Azt mondják, Magyarországon nem történik semmi

2022. június 17. – 19:03

Azt mondják, Magyarországon nem történik semmi
Rajk László – Hiányzó Paragrafus

Másolás

Vágólapra másolva

Csoszó Gabriella fotóművésznek egyszerűen elege lett, ezért ment ki az utcára. Alkotóként kivonult azokból a hivatalos terekből, amelyeket a hatalom elfoglalt és uralt. A tüntetések dokumentációja azért lett fontos neki, mert nyomokat gyűjtött arról, hogy a dolgok megtörténtek. Az utcán aztán megtalálta a valódi ellenzéki hangot. És a tizenötezer leválogatott fotó ennek a hangnak az állandó jelenlétét is szépen bizonyítja, a nyomait a több mint háromszáz eseményen keresztül pontosan rögzíti. A bátorság és a kiállás pillanatai is ezek.

A fotóművész 2011. december 19-én fényképezőgéppel indult tüntetni az MTVA-székházhoz. A tévészékház előtti éhségsztrájk kezdetéhez kapcsolja a FreeDoc indulását. A FreeDoc egy belső elhatározásból és szabad akaratból létrejött független és élő fotógyűjtemény, ami rögzítette az elmúlt tizenegy év legfontosabb civil társadalmi mozgásait, és a mai napi aktívan dokumentál.

A hatalmas archívum képei nem puszta dokumentumok és nem is keverhetők össze a helyszínekről tudósító sajtó képeivel sem. Mindketten dolgoznak perspektívákkal, komponálnak időnként egy kutyát a kép sarkába. Nyilvánvalóan a művész és a riporter is keresi az elkapott pillanatokat, a jó képeket. Utóbbinak illik függetlennek és távolságtartónak maradnia. De a témaválasztások is többször közösek: a hátrányokat elszenvedő társadalmi csoportok. Csoszó képeit gyakran érdemes tovább vizsgálni, a rajtuk lévő információt összeolvasni. Ilyen például a fekete anyagba burkolt és dróttal körbetekert Bibó István-szobor: a drót alá valaki munkáskesztyűt szorított, háttérben a Parlament egy részlete, ahol bent ülnek a bibósok.

A fotóriport célja a pontos és hiteles tudósítás. A fotóművész nézőpontjai azonban összekeverednek és össze is keveredhetnek. A FreeDoc képein jól követhető, ahogy a művész, és az aktivista a helyszíneken az évek alatt egy új szakmát is kitanul, így kapcsolódik be a fotóriporteri tekintet harmadikként. A sajtóval ellentétben ő lehet elfogult, de nincs szüksége túlzott látványoskodásra. Képei belső ismerettel készültek, és sokkal több mindent engedhet meg magának. Figyelme kiterjedtebb, a rendezőkkel együttműködve belülről tudósít. A témáit személyes elhatározásból kutatja fel, erőfeszítéseiért nem kap pénzt, nem a megélhetését biztosítja abból, hogy utcára megy akkor is, ha nincs kedve hozzá.

Az aktivista-fotós a helyzetével soha nem él vissza, másokért és nem a hatalom megtartásáért dolgozik. Szembesíteni és nem manipulálni akar. A FreeDoc képei azért készülnek, hogy segítsék a demokráciáért fellépő csoportok küzdelmét és az erről való forráshiányos tájékoztatást. A gyűjtemény teljes egészében jelenleg nem elérhető, hosszú távú célja, hogy legyen egy helye az interneten, a jövőben kutatható történelmi támpontot adjon, igazi archívum legyen.

Rajk László egykori műterme Art Department néven 2021 szeptembere óta galériaként nyitva áll a szabad művészetek számára. Csoszó Gabriella fotóművész, művésztanár és aktivista kiállítása saját, tizenegy éve épülő fotóarchívumát most Rajk László szellemiségével kötötte össze a régi műteremben. A Beszélő első száma fontos pontja a kiállításnak, csakúgy mint Rajk László kitűzőtervei, grafikái. Későbbi Hiányzó Paragrafus című műve és ennek kiállított részletei is a változásokat rögzítik. A paragrafusok a Magyar Köztársaság Alkotmányának azon paragrafusai, amelyek az Alaptörvénybe már nem vagy megváltozott formában kerültek bele. Így például ebben a formában az is kimaradt 2012-ben, hogy: 1. §: Magyarország: köztársaság.

(Cikkünk címe a Beszélő 1981-es első számának a legelső mondata. A politikai és kulturális folyóirat 2012 decemberében jelent meg utoljára, a rendszerváltásig illegálisan publikálták a legtekintélyesebb, mindvégig cenzúrázatlan újságot. A lap grafikai terve és sokszorosítása Rajk Lászlóhoz köthető, az ő lakásán készült a szamizdat, és onnan terjesztették.)

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella


Protest MMA #2. Szabad Művészek, 2012. 12. 17.

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Budapest, Fővárosi Közgyűlés díszterme. A Város Mindenkié csoport erőszakmentes tiltakozása a rendelettervezet ellen, amely Budapest nagy részén büntethetővé tette a közterület életvitelszerű használatát. Akciónkkal a fedél nélküli emberek jogait és méltóságát sértő rendelettervezet visszavonását követeltük. 2013. 11. 14.

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Foglaljatok helyet! A Város Mindenkié csoport házfoglalása. Budapest, Benczúr utca, 2013. 09. 26

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Ligetvédők tüntetése. Budapest, Városliget, 2016. 07. 06.

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Téralakítási munkálatok. A ponyva alatt Bibó István szobra. 2013. 04. 20

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Közfelháborodás napja. Budapest, 2014. 11.

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Tiltakozás a Népszabadság megszüntetése ellen. 2016. 10. 08.

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Tiltakozás a rabszolgatörvény ellen. Budapest, 2018. 12. 14.

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

NaNe – Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen, Néma Tanúk. Budapest, 2017. 11. 25.

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Ellentüntetés a Mi Hazánk rasszista felvonulása ellen. Törökszentmiklós, 2019. 05. 21.

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Tüntetés a szabad bíróságokért és a romák kirekesztése ellen. A megítélt kártérítés kifizetésének követelése. Budapest, 2020. 02. 23.

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Eleven Emlékmű, részlet. 2014. 03. 23-tól napjainkig

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Eleven Emlékmű, részlet. 2014. 03. 23-tól napjainkig

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

#freeszfe. 2020. 09. 01. – 2021. 02. 07.

Részlet a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása elleni tiltakozásokról és az egyetemfoglalásról készített FreeDoc-fotókból.

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Budapest Pride. 2016. 06. 22.

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Ligetvédők. Városliget, Budapest, 2016. 07.

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Ligetvédők. Városliget, Budapest, 2016. 07.

Fotó: Csoszó Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella

Stop Putin’s war. Budapest, 2022. 02.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink