Tényleg kivásárolhatja az oroszokat a Mol az egész Balkánról?

Ha lehet hinni Aleksandar Vučić elnök vasárnapi nyilatkozatának, akkor kedden teljesen leáll Szerbia egyetlen olajfinomítója. A pancsovai egység az amerikai szankciók miatt egy ideje már nem termel, a teljes leállás azonban így is fontos fejlemény, ezt követően ugyanis csak sokkal lassabban lehet újraindítani az üzemet, mint a jelenlegi állapotból. Ennek azért van jelentősége, mert az ország tartalékai erősen korlátosak, így hamar kifogyhatnak az üzemanyagból. Az időnyomás nyertese akár a Mol is lehet, hiszen a magyar céget emlegetik a finomító egyik lehetséges vevőjeként. Ráadásul a magyar cég neve nem csak itt került elő.

Amerikai szankciók

Nagyjából egy héttel sikerülhetett kitolnia Szerbiának a pancsovai finomító leállítását. Október elején, amikor megszűnt a létesítmény olajellátása, még arról szóltak a hírek, hogy november 25-ig működhet az üzem. A finomító ugyan most sem termel, de a teljes leállást egészen mostanáig sikerült halasztgatni, bízva abban, hogy az utolsó utáni pillanatban történik valami csoda.

A csoda egy amerikaiakkal kötött egyezség lehetett volna, a finomító ugyanis az Egyesült Államok szankciói miatt nem kap olajat, immár negyedik hete. Az amerikaiak azért helyezték büntetőlistára a NIS szerb kőolajipari vállalatot, mert annak többségi tulajdonosa az orosz Gazprom. A gázipari cég még 2009-ben szerzett többségi részesedést a szerb társaságban, amelynek jelenleg is nagyjából 56 százalékát birtokolja. A két vállalat összefonódása olyan erős, hogy a szerb cég Gazprom márkanév alatt is üzemeltet benzinkutakat a Balkánon.

Az USA azt akarta elérni, hogy ez megváltozzon.

Az amerikai kormány még januárban jelentett be masszív szankciós csomagot az orosz energiaszektor ellen, és ennek részeként került büntetőlistára a NIS is.

A szankciók azonban sokáig nem léptek életbe, mivel az amerikaiak időt akartak adni a Gazprom kiebrudalására. Vučićék folyamatosan azt kommunikálták, hogy tárgyalnak erről, ezért a NIS szankciók alóli mentességét az Egyesült Államok időről időre meghosszabbította, ám októberben besokalltak, és életbe léptették a korlátozásokat.

Az intézkedés következményeinek egy része – mint például az, hogy a vállalat benzinkútjain ettől kezdve nem lehet nemzetközi bankkártyával fizetni – inkább csak kellemetlen volt. Akadt azonban egy olyan is, amiről az első pillanattól tudni lehetett, hogy az ország üzemanyag-ellátásának összeomlásához vezethet. A szankciók életbelépésével ugyanis leálltak a Horvátországon keresztüli olajszállítások Szerbia irányába. A horvát olajvezeték fenntartója nem tehetett mást, hiszen ha továbbra is szállít Szerbia felé, maga is (másodlagos) szankciókat kaphatott volna a nyakába.

Mivel a pancsovai finomító szükségleteinek 80 százalékát importálják Horvátország felől, elég egyértelmű volt, hogy az egység így nagyon hamar kifogy majd az olajból. Ez november végére meg is történt: múlt hétre a szerbek a tartalékaikat is felélték.

Az idén már nem termel

A teljes leállás azonban eddig elmaradt, a hivatalos narratíva ugyanis az volt, hogy a kormányzat folyamatosan tárgyal az amerikaiakkal a szankció feloldásáról, így az utolsó pillanatig igyekeztek legalább készenlétben tartani a finomítót. Ennek fényében nem csoda, hogy miután szombaton a kormányfő bejelentette, hogy most már biztosan nem lehet elkerülni a végső lépést, számos kritika jelent meg a szerb sajtóban arról, hogy eddig feleslegesen hitegették a közvéleményt. Volt olyan szakértő, aki paródiának és valóságshow-nak titulálta az elmúlt hetek fejleményeit, és azt mondta, hogy szerinte az amerikaiak nem is foglalkoztak a NIS ügyével.

A NIS-nél azért akarták mindenképp elkerülni a teljes leállást, mert ha ez megtörténik, akkor csak nagyon lassan lehet újraindítani a finomítót.

A létesítményt az elmúlt napokban úgynevezett melegkeringetésben tartották, ami azt jelenti, hogy termelés már nem volt ugyan, de fenntartották az üzemi hőmérsékletet, és a szivattyúk forgatták a rendszerben lévő folyadékot. Így a rendszer nem hűlt ki, nem dermedt bele az anyag a csövekbe, és az újraindulás kevesebb időt vett volna igénybe.

Ha azonban kedden ebből az állapotból is kikerül az üzem, akkor legkorábban két hét múlva léphet újra termelésbe. Ez azonban egy optimista forgatókönyv, maga Aleksandar Vučić nyilatkozta azt, hogy reálisabb 20 nappal számolni, ami azt jelenti, hogy 2025-ben már nem finomítanak olajat Pancsovában.

Év végére kifogyhatnak a benzinből

Ez azért nagy probléma, mert a szerbeknek kész üzemanyagokból, azaz benzinből és gázolajból is csak év végéig van tartalékuk. Azaz

a leállás nagyjából egyenértékű azzal, hogy újévtől súlyos üzemanyaghiány lehet az országban.

Ez talán az import fokozásával egy-két héttel kitolható, de jelentősen nem. Emiatt most már Szerbiában mindenki az üzemanyagárak emelkedésével számol.Nem könnyíti meg a szerbek helyzetét az sem, hogy az egyik fontos importforrás épp hazánk lenne, de a magyar kivitel növelését külső tényezők korlátozzák. A Mol már hónapokkal ezelőtt jelezte ugyan, hogy a szankciók életbelépése esetén növelné a Szerbiába szállított üzemanyag mennyiségét – és erre később Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is ráerősített –, időközben azonban történt egy baleset a magyar cég százhalombattai finomítójában. Emiatt az egység – ahogy erre Pletser Tamás, az Erste elemzője is felhívta a figyelmet – csak 50-55 százalékos kapacitáskihasználtság mellett működik, ami nyilván korlátozza az exportpotenciált. A szakértő pénteki elemzésében úgy fogalmazott, hogy „Szerbia helyzete jelenleg kritikus”. Ha nem is ennyire erős szavakkal, de ezt mondta az elnök is hétfőn.

Meg kellene valakinek vennie

A szerbek helyzetét jelen állás szerint hosszabb távon csak a NIS tulajdonosi hátterének megváltozása rendezné, magyarul az, ha a Gazprom kiszállna a vállalatból. Arról a helyi szakértők véleménye is erősen szór, hogy ez megtörténik-e, és ha igen, mikor. Volt olyan elemző, aki úgy nyilatkozott, hogy nem fognak vevőt találni a sokat emlegetett 50 napos határidőn belül, de ez nem is baj: csináljanak az oroszok a működésképtelen finomítójukkal, amit akarnak.

Ez a megközelítés azonban figyelmen kívül hagyja, hogy az országban tényleg üzemanyagkáosz fenyeget. Így a szakértők többsége inkább azzal számol, hogy valahogyan rendeződni fog a helyzet. Nagyjából három forgatókönyv körvonalazódik:

• az állam vásárolja ki a Gazpromot;
• egy külső szakmai befektetőt vonnak be, és valamilyen konstrukcióban ez lesz a NIS új többségi tulajdonosa; esetleg
• az oroszok és az amerikaiak állapodnak meg valamilyen formában.

Utóbbi forgatókönyv elég nehezen elképzelhető, az államosításra pedig nem biztos, hogy lenne elég forrása Szerbiának, ráadásul ezt tartja több helyi szakértő is a legkockázatosabb és a legrosszabb megoldásnak.

A legnagyobb esélye így annak van, hogy egy másik olajipari szereplő veszi meg a pakettet. A potenciális vevők között a Mol neve az elsők között merült fel: már a szankciók bevezetése előtt is pedzegették a piacon, hogy a magyar cégnek jó lehetőséget teremthetnek a régiós terjeszkedésre Szerbia gondjai. A múlt heti kormányinfón pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is megerősítette, hogy a magyar olajcég tárgyal a szerbiai finomító megvásárlásáról.

Nem a Mol azonban az egyetlen vevőjelölt. Aleksandar Vučić állítólag egyeztetett Mohamed bin Zajed al-Nahjan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével is egy lehetséges tranzakcióról.

A közel-keleti olajcégeknek szintén jó lehetőség lenne a terjeszkedésre a Szerbiában kialakult helyzet, így a szerb sajtóban elég gyakran előkerül ez a forgatókönyv.

A vevők a szerbek szorult helyzete miatt ráadásul kifejezetten jó alkupozícióban vághattak neki ezeknek az egyeztetéseknek, ami azt is jelenti, hogy – ha nem srófolják fel egymásnak az árat – viszonylag olcsón vásárolhatnak be. Más kérdés, hogy a tranzakció így is dollármilliárdos értékű lehet. Pletser Tamás egy hétfői elemzésében azt írta, hogy a Gazprom 56,1 százalékos NIS-részesedésének az értéke 1,41 milliárd dollárra, azaz jelenlegi árfolyamon több mint 460 milliárd forintra rúghat.

Az egész Balkán

A NIS helyzetének rendezése azonban részben túlmutat a szerbiai helyzeten. Sok elemzésben írták, hogy az ügy kimenetele bizonyos szempontból precedensértékű lehet, és megmutathatja azt is, hogy mi lehet az egyéb balkáni orosz olajérdekeltségek sorsa.

Ez magyar szempontból azért is érdekes, mert Orbán Viktor pénteki moszkvai útján ez is szóba került a magyar kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. Az Interfax orosz hírügynökség még aznap arról írt Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettesre hivatkozva, hogy az orosz olajtársaságok egyes eszközeinek esetleges eladásáról is tárgyaltak a felek pénteken, hozzátéve, hogy

„magyar partnereink jelenleg ezen (a tranzakción) dolgoznak”.

Hogy ez pontosan mit takar, és milyen eszközökről van szó, azt az érintettek nem részletezték, de nem nehéz kitalálni, hogy a szintén szankciók alá vont Lukoil érdekeltségeinél merülhet fel ez a kérdés. Az orosz olajvállalatnak van egy-egy finomítója Romániában és Bulgáriában, emellett mindkét országban üzemeltet benzinkutakat (összesen több százat), és Romániában a fekete-tengeri kutatásban is aktív.

Ezekből az eszközökből szemezgethetne egy egyelőre meg nem nevezett magyar szereplő. Szijjártó Péter ugyan a Telexnek azt mondta, hogy Magyarországon két olyan vállalat is van, amely a regionális piacon is meg tud jelenni, de ebből csak az egyik, a Mol kiléte egyértelmű. Elvileg megvan a lehetősége, hogy a magyar állam hozzon létre egy külön jogi entitást erre a célra, vagy egy meglévő állami cég vásároljon (ilyen lehet az MVM, vélhetően az állami óriáscég a második vállalat, amelyre a külügyminiszter utalt), a G7-nek nyilatkozó szakértők szerint azonban ez több mint furcsa lenne.

A Mol viszont ezeknél az ügyleteknél is adná magát, de kérdés, hogy a cégnél vannak-e ilyen törekvések, illetve román és bolgár oldalon mit szólnának a magyar vállalat megjelenéséhez.

Az egészen biztos, hogy bár a Molnak van tapasztalata a nemzetközi felvásárlásokban, ha azonban mindhárom érintett országban (Szerbia, Románia és Bulgária) rámozdulna az orosz érdekeltségekre, az elég nagy falat lenne a társaság számára. A G7-nek nyilatkozó ágazati szereplők és szakemberek szerint a pénzügyi fedezetet valószínűleg elő tudná teremteni, de három ilyen tranzakció más kihívásokat is tartogat. Arról például már eltért a szakértők véleménye, hogy szervezeti szempontból mennyire könnyen ugorná meg a Mol a megvásárolt eszközök beolvasztását a csoportba.

Arról nem is beszélve, hogy nem is mindegyik Lukoil-érdekeltség tűnik kifejezetten vonzó célpontnak. A romániai finomítóról például mindenki azt mondta, hogy nincs túl jó állapotban, így nem biztos, hogy jól járna vele a Mol. A bulgáriai egység azonban az egyik legjobb egész Európában, ráadásul a tengeri kapcsolat miatt is érdekes lehet a magyar cégnek. A benzinkúthálózatokkal is hasonló a helyzet, azokat valószínűleg a finomítókkal csomagban érdekes megvennie egy szakmai befektetőnek.

A döntő kérdés azonban valószínűleg az lesz, hogy helyben mit szólnának egy magyar cég érkezéséhez. Romániában az MVM példáján láthattuk, hogy egyáltalán nem biztos, hogy örömmel fogadnak egy magyar befektetőt. A helyi Legfőbb Védelmi Tanács épp a közelmúltban mondott végleg nemet arra a tranzakcióra, amelynek révén az MVM megszerezhette volna az E.ON romániai érdekeltségeit. Bár ennek ekkor már sok jelentősége nem volt, mert az MVM korábban visszavonulót fújt, de végső soron a helyi ellenálláson bukott el ez a tranzakció.

Könnyen lehet, hogy a Mol is hasonlóan járna. Bulgáriában talán egy fokkal kedvezőbb a helyzet, de ott az állam már lépéseket tett a Lukoil-érdekeltségek megvásárlására: alig egy hete tette közzé a helyi kormányzat azt a tervet, amely a jövő évi költségvetésből irányozna elő forrásokat erre.

Csak kölcsönveszik?

Összességében ezért az látszik, hogy az oroszok kivásárlásában legnagyobb eséllyel Szerbiában vállalhat szerepet a Mol, egy bulgáriai és különösen egy romániai terjeszkedésre sokkal kisebb az esély.

Minden beszélgetőpartnerünk említette ugyanakkor azt a forgatókönyvet is, amely szerint egy potenciális magyar vevő nem véglegesen szerezné meg a balkáni orosz érdekeltségeket, csak addig, amíg a szankciók kikerüléséhez szükség van erre. Eszerint később ezek az érdekeltségek valamilyen formában visszakerülhetnének a jelenlegi tulajdonosukhoz. Ez azonban nagyon ingoványos talaj, hiszen kvázi strómanszerepről beszélünk.

„Az, hogy egy ilyen konstrukciót leírjanak, szerintem teljesen kizárt. Az azonban, hogy erről beszélgetnek, abszolút lehetséges” – fogalmazott a G7-nek egy ágazati szakember. Szerinte ezzel egyébként az oroszok is komoly kockázatot vállalnának, hiszen az, hogy a jövőben valóban vissza tudják-e vásárolni az érdekeltségeket, nagyban függ majd az akkori politikai helyzettől.