Miért mondják, hogy kilenc élete van a macskának?

2023. április 18. – 00:01

Miért mondják, hogy kilenc élete van a macskának?
Fotó: Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Valószínűleg önök is emlékeznek arra a részletre a Rómeó és Júliában, amikor Tybalt és Mercutio megvívnak Verona utcáin. A csörte utóbbi halálával végződik, pedig Mercutio tényleg mindent megtesz a párbaj előtt, hogy felbosszantsa a riválisát, akit macskakirálynak nevez, közli vele, hogy a kilenc élete közül az egyiket akarja, sőt, ha jól viseli magát, akkor kicserzi a másik nyolcat is. Ezt Kosztolányi Dezső 1930-as fordításában Mercutio minden idők beszólásával folytatja, mint mondja, „egy-kettő, rántsd ki kardod, különben kirántalak, mint egy csirkét”.

Kosztolányi szóválasztása nem is olyan meglepő, hiszen ekkoriban már elég népszerű volt a rántott csirke Magyarországon, most viszont nem erről lesz szó. Hanem arról, hogy a legendás angol drámaíró idejében nem pusztán létezett az elképzelés, hogy a macskáknak kilenc élete van, hanem a kor egyik legnépszerűbb darabjában szerepelt. A legismertebb macskamítosz eredetét nehéz beazonosítani, arról is csak találgatni lehet, hogy mi inspirálta, sőt, egyes kultúrákban kilenc helyett csak hét életről van szó. Összeszedtük, mit lehet tudni a macskák egynél biztosan több életéről.

A halhatatlan miu legendája

Azt ugyan nem lehet megmondani, hogy mikor lett kilenc élete a macskáknak, a legtöbb forrás azonban egyetért abban, hogy az ókori Egyiptomból indulhatott a dolog. Az egyiptomiak nem pusztán házi kedvencként tartották a macskákat – egyiptomi nevén miu –, hanem szentként tisztelték az állatokat, a megölésükért konkrétan halálbüntetés járt. Ha egy ház kigyulladt, a macskák kimentése a saját testi épségükkel és a tűzoltással szemben is előnyt élvezett, ha pedig egy családnak elpusztult a macskája, a szemöldökük leborotválásával jelezték a gyászukat.

Restaurátor egy macskamúmiát készít elő a Badeni Állami Múzeum Ramszesz-kiállítására – Fotó: Uli Deck / Picture-Alliance / AFP
Restaurátor egy macskamúmiát készít elő a Badeni Állami Múzeum Ramszesz-kiállítására – Fotó: Uli Deck / Picture-Alliance / AFP

A macskák imádata természetesen az egyiptomi isteneknél is visszaköszönt. Az Onban, vagy görög nevén Héliopoliszban imádott istenek teremtője, az önmagában kilenc életet megtestesítő Atum például macskaalakban járt le az alvilágba, a később megjelent, egy idő után szinte kizárólag macskafejjel ábrázolt Básztetnek pedig az alsó-egyiptomi Bubasztiszban saját, macskákra épülő kultusza is létezett. Az egyiptomiak macskaimádata egyébként egyszer csúnyán vissza is ütött, II. Kambüszész perzsa király

konkrétan úgy foglalta el Egyiptomot, hogy i.e. 525-ben a peluszioni csatában a katonái macskákat vittek magukkal, az egyiptomi sereg pedig inkább megfutamodott, mint hogy ártson az állatoknak.

A macskákat Kínában is nagy becsben tartották, az ókori görögöknél viszont az egyiptomi kapcsolatok ellenére i.e. 500 körül jelentek meg háziállatokként. A mítosz fenntartásához viszont mindkét nép hozzájárulhatott: a görögöknél a kilences szám fontosságát a kilenc múzsa vagy az alvilág legmélyére kilenc kanyarulattal futó Sztüx folyó jelzi, Kínában pedig a kilences szám az egyik legszerencsésebbnek számít. Azt is fontos megemlíteni, hogy Básztet nyomán az istennő görög megfelelője, Artemisz, majd a római Diana is megörökölte a macskás szimbolikát.

Jézustól Shakespeare-ig

Ez végül a kereszténységbe is beszivárgott – elég csak a Jézus bölcsőjébe bemászó cirmos legendájára gondolni –, de miután ekkoriban már nem voltak macskaistenségek, a középkorra a macskaimádat szép lassan kikopott az európai kultúrából. A macskák túlélési képességei viszont továbbra is lenyűgözték az embereket, és az is segített fenntartani a mítoszt, hogy a kelta mitológiából ismert cat-sìth nevű macskaszellemekről gyakran úgy tartották, hogy boszorkányok, akik macskává tudnak alakulni, de ha kilencedjére is megteszik, akkor örökre ebben a formában ragadnak.

A macskák és a boszorkányok feltételezett viszonya azért is fontos, mert az emberek emiatt gyakran tartottak a macskáktól, a kereszténységhez kötődő művészetben ráadásul a macska gyakran a gonoszt szimbolizálta. Így aztán amikor az emberek azt látták, hogy az állatok megmagyarázhatatlan módon élnek túl bizonyos dolgokat, arra jutottak, hogy itt valami természetfeletti dolog állhat a háttérben. Így igazából nem meglepő, hogy a macskák kilenc életéről végül Shakespeare is írt a Rómeó és Júliában, és egy ismeretlen eredetű angol mondás is megörökítette ezt, mely szerint a macskák a kilenc életükből háromban játszanak, háromban kóborolnak, az utolsó háromban pedig letelepednek.

Abban nincs teljes egyetértés, hogy tényleg kilenc életük van-e, többek közt a spanyolok, a németek és az arab népek is úgy tartják, hogy a macskáknak hét élete van. A hetes számra magyarázatot jelenthet, hogy a kereszténységben és az iszlámban is központi szerepe volt – előbbinél a hét főbűn, utóbbinál a hét mennyország –, és hát persze az sem elhanyagolható, hogy a hetes szám rengeteg helyen eleve szerencsésnek számít. Mindebből jól látszik, hogy ha nem is lehet konkrétan megmondani, hogy honnan ered a macskák több élete, számos pontot lehet találni, amely szerepet játszhatott ennek kialakulásában és fennmaradásában.

Minek ide kilenc élet?

Nyilvánvalónak tűnik, de érdemes leszögezni, hogy a macskáknak a szó szoros értelmében egy élete van, a szomorú valóságot pedig csak mérsékelten ellensúlyozza, hogy számos dokumentált eset bizonyítja, hogy megélhetik a 30 év feletti kort is. Ez főleg a szerencsén múlik, de ha megfelelően gondoskodnak egy macskáról, jelentősen nőnek az esélyei arra, hogy az az egy élete hosszú legyen. Az is biztos ugyanakkor, hogy legalább átvitt értelemben van valami a kilenc életben.

A macskák igazi túlélőművészek: kiválóak a reflexeik, rendkívül agilisek, remekül tájékozódnak sötétben és a perifériás látásuk is jobb, mint az embereké, és nem utolsósorban nagyon jól tudnak esni. Azt, hogy a macskák a talpukra esnek – ezért kell a mindig a vajas felére eső vajas kenyeret kötözni a hátukra a végtelen energiához –, és halálosnak tűnő eséseket is túlélnek, már a középkorban is tudták az emberek, de magyarázatot erre először a francia Etienne-Jules Marey adott, aki 1894-ben filmen mutatta be, hogy pontosan mi történik. Egy későbbi, 1988-as kutatás szerint a macskák az esések valószerűtlen túlélést

  • egyrészt a kisebb termetüknek köszönhetik,
  • másrészt a fejlett egyensúlyközpontjuknak, amely miatt tényleg a négy lábukra esnek,
  • harmadrészt pedig annak, hogy a végsebességük elérése után reflexből széttárják a végtagjaikat, így lassítva az esést és oszlatva a becsapódás erejét.

Az, hogy egy macska simán túlélheti azt is, ha a harminckettedik emeletről zuhan ki a betonra, simán felér egy élet elhasználásával, ahogy az is, hogy egy 2009-es kutatás szerint a macskák idegrendszere képes megjavítani magát, pontosabban újratermelni az idegrostokat védő mielint, így súlyos idegrendszeri megbetegedéseket is vissza tud fordítani. Az tehát a valóság talaján maradva is egyértelmű, hogy ha nincs is kilenc élete a macskáknak, hatékonyan ragaszkodnak ahhoz az egyhez, ami nekik jutott, így nem meglepő, hogy kialakult a több élet mítosza.

Felhasznált források

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!