Ajay Banga, a Világbank új elnöke „pénzügyi szocializmust” hirdetett

Ajay Banga az indiai (szikh) születésű, de 2007 óta amerikai állampolgár üzletember bámulatos üzleti karrierje (Citigroup, Mastercard, General Atlantic) után idén júniustól lett a Világbank elnöke.

Mint most a South China Morning Post írja, első nagyobb visszhangot kiváltó beszédében, amelyet október közepén, a Világbank éves közgyűlésén mondott el, és itt olvasható, gyökeresen új gondolatokat fogalmazott meg a világ pénzügyi rendszeréről, a magánbefektetők eszközeiről.

Mint korábban a Portfolio írta, Banga eleve elégtelennek tartotta a Világbank-csoport forrásait, és a gazdagabb országokkal nagyobb költségvetésről és kihelyezhető összegekről tárgyalt, ám új gondolatai szerint valójában a magánforrásokat szeretné jobban bevonni.

Kényszerítés

A merész, újszerű gondolatok nemcsak arról szólnak, hogy mindenféle partnerséget kell kiépíteni a magántőke és a szupranacionális szervezetek között, de Banga továbbmegy, szerinte olyan súlyosak a globális problémák, hogy az éghajlatváltozás, az elégséges infrastruktúra és egészségügyi szolgáltatások kiépítése és más kritikus célkitűzések kezelése érdekében a magánfinanszírozást „be kell kényszeríteni” a megoldások finanszírozásába.

A kapitalizmus ezen új formája ellen a tőketulajdonosok (alapkezelők, hedge fundok, nyugdíjpénztárak, bankok, biztosítók) természetesen tiltakoznak, a szabadságjogok bármilyen csorbítását az amerikai típusú piaci kapitalizmus megcsúfolásának tartják, amely csak szuboptimális helyzetekhez vezethet.

Banga mindenesetre azt mondja, hogy nem egy kínai típusú tervkapitalizmus a mintája, de az nem lehet, hogy a mintegy 70 ezer milliárd dollár, ami ilyen intézményi befektetőknél van, ne hasznosuljon.

Ajánlja magát

Banga „kényszerfinanszírozási terve” mindenesetre valamivel megfoghatóbb, még ha sokkal vitathatóbb is, mint Mark Carney, az ENSZ klímamegbízottjának hagymázas ígérete, aki szerint a magánintézmények akár 100 ezer milliárd dollárt is meg tudnának mozdítani. Tudnának, de úgy tűnik, hogy nem teszik.

De ki határozná meg a szükséges feladatokat, irányokat? Banga „ajánlja magát”, vagyis arról beszél, hogy a feladat az egyes kormányok hatáskörén kívül esik, de az összehangoltan működő multilaterális intézmények képesek lehetnek értelmes cselekvési programokat alkotni.

Mint Banga mondta,

minden generációnak kihívásokkal kell szembenéznie, de a jelenlegi generáció kihívásai egyediek, sőt a létünket fenyegetik.

A globális gazdasági növekedése már nem megfelelő, recesszió fenyeget, az infláció továbbra is aggasztó, a kamatlábak magasak, a világkereskedelem lelassult, a szegénység újra nő, a járványok továbbra is fenyegetést jelentenek, és mindezeken túl a klímaváltozás és sokféle háború fenyeget.

Lesznek ellenzők

Röviden, mindenki számára nyilvánvaló, kivéve a legrövidlátóbbakat, hogy a globális pénzügyi forrásokat „nagymértékben” kell mozgósítani.

Ahogy Banga fogalmazott:

„Módot kell találnunk egy új világ finanszírozására, ahol az éghajlatunkat védjük, a járványokat kezeljük – ha nem is tudjuk mindig megelőzni őket, ahol bőséges az élelmiszer, és legyőzzük a szegénységet.”

Ez jól hangzik, de lesznek mindig olyanok, akiknek nem érdeke, hogy személyes szabadságjogukat megtiporva, az ő javaikat is a befektetési szabadságjogok megsértésével a közjó szolgálatába állítsa valaki.

A Banga terve által sugalmazott „pénzügyi szocializmus” ellen elég jó érdekérvényesítő képességgel rendelkező körök fognak tiltakozni.