2023. június 17. – 15:26
Finoman szólva sem állt távol a megalománia az Adolf Hitler által kitalált vagy jóváhagyott projekteket nézve a náci Németországban. Így volt ez azzal az autóval is, amivel pépesre verték volna a szárazföldi sebességrekordot – naná, hogy Hitler óriási lelkesedéssel támogatta a minimum 600 km/h-s, de a tervek szerint akár 750 km/h-s sebességre is képes szuper Mercedes ötletét.
Ez az ötlet a főként a hegyi versenyzésben óriási sikereket elért német autóversenyző, Hans Stuck fejéből pattant ki, majd a projekt 1937-ben, Hitler áldásával el is indult. A cél világos volt: a „kiválasztott” faj olyan sebességi rekordot tudhasson magának, amitől mindenkinek jó időre elmegy a kedve attól, hogy újabb rekorddöntéssel próbálkozzon. Ehhez eredetileg az 550 km/h-s sebességet lőtték be, majd amikor 1937-től kezdve két brit, George Eyston és John Cobb áttörték az 550-es álomhatárt és egymást túllicitálva kezdték megközelíteni a 600 km/h-s sebességi rekordot, tervezés közben a minimum 600 km/h lett az új német cél.
A tervezési munkát egyébként Ferdinand Porschéra bízták, aki a Mercedes-Benzzel együttműködve dolgozott a rekorder autó, a T80 tervein. Azt már említettük, hogy mindez (nem meglepő módon) megalomániával társult, de ez még a náci Németország viszonyaihoz képest is túlzónak mondható: a 600, illetve ideális esetben akár 750 km/h-s sebességre képes autóhoz egy 3000 lóerős, 44,5 literes motort párosítottak. Ha ez önmagában nem lenne elég megalomániának, akkor tegyük gyorsan hozzá, hogy a motor a Messerschmitt Bf 109 vadászrepülőkből származott, de még ahhoz képest is megnövelték a hengerűrtartalmát.
A gigantikus és bivalyerős motort egy kifejezetten szofisztikált csővázba préselték bele, amire egy hihetetlen alacsony légellenállási együtthatóval rendelkező formájú borítás került. Mit jelent ez a rendkívül alacsony légellenállási együttható? A mostani, tömeggyártásban készülő utcai autók között a Tesla kocsijai 0,23–0,208 között mozognak, a Mercedes EQS villanyautó kerek 0,2-es együtthatóval bír, de még a Porsche Taycan Turbo is csak 0,22-t tud felmutatni, miközben a T80 esetében ez 0,18 lett volna. (A 0,2-es mutató alatt szinte kizárólag csak kísérleti és koncepcióautókat találunk.)
A könnyű váz és borítás ellenére a motor rengeteget dobott az autó tömegén, a 2,9 tonna miatt végül egy harmadik tengelyre is szükség volt a jobb súlyeloszlás miatt, így végül hat kerékkel született meg a 8 méter hosszú, áramvonalas, futurisztikus kinézetű csodaautó. A teljes fejlesztés és építés 600 ezer márkába került, de 1939-ben minden készen állt ahhoz, hogy a tervek szerint 1940 januárjában megszülethessen az új szárazföldi sebességrekord.
Mindezt a Berlin-Halle és Lipcse közötti, 25 méter széles, 10 kilométer hosszú autópálya-szakaszon bonyolították volna le az ötletgazda Hans Stuckkal a volán mögött, sőt, egy egész eseménysorozatot rittyentettek volna köré RekordWoche (rekordhét) néven. A vége felé Hitler maga is erősen involválódott a projektben, átnevezte a T80-ast Schwarzer Vogellé (Fekete Madár), és kikötötte, hogy – a Trójából nyúlt – horogkereszt, sas és a vörös, fehér, illetve fekete színek díszítsék az autót.
A nagy rekordkísérlet viszont soha nem jött el, mert 1939. szeptember 1-én Németország kirobbantotta a második világháborút. A felturbózott motort kiszerelték az autóból, aminek a vázát az ausztriai Kärntenbe szállították, hogy gondosan elcsomagolják egy garázsban. Innen a háborút gond nélkül átvészelve visszakerült a Mercedes-Benz stuttgarti múzeumába, ahol a mai napig megtekinthető.
Könnyen lehet viszont, hogy bár papíron valóban meglehetett volna a 600–750 km/h-s sebesség közötti rekord a Fekete Madárnak, egy tervezési hiba miatt valójában sosem jutott volna el oda, és a rekordkísérlet tragédiába torkollt volna. Egy 2020-as dokumentumfilm, a Hitler Szuperautói kedvéért számítógépes modell készült a T80-asról, amiből kiderült, hogy a 640 km/h közeli tempó simán meglehetett volna az autónak, csakhogy az első részén keletkező felhajtóerő a hátsó résznél keletkező kiemelkedő leszorítóerővel kombinálva szinte biztosan oda vezetett volna, hogy a T80 bizonyos tempó fölött egész egyszerűen a levegőbe emelkedett volna. Valahogy úgy, ahogy a Mercedes-Benz CLR tette az 1999-es Le Mans-i 24 órás versenyen:
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!
