Minden idők legnagyobb nőcsábászának is megvolt a sötét oldala

Ismerik azt a szót, hogy rizz? Na és azt, hogy Casanova? Utóbbira valószínűleg többen bólogattak helyeselve, pedig nagy vonalakban mindkettő arra utal, hogy mennyire jó valaki (általában egy férfi) az ellenkező nem (általában egy nő) meghódításában. Ebben persze nincs is semmi meglepő: a rizz egy Z generációs találmány, Casanovának meg több mint száz éve hívják már a legnagyobb nőcsábászokat. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy ki is volt az a Giacomo Girolamo Casanova, akinek a neve ebben a formában maradt fenn,

azt pedig még kevesebben, hogy minden idők egyik legnagyobb szoknyapecérének is megvolt a sötét oldala, amiben volt minden a vérfertőzéstől a pedofílián át a nemi erőszakig.

A semmiből lett nőcsábász

Az emberiség történelme során számtalan olyan férfiról maradtak fenn feljegyzések, akiknek legendásan nagy volt az étvágyuk, ha nőkről volt szó. Elég csak Dzsingisz kánra gondolni, aki annyi utódot nemzett, hogy egy 2003-as kutatás szerint minden kétszázadik férfi tőle származik, vagy I. Károly frank császárra, akinek lényegében minden európai a leszármazottja. Giacomo Casanova hozzájuk képest történelmileg elhanyagolható személyiség, legfontosabb vívmánya, hogy a 18. században az ő unszolására született meg Franciaországban az első államilag finanszírozott lottó.

Casanovának ugyanakkor nem is volt szüksége arra, hogy megváltoztassa a történelem menetét, bőven elég volt az is, hogy élete vége felé papírra vetette rendkívül kalandos életét. Az önéletrajzát évtizedekkel a halála után, az 1820-as években adták ki először Histoire de ma vie (Életem története) címmel, az egyház pedig rövid úton be is tiltotta azt, a vallással szembeni tiszteletlenség mellett azért is, mert a szókimondóan leírt szexuális aktusokban sokszor szerepeltek apácák.

Persze ennek ellenére (vagy éppen ezért) azóta több száz kiadásban jelent meg, lefordították húsz nyelvre, és egy rakás filmet is forgattak ennek nyomán. Az elsőt amúgy a magyar Deésy Alfréd rendezte, aki a főszerepet is játszotta – Lugosi Béla helyett –, de a legendás Federico Fellini is megfilmesítette Casanova életét, 2005-ben pedig készült egy alaposan kiszínezett változat is Heath Ledger főszereplésével. Pedig ahogy arra Leo Damrosch, a Harvard Egyetem irodalomprofesszora is rámutatott tavaly megjelent könyvében, Casanova élete amúgy is olyan, mint egy pikareszk regény.

Giacomo Casanova 1725 áprilisában született két velencei színész elsőszülött fiaként, de már gyerekkorában is elhanyagolták őt, kilencéves korában pedig Padovába küldték tanulni. Innentől pedig tényleg volt minden, ami egy jó regényhez kell: ígéretes, de hamar kútba eső karrier, jogtalan bebörtönzés és csodával határos szökés, be nem teljesült szerelmek, futó kalandok, megszerzett és elvesztett vagyonok és magányos öregkor. A szökése amúgy önmagában is érdekes, mert a Dózse-palota padlásának hírhedt börtönéből kellett kiszabadulnia, amit végül egy bebörtönzött pappal együtt valósított meg. De ennyire még ne szaladjunk előre.

A gyerekként sokat betegeskedő Casanovával nem foglalkoztak túl sokat szülei, így főként nagyanyja nevelte őt, feljegyzései szerint pedig amikor Padovába küldték tanulni, azt leginkább száműzetésként élte meg. A városban egy Antonio Maria Gozzi nevű pap vette a szárnyai alá, akinél Casanova nemcsak tanulni kezdett el, hanem pártfogója húgának, Bettinának köszönhetően az első szexuális élményét is megszerezte. Bettina végül egy idősebb férfihoz ment hozzá, a Velence és Padova között ingázó Casanovának azonban ez nem szegte kedvét.

Casanova sötét oldala

15 évesen rögtön egy testvérpárral vesztette el a szüzességét, és mire 17 évesen végzett a jogi tanulmányaival, talált egy tehetős mecénást, és az egyházi karrierjét is beindította. Pár évvel később, már Rómában viszont gyorsan tönkre is tette, miután saját bevallása szerint segített megszöktetni a franciatanára lányát, más feljegyzések szerint pedig ő maga szöktette meg a pápa unokaöccsének szeretőjét. Akármi is történt, végül vándorlásra adta a fejét, és bejárta egész Európát. Eközben adta el XV. Lajosnak a már emlegetett állami lottó ötletét, és szépen lassan nagyon profi szélhámossá vált amellett, hogy tényleg az égvilágon mindennel foglalkozott.

Casanova a hagyományos munkái mellett hol soha nem létezett nemesnek adta ki magát, hol idős francia arisztokrata hölgyeket kopasztott meg, de egy személyes találkozó után belekötött többek közt Voltaire-be is.

A csavargásai közben pedig természetesen falta a nőket is, méghozzá olyan tempóban, hogy mai szemmel nézve amolyan 18. századi Andrew Tate-nek, vagy ha ennyire nem akarunk kemények lenni vele, akkor Barney Stinsonnak tűnhet, akinek egyetlen célja az volt, hogy minden nőt ágyba vigyen, függetlenül attól, hogy ők akarják-e ezt. Amikor 2018-ban Velencében múzeumot nyitottak a tiszteletére, a Huffington Poston egy kemény hangvételű cikkben mentek neki, melyben erőszakolónak nevezték, aki a hatalmi pozícióját kihasználva vette rá a nőket a szexre, és bírálták, hogy a neve pozitív jelzőként vonult be a szókincsünkbe.

A bírálatnak bőven van is alapja, mert Casanova saját feljegyzéseiben is írt olyan, egyértelműen védhetetlen dolgokról, amelyeket nemcsak ma, hanem az ő korában is széles körben elítélt a társadalom. Az önéletrajzában annyira gyakori a szex 11-12 éves lányokkal, hogy azt kizárólag pedofíliának lehet nevezni, még úgy is, hogy Casanova hajlamos volt fiatalabbnak beállítani a szexpartnereit. Miután egy velencei nő megvádolta a lánya megerőszakolásával és megverésével, kikérte magának az erőszakot, mondván, ő csak megverte a lányt, mert nem volt hajlandó lefeküdni vele azután, hogy fizetett érte az anyjának. Negyvenéves korában pedig Szentpéterváron lényegében vásárolt magának egy 13 éves szexrabszolgát, akiről állította, hogy „odaadó, sőt, féltékeny szerető volt”.

És persze azt is ki kell emelni, hogy a feljegyzéseiben konkrétan arról írt, hogy teherbe ejtette a saját lányát, miután évekkel korábban édes hármasban vett részt vele és az anyjával, és hozzátette, nem érti, hogy szeretheti egy apa a lányát anélkül, hogy legalább egyszer lefeküdt volna vele.

Casanova ugyanakkor a korszellemmel ellentétben egalitáriusan állt hozzá a testi gyönyörökhöz, az ideális aktust pedig a határok teljes lebontásával tette egyenlővé. A legtöbbször olyan partnereket keresett, akik legalább annyira akartak vele lenni, mint ő velük, a szerelmeit szinte mindig egyenlő félként kezelte, és jellemző volt rá, hogy bármiféle hátsó szándék nélkül segített bajba jutott nőismerőseinek – noha végül előfordult, hogy ennek is szex lett a vége. Mindez természetesen nem menti fel őt, de azt megmutatja, hogy Casanova összetettebb személyiség volt mind a hősszerelmes, mind a manipulatív erőszakoló skatulyájánál.