitális platformok felemelkedésének tanulmányozására.

A járvány tetőpontján, egy évvel azelőtt, hogy Kolozsvárra érkezett volna kutatásaival, Cosmin Popan a sajtóban olvasott a romániai ételszállítók sztrájkjaikról, és próbált megismerkedni a térségben dolgozó kézbesítők munkájával. A Glovo futárok sztrájkoltak a Mihai Viteazu téren, miután csökkentették a kilométerenkénti díjat – ezzel a címmel jelent meg egy helyi lapban az első elégedetlenségeket bemutató hír. A 2020-ban Kolozsváron működő, összesen közel 1000 futárból mintegy 100 futár kilépett az alkalmazásból, abban a reményben, hogy a megrendelésenként kapott összegek nem csökkennek. Válaszul a Glovo egyszerűen megígérte, hogy több megrendelést oszt ki nekik a veszteségek kompenzálására. Ráadásul a sztrájkoló futárok közül egy tucatnak később véglegesen felfüggesztették a számláját.

Ha minden olyan jól megy, és ez a munka fényes jövője, akkor miért panaszkodnak ezek az emberek? A ludditákhoz, a 19. századi ipari forradalom brit textilipari munkásaihoz hasonlóan, akik elpusztították a jövőjüket fenyegető gépeket (a gépesített szövőszékeket, amelyek kezdték felváltani a kézi munkát), úgy tűnt, hogy az „új ludditák” sztrájkjai a technológiai fejlődést próbálták megfékezni.

Cosmin Popan azonban fölteszi azt a kérdést, hogy lehetséges-e, hogy igazuk van, és talán még a mögöttük álló gépeket és mesterséges intelligenciát is legyőzik? Vagy az előttük járókhoz hasonlóan ők is fejet hajtanak majd a modernizáció és a digitalizáció könyörtelen úthengere előtt? Ezekre a kérdésekre keresve a választ, Kolozsvárra utazott. Ha két évtizeddel ezelőtt még ritkán lehetett biciklit látni a városban, ma már nemcsak a központ zöldell a pályáktól, hanem egyre többen bátran közlekednek két keréken.

„Ráadásul a pénzkeresés ígérete nagyon kecsegtető mindazok számára, akik színes dobozzal a hátukon pedáloznak a pokoli közúti forgalomban, amely az elmúlt 10 év lakásépítési boomjának köszönhető, mivel a város mágnesként vonzza ide a különböző társadalmi kategóriákat az egyetemistáktól az informatikusokig, a vállalkozóktól az új munkalehetőségeket keresőkig”

– számolt be Popan saját kolozsvári tapasztalatáról.

Míg Manchesterben a társadalomkutató azt figyelte meg, hogy az északnyugat-angliai ipari nagyvárosban a kiszállításokat gyakran afrikai és ázsiai bevándorlók végzik, akik a nyelvi akadályok és a munkavállalási jogok hiánya miatt nem tudnak jobb jövedelemforrásokhoz jutni.

Kolozsváron azonban elsősorban román állampolgárok végzik ezt a munkát is, ki biciklivel, ki autóval. Adrian (az összes futár neve fiktív név) volt az egyik első interjúalanya a kutatónak, akivel beszélgetett, ő autós ételszállítást vállal. 39 éves, nőtlen, de már videóproduceri karriert tudhat maga mögött, amelyet az Olaszországban töltött évek alatt épített fel, ahonnan nemrég tért haza. Besztercebányai születésű, mégis Kolozsvárt választotta, ahol szabadúszó ingatlanügynökként szeretne megélni, a jövedelmező lakáspiacon való érvényesülésre várva azonban a Glovo futára lett. Adrian szerint a 2020 nyara óta tartó főállású kézbesítői élet segít neki jobban megismerni a várost, valamint a lakáspiac jövedelmező területeit. A következő hat hónapban reméli, hogy a 10-12 órás futármunkáját a felére tudja csökkenteni, és a maradék idejét a másik projektnek szentelheti. A potenciális lakásügyfelekkel folytatott beszélgetések során azonban nem szokta megemlíteni, hogy futár is; tudja, hogy ez nem keltené a legjobb benyomást.

