A világ egyetlen unikorniscsontváza valójában egy idétlenül összelegózott kiméra

Nincs kizárva, hogy az elmúlt hetekben a közösségi oldalakat pörgetve ön is találkozott egy meglehetősen furcsa képpel, ami a magdeburgi természettudományi múzeum leghíresebb leletét, egy csontvázat ábrázol. A magdeburgi egyszarvú egy hatalmas szarvat viselő, hosszúkás koponyából, két masszív mellső lábból és egy földre támasztott farokban végződő gerincoszlopból áll, elég röhejes látvány, de mint az egyetlen ismert unikornislelet a Föld bolygón, ezt azért el lehet neki nézni.

Pontosabban el lehetne, ha a csontváz a valóságban nem egy gyapjas rinocérosz csontjaiból összerakosgatott torzsszülött lenne, amin hosszú ideje röhögnek már az emberek.

A csontváz néhány évente valahogy mindig újra felbukkan az interneten, legutóbb úgy két héttel ezelőtt szedték elő, és szokás szerint megint nagyot futott Twitteren és Redditen is, ennek nyomán pedig a Snopes összeszedte, hogy mit érdemes tudni minden idők legrosszabbul rekonstruált fosszíliájáról. A sztori megértéséhez viszonylag sokat kell visszamenni az időben, egészen 1663-ig, amikor az egyszarvú maradványai előkerültek egy Quedlinburgtól nem messze található barlangból.

A barlangot már a 16. század közepén is emlegették a feljegyzésekben, igazán izgalmassá viszont akkor vált az emberek számára, amikor a kor tudományos forradalmának egyik úttörője, a többek közt az első vákuumszivattyút is megalkotó Otto von Guericke cikket írt arról, hogy az itt talált csontok unikornisoktól származnak. Néhány évvel később egy másik nagy német tudós, Gottfried Wilhelm Leibniz is meglátogatta a barlangot, és beszámolót is írt róla, amiben a helyiek által árult unikornis-relikviákról is megemlékezett. Az állítólagos unikornisok csontjait akkoriban általában porrá zúzták, és gyógyszerként használták, ami minimum érdekes, de legalább itt nem őrölt múmiákat ettek az emberek hasonló céllal.

Az tehát biztos, hogy a kor két nagy német gondolkodója is foglalkozott a problémával, és láthatóan nem utasították el, hogy unikornisokról van szó – Guericke a fentebb említett cikkben tette ezt egyértelművé, Leibniz pedig tudományos munkáiban írt egyszarvúakról (meg beszélő kutyákról és dzsinnekről is). Az viszont már nem ilyen egyértelmű, hogy pontosan hogyan jutottunk el innen a ma is kiállított modellig, illetve az erre hasonlító ábrázolásokig. Sőt, az sem egyértelmű, hogy melyik volt előbb a kettő közül. Othenio Abel osztrák paleontológus 1918-ban Guerickének tulajdonította a csontváz összeállítását, és más forrásokban is előkerül az, hogy pár évvel a felfedezést követően ő alkotta meg az első csontvázat, ám egy későbbi tanulmány szerint ezt nem támasztja alá semmi.

Az első, illusztrációval is megtámogatott beszámoló egy quedlinburgi tisztviselőtől és nem mellesleg csillagásztól, Johannes Meyertől származik, ezt pedig eltérő módon ugyan, de mind Guericke, mind pedig Leibniz felhasználták – előbbi az 1672-ben kiadott Experimenta nova című művében, utóbbi pedig a csak a halála után nyomdába került Protogaeában. Utóbbiban Leibniz arról írt, hogy a csontváz darabokra hullott az ásatás során, de a ma kiállított modellen is látható csontokat sikerült megmenteni. Az emberi nyirokrendszert felfedező dán tudós, Thomas Bartholin nyomán arra is kitért, hogy az unikornisok valószínűleg az északi-sarki vizekből származnak, így okkal feltételezhetik, hogy a Németországban talált fosszíliák eredete is hasonló.

Bartholinról a téma kapcsán egyébként azt kell tudni, hogy már a 17. század közepén bebizonyította, hogy az Európában cirkuláló, leginkább a vikingek által árult unikornisszarvak igazából narválszarvak, sőt, azt is megpedzegette, hogy ha ez így van, akkor lehetséges, hogy unikornisok nem