Néhány napja több száz golden retriever rohamozott meg egy skóciai romot, hogy közösen megünnepeljék fajtájuk 155. születésnapját. A helyszín választása nem volt véletlen: 1868-ban a Guisachan-házban születtek a fajta első képviselői.
Már magának az épületnek is szép (és néha nem olyan szép) hosszú története van. A neve a skót gael giuthais szóból ered, ami fenyőt jelent. Az első Guischan-házat 1745-ben rombolták le a cumberlandi herceg parancsára, így apja halála után IX. William Fraser a Guisachan családból építtette újra 1755-ben, bár egy kicsit odébb. A birtokot száz évvel később megvette Lord Tweedmouth – akire mindjárt visszatérünk –, a következő évtizedekben többször gazdát cserélt, az 1930-as években pedig sportközponttá alakították. Elvileg ezt egy arisztokrata vette meg, mert nem nézte jó szemmel, hogy a sportos fiatalok meztelenül fürdenek a közeli tóban. A hatvanas években már csak a ház romjai álltak.
Na de térjünk vissza Lord Tweedmouthhoz, azaz Sir Dudley Coutts Majoribanks liberális képviselőhöz! Az 1860-as években arra jutott, hogy szeretne egy új kutyafajtát, ami még jobb a lelőtt préda begyűjtésében, mint az akkoriban elérhető fajták. A lakhelye miatt nemcsak az volt fontos, hogy az eb remek apportírozó legyen, hanem az is, hogy ne fagyjon azonnal halálra a skót felföld szél tépte dombjain és hűvös folyóiban.
Az első három kölyök (Primrose, Cowslip és Crocus) 1868-ban született meg, méghozzá egy tweed vízispániel, Belle és egy sárga retriever, Nous szerelemgyerekeként. Ez a három kölyök jelentette a ma ismert golden retriever fajta alapkövét, de Tweedmouth más fajtákat is bevont a folyamatba: angol vérebet, ír szettert, Szent János vízikutyát és sima szőrű retrievert. A sorra születő almokat lelkesen ajándékozta el, de kizárólag a társadalom felső köreiben. A következő évtizedekben aztán a kutyák elhagyták Skóciát, és eljutottak például az Egyesült Államokba, Ausztráliába, Írországba, Svédországba.
A tenyésztés során kialakult kutya tökéletesen megfelelt Tweedmouth igényeinek: közepes-nagy testű lett, jó vastag a kétrétegű bundája, ami a vizet is taszítja, és úszóhártyás a mancsa. Rendkívül óvatosan vesz a szájába dolgokat, így a vadásznak nem kell attól tartania, hogy a tökéletesen eltalált fácán vagy őz darált húsként kerül vissza hozzá.
A brit kutyatenyésztők egyesülete, a Kennel Club 1913-ban be is jegyezte a fajtát, Amerikában ez csak 1925-ben történt meg. A golden retriever népszerűsége gyakorlatilag a kezdetek óta töretlen: 2022-ben az USA harmadik legnépszerűbb kutyafajtája volt (a francia buldog és a labrador retriever után).
Mindez nem véletlen. Ez a vaníliakutya egy szeretetbomba, gyerekekkel és más állatokkal is nagyon jól kijön, valamint rendkívül jól tanítható – nem véletlen, hogy gyakran segítő- vagy mentőkutyaként dolgozik. Cserébe nem igazán érti, mi is az a „gondozott kert”, mert minden, ami nem beton, az neki homokozó, amit fel kell ásni. Viszonylag nagy a mozgásigénye, és ha egyedül marad egy nagy zsák kutyakajával, az utolsó leheletéig zabál, hízásra hajlamos. Arról nem is beszélve, hogy úgy vedlik, mintha vadászat helyett szőnyegszórásra lett volna teremtve.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!
