Drakulát valószínűleg nem is egy román fejedelem, hanem egy ír legenda ihlette

Kevés annyira széles körben ismert történetet találni, mint Drakula grófé. Maguk a vámpírok persze már jóval korábban megjelentek különböző népek mondavilágában, manapság pedig inkább nagyvárosok alvilági figuráiként tűnnek fel, mintsem kelet-európai nemesekként. A modern vámpírábrázolásra ezzel együtt is a mai napig nagy hatással van az ír Bram Stoker 1897-es regénye, amelyben Drakula, a vérszívó erdélyi gróf terrorizál gyanútlan angol polgárokat. Magához a történethez mérhető a közismertsége annak a feltételezésnek is, hogy Drakula alakját egy valós személy, a 15. század közepén élt III. Vlad havasalföldi fejedelem ihlette. Az viszont már egyáltalán nem biztos, hogy ez igaz, sőt igen valószínű, hogy Stoker legalább részben nem a számára egzotikus Kelet-Európa történelméből, hanem saját hazája mondavilágából meríthetett.

Vlad vagy nem Vlad, ez itt a kérdés

A havasalföldi kapcsolatnak bőséges szakirodalma van – amelybe bátran beleérthetjük a történet számos népszerű hollywoodi feldolgozását –, de az első mű, amely igazán népszerűvé tette ezt az elméletet, az In Search of Dracula: The History of Dracula and Vampires (Drakula nyomában: Drakula és a vámpírok történelme) című, 1972-es könyv. Ebben az Egyesült Államokba menekült román Radu Florescu és amerikai szerzőtársa, Raymond T. McNally azt írja, a mintául szolgáló III. Vlad apját, II. Vladot Zsigmond magyar király bevette a Sárkány Lovagrendbe, ami után felvette a Dracul utónevet, amely akkoriban azt jelentette románul, hogy sárkány. A fiát ennek nyomán emlegették úgy, mint Drăculea, azaz Dracul fia. A kisebbik Vlad – a szó hagyományos értelmében – vérszomjas fejedelem hírében áll, nem véletlenül ismert Karóbahúzó Vladként is. Mindez ráadásul Havasalföldön történt, ami nem a Stoker-regény helyszínéül szolgáló Erdély, de majdnem.

Ezzel nagyjából véget is ér a kapcsolódási pontok listája, és legalább ennyi ellenérv is felsorakoztatható az elmélettel szemben. Ezeket Elizabeth Miller kanadai Drakula-kutató így foglalta össze a Vampires: Myths and Metaphors of Enduring Evil (Vámpírok: a maradandó gonosz mítoszai és metaforái) című könyv vonatkozó fejezetében:

• Stoker sosem járt Erdélyben, és semmi nem utal arra, hogy a regényt megalapozó kutatómunkája során – amelyről részletes jegyzetek maradtak fenn – különösebben elmélyült volna a mai Románia bármely régiójának történelmében.
• A jelek szerint magáról Vladról sem sokat tudott, és az életéből nem nagyon emelt át semmit Drakula alakjába. Magát Vladot pedig egyébként sem hozták összefüggésbe a vámpírmondákkal sem életében, sem később, a regény megjelenéséig eltelt több száz évben.
• Stoker ráadásul eredetileg nem is Erdélyt szánta Drakula származási helyéül, és a vérszívó gróf neve is más lett volna. Az első vázlatokban még Wampyr néven futott, és mire a szerző átnevezte Drakulává, a sztori nagy vonalakban már megvolt. Sőt maga a könyv is más címet kapott volna eredetileg: Az élőhalott.

Na de akkor honnan a név? Biztosan nem tudni, de míg Stoker feljegyzései közt az nem szerepel, hogy Vladra alapozta volna Drakula alakját, az igen, hogy „a dracula havasalföldi nyelven azt jelenti, ördög. A havasalföldieknél szokás volt vezetéknévként adni minden olyan személynek, aki akár bátorságával, akár kegyetlen tetteivel, akár ravaszságával feltűnést keltett.” (Hogy hol máshol olvashatta még a Drakula nevet, arra mindjárt visszatérünk.)

A hazai ihletforrás: Abhartach

Az utóbbi néhány évtizedben több kutató is felvetette, hogy miközben nem bizonyított, hogy Stoker nagy mértékben merített ihletet a Havasalföldről, a saját hazájában, Írországban találni olyan előképeket, amelyek különösebb kutatómunka nélkül is legalább részben a története inspirációjául szolgálhattak. Minden bizonnyal ismerte is ezeket a regény megírása előtt.

