Vészfékkel hosszabbította meg az EU a szabad ukrán agrárimportot

2024. május 13. – 15:46

Másolás

Vágólapra másolva

Új vészfékekkel, de az uniós tagállamok egy évvel meghosszabbították az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát hétfőn.

A vámok és kvóták felfüggesztéséről még 2022 júniusában, az orosz invázió kezdete után döntöttek egy korábbi szabadkereskedelmi egyezmény kiterjesztésével. A tagállamok között ehhez elég a minősített többség (azaz nem kell egyhangúlag igent mondaniuk rá). A döntésre Ukrajna több uniós szomszédja, köztük Magyarország kormánya egyoldalú tiltásokkal válaszolt. „Amíg a belső piaci zavarok nem rendeződnek, Magyarország fönntartja a behozatali tilalmat” – jelentette ki többek között áprilisban Nagy István agrárminiszter. Az egyoldalú intézkedések miatt az Európai Bizottság elvileg uniós kötelezettségszegési eljárást indíthat, de a testület eddig még nem tett így.

A kereskedelmi könnyítéseket évente meg kell újítani, a mostani mentességek júniusban jártak volna le. Az Európai Bizottság az eddigi vám- és kvótamentes kereskedelemhez képest újdonságként már eleve vészféket javasolt három termékre, amit első körben a tagállami Tanács is elfogadott. A másik döntéshozó, az Európai Parlament ugyanakkor szigorított volna, például a baromfi, a cukor és a tojás mellett több gabonafélére és a mézre is ki akarta terjeszteni a lehetséges korlátozást. A képviselők márciusban már kötöttek egy nem hivatalos alkut a Tanáccsal, de ezt az Euractiv szerint egy francia-lengyel vezetésű tagállami csoport újranyittatta. Áprilisban újabb, az EP változatához képest enyhébb, de az eredeti bizottsági javaslatnál szigorúbb korlátozásokat tartalmazó egyezség született, amire a parlamenti képviselők már igent is mondtak azóta.

A Tanácsban ülő miniszterek formailag hétfőn szavazták meg az egyezséget. A 27 tagállamból 23 igent mondott rá, a magyar, valamint a szintén egyoldalú korlátozásokat fenntartó lengyel és szlovák kormány nemmel voksolt, a bolgár tartózkodott. (Utóbbi gyakorlatilag egy udvarias nemet jelent.) A javaslat elfogadásához legalább 15 tagállam kellett, amelyek az uniós lakosság minimum 65 százalékát képviselik.

Forrás: Európai Unió Tanácsa
Forrás: Európai Unió Tanácsa

Az Európai Bizottság közleménye alapján a mostani hosszabbítás 2025 júniusáig marad, de egy hosszabb távú megoldásról is elkezdenek tárgyalni az ukránokkal, ami „fontos lépést jelentene Ukrajna újjáépítéséhez és további integrációjához az EU piacába”.

A Tanács hétfői ülésén a Moldovának adott, hasonló kedvezmények egyhangúlag mentek át. A miniszterek – német tartózkodás mellett – elfogadták az uniós mezőgazdasági szabályok felpuhítását is. (A témáról bővebben ebben a cikkünkben írtunk.)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!