Egy tehén is lehet karakteres személyiségű kolléga

Mennyire lehet érzelmileg közel kerülni egy szarvasmarhához? Született városiként – aki maximum karámon kívülről simogatott tehenet – ez a kérdés ötlött fel bennem, amikor az Instagram véletlenül elém dobta Bányász Anna képeit.

A fiatal fotós munkájából egy olyan világ épül fel, amelynek semmi köze a bukolikus giccshez, mégis egyfajta falusi idill. Egyszerre nagyon archaikus és nagyon modern, és úgy autentikusan erdélyi, hogy nem használja az elcsépelt és patetikus Székelyföld-toposzokat. Felvillantja a természet, az élőlénytársakként kezelt haszonállatok és a földművelő ember harmonikus együttélésének egy lehetséges módját. A képeiből azt is jobban megérthetjük, hogyan alkothat kerek egészet a gazdálkodás szeretete az inkább urbánusként számontartott művész létformával.

A gyergyóújfalusi Bányász Anna a MOME fotográfia szakán végzett, de a huszonéves korosztály legtöbb határon túli tagjával ellentétben nem abban az értelemben volt ugródeszka számára a budapesti egyetem, hogy aztán itt telepedhessen le. Kérdésünkre elmondta, ingázik, és a barátok miatt igyekszik ugyan fenntartani a kapcsolatot a fővárosi életével, de nem tervezi végleg elhagyni Székelyföldet.

„Sosem tudtam volna elképzelni városon az életem, kisvárosban sem, nemhogy Budapesten. Nekem kell a kertes ház, az azzal járó élet. Így mindenképp itthon képzelem el a jövőm.”

Az ugyanakkor sokat segít neki, hogy szülői részről nem hat rá semmilyen kényszer ebbe az irányba. „Elhatározás kérdése az egész: aki hajlik erre az életmódra, előbb-utóbb vállalja, de a fiatalok közül nagyon kevés ilyen van. Még én sem tartok ott” – mondta a Kultura.hu-nak adott interjújában.

Bányászék egy kis családi gazdaságot visznek Gyergyóújfalun, miközben a család fele ingázik vagy nem főállásként tekint az ottani munkára: szintén régóta fotózó édesanyja megtartotta állását az egészségügyben, agrármérnök bátyja pedig Budapesten dolgozik. Anna sorozatain a teljes környékbeli miliő megjelenik a vidéki kisipartól a jellegzetes, helyi arcokon át a közvetlen családtagokig.

Az életmódváltás ötlete az édesapjától származik – aki egyébként teológiai végzettségű, de évekig vidékfejlesztéssel foglalkozott –, néhány évvel ezelőtt ő döntött úgy, a gyakorlatban is megmutatja, milyen önfenntartó, természetközeli módon élni és dolgozni. „Nálunk az állatok nem haszonállatként vannak kezelve, hanem partnerként, kollégaként” – mondja erről Bányász Anna, és a képein nagyon érzékletesen mutatkozik meg ez a hozzáállás.

A gazdaság fő terméke a tehéntejalapú érlelt sajt, az állati munkatársak ezért nagyobb részt szarvasmarhák: általában körülbelül húszan vannak, egyik felük fejős tehén, a másik borjú vagy növendék. A szabadtartású marhák a kertben legelnek, míg az emberek körülöttük dolgoznak. Bányász Anna esetében ez egyszerre konkrét fizikai munka és közben ha úgy adódik, fotózás is: amikor otthon van, önként kiveszi a részét a gazdasággal járó tevékenységekből, miközben az állatok között járva olyan szemszögből és olyan látásmóddal képes képeket készíteni, amire kevés embernek van lehetősége. Ezzel a módszerrel Már a jövő sem a régi című háziállatos sorozatában sikerrel kerüli el a romanticizálást, a zsánerfotókat.

Ez nem jelenti azt, hogy az esztétikum ne lenne szempont, de a felhők háttere előtt gusztusos, csavart fagyiként tekeredő tehénszőrminta mellett ugyanúgy megjelenik egy feszülő tőgy, egy vizelő vagy megsebzett állat. A tapintható empátia mellett sem próbálja túlzott széplelkűséggel elhallgatni a vidéki élet olyan velejáróit, mint a disznóvágás, annak nyers brutalitásával. A fotózáshoz ugyanúgy használ profi kamerát, mint telefont, elmondása szerint a mobilos fotókat ezek technikai korlátai mellett is teljes értékű képnek tekinti.

„A képeken szerintem a szemszögek miatt is érezhető egyfajta közelség, személyes érzelmi kapcsolódás az állatokhoz. Amihez idő kellett, hogy ennyire bemászhassak akár alájuk, és ismerjenek, ne féljenek tőlem vagy én tőlük. De én nagyon szeretem őket, ha az ember időt tölt velük és hagyja őket a természetük szerint, szabadon élni, akkor nagyon sok érdekes dolog felszínre kerül. Például hogy mindegyiknek külön személyisége van, eléggé karakteresek, plusz van köztük is egy hierarchia – nagyon izgalmas figyelni, ez hogyan alakul ki. Nem mellesleg szerintem bármilyen állat közelsége egyfajta terápiaként is működhet. Én szeretek csak úgy feladat nélkül is mellettük lenni, s szemlélődni, vagy épp nem csinálni semmit. Nekidőlök az egyiknek, és hagyom, hogy lenyugodjak az ő szintjükre.”

Bányász Anna az ipari állattartással, a hús- és tejfogyasztással kapcsolatos, egyre élesebb diskurzusra is reflektál a munkáiban. „Egyfajta jövőalternatívaként is jelenítem meg a családi gazdálkodás szépségét s nehézségét is. Ha nem is az állattartást, de a természetközeli életet és azt, hogy tisztességesen bánjunk a környezetünkkel, az állatainkkal. Ezt nem kell hogy mindenki magára vegye, de mindenki a saját életviteléhez mérten elgondolkodhat azon, hogy hogyan tud közelebb kerülni a természethez. Vagy csak simán megpróbálni nem ártani annak.”