Hajnali piacolások után készül a legjobb krumplifőzelék

Azt nem mondom, hogy jobb volt, mindenki döntse el maga, de mindenképpen volt egy varázsa annak, amikor május végén jelentek meg a piacon az első új zöldségek, a vékony murkok és petrezselyemgyökerek. Ekkor már túl voltunk a kicsi piros retken és a vékony zöldhagymán, de az újkrumplira például még bőven várni kellett.

A murokból és petrezselyemből, meg az éppen akkor érő zöldborsóból elkészült az első leves, aminek tényleg utánozhatatlan íze volt, minden friss volt benne, és új, és zsenge. Zöldborsó levesből soha nem készült sok, hiszen minden annyira apró volt még, hogy alig lehetett megpucolni. Anyukám a tenyerére fektette a murkokat, és éppen csak megkaparta egy kicsit, inkább a földtől tisztította meg, mint a héjától. Azt nem lehetett, hogy kés nem éri, akkoriban még nem tudtak annyira ellazulni, hogy ne pucoljanak zöldséget. A gasztronómiában nem előre néztek, nem az volt a cél, hogy feltétlenül könnyítsenek a műveleteken, hanem az örökölt hagyományok mentén vezették a háztartást. Márpedig tisztességes asszony a zöldséget megpucolta.

Amikor végre megjelent az újkrumpli – így mondtuk mindenre, aminek éppen beköszöntt az ideje – , nagymama vadászta a legapróbbakat. Tejes krumplipaprikást készített belőle. Azt nem tudom, miért neveztük paprikásnak, amikor paprikából annyit tett bele, hogy még véletlenül se színezze el az ételt, szóval majdnem semmit. Ehhez a nagy kedvencünkhöz a legapróbb krumplik dukáltak, lehetőleg fél-falásnyiak, aprók, mint egy kisebb ujjbegy. Es nagymama ezeket is egyenként megkaparta késsel, dehogy tette volna bele úgy hártyástól a főzelékbe. Mígnem valakitől egyszer meghallotta, hogy úgy is lehet, és nagymama a konyhában nagyon bátor volt, mindent kipróbált, ami tetszett neki. Így attól kezdve nálunk az újkrumplit csak megmostuk, nem kapartuk. Nagymama meg mindenkit megpróbált lebeszélni az újkrumpli pucolásától, nem tudom pontosan, hogy azért, mert valóban annyira klassznak tartotta, hogy nem kell pepecselni vele, vagy önigazolásként akarta rávenni az álmélkodó ismerőseit, hiszen ki hallott még olyat.

Nagymama a kolozsvári nagypiactól tíz perc sétára lakott, és sportot űzött abból, hogy minél korábban menjen ki és mérje fel a napi kínálatot. Ez azt jelentette akkoriban, hogy nyáron minden nap hajnali négykor kint volt, negyed ötkor már indult haza. Ha talált valamit, ami megvásárlásra érdemesnek tartott, az első körben lealkudta arra az összegre, ami szerinte már nem számított rablásnak, és futott haza kerekes kis szekérért, és hatalmas szatyrokért. Ha nem volt semmi olyan, amit megvásárolt volna, akkor a hajnali piacozás arra volt jó, hogy a nap többi részében nyugodtan csináljon bármit abban a tudatban, hogy aznap nem maradt le semmiről.

Persze nyáron, amikor leginkább az érdekelte, hogy mit kell még befőzni, és mikor jut a legszebb alapanyaghoz jó áron, sokszor megtörtént, hogy ez a nyugalom csak délutánig tartott ki. Addigra már el is felejtette, hogy milyen korán kezdődött a nap, sőt, ki is pihente magát, hiszen délelőtt tízre kész volt az ebéd, délig elolvasta az újságot, délután egyre már el is mosogatott, majd lepihent, feltette a lábát, mert az mindig fájt.

Szóval, ha éppen konkrét alapanyagra kellett vadászni, délután négy-öt óra körül felpattant frissen, kipihenten, és még egyszer kisietett a piacra, körülszimatolni, hátha érkezett valami nagy autó tele azzal, amire neki szüksége volt. Mert, ha másnap befőzés volt, már este elkezdhetett készülni a nagy napra. Leballagott a pincébe, felhozta az üvegeket, előkészítette a dunszthoz az újságokat, vagy a pokrócokat, és annak biztos tudatában feküdt le, hogy aznap érdemes volt élnie.

Nem tudom, nagymama ma mit csinálna, amikor a piac hajnali négykor még zárva van, és nem kell vadászni sem az újkrumplira, sem a sárgabarackra. A nyitvatartáshoz nyilván igazodna, amúgy méltatlankodna, hogy semminek nincs már olyan íze, és minden annyira drága, hogy nem szégyellik magukat.

Nyitásra azonban ugyanúgy kimenne a piacra, megvásárolná a legízesebb, legillatosabb zöldséget, gyümölcsöt, abból rögtön 15 kilót, hazahúzná a kis szekerén, kimagolná, meghámozná, ledarálná, megfőzné, üvegekbe töltené és kidunsztolná. Az üvegeket levinné a pincébe, szép sorjában felrakosgatná a hálókkal védett polcokra. És nem engedné, hogy december elejéig bárki is hozzányúljon, viszont mindenkinek dicsekedne, hogy mi mindent tett már el. Mert ő ma is úgy érezné, egy takaros háziasszony ügyességét a kamrapolcokon található, tele üvegekben mérik.

Az évnek ebben a szakában a sárgabarack lenne a téma. Idén nehéz ügy, kevés termett, a boltokban kapható gyümölcsöknek nem nagyon van íze. Igazán szerencsésnek gondolhatja magát, akinek idén sikerült szereznie finom sárgabarackot. És ahhoz semmi kétség nem fér, hogy nagymama szerencsésnek mondhatná magát.

Az én szokásaim – bár minden, konyhához, ételhez kötődő mozdulatom a nagyanyáimból és anyukámból fakad – sok mindenben mások. Nem ragaszkodom ahhoz, hogy minden évben befőzzek mindent. Sok új dolgot kipróbálok. Változtatok a szokásaimon. Ha valamiből maradt előző évből, nyugodtan alszom úgy is, ha nem teszek el újabb adagot. Ami a kamrába kerül, abból, már fel tudok bontani egy üveggel akár augusztusban is. Abban viszont követem a nagyanyáimat, hogy addig nem nyugszom, míg meg nem találom mindenből a legízesebbet, legillatosabbat. A régi fajtát, ahogy szokták mondani az árusok, és így egészen biztos, hogy mindketten ugyanarra gondolunk.

Persze, vannak olyan ételek, amik nélkül nem telhet el egy év sem. Újkrumpli paprikás nélkül például. Apró krumpliból az igazi, de az mostanában már áprilisban kapható. Számomra ez az étel nyári ebédet jelent, szóval inkább nagyobbakat vásárolok, és apró darabokra vágom.

Veszek fél kiló, újkrumplit, ha nagyon muszáj, ledörzsölöm a héját, de inkább csak a lifegő daragokat. Ujjbegynyi darabokra vágom. Lábosba teszem, háromnegyedig felöntöm jó zsíros tejjel, sózom. Fedő alatt puhára főzöm. Megszórom rengeteg, apróra vágott petrezselyemzölddel, és tálalom. Az igazsághoz tartozik, hogy nagymama kevés rántással besűrítette. Én inkább villával szétnyomkodok pár krumplit, és összekeverem. Melegen, langyosan is finom. Ha nagyon akarok flancolni, tejfölös uborkasalátával kínálom.