A legfontosabb ilyen előkép egy ír legenda: az Abhartach vagy Avartagh nevű kelta törzsfőnök története. E szerint Slaghtaverty parasztjai fellázadtak a kegyetlen és elnyomó Abhartach ellen, és egy másik törzsfőnök, Cathain segítségével megpróbálták eltenni láb alól, ez azonban többszöri próbálkozásra sem sikerült. Mármint a gyilkosság többször is megtörtént, csak éppen a meggyilkolt Abhartach nem volt hajlandó halott maradni, hanem újra és újra visszatért a sírjából, és egy tál vért követelt alattvalóitól. Cathain végül druidákkal konzultálva talált megoldást a problémára. Mint kiderült, Abhartach a kelta mitológia Neamh Mairbh nevű lényei közé tartozik, amelyek neve nagyjából úgy fordítható, hogy élőhalott, ami meg is magyarázza a meggyilkolása utáni szokatlan viselkedését (és egyben a Drakula eredeti címével is egybevág). Ahhoz, hogy végleg megszabaduljanak Abhartachtól, a megölése után – amit egyes verziók szerint tiszafából készült karddal érdemes abszolválni – fejjel lefelé kell eltemetni, majd a sírját egy nagy kővel eltakarni. Cathain és támogatói így is tesznek, és ezzel végül valóban sikerült pontot tenniük az ügy végére. A kővel fedett sír legenda szerinti helye egyébként ma is megtekinthető, így néz ki:

Talán nem kell külön rámutatni, mennyi átfedés van Abhartach története és a Drakulában is felvonultatott vámpírtoposzok között. De vajon ismerhette előbbit Stoker is?

A többféle változatban ismert történet nyomtatásban először Patrick Weston Joyce The Origin and History of Irish Names of Places (Az ír helynevek eredete és története) című könyvében (egy későbbi kiadása ide kattintva elolvasható) jelent meg az 1870-es években, azaz jóval Stoker regénye előtt. Bob Curran Drakula-kutató szerint a legenda jól ismert volt a korabeli ír irodalmi körökben, de Stoker kor- és pályatársa, Oscar Wilde anyja is bizonyíthatóan ismerte, márpedig Stoker rendszeres vendég volt a szintén dublini Wilde-ék otthonában.

Ezen a ponton érdemes visszatérni oda, hogy hol találkozhatott még Stoker a Drakula névvel. Létezik egy olyan ír kifejezés, hogy „dreach-fhoula”, amelyet történetesen úgy kell kiejteni, hogy drak-ula, és a jelentése szennyezett vagy rossz vér. A kifejezés eredetileg vélhetően különböző csoportok vagy családok közötti vérbosszúra utal, de kapcsolódik hozzá egy legenda is. E szerint létezik Írországban egy Dun Dreach-Fhoula, azaz Rossz vér kastélya nevű hely, amelyet vérivó, alakváltó lények laknak. Na, erről a legendáról született egy kézirat egy ismeretlen szerzőtől, azzal a címmel, hogy The Abhartach, Dreach-Fhoula. Ezt a kéziratot pedig 1868-ig abban a dublini Trinity College-ban állították ki, ahová épp ebben az időben, 1864 és 1870 között járt Bram Stoker.

További érdekesség, bár nem bizonyítható, hogy Stoker tudott róla: a regényében a Drakula által szipolyozott nőt úgy hívják, Lucy Westenra, és a halálos ágyánál játszódó jelenet a megszólalásig hasonlít az írországi Monaghan Szent Patrik-templomának egy domborművére. Ezt egy bizonyos Lord Warner William Westenra készíttette a felesége, Mary Ann Westenra tiszteletére.

Erdély = Írország

A már említett Bob Curran szerint egyébként Stoker könyve Drakula alakjának eredetétől függetlenül is vérbeli ír regény, mert a szerző – az általa soha nem látott – Erdély leírását arra használja fel, hogy a korabeli Írország társadalmi viszonyairól értekezzen. A regény születésének idején ugyanis Írországban épp dübörgött az önrendelkezési mozgalom, amelynek az volt a célja, hogy az írországi földek felett diszponáló és ezzel sokszor a távolból politikai befolyással is bíró angol földesurak helyett ír kézbe kerüljenek a hazai földek. Bár maga Stoker protestáns volt, támogatta az önrendelkezésért küzdő, javarészt katolikus ír nacionalisták törekvéseit. Curran értelmezése szerint a Drakula gróf hatalma ellen lázadozó helyi parasztság kézenfekvő párhuzamot kínál, ahogy az is, hogy Stoker katolikus kegytárgyakat ad az ellenállók kezébe, például azt a rózsafüzért, amely megvédi a regény főhősét, Jonathan Harkert a gróftól.

„Írország minden eleme ott van, és már nem is egy horrorsztorit látunk, hanem egy kortárs témájú és a kortárs Írországról szóló regényt” – véli Curran.

Nemrégiben egyébként írtunk már az Észkombájnban a Drakula egy másik érdekességéről: közel egy évszázadig senkinek nem tűnt fel, hogy az izlandi és a svéd fordítása annyira különbözik az eredetitől, hogy szinte egy másik könyv, de ma sem tudjuk, hogy miért. Ennek az irodalmi rejtélynek ráadásul magyar szála is van.

(Források: Irish Myths, Irish Central, BBC)