Tudósok sokáig vizsgálták, hogy vajon az ókori görögök képesek voltak-e érzékelni a kék színt – mindez Homérosz munkáinak elemzéséből ered, de a probléma valószínűleg nem a színérzékelésre, hanem valami teljesen másra utal. Felmerül a kérdés: az ókori népek tényleg nem látták a kéket, vagy egyszerűen nem tudták rendesen kifejezni magukat?
William Gladstone, aki Nagy-Britannia miniszterelnöke is volt, 1858-ban a Studies on Homer and the Home Age (Tanulmányok Homéroszról és a homéroszi korról) című könyvében elemezgeti, hogy Homérosznak nem volt szava az általunk megfogalmazott kék színre: az ég leírásához a „vas” és a „réz” szót használta, ami még érthető is volna, ha mindig a napfelkeltéről, a naplementéről, esetleg az esőfelhőkről írna. Gladstone szerint a tengert is furcsa jelzőkkel illette: azt írta, hogy „borarcú”, amit már nehéz a kékkel vagy a szürkével magyarázni. Igaz, mások azóta leírták, hogy lehet: inkább „borszerűnek” látta, ami azt sugallja, hogy a bor színe helyett a zord tenger hullámzását akarta inkább leírni. Gladstone mindenesetre ebből arra következtetett, hogy az ókori görögök egyszerűen nem érzékelték a kék színt – hiszen ha nincs rá külön szavuk, akkor nem is létezhet, nem?
Bár valószínűleg soha nem fogunk ténylegesen rájönni, mit értett Homérosz a borszerű tengeren és a vashoz hasonlító égen, a dolog azért nem ilyen egyszerű, ennek pedig a nyelvészet az oka: a színérzékelés drasztikus változásánál azért logikusabb, hogy az ókori emberek egész egyszerűen kevesebb színt különböztettek meg szavakkal, mint mi. Az állat- és növényvilágban a kék szín kifejezetten ritka, az ókori időkben a kék pigment pedig nem volt széles körben használt. Az embereknek nem volt szükségük annyi jelzőre a színekhez, mint a modern korban, hiszen az ő életükben nem volt annyi színárnyalat, mint a miénkben. Nem csak az ókori görögök nem adtak külön nevet ma ismert formájában a kéknek: a szín így konkrétan nem jelenik meg a kínai történetekben, az izlandi mondákban vagy a Biblia ősi héber változataiban sem.
Szinte egyik ősi nyelvnek sem volt külön szava a kékre, ez alól talán az ókori egyiptomiak voltak az egyetlen kivétel. Ők voltak az egyetlen ősi kultúra is, amely kék festéket fejlesztett ki, és gyakran használta a kéket ékszerekben és dísztárgyakban, nem csoda, hogy szükségük volt a megkülönböztetésre. A többi nyelv jellemzően a fekete vagy a zöld egy árnyalatával jelölte meg azt, amit ma kékként ismerünk.
Nyelvi szempontból a kék szín viszonylag későn jelent meg a nyugati nyelvekben is. Többen, köztük a japánban, a thaiban, a koreaiban és a lakota sziúban a kék szót olyan színárnyalatok leírására használják, amelyek például a zöldet is magukban foglalják. A walesi nyelvben a kék szó a zöld szóból származik, a fű (glasswelt) szó szerinti fordítása kék szalma. Több ma élő vadászó-gyűjtögető kultúra hasonlóképpen egyetlen szóval írja le a zöld és a kék árnyalatait.
Az indoeurópai nyelvekben a kék egy olyan szóból ered, amely olyan színeket ír le, mint a barna, szürke és sárga. Ez az összefüggés különösen egyértelmű a szláv nyelvekben, ahol a kék szó (plavi, polovyi, plowi stb.) a szőke haj leírására is használható.
Guy Deutscher nyelvész a Through the Language Glass című könyvében leírja, hogy van egy szabályszerűsége annak, hogyan jelentek meg a különböző színek a nyelvekben a történelem során. Jellemzően először a fekete és a fehér, majd a piros, ezután a sárga, a zöld és végül a kék bukkannak fel mint megkülönböztetett színek, bár néhány nyelvben a zöld a sárga előtt jelenik meg. Valószínűleg azért a piros az első, mert ez a vér színe, és a természetből legkönnyebben elkészíthető festékszín. A zöld és a sárga a növényzet színei. A kék pedig az utolsó, mert – az égbolt kivételével – kevés a természetben előforduló kék, kék festéket pedig éppen ezért nagyon nehéz természetes alapanyagokból előállítani.
Gladstone a kék kifejezésének hiánya miatt úgy gondolta, hogy az ókori görögöknek egyszerűen nem alakult ki az a típusú színérzékelésük, mint a modern embernek, és fekete-fehéren, időnként némi pirosas árnyalatban látták a világot. Ennél sokkal valószínűbb, hogy a fent említettekből kiindulva inkább egyszerűen nem volt külön szavuk a kék színre, azt más színek árnyalataiként írták le.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!