Nem akarja, hogy az emberek megtudják, hogy percenként 10 banis várakozói díjért hogyan téblából akár egy fél órán keresztül is egy McDonald's-os rendelésre várva, amit aztán 500 méterrel arrébb 12 lejért szállít ki. Vagy hogyan játszik macska-egér játékot a helyi rendőrséggel, amikor illegálisan parkol a város központjában, egy-egy gyorsétterem előtt.

Mi Zolival beszélgettünk, akitől azt kérdeztük meg, hogy miért állt be biciklis futárnak. „Honnan jött az ötlet, hogy ezt az extrém foglalkozásnak tekinthető melót válaszd?” – tettük fel a kérdést, és valójában egy megszokott választ kaptunk. „Mindig is hobbim volt a kerékpározás. Egyszer az egyik ismerősöm mondta, hogy jó buli a futárkodás, összetartó a társaság. Így ott volt előttem a lehetőség, és én elvállaltam. A közlekedési morál változó, mint az időjárás – szerintem össze is függ vele. Van olyan nap, amikor kétszer-háromszor is olyan veszélyes szituációba kerülsz, hogy csak egy hajszál választ el egy kiadós orra eséstől. De néha úgy telik az egész hét, hogy minden nyugis, semmi sem történik. A cél, hogy mindig, és sokfelé figyelj, mert akármi balul sül el a biciklis fogja húzni a rövidebbet” – hangzott a válasz. Azt is megtudtuk, hogy ha napi nyolc órát dolgozik, 13-15 csomagot tud kiszállítani, de olyan ismerőse is van, akinek napi 20-at sikerül kiszállítania. Természetesen ez távolságfüggő is. Ami a jövedelmet illeti, meg lehet élni belőle, bár nem fényesen – foglalta össze eddigi tapasztalatát Zoli, aki fél éve futárkodik, de nem szeretne egy évnél többet ebben a szakmában tölteni. Egyelőre azonban nincs B terv, tehát teker.

A rugalmasság délibábja a futárszolgálatokban

Az első romániai Glovo futár, akiről Cosmin Popan már akkor hallott, mielőtt Kolozsvárra érkezett volna, a híres Grigore Varlam, egy bukaresti vlogger volt, akinek közel 200 000 feliratkozója van a YouTube-csatornáján. Varlam a GoPro kamerájával filmezi magát, amint a kerékpárján szállít, és hetente 20 perces videókat tesz közzé, amelyekben a futárkodás előnyeit dicsőíti.

Varlam nem hagy kétséget, amikor elmagyarázza, mennyit keres: „Nyolc óra munka alatt legalább 200 lejt keresek a kerékpárommal. Ha csak heti öt napot dolgoznék, akkor a havi bruttó jövedelmem 4 400 lej lenne, borravaló nélkül. Levonva az állami adókat és az adminisztrációs díjat, valahol nettó 3 480 lej körül maradna, plusz heti 100-150 lej borravaló. Havi 3 980 lej számomra több mint tisztességes fizetésnek tűnik Romániában, mint szakképzetlen munkás”.

És mégis, a rózsás kilátások, amelyeket Varlam említ, csak részben tükröződnek a kolozsvári futárok vallomásaiban és Cosmin Popan megfigyeléseiben. A vlogger-futár által megvágott videók ugyanis hosszú órányi felvételeket tömörítenek 20 ütős percbe. Ezeken nem látni a hosszú várakozási időt, ami mindennapos rutin, a megrendeléseket, amelyekért gyakran csak 5 lejes szállítási díjat kap (és nem 10-12-t, ahogy ő állítja), vagy a megfélemlítést és a baleseteket, amelyeket a biciklis futárok mindig megtapasztalnak a forgalomban.

Varlam legdisszonánsabb érve a munkaerő rugalmasságával kapcsolatos. A pezsgő YouTube-csatornájával, ahol különböző reklámpartnerségeket köt és mindenféle kihívásokat tesz közzé, hogy növelje közönségét, a vlogger azt sugallja, ahogy Glovo vagy Tazz is teszi, hogy a kézbesítői munkája lehetővé teszi számára, hogy párhuzamosan számos más tevékenységet is folytasson. Ezeken a platformokon ugyanis azt próbálják elhitetni, hogy annyi szabadidőd lehet, amennyit csak akarsz, és akkor dolgozhatsz, amikor úgy gondolod, hogy ez a legjobb neked. Ez a rugalmasság azonban nem igazi, hiszen, az ételkihordásban is megvannak a csúcsforgalmi periódusok egy napon belül, és ha akkor nem áll munkába az ételfutár, akkor félő, hogy a csendesebb napszakokban nem tudja megkeresni a napi minimumot. Másrészt az ételkiszállító platformok sem örülnek annak, ha a legnagyobb hajrában nem számíthatnak a futárra.

A Glovo, a Tazz vagy a Bolt nem alkalmazza közvetlenül az ételkiszállítót, és ebben rejlik az egész üzleti modelljük: így a platformok nem fizetnek szociális hozzájárulást a futároknak. Választani lehet a PFA (engedéllyel rendelkező magánszemély) létrehozása vagy egy alvállalkozói szerződés között.

Cosmin Popan nemcsak Manchesterben, hanem Kolozsváron is kipróbálta magát ételfutárként. „Néhány hét következett, amely alatt sokat tanultam. Saját képzés nélkül, és csak egy online segédlethez való hozzáféréssel felfegyverkezve, amelyet sok új kollégához hasonlóan nekem sem volt türelmem részletesen végigböngészni, beléptem a Glovo platformjára. Lassan, frusztráltan és reszketve jöttem rá mindenféle dologra, amiről korábban fogalmam sem volt. Az ügyfelek kártyával és készpénzzel is fizettek, így mindig készpénzt kellett magamnál tartanom. Ha háromnál több rendelést utasítottam vissza, akkor az alkalmazás blokkolt az adott napra foglalt órák hátralévő részére. És így tovább ”– számolt be tapasztalatairól a manchesteri egyetem kutatója.

Amikor a főnök egy algoritmus

A legtöbb ételfutár megpróbálja meggyőzni magát arról, hogy nincs főnöke. Ez azért van, mert az algoritmus nem úgy jelenik meg, mint egy látható, parancsokat osztogató hatóság.

Az algoritmikus irányítás finoman történik, mint egy játékban, amelyben különböző ígéretekkel, kihívásokkal és azonnali jutalmakkal csalogatják a platformmunkásokat. Az alkalmazásban megjelenő értesítések rendszeresen arra ösztönöznek, hogy belépjenek a fiókjukba és munkához lássanak, mert sok megrendelés vár szállításra, és így nagyobb az esély a nyereség növelésére.

„Amint elindítom a munkamenetet, kapok egy megbízást, amelyhez egy címkét mellékelnek, ebben az általam begyűjtött nyeremény szerepel. Megtalálom az ügyfelet, kiszállítom az ételt, és mohó tekintetem alatt óráról órára egyre ígéretesebb nyereményösszeg gyűlik össze. Amikor az algoritmus azt érzékeli, hogy motiválatlan vagyok, finoman emlékeztet arra, hogy ha a ma leszállított 15 rendelésen felül még ötöt teljesítek, akkor biztosan megkapom a heti néhány száz lejes bónuszomat” – számol be a munkamenetről Popan.

Az ételfutár telefonjára naponta több felszólítás érkezik, hogy álljon munkába, és nem lehet megváltoztatni az alkalmazás beállításait, hogy ne kapja meg őket az illető csak abban az esetben, ha szeretné: „Csatlakozz az új kihíváshoz! Játssz, hogy extra pénzt keress, és tedd próbára a képességeidet”. Ha valaki folyamatosan figyelmen kívül hagyja ezeket az értesítéseket, akkor az is előfordulhat, hogy előbb-utóbb egy valós személy, a Glovo alkalmazottja felhívja telefonon, hogy miért nem érdeklik a futárt a kiküldött ajánlatok. „Nagyon kíváncsi volt, hogy miért hagytam figyelmen kívül az extra bónuszt ígérő ajánlatukat, azaz, ha egy héten vagy öt napon keresztül minden nap 10 megrendelést teljesítek, 50 lej bónuszt kapok” – részletezte ezt a tapasztalatát a mi interjúalanyunk, Zoli is.

Ezeket a technikákat általánosságban gamifikációnak nevezik, ami azt jelenti, hogy a játékra jellemző elemeket (pontgyűjtés, másokkal való versengés, játékszerű szabályok) alkalmaznak a tevékenység más területein, jelen esetben a munkában. A bújócska célja nem csak az, hogy finoman motiválja azokat a dolgozókat, akiket egyébként nehéz lenne távolról megszorongatni, hanem – ami ugyanilyen fontos – az is, hogy a lehető legügyesebben elrejtse a platform és a futárok között fennálló alárendelt viszonyt.

A szabályok, amelyek szerint ezek a kis játékok működnek, gyakran a futárok számára is kamunak tűnnek. Ha a mesterséges intelligencia olyan okos, miért viselkedik úgy, mint egy korrupt bíró, kérdezi Liliana, aki az algoritmus szubjektivitását okolja egy elszalasztott bónuszért: „Még egy szállításra lett volna szükségem, hogy megkapjam a bónuszt. Az első alkalommal háromnegyed 12 volt, 12 órakor ért véget a bónuszidőszak. Nem ez volt az első és nem is az utolsó alkalom, hogy bár belefért volna az időmbe, nem kaptam újabb rendelést, így elestem attól a plusztól, amit ígértek nekem. Mintha szándékosan tették volna.”

Jogászok és más munkajogi szakemberek seregének segítségével a platformoknak sikerült eltorzítaniuk a körülöttünk lévő valóságot, és meggyőzniük a platformmunkásokat arról, hogy amit hagyományosan alkalmazottnak nevezünk, az valójában önfoglalkoztató vállalkozó.

„A Glovónál nem kell lustának lenni, a Glovónál nagyon dinamikusnak kell lenni”

Ezt az új orwelli nyelvet Ken Loach brit rendező legjobban a legújabb filmjében, a Sorry We Missed You-ban ragadta meg. A főszereplő Rickkel, a futárokhoz hasonló helyzetben lévő csomagkihordóval folytatott beszélgetés során főnöke, de nem egészen főnöke, Maloney azt mondja neki:

„Rendezzünk el néhány dolgot, mielőtt rátérnénk az üzletre. Nem nekünk dolgozol, hanem velünk. Nem sofőrködsz nekünk, hanem szolgáltatást nyújtasz. Nincs szerződés, nincsenek teljesítési előírások, csak szállítási előírások. Nincsenek fizetések, csak kifizetések. Nincsenek munkaszerződések. Nem kell készenlétben állnod, hanem elérhető kell, hogy legyél. A saját sorsod ura vagy, Ricky. Mint minden más a világon, ez is a te döntésed.”

A munkahelyi játék és a definíciók körül azonban az utóbbi években elkezdett szorulni a hurok. A platformokat több európai országban beperelték és megbírságolták, mert félrevezető módon és tévesen szabadúszóknak, nem pedig alkalmazottaknak minősítették a futárokat. Romániában még nem került bíróság elé az ügy, de amíg erre a pillanatra várunk, fel kell tennünk egy kérdést: milyen egyenrangú kapcsolat lehet egy platform és több ezer futár között, akiknek a szabadságát, mint úgynevezett vállalkozókét, pillanatról pillanatra aláássák?

