Tamás Gáspár Miklós a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémiájának posztumusz tagja lett
Új tagokat választott Digitális Irodalmi Akadémiájába a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), Garaczi László író és Kornis Mihály is tagjává vált, és posztumusz taggá választották Kőrösi Zoltán írót és Tamás Gáspár Miklóst is, írja a Hvg.hu. A PIM kedden döntött a DIA új tagjairól, Tamás Gáspár Miklósról azt írták a közleményben, hogy „az elmúlt fél évszázad egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb hatású esszéistáját, akinek egyéni hangú, irodalmi igénnyel megírt társadalomtudományi, publicisztikai munkái, irodalomkritikái a tagok többségének megítélése szerint is méltók a digitális megörökítésre”.
A DIA program 25 éve indult, ebből az alkalomból Demeter Szilárd megalapította a DIA tiszteletbeli tagja címet olyan irodalomtörténészek, irodalomkritikusok számára, akik elméleti tevékenységükön túl a digitális kultúra fejlődésében is részt vállaltak Magyarországon. A tagok úgy döntöttek, hogy először Horváth Iván, az ELTE egyetemi tanára kapja ezt a kitüntetést.
Tamás Gáspár Miklós filozófus, politikus, közíró január 15-én, 74 éves korában halt meg. Mint a róla szóló nekrológban írtuk, Tamás Gáspár Miklóst – vagy ahogy a legtöbben ismerték, TGM-et – a rendszerváltás lázában égő ország a demokratikus ellenzék sziporkázó debattőreként ismerte meg, az ezredforduló óta azonban marxistaként tekintett magára, írásaiban szellemesen osztott ki mindenkit, de különösen Orbán Viktor rendszerét.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás