Melegként örökbe fogadni: harc az állami embertelenséggel

„Itt volt egy baba, akiről az édesanyja úgy döntött, nem fogja felnevelni, mi viszont szívesen. Belecsöppent ide a mi családunkba, és utána elviszik…. Hova?”

– november közepe van, hétfő dél, Hanna ül az etetőszékében, kiskanálról kiskanálra fogy az ebédje, és amiről közben a szülei beszélnek, élete első kilenc hónapjának alig bírható bizonytalansága, egyszerre tűnik nagyon távolinak és a felnőttek zaklatottságán keresztül mégis nagyon is jelenvalónak. Hanna Apa&Apu, vagyis Pál Márton és Hanol Ádám kislánya, az óvodás Andris húga, A család az család kampány révén ismertté vált szivárványcsalád legfiatalabb tagja. Létezéséről a nyilvánosság november 17-én szerzett tudomást, a szülei ekkor látták elérkezettnek, biztonságosnak az időt arra, hogy megosszák: van egy lányuk is, akinek az örökbefogadását egy végsőkig vitt pereskedéssel, az édesanya akaratával is szembemenve meg akarta akadályozni a gyámhatóság, legjobb tudomásuk szerint politikai nyomásra.

Pál és Hanol, Marci és Ádám úgy döntöttek, hogy a Telexnek mesélik el részletesen Hanna történetét. Ez a cikk róla szól, és emellett körbejárja azt is, milyen esélyei vannak ma Magyarországon egy LMBTQ-közösséghez tartozó embernek, ha örökbefogadás útján szeretne szülővé válni, hogyan működik a rendszer, mióta miniszteri jóváhagyáshoz kötötték az egyéni örökbefogadásra jelentkezők alkalmasságát, és mekkora a hallgatás az illetékesek részéről, ha újságírói kérdéseket kapnak a témában.

Marci és Ádám fél éve nevelte Andrist, amikor belevágtak egy újabb örökbefogadásba. Andrisra, aki titkos örökbefogadással került annak idején hozzájuk, három évet vártak. Úgy voltak vele, hogy ha szeretnénk testvért, és rá is három évet vagy még többet kell majd várni, akkor itt az idő elindítani a folyamatot. Úgy beszélték meg, hogy hivatalosan az egyik gyerekük örökbefogadója az egyikük, a másiké a másikuk lesz, így mivel Andris hivatalos örökbefogadója Marci, Ádám volt a soron, hogy beadja a jelentkezését. 2018 őszén folyamodott a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz (Tegyesz). Az alkalmasságot érdemben itt vizsgálják: készül környezettanulmány, pszichológiai vizsgálat, felmérik szakmai szempontok szerint, jó helyre kerülne-e egyszer a jelentkezőnél egy gyerek.

Ádám jelentkezése, ahogy Marci mondja, „mint kés a vajon” ment át. A Tegyesz javasolta az alkalmassá nyilvánítást, a II. kerületi gyámhivatal pedig – mert a pár lakhelye szerint ők voltak az illetékesek – kiállította az alkalmassági engedélyt tartalmazó végzést. 2019 januárjára Ádám kezében voltak a papírok arról, hogy alkalmas örökbefogadónak. Az engedély három évre szól, és további egy évvel meghosszabbítható. A fővárosban a hosszabbítás a gyakorlatban, ha nem volt valami komoly változás, mondjuk nem költözött el az ember, nem betegedett meg súlyosan, vagy nem vette magához az összes gondozásra szoruló nagyszülőjét, csak egy nyilatkozat kitöltését igényelte, amiben a kérelmező kijelenti, hogy nem történt változás, és még mindig szeretne örökbe fogadni.

Ilyen egyszerűen ment a dolog Ádám esetében is, aki 2021 őszén, a folyamat elindításától számított három év elteltével adta be a hosszabbítási kérelmet. A hosszabbításról szóló határozatot 2021. november 2-én kiállította a II. kerületi hivatal. A papírok néhány hét alatt megérkeztek. „Még azelőtt, hogy Hanna története elindult volna, már a kezünkben volt az egy éves hosszabbítás” – mesélik.

Hanna története pedig Ádámék szemszögéből azzal indult el 2021 decemberében, hogy kaptak egy levelet Hanna édesanyjától. Leírta, hogy ő egy nyolc hónapos terhes kismama, aki szeretne gondoskodni a születendő gyerekéről, örökbe kívánja adni, mert úgy döntött, hogy nem ő neveli fel, és ha már nem ő maga neveli fel, akkor legalább szeretné kiválasztani, hogy ki az, aki majd ezt megteszi. Marcit és Ádámot ismerte a médiából és az Instagram-oldalukról, és rokonszenves volt neki, amit képviselnek, ahogyan gyereket nevelnek. Felajánlotta, hogy beszélgessenek. Ahogy Marciék visszaemlékeznek: ők „természetesen” az elején nem is hitték el, „hogy ez így igaz lehet, az egész teljesen szürreális volt”. De találkoztak Hanna édesanyjával, elkezdtek beszélgetni, és annak is nekiláttak utánajárni, hogy hogyan működik a nyílt örökbefogadás mint intézmény. Eddig ugyanis csak a titkos örökbefogadást ismerték, Andris azon az úton került hozzájuk.

Nyílt örökbefogadásra, tehát amikor a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő ismeri egymást, Magyarországon civil alapítványok közvetítésével vagy a Tegyeszen keresztül van lehetőség. Ádámék úgy döntöttek, a Tegyeszt választják, mert az tűnt biztonságosabbnak, nem akartak támadási felületet hagyni. A folyamat része, hogy a krízisben lévő anya pszichológiai vizsgálaton esik át, többször is elbeszélgetnek vele, biztos-e az örökbe adásban, nem lehetne-e megoldást találni arra, hogy maga nevelhesse fel a gyereket. Hasonlóan több pszichológusi elbeszélgetésben volt része Ádáméknak is, és voltak közös találkozók is, ahol ott volt mindenki, az anya, a leendő apák mindketten, a Tegyesz képviselője, a pszichológus. Mindent tisztáztak, mi hogyan fog menni, mi mivel jár.

Ádámék szerint a Tegyesz és a pszichológus is nagyon támogató volt mind feléjük, mind az édesanya felé, segítették az ügyet, amennyire tudták. A Tegyesz a maga részéről azzal a szakmai javaslattal zárta az ügyet, hogy a pár fogadhassa örökbe majd Hannát, akinek a nevét az édesanyja választotta ki, még a terhessége alatt.

Ha minden a tervek szerint ment volna, a szülés után az anyának és az örökbefogadónak együtt be kellett volna mennie a gyámhivatalba aláírni a papírokat, a gyámhivatal ezután kiállított volna egy saját papírt. Ezzel a kezében Ádám hazahozhatta volna a kórházból a babát úgynevezett ideiglenes kihelyezésre, és ezzel megindult volna az a hat hetes periódus, ami alatt bármelyik fél meggondolhatja magát. Az örökbefogadás ezután hivatalosan lezárult volna, és ezzel kész, véget ért volna a történet.

„Eddig minden úgy működött, ahogy a nagykönyvben meg van írva, Ádám hazajött, az anya hazament, és elkezdtük várni a hivatalos határozatot. A gyámhivatal természetesen tudott róla, hogy Hanna itt van nálunk, ezt kommunikáltuk. Szerintem egy napra vagy két napra rá tudtuk meg, hogy a II. kerületi gyámhivatal visszavonta Ádámnak az örökbefogadói engedélyét. Nem tartották a határidőket, de mi nem hivatalosan már tudtuk, hogy merre fog menni az ügy” – mondja Marci.

A Hanna örökbefogadására indult eljárást felfüggesztették azon az alapon, hogy Ádámnak nincs meg az engedélye.

„Az, hogy ilyen bizonytalanságba kényszerítenek bele embereket, szerintem embertelen. Nincs emberség az LMBTQI-emberek iránt, ez az, ami itt is kidomborodott” – jegyzi meg később, amikor beszélünk, a Háttér Társaság kommunikációs munkatársa, Dudits Luca Ádámék ügyéről.

Marciék elszánták magukat, hogy felhajtják a szóba jöhető legjobb ügyvédet, aki ebben az ügyben tudna segíteni, és – ahogy mesélik – a Helsinki Bizottság munkatársához, Győző Gáborhoz „vezetett minden szál.”

Az ügyvéd tehát akkor csatlakozott a történetbe, amikor még nem volt Ádámék kezében a visszavonó határozat, illetve emiatt a nyílt örökbefogadást megszüntető határozat, de már értesültek róla, hogy ez fog bekövetkezni.

A hivatalok narratívája az volt, hogy amikor az örökbefogadást intéző fővárosi hivatal bekérte az alkalmassági ügyben illetékes kerülettől Ádám alkalmassági iratait a nyílt örökbefogadás lefolytatásához, akkor észlelték, hogy hoppá, itt nem alaposan vizsgálták meg a hosszabbítást megalapozó körülményeket, nem készült új környezettanulmány, sem új pszichológiai vélemény, nem kérdezték meg újra a családtagokat. Az alap kiinduló helyzet tehát az volt, hogy visszavonják az engedélyt és újra megvizsgálják… bár még azt sem mondták meg pontosan, hogy mit kellene megvizsgálni, mondja Győző.

Volt a rendszerben egy bizonytalanság, ami ezen a ponton Ádámék ellen fordult: a jogszabályban nem volt letisztázva, mire is van szükség a hosszabbításhoz, újra végig kell-e menni a folyamaton vagy sem. Más kérdés, hogy a fővárosban a gyakorlat teljesen egységes volt, a hosszabbítás formalitásnak számított. Ahogy az ügyvéd mondja: senki másnál nem kötöttek ebbe bele. „Ha hiányzik egy környezettanulmány, úgy, hogy már megszületett egy kisbaba, az szerintem egy hiánypótlással is megoldható lenne ilyen esetekben. Itt a hivatal részéről a flexibilitásnak meg a konstruktív hozzáállásnak a legkisebb szikrája is hiányzott” – jegyzi meg Marci. Sőt, egyébként esetükben még a környezettanulmány sem hiányzott, mert ekkorra az örökbefogadási folyamat előkészítéseként, a pszichológussal való beszélgetések mellett a Tegyesz készített egy friss környezettanulmányt, amit megküldtek a gyámhivatalnak.

A benyomás egyértelműen az volt, hogy az egész arra irányult, hogy keresztbe tegyenek Ádáméknak. Még az is lehet, hogy a ki tudja meddig tartó vizsgálódás végén ismét megállapították volna, hogy Ádám alkalmas örökbefogadónak, de addig vajon mi lett volna Hannával, a nagyon is valóságos, ellátásra, gondoskodásra és szerető, biztos közegre szoruló csecsemővel?

Hanna helyzetének legalább az átmeneti megoldását kezdetben az jelentette, hogy Ádámék a családba fogadását kérvényezték, és ezt meg is kapták. Ez egy olyan speciális jogi státusz, amikor a szülő nem veszíti el, csak szünetelteti a szülői felügyeleti jogát a gyereke felett, a családba fogadó pedig a gyerek gyámjává, törvényes képviselőjévé válik. Ehhez Ádámnak és az édesanyának újra be kellett mennie egy hivatalba, ezúttal a XI. kerületben, mert Hanna ott született. A XI. kerülettől is kimentek Ádámékhoz környezettanulmányra, és jóváhagyták a családba fogadást, ami nem jelentett tartósan rendezett állapotot, de persze a semminél sokkal-sokkal jobb volt.

Utólag kiderült, hogy óriási szerencséjük volt, amikor az anya úgy döntött, hogy magával hozza Hannát a kórházból, mikor mennie kell aláírni a papírokat, és kint köszön el tőle. Ádám ugyanis maga nem hozhatta volna ki őt a gyámhivatal áldása nélkül, és ebben az esetben a kislány állami gondoskodásban, csecsemőotthonban vagy nevelőszülőnél töltötte volna élete első jó néhány hónapját. Ha pedig az édesanya nem tartotta volna fenn a rendelkezési jogát Hanna felett, akkor megeshetett volna, hogy egy védelembe vételi eljárás végén örökbefogadhatónak nyilvánítják a kislányt, de egyáltalán nem biztos, hogy Ádámékhoz kerül.

Az első néhány hét így is iszonyatosan kemény volt. „Ádámmal 10-12 kilót dobtunk le két hét alatt” – írja le Marci az akkori lelkiállapotukat. „Azért akinek van gyereke, és belegondol, mit jelent, hogy egy kisbaba megérkezik a családba… Marci is itt volt az elején szabadságon, de aztán ő visszament dolgozni, én voltam itthon Hannával, és az első egy-másfél hónap azzal telt, hogy naponta 4-5 órát jogászokkal telefonáltam, hogy mi fog velünk történni – amikor aludt a baba, meg itt volt a nagymama” – mondja Ádám. És közben ott volt nekik az Andrisuk is.

Innen nézve idő akár még lehetett is volna arra, hogy kivárják, mire jut a II. kerületi hivatal az alkalmasság hosszabbításáról szóló megismételt eljárással. Adott volt viszont egy nagy kockázat. Benne volt a pakliban, hogy a hivatalnál azt akarják elérni, hogy a megismételt eljárásban már az új, 2021 március óta hatályos örökbefogadási szabályokat kelljen alkalmazni, amelyek miniszteri jóváhagyáshoz kötik az alkalmasságot. Úgy voltak vele: ha bejön a képbe egy ilyen miniszteri jóváhagyás, akkor az ellen küzdhetnek aztán életük végéig is.

Így inkább megtámadták az alkalmassági határozat visszavonását a bíróságon. „Arra hivatkoztunk egyrészről, hogy a visszavonásnak vannak alapvető jogszabályi korlátai. Az egyik, hogy jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat nem sérthet. Magyarán hiába rontott el valamit a hatóság az eljárása során, ha az nem az ügyfél hibájából történt, akkor ha ő már szerzett egy jogot és elkezdte gyakorolni, akkor a hatóság mulasztása miatt ne érje őt hátrány” – magyarázza Győző Gábor, aki szerint ezt az érvüket osztotta is a bíróság. A második érvük pedig a diszkriminatív jogalkalmazásra irányult: azt állították, hogy az alkalmassági engedélyt Ádám szexuális irányultsága miatt vonták vissza. Ezt alátámasztotta, hogy mióta csak ennél a hivatalnál voltak ezek a jogkörök, két éve, egyetlen másik esetben sem történt olyan, mint Ádámnál, hogy kizárólag formai okokból vontak volna vissza egy alkalmassági határozatot.

A Fővárosi Törvényszéken folyó közigazgatási perben Budapest Főváros Kormányhivatala volt az elsőrendű, annak II. Kerületi Hivatala a másodrendű alperes. Utóbbi a diszkrimináció vádja ellen azzal próbált védekezni, hogy Ádám szexuális irányultságáról akkor is tudtak már, amikor számára kedvező döntést hoztak. A bíróság viszont arra jutott, hogy ettől még később diszkriminálhatták. Egész pontosan így fogalmazta ezt meg a törvényszék: „ez a körülmény ugyanakkor nem bizonyítja azt, hogy a jelen per tárgyát képező eljárásban sem került sor diszkriminációra”. A bíróság ezeken kívül úgy látta: a hivatalnokok gyorsasága „szintén alátámasztja a visszavonó döntés diszkriminatív jellegét”. Ádám szavaival: „tulajdonképpen példa nélküli az, hogy a különböző hivatalok milyen flottul kezdtek el hirtelen együttműködni, és az ellen dolgozni, hogy mi örökbe tudjuk fogadni ezt a kisbabát”.

Bizonyítani egyébként a perben nem a diszkrimináció megtörténtét kellett, hanem a kerületi hivatalnak kellett volna bizonyítania azt, hogy betartotta az egyenlő bánásmód követelményét. A törvényszék pedig megállapította, hogy ez nem sikerült.

„A konkrétan jogilag eldöntendő kérdés nem az volt, hogy a melegek fogadhatnak-e örökbe, hanem a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok védelme, ami sok évtizede már alapvető jogelv.”

– mondja Győző.

A per eredménye az lett, hogy a bíróság a kerületi visszavonó határozatot jogszabálysértőnek minősítette és megsemmisítette, így pedig a fővárosi hivatal örökbefogadási eljárást leállító végzésének a jogalapja is megszűnt. A bíróság így azt is megsemmisítette, és új eljárásra kötelezte a gyámhivatalt. Ez az ítélet 2022. április 20-án született meg a Fővárosi Törvényszéken.

De Ádámék ekkor még egyáltalán nem nyugodhattak meg.

A két hivatal küzdött tovább. Felülvizsgálati kérelmet adtak be a törvényszék ítélete ellen a Kúriára. Ádám szerint kivárták ezzel a benyújtásra nyitva álló 30 napos határidő legutolsó napját.

Ez nagy szerencse volt Ádámék szempontjából, és egyáltalán nem volt borítékolható, hogy így alakul majd. „Őszintén szólva én már bírósági szinten is kicsit aggódtam a kérdés átpolitizáltsága miatt. Itt egy elég jelentős kormányzati kampány folyt, eléggé szétterjedt ez a gyűlöletkampány, és nem voltunk biztosak benne, hogy akár a Fővárosi Törvényszék, akár a Kúria mennyire tudja ennek a hatása alól kivonni magát. Azért vannak az utóbbi időben megjelenő kétségek a Kúriánál, az igazságszolgáltatás függetlensége kulcsmomentuma az ellenünk folyó jogállamisági eljárásnak is. Én a legrosszabbat is elképzelhetőnek tartottam ebben az ügyben, szóval meglepett kicsit, hogy már a befogadhatósági vizsgálaton megbukott a kérelem” – mondja Marciék ügyvédje. Győző Gábor szerint a Kúria már azzal elég kellemetlen helyzetet tudott volna okozni, ha érdemben vizsgálja a kérelmet, mert ennek nagyjából egy év lehetett volna az átfutása, és közben volt egy aggasztó dátum a láthatáron. Idén novemberben az alkalmassági így is, úgy is lejárt volna. Így viszont időben, még szeptemberben megindulhatott a törvényszék ítéletében előírt megismételt eljárás, aminek az lett a vége, hogy végbemehetett Hanna örökbefogadása.

A Kúria a befogadás megtagadásáról 2022. július 6-án hozta meg a döntést, Ádámék viszont már csak az ítélkezési szünet után, augusztus végén kapták meg a papírokat. Ezután napokon belül elkezdődött hivatalosan az a 30 napos kihelyezési időszak, aminek normál esetben akkor kellett volna kezdődnie, amikor Hannát hazavitték a kórházból. Ebben az időszakban a szakszolgálat kimegy megnézni, hogyan illeszkedik be a családba a gyerek – Hanna esetében abban a családba, amelyben addigra már 8 hónapja élt. „Ők is röhögtek rajta” – mondja Marci a helyzetről. A 30 nap végén a szakszolgálatnak írnia kell egy véleményt arról: javasolják-e, hogy a gyerek maradjon a családban, vagy nem. Ők pedig leírták, hogy ez a kislány rendben fejlődik, szerető családban nevelkedik, jól kijön a testvérével, rendezett körülmények között él. Javasolták, hogy Ádám örökbe fogadhassa.

Az utolsó fázis, amit Marci szerint máskor nagyon gyorsan, napok alatt tolnak le a gyámhivatalok, náluk három hétig tartott. Megint a gyámhivatal végső pecsétjére vártak, teljes frászban. Marci meséli, hogy abban az időben szinte állandóan a kezében volt a telefonja, úgy várta, hogy hátha jön a hír. Aztán a hírt végül egy este, hat órakor kapta meg Ádámtól, épp, amikor külföldön volt munkaügyben. Viccelődnek egymás közt, hogy akkor aztán egyből meg is tartotta a tejfakasztót egy itallal. Csaknem ugyanannyit kellett összességében várniuk Hanna örökbefogadásának szentesítésére, mint amennyi a kilenc hónap várandósság.

Amikor október második felében csak kiadták a papírt, el lehetett végre indítani Hanna anyakönyvezését Ádám nevére. Most a két testvérnek két különböző vezetékneve van, majd egyszer talán szeretnék ezt valahogy egységesíteni a szülők, de egyelőre örülnek, hogy végre mindketten jogilag is visszavehetetlenül hozzájuk tartoznak.

Hanna anyakönyvét november 9-én, az örökbefogadás világnapján kapták kézhez. A folyamat legvégén még kaptak kétszer ötezer forint kártérítést – Ádámék és Hanna édesanyja is, azon az alapon, hogy határidőn túl hozták meg a döntést.

Ádámék Hanna édesanyjával, akit szintén megviselt az, hogy csak ilyen sokára ért nyugvópontra az ügy, a pszichológus kísérte egyeztetésekkor abban maradtak, hogy évente négyszer-ötször, például karácsonykor, születésnapkor, húsvétkor küldenek neki képet. Egyébként pedig láthatja majd a kislányt a szülei Instagram-oldalán is, ahol ugyan a gyerekek arca ritkán látható, de követheti, milyen programjaik vannak, hogy élnek, merre kirándulnak. Marciék szerint az édesanya úgy képzelte el már a legelején ezt, hogy megnyugvás lesz látni majd, hogy Hanna jól van, ez meg ez történik vele, és ez neki nagyjából elég lesz. Hogy jó élete van.

Hanna a jogi hullámvasút miatt nem szerepelt élete első tíz hónapjában a közösségi médiás fotókon, Ádámék tartottak attól, hogy ezzel ártanának az ügyüknek. Nem akartak mártírok lenni, és nem akarták befolyásolni a közbeszédet sem. Rejtegetni azért nem rejtegették a lányukat, sokan láthatták például őket együtt az utcán, babakocsival. Kaptak bőven kérdéseket, kíváncsiskodó leveleket – ezekre nem reagáltak.

De várták, hogy vége legyen ennek a kényszerű csendnek, szerették volna a nyilvánosság előtt is tisztázni, kicsoda is Hanna és hogy került a családba. Nem akarták mindenkinek a fantáziájára bízni, hogyan került hozzájuk a kislány.

Amíg Hannát nem mutathatták, kevesebbet és semleges dolgokat posztoltak. Ahogy mondták még pár nappal a közösségi médiás bejelentésük előtt: „az emberben azért volt ilyen furcsa érzés, hogy nem mutatod meg a valóságot, nem a teljes életedet mutatod meg tulajdonképpen, meg nem beszélsz a családról, ezért is szeretnénk ezt most így lezárni, bemutatni Hannát”.

A bejelentés fogadtatása Marciék szerint nagyon jó volt. Ahogy nézték a kommenteket, a reakciók 95 százalékban pozitívak voltak, vagy „csak a szokásos szövegek jöttek”, de sokan felsorakoztak megvédeni őket az ellenséges kommentelőktől. Kaptak rengeteg támogató telefonhívást, még hivatali ember részéről is érkezett pozitív visszajelzés a háttérben. Amikor pedig Ádám a papírmunkát intézte Hanna irataival, felismerte egy ügyintéző, és kifejezetten kitett magáért.

A Telex még november közepén megkereste Hanol Ádámék ügyével kapcsolatban a perben velük szemben álló feleket, Budapest Főváros Kormányhivatalát és a II. Kerületi Hivatalt is. Megkérdeztük, szerepet játszott-e a konkrét ügyben hozott döntéseikben az érintett szexuális irányultsága, ismertsége, hagyományos- és közösségi médiabeli szereplései. Feltettük azt a kérdést is, érzékeltek-e a hivatalok bármilyen direkt vagy indirekt nyomást akár közhatalmat gyakorlók, akár például a közvélemény részéről Hanol Ádám ügyének kezelésének mikéntjére vonatkozóan, és ha igen, milyen jellegű volt az, milyen irányból érkezett.

Válasz, visszajelzés – ismételt érdeklődés után – sem érkezett cikkünk megjelenéséig. Ha később esetleg mégis válaszolnak, be fogunk számolni róla.

Nem jártunk nagyobb sikerrel akkor sem, amikor a Tegyesztől próbáltunk információt kérni arról, hogyan alakulnak az egyéni jelentkező, örökbe fogadni vágyó emberek esélyei az örökbefogadásra vonatkozó, 2021. márciusi jogszabályváltozás után. Egyrészt adatokra, számokra kérdeztünk rá, például hogy hány ilyen ember alkalmasságával kapcsolatban tettek javaslatot a változás előtti időszakban és azóta, milyen arányban voltak a támogató és a nemleges javaslatok. Az is érdekelt volna, hogy az egyéni és a házaspárként jelentkezők aránya változott-e, érezhetően kevesebben próbálkoznak-e most már egyedül örökbe fogadni egy gyereket. Szerettük volna tisztázni, hogy egyáltalán volt-e olyan, a szakszolgálat által ismerten és vállaltan azonos nemű párkapcsolatban élő ember, akinek egyedüli örökbefogadásra való alkalmassá nyilvánítását javasolta a Tegyesz 2021. márciusát követően. Végül megkérdeztük azt is, érzékel-e a Tegyesz elvárást akár formális, akár informális iránymutatást arra nézve, hogy ne javasolja alkalmasság megállapítását azonos nemű, párkapcsolatban élő emberek örökbefogadóvá válásához. Egy egyeztetést és későbbi jelzést ígérő levéltől eltekintve érdemi válasz erre a megkeresésünkre sem érkezett mintegy három hét alatt.

Hasonló falakba ütköztünk a kormánynál is. A Miniszterelnökséget megkérdeztük még november 15-én arról, hogy kaptak-e a kormányhivatalok központi útmutatást örökbefogadási ügyekben, illetve ha már írtunk nekik, azt a kérdést is feltettük, hogy amikor még Gulyás Gergelynél volt a döntési jogkör, előfordult-e, hogy a kérelmező szexuális irányultsága szerepet játszott alkalmassági kérelem elutasításában. Semmilyen választ nem kaptunk.

Megpróbálkoztunk közérdekű adatigényléssel is, az alkalmassági kérelmek elbírálásával kapcsolatos adatokat szerettük volna megismerni. 2021 márciusa óta többször változott, melyik minisztériumnál, kinél van a döntési jog az egyedüli örökbefogadásra jelentkezők alkalmasságának kiadásáról. Kezdetben az akkori tárca nélküli családügyi miniszter, Novák Katalin volt az illetékes. Miután Novák a köztársasági elnöki kinevezése miatt lemondott a posztjáról, a feladatköreit 2022. január 1-től Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vette át. A választások után pedig az új, Csák János vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium lett a felelős. A struktúraváltás óta illetékes KIM egy határidő-hosszabbítás, összesen harminc nap után közölte a Telex-szel a számokat:

• 2021. március 1. napjától 2021. december 31. napjáig 19 esetben, (Novák Katalin mint családokért felelős tárca nélküli miniszter illetékességének időszaka)
• 2022. január 1. napjától 2022. május 25. napjáig 29 esetben (Gulyás Gergely illetékességének időszaka),
• 2022. május 26. napjától 2022. november 30. napjáig 41 esetben (a Kulturális és Innovációs Minisztérium illetékességének időszaka),
• mindösszesen tehát 89 esetben született miniszteri hozzájárulás egyedül örökbe fogadni szándékozó személy örökbefogadásra való alkalmasságának gyámhatósági megállapításához,
• és mindegyik eset pozitív döntéssel, vagyis a hozzájárulás megadásával zárult.

Az adatokat nézve egyébként már régebben lezajlott egy trendváltozás. Ahogy Katonáné Pehr Erika gyermekjogi szakértő, a PTE ÁJK címzetes docense a Telexnek elmondta: míg 2009-ben körülbelül 1500 alkalmas örökbefogadó várakozott gyerekre, a számuk 2018-ban már majdnem elérte a 3000-et. Ezen a 3000-en belül 266-an voltak, akik egyedüli örökbefogadónak jelentkeztek. Ami a friss, gyámhivatal által engedélyezett örökbefogadási határozatok számát illeti, 2018-ban igen magas, 1000 körüli volt, de ebből csupán 44 döntés irányult egyedüli örökbefogadók általi örökbefogadásra.

A törvény módosítása óta gyakran hangoztatott aggodalom, hogy az egyedüli örökbefogadás megnehezítésével több gyerek ragad a rendszerben vagy kerül majd külföldre, jellemzően olyan gyerekek, akiket idősebb koruk, származásuk vagy betegségük miatt ritkábban vállalnak az örökbefogadási sor elején álló házaspárok, és hiába vennék őket boldogan magukhoz ténylegesen egyedülállók vagy azonos nemű párok, a szigorítás miatt ez akadályba ütközhet. Ahogy a rendszerben ragadás, úgy a külföldre kerülés is ellentétes lehet a gyerek érdekeivel: a gyermekjogi egyezmény is azt mondja ki, hogy a gyerekeknek elsősorban a saját hazájukban kell számukra megfelelő szülőt keresni.

Általánosságban nálunk a nemzetközi örökbefogadás az örökbefogadások jó 25 százalékát teszi ki. A gyermekjogi szakember szerint a törvényváltozás utáni időszakot nézve egyelőre az látszik az adatokból, hogy kicsivel kevesebb lett az örökbefogadások száma, ezen belül a külföldi örökbefogadás is. Ezt a tendenciát részben egy hatáskörváltozás – (vár)megyei, fővárosi hatóságok váltak döntéshozóvá – illetve az azzal járó iratkötegek átküldése okozta lassulás magyarázza, részben pedig egy teljesen a rendszeren kívül álló ok: a pandémia.

A világjárvány alatt nem volt lehetőség szülő-gyerek közti ismerkedésre, ideutazásra. Pehr Erika szerint tehát egyelőre ebből „a mindenféle akadályokkal tűzdelt időszakból nem lehet következtetést levonni” arra, hogyan befolyásolják végül majd a jogszabályváltozások a külföldi örökbeadások számát. Viszont – folytatta – már most látszik, hogy növekszik a jogilag örökbefogadhatóvá vált gyerekek száma, köszönhetően a figyelembe vehető időtartamok rövidülésének, például rendszertelen kapcsolattartás esetén a hat hónap helyett elegendő már három hónap a nevelésbe vett gyerekeknél. Mindehhez természetesen az is fontos, hogy a gyermekvédelmi rendszerben kellő számú felkészült szakember legyen, tette hozzá.

A döntéseket az alkalmassági ügyekben nem a miniszter hozza a szó szoros értelmében, hanem az szmsz-ben szabályozottak szerint egy főosztály, amely a családokért felelős államtitkárság alatt működik és ami szakmai irányítója a gyerekek hazai és külföldi örökbefogadásának is.

Ami nagyon fontos: a minisztériumi döntés nem arról szó, hogy valaki ténylegesen örökbe fogadhat-e egy adott gyereket egyedüli örökbefogadóként, vagy sem, itt pusztán annyi a tét, hogy az illető egyáltalán beállhat-e a gyerekre várakozók sorába, vagyis személyében és környezetében alkalmassá válhat-e gyermek örökbefogadására. Az, ha rábólint a tárca illetékese a jelentkező alkalmassá nyilvánítására, önmagában még csak ennyit garantál: az örökbefogadás lehetőségét, ami azonban jelentős „sorban állást” is jelent megyei vagy országos nyilvántartásokban. A házastársak általi örökbefogadásnál ilyen külön engedélyre nincs szükség.

A jelentkezők körülményeit, vagyoni és egészségügyi helyzetét, pszichológiai alkalmasságát vizsgáló, úgynevezett megelőző eljárás után, Pehr Erika szerint a Tegyesz „nagyon körültekintően” szokta megtenni a javaslatát az alkalmasságot illetően, a régi rendszerben „minimálisan” fordult elő olyasmi, hogy a gyámhatóság a Tegyesz szakmai javaslatával szembemenve ne adta volna meg az alkalmasságot valakinek, ez a döntések mintegy 1-2 százalékát jelentette. Az alkalmatlanság indoka egyébként jellemzően gyógyíthatatlan betegség szokott lenni, vagy esetleg ha nem találják megfelelőnek az illető motivációját az örökbefogadásra, mert a saját veszteségeit nem dolgozta még fel, szüksége volna mondjuk előtte még egy családterápiára. A jelenlegi szabályozás azonban azt is elutasítással honorálja, ha valaki a körülményeivel kapcsolatban nem a valóságnak megfelelő tényeket, adatokat közöl.

Nagy kérdés, mi a helyzet azokkal, akik Hanol Ádámhoz hasonlóan még a 2021. márciusi változást megelőző rendszerben szereztek alkalmasságot, és azt szeretnék meghosszabbítani. Nem egyértelmű, hogy az új kérelmeknél előírt minisztériumi jóváhagyást a hosszabbításhoz is meg kell-e szerezni, vagy sem. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy az új rendelkezéseket a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell már, innentől viszont értelmezés kérdése, hogy a meghosszabbítás is ide tartozik-e, tehát itt van egy szakmai dilemma, mondja Pehr Erika.

A gyermekjogi szakértő nem tartja valószínűnek, hogy központi, írásos útmutatást kaptak volna a hivatalok, hogyan járjanak el azokban az esetekben, amikor meleg emberek jelentkeznek örökbefogadónak. Ilyesmire nem is igen lenne szükség, ha egyszer ott vannak maguk a jogszabályok iránymutatásként. „A jogszabályok egyértelműen kinyilvánítják a szellemiséget a sorrendiségben” – jegyezte meg Pehr Erika arra utalva, hogy a törvény jelenleg egyértelműen a házastársakat priorizálja, az örökbefogadható gyerekeket nekik ajánlják fel először megyei, majd országos szinten.

Egyedüli örökbefogadónak jelentkezett a Tegyesznél. Másként nem is tehetett volna, hiszen Magyarországon azonos nemű élettársak a hatályos jogszabályok értelmében közösen nem fogadhatnak örökbe. A szóválasztásnak: egyedüli, és nem pedig egyedülálló, jelentősége van. Korábban volt némi zavar a terminológia és a jogértelmezés körül: míg például örökbefogadással kapcsolatos tájékoztatók, űrlapok az egyedülálló formát használták, a mögöttes tartalom valójában „egyedüli” volt: a lényeg nem az, hogy valaki magányosan, társ nélkül éljen, hanem hogy – függetlenül attól, hogy amúgy együtt él-e valakivel – egyénileg, egyedül vállalná-e az örökbefogadást, annak minden felelősségével.

R. az első pillanattól transzparens volt a hivatalokkal: nem titkolta, hogy meleg, sem azt, hogy párkapcsolatban él, sőt, a társa aktív részese volt a folyamatnak, részt vett például a kötelező pszichológiai vizsgálaton is. Itt és a környezettanulmány készítése során is mindent rendben találtak. A Tegyesz 2020 novemberében a maga részéről áldását adta, és javasolta, hogy állapítsák meg R. alkalmasságát az örökbefogadásra.

Ezzel az ajánlással került az ügy a gyámhatóság, a Pest Megyei Kormányhivatal, illetve az alá tartozó, illetékes járási hivatal elé. Ekkoriban kezdtek épp látványosan gyűlni a felhők az örökbefogadást tervező melegek feje felett. Megjelent a törvénytervezet, amely 2021 márciusától miniszteri jóváhagyáshoz kötötte az egyedülállók alkalmasságának megadását. Innen nézve a gyámügy döntése nem okozott meglepetést: az a határozat született – a korábbi szakmai véleménynek ellentmondva – , hogy R. a körülményei miatt nem alkalmas az örökbefogadásra.

A határozatot R. megtámadta. A Pest Megyei Kormányhivatalhoz került a labda, ami végül megszüntette az alkalmasság megállapíthatósága tárgyában indult eljárást azzal az indoklással, hogy R. kapásból alkalmatlan, mert hiányzott az örökbefogadóvá váláshoz egy jogszabályi feltétel: R. nem egyedülálló, és ez szerintük önmagában akadálya volt az eljárás megindításának.

Mindennek egyébként volt egy árulkodó előzménye az R.-éket képviselő Háttér Társaság beszámolója szerint. A közleményükben leírtak szerint az történt:

Ezzel érezhetően a kormány ideológiájának megfelelő döntéshozatal szükségességére utalt, amelyek felülírják a szakmai szempontokat és az örökbefogadásra váró gyermekek mindenek felett álló érdekét.

R.-ék nem nyugodtak bele az eljárás megszüntetésébe, és a Budapest Környéki Törvényszék elé vitték az ügyet, amely nekik adott igazat, és kötelezte a gyámhatóságot, hogy igenis folytassa le az eljárást az alkalmasság tárgyában, hozzon érdemi döntést. Sőt, az is benne volt a bíróság döntésében, hogy a hatóságnak még a régi, tehát a kérelem eredeti benyújtásakor érvényes szabályozás alapján kell eljárnia.

A hivatal a Kúriához fordult, a törvényszék ítéletét felülvizsgálati kérelemmel támadta meg. A Kúria november 16-án tartott tárgyalást az ügyben. Itt R.-éknek kedvező döntés született. A Kúria fenntartotta a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét, és további felülvizsgálatnak helye már nincs, ami azt jelenti: a hivatal kénytelen érdemben lefolytatni az eljárást R. alkalmasságának megállapításáról.

A Kúria tanácselnöke, Kovács András nyomatékosan elmondta az ítélet indoklásakor, hogy ezúttal tisztán eljárásjogi kérdésről volt szó, aminek igazából az ügy érdeméhez nincs köze. Tehát a Kúria egyáltalán nem arról foglalt most novemberben állást, hogy egyébként egy egyedüli valaki fogadhat-e örökbe és mik ennek a feltételei, hanem csak arról, hogy egy anyagi jogi feltétel feltételezett hiánya lehet-e oka az eljárás megszüntetésnek.

R. a maga részéről mindenesetre most lényében visszakerült a startvonalhoz, bő két és fél év után. „Üdvözöljük a Kúria döntését. Sajnos azon ez nem változtat, hogy ügyfelünk majdnem három éve kezdte meg az örökbefogadási folyamatot, és alkalmasságának kérdése azóta is húzódik, pusztán azért, mert egy férfivel él együtt” – kommentálta a fejleményeket a Háttér közleménye. Kezdődik tehát elölről minden: új pszichológiai vizsgálat, új környezettanulmány, új minden.

„Akkor most megyek jógázni, és kitakarítom a házat” – mondta R. búcsúzáskor novemberben a Kúria folyosóján. A jóga ahhoz jönne jól, hogy a történtek után kicsit kisimuljanak az idegei.

Az, hogy a törvények szellemisége külön iránymutatás nélkül is hat, a Háttér Társaság civil szervezet más tapasztalatai is alátámasztják. Több olyan esetről is tudomást szereztek, ahol a kormányhivatal az Alaptörvényre hivatkozva állapította meg a kérelmező örökbefogadásra való alkalmatlanságát. Egy ilyen ügyben jogi képviseletet is nyújtanak, ott a kormányhivatal úgy indokolta az elutasítást, hogy „a gyámhatóság úgy értékelte, hogy az eljárásban a kérelmező örökbefogadásra alkalmasságának megállapítása mind az Alaptörvénnyel, mind a keresztény kultúrán alapuló értékrend szerinti nevelés elvével összeegyeztethetetlen”.

Az ezzel kapcsolatos per 2022 májusában lezárult, a Háttér szerint a bíróság ítéletében értelmezhetetlennek minősítette az Alaptörvény „az anya nő, az apa férfi” szabályára történő hivatkozást, és kifogásolta azt is, hogy a kormányhivatal azt sem magyarázta meg, mit tekint keresztény kultúrán alapuló értékrend szerinti nevelésnek. A bíróság az alkalmatlanságot megállapító, jogszabálysértőnek minősített határozatot megsemmisítette, és új eljárásra kötelezte a hatóságot. A megismételt eljárás folyamatban van.

Adat egyébként nagyon kevés van ezen a területen. Azt sem lehet tudni, összesen hány, az LMBTQ-közösséghez tartozó, azonos nemű párkapcsolatban élő vagy egyedülálló ember fogadhatott eddig örökbe Magyarországon az állami rendszeren keresztül.

– válaszolta kérdésünkre a Háttér Társaság kommunikációs munkatársa, Dudits Luca.

A Háttérnél mindenesetre nincs információjuk senki olyanról, aki azonos nemű pár tagjaként alkalmassági papírt tudott volna szerezni 2021 márciusa óta. És olyanról sem tudnak – Ádámon kívül –, aki – egy korábban megszerzett alkalmasságit felhasználva – sikeresen örökbe fogadhatott, hazavihetett volna gyereket azóta.

A Háttér nem tud arról, hogy a miniszteri jóváhagyást szerzett, szerencsés, egyedüli örökbefogadónak jelentkező emberek között lett volna meleg. Pedig ha lett volna, azért valószínűleg tudnának róla a Háttér kommunikációs munkatársa szerint, mivel a szervezet eléggé ismert, és létezik egy, gyerekvállalást tervezgető embereket összekötő több ezres Facebook-csoport is. „Szerintem azért hozzánk befutnak ezek az infók, meg Magyarországon nem hatalmas a közösség, tekintve, hogy ez egy kicsi ország. És senkiről nem tudunk” – mondja Dudits Luca.

Igaz, olyanról sem hallottak, akinek közvetlenül a minisztériumnál tettek volna keresztbe, vagyis akinek az ügy odáig jutott volna, és minisztériumi döntés tagadta volna meg tőle az alkalmasságit. Egyszerűen az a tapasztalat, hogy az örökbefogadással próbálkozóknak már a folyamat elején nagyon sokszor azt mondják, hogy esélytelen ma Magyarországon melegként örökbe fogadni, bele se kezdjenek. És már a próbálkozásig is ritkaságszámba megy, hogy eljut valaki. Dudits szerint itthon most már az LMBTQ-közösségből kifejezetten kevesen futnak neki az örökbefogadásnak, mert azt gondolják, hogy „ez a rendszer nem fog nekik gyereket adni”. Az egyedülállók már régebben is a lista végére voltak sorolva, az elmúlt két évben pedig tovább csökkent a hit a siker esélyében. A legtöbben inkább vagy társszülőségen, vagy mozaikcsaládban gondolkoznak.

Az az attitűd, az a manőverezés, amelyet Ádámék vagy R.-ék átéltek a hivatalok részéről, ismerős a Háttérnek a transz emberek nem- és névváltoztatási ügyeiből. „Technikai részleteket próbálnak kifacsarni, hogy ne adják meg ezeket az engedélyeket, vagy elhúzzák az ügyeket. Ez az, amit tapasztalunk az elmúlt két-három évben” – magyarázza a civil szervezet munkatársa. És azt is látják, hogy – mint R.-ék esetében – a hivatalok „nem hagyják annyiban”, nem nyugszanak bele a számukra kedvezőtlen bírósági döntésekbe, hanem jellemzően elviszik az ügyeket egészen a Kúriáig.

Ádámék látták a gyámhivatali ügyintéző irodájában, micsoda vaskos aktája volt Hannának a kinyomtatott iratokból, és azt is látták, mennyire brutálisan leterheltek az ügyintézők. Azt mondják: ebből a szempontból is nagyon durva, hogy van itt egy rendszer, ahol emberhiány van, rengeteg a munka, annak sebességének óriási tétje van, mert ezen is múlik, hogy mennyi időt tölt bent a rendszerben örökbefogadás előtt egy-egy gyerek, és mégis – ezzel együtt is – van arra kapacitás, hogy pazarolják az erőforrást az ilyen Hanna-féle ügyekben akadékoskodással, akadályozással.

Egyébként a nyomásgyakorlásra, központi iránymutatásra vonatkozó kérdéseket nem véletlenül tettük fel a Tegyesznek és a Miniszterelnökségnek is. Erre vonatkozó információk évek óta eljutnak a Háttérhez, érintettekhez. „Minden két szinten zajlik. Egyrészt ami le van írva a törvény szavában, az is egyre rosszabb nekünk. És akkor közben vannak a háttérutasítások. Azt például 5-6 éve tudjuk, hogy a Tegyesznél folyamatosan volt politikai nyomásgyakorlás, hogy ne adjanak LMBTQI-embereknek engedélyt” – mondja Dudits Luca.

Győző Gábornak Ádáméké volt az első ilyen jellegű ügye. Azt mondja: „Nagyon remélem, hogy az utolsó is, de ha ilyenek történnek, szívesen segítünk másoknak is. Remélem, hogy intő példa volt a hatóságoknak, hogy azért mindent ők sem csinálhatnak meg. Amikor majdnemhogy nyíltan homofób intézkedéseket hoznak, akkor azért az visszaüthet”.