Mivel ma Európa lakosságának kevesebb mint 5 százalékának jelentenek jövedelmi forrást a platformok, a munka „platformosításának” még csak a kezdeténél tartunk. Alig egy évtized alatt az Uber, az Airbnb, a Deliveroo és a Glovo a mindennapi életünk részévé vált. Működésüknek pedig komoly kihatásai lesznek más típusú munkákra is. Ezek olyan laboratóriumok, ahol már sikeresen tesztelik és finomítják az irányítás, az ellenőrzés, a kiaknázás és a profitszerzés új technikáit.

A nem kevesebb mint nyolc uniós országban indított 59 ilyen perből 35 volt sikeres, és a platformon dolgozókat jogosan minősítették át munkavállalóknak, nem pedig szabadúszóknak. Bár a győzelmek inkább azokéi voltak, akik ténylegesen pereskedtek a platformokkal, nem pedig azoké, akik a munkát végzik, ezek annak jelei, hogy a visszaélésszerű modellnek kevés szimpatizánsa van a kontinens törvényhozói között.

Néhány ország még határozottabb lépéseket tett ebbe az irányba. Tavaly Spanyolország törvényt fogadott el a futárokról (Ley de Riders), amely munkavállalóként ismeri el őket. Válaszul a Deliveroo azonnal kivonult az ibériai piacról, a Glovo pedig kibújt a törvényi kötelezettség alól, és 12 ezer futárjából mindössze 2000-et alkalmazott. Szintén tavaly Olaszországban a helyi szakszervezetek rákényszerítettek egy másik ételkiszállítási platformot, a Just Eat-et, hogy kollektív tárgyalásokat kössön a munkavállalókkal, és 4000 futárt vegyen fel.

Tavaly decemberben az Európai Bizottság közzétette a platformmunkáról szóló irányelvet, amely elismeri a kézbesítő és más ilyen munkavállalók hallgatólagos munkavállalói státuszát. Bár vannak hiányosságai (a kollektív képviselet elismerésének hiánya vagy az, hogy nem foglalkozik a Romániában elterjedt alvállalkozás problémájával), az irányelv az első lépés afelé, hogy méltányos megállapodást kössön Európa 12 millió platformmunkása számára. Bár az irányelvet várhatóan 2025-ben fogadják el, komolyan tartanak attól, hogy a platformok által felbérelt lobbicégek és az üzletbarát európai politikusok végül felhígítják az irányelv tartalmának nagy részét.

Az összes platformon dolgozó munkavállalót megvédő törvények megszületéséig felmerül a kérdés, hogy vannak-e alternatív modellek

A Just Eat TakeAway, a terület egyik vezető globális vállalata, amely a román piacon mindössze két évig volt jelen (2022. június 1-től függesztette fel romániai működését), az egyetlen, amely 2020-ban önként bejelentette, hogy hivatalosan is felvesz minden futárt. Két évvel később feladta: elbocsátotta a futárokat, és bejelentette, hogy – legalábbis Franciaországban – vegyes modellre áll át, amelyben szabadúszókkal és saját futárokkal is dolgozik.

Teljesen más modell a szövetkezeteké, még akkor is, ha a megrendelések mennyisége és az ernyőjük alá tartozó futárok száma végtelenül kisebb, mint az eddig említett platformoké. A CoopCycle szövetség 56 szövetkezetet tömörít olyan országokban, mint Spanyolország, Franciaország, Belgium és Németország, és egyesíti erőforrásait a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztésére. A CoopCycle egy szolidaritáson alapuló önkéntes egyesület, amely – bár nem rendelkezik az Uber vagy a Deliveroo által mozgósított gigantikus pénzügyi forrásokkal – a platformmunka egy lehetséges posztkapitalista jövőképét kínálja.