Az apja nem az az ember volt, akit ő ismert

Jansen van Staden dél-afrikai fotóművész Microlight projektjét édesapja 2011-es halálos repülőgép-balesete indította el. Évekkel a baleset után testvérével felkereste a szerencsétlenség helyszínét, megpróbálta megtudni, mi és hogyan történt az apjával, szerette volna lezárni magában a tragédiát. Apja, amellett, hogy szenvedélyes pilóta volt, az ultrakönnyű sportrepülőgépe vezetése közben fotózni is imádott. Számtalan légi felvételt készített a tájról, a sivatagról és a felhőkről. Van Staden azt gondolta, hogy apja fotóinak felhasználásával készíti el a következő fotóprojektjét, de a fotók keresése közben olyan dolgokat talált a merevlemezeken, amikre cseppet sem volt felkészülve.

Az az igazság

Azt tudta, hogy édesapja tizenhét éves korában katonának állt a feketéket faji alapon elkülönítő apartheidkormány hadseregébe. Az ország állandó külső és belső csatákat vívott egészen 1989-ig.

A képek keresése közben rábukkant egy levélre, amit apja a terapeutájának írt a katonaéletéről. Kiderült, hogy az akkori kamasz saját döntéseként kezelte bevonulását, és azt állította, hogy azért ment a háborúba, hogy embereket öljön. Ha ez nem lenne elég, állításait így erősítette meg: amit leírt, az igazabb az igaznál.

Jansen van Stadent felzaklatta a levél. Az ember, akinek a hangja szólt a sorok közül, nem az az apa volt, akit ő ismert. Minden egyes mondat jobban és jobban kiborította. Saját neveltetése egy pillanat alatt átértékelődött, mindenben elbizonytalanodott a családjával és addigi életével kapcsolatban. Szerette volna tisztán látni, milyen lelki hatása lehet annak, hogy az apartheidrezsim gyilkosságai és ideológiája megfertőzte az apját. Tudta, hogy egy család történetében tudattalanul is tovább öröklődhetnek, a genetikai kódokba szivároghatnak a pszichés mintázatok. Az első, háborúmentes generációhoz tartozott ugyan, felmenői azonban háborúról háborúra éltek, apja gyilkos ösztöne egy kamasz kíváncsisága is volt egyben.

Külső és belső nyomozás

„Ha elmész egy háborúba, mert meg vagy róla győződve, hogy ez a helyes, és van egy ideológia, amiben felnőttél, amiben hiszel, és soha nem kérdőjelezted meg, aztán egyszer csak egy traumával térsz vissza ebből a háborúból, akkor eltart egy darabig, mire elkezded megkérdőjelezni ezt az ideológiát. És amíg nem jutsz el eddig a pontig, addig az egész családoddal együtt szenvedsz emiatt – mondja Jansen van Stadent a Lenscratch Magazin cikkében. – Valahol véget kell érnie. Ehhez viszont fontos a tudatosság és a kérdezés. Kérdezni kell, és magunkba nézni.”

A művész a fotográfia segítségével egyszerre kezdett külső és belső nyomozásba, hogy feltárhassa apja traumájának az ő életére is hatást gyakorló részét. A háború után a család kettészakadt, mert a veterán katona szembefordult mindennel. A gyerekek így apa nélkül nőttek fel, idővel a találkozások száma is minimálisra csökkent. Az apa halálhírét is telefonon közölték velük.

Klausztrofób élmény

A Microlight projekt és a fő összegzéseként létrejött könyv valójában anekdoták gyűjteménye. Jansen van Staden utazása az egyik legkomplexebb külső és belső nyomozás, ha úgy tetszik, művészeti önterápia. Levelezésünk közben a művész elmondta, hogy a szöveges kiegészítéseket csakis a könyvre szeretné hagyni, hogy az olvasónak lehetősége legyen egy minél magával ragadóbb élményre. Hasonlóan klausztrofób élményt akart megosztani, mint ami vele történt az információmorzsák összerakása közben. A képek befogadása után lehetőséget ad az elbeszélés mélyebb megértésére, a képaláírások elolvasása után pedig mindez egy újabb jelentéssel egészül ki. A Microlight egy könyvprojekt, amely Van Staden saját képeit, családi fotóit és a háborúból származó archív felvételeket fonja össze fotótörténetek nem lineáris folyamává.

Az apai múlt feltárása idején Jansen van Staden sokat utazott, hogy összeszedjen minden lehetséges információt. A képek java ekkor készült, ezek között vannak konkrét, de vannak fiktív fotók is, de a szerző számára mindegyik jelentőséggel bír. A kutatás számos pontja nem vezetett sehova, ezért az eredmény hiánya is megjelenik a képek között, ezeket nézőként nehezebben rakjuk a helyükre, a nyitva maradt kérdések feszültségét mi sem kerülhetjük el.

A fényképezőgép története

A fentebb látható fényképezőgépről készült fotót valószínűleg nem kérdőjelezzük meg egy fotóprojektnél, de ha megtudjuk a történetét, egészen felértékelődik a sorozatban elfoglalt helye: Jansen van Staden néhány hónappal azután, hogy vett egy használt Nikon D3-as fényképezőgépet, rájött, hogy az érzékelőn van egy karcolás. Viszont nagyon szerette volna lefotózni azt, ami abból a Nikon D3-as fényképezőgépből megmaradt, amit apja a baleset napján is magával vitt a repülésre. Mindkét gépet szétszedte, majd apja gépéből a sértetlen zárszerkezetet és a szenzort áttette a sajátjába, így a saját érzékelőjével fotózta le a roncskamerát. Az alábbiakban a fotográfus mesél a fotóiról.

„Munkájának részeként apa óriási építőmérnöki projektek menedzsereinek tartott képzéseket. A legsikeresebb projektje egyértelműen a mozali (Maputo, Mozambik) alumíniumkohó építésében és üzemeltetésében való részvétel volt. A projektek mindegyike egy apám által kidolgozott, fenntartható fejlesztési stratégiára épült, amit később a Világbank is megszerzett. Az volt a lényege, hogy helyieket képeztek ki a projekt felépítésére, működtetésére és fenntartására, hogy tehetségükkel és erőforrásaikkal a helyi gazdaságot erősíthessék. 2010-ben Uganda akkori miniszterelnök-helyettese, Henry Kajura kereste meg apámat. Arra kérte, hogy az ugandai Albert-tó partvidékén felfedezett olajtartalékok kapcsán segítse az ugandai kormány és az egyik olajipari cég közötti tárgyalásokat. Apa megkért, hogy tartsak vele, és dokumentáljam az útját. A Mozambik északi részén lévő irodája és Uganda közötti utat oda-vissza 21 nap alatt tettük meg.”

„Henry Kajura és családja Idi Amin uralmának idején (1971–1979) menekült el Ugandából. Több évig ebben a Mercedesben éltek. Az autó most a nyugat-ugandai
Hoimában, Henry háza előtt parkol, száműzetésük emlékeztetőjeként.”

A »Rhinestone Cowboy« és a kézigránát története

„Egy balesetet követően rövid időre hazaküldték apát a seregből. Az egysége információgyűjtéssel foglalkozott, ami a South West Africa People’s Organisation elfogott tagjainak vallatását jelentette. Egy ilyen vallatás (az ellenség kínzása) során felrobbant egy kézigránát. Azt mondták, hogy apa ekkor teljesen bepöccent. Erősen traumatizált állapotban küldték haza. Nem volt hajlandó kijönni a szobájából, és senkivel sem akart szóba állni. Glenn Campbell, egy amerikai countryénekes »Rhinestone Cowboy« című dalát (1975) hallgatta újra meg újra. A témája miatt (nagyvárosi nyomulások és ellenállás) konzervatív körökben a dal akkor ellentmondásos fogadtatásban részesült. Nagyapám sem volt tőle elájulva. Mára az egész család a kézigránátos esetet tekinti annak a pontnak, amikortól apa megváltozott. A srác, akivel felnőttek, megszűnt létezni.”

„A bloemfonteini fegyvermúzeum installációja arról, hogy a katonák hogyan védték a fülüket a robbanások és a fegyverropogás zajától egy üres töltényhüvely és egy kis textildarab segítségével.”

Apa csirkéinek, a szomszéd kutyájának és nagyapám puskájának története

„Tinikorában apa csirkéket nevelt. Nagyon büszke volt rájuk. Aztán egy napon, amikor hazaért, az összes elpusztult. A szomszéd kutyája bejutott az ólba, és szétmarcangolta őket. Apa megtorlásra készülve berohant a házba, és egyenesen Peet nagyapám fegyvertartó szekrényéhez ment. Néhány golyóval és egy .22-es kaliberű puskával felfegyverkezve felmászott a falra, és a háztetőn keresett magának helyet. A kutyaajtóra szegezte tekintetét, és várta, hogy megjelenjen az állat. Szemet szemért. Állítólag ez volt a legjobb rejtekhely, amit apa valaha talált. Miután apa nem fogadta el az örökséget, a puska most Stef nagyi fegyvertartó szekrényében van.”

„Falfestmény a South African Armour Museumban Bloemfontein, 2018”

„A baleset helyszínére tartva, ahol apa meghalt, testvéremmel, Jouberttel egy éjszakát Nairobiban töltöttünk. Vendéglátónk, Anne gyermekeit a házuk tetején
fényképeztem le.”

„Joubert a baleset helyszínén, Ukunda, Kenya, 2017”

„Apa egy falusi megbeszélésen, Hoima, Uganda, 2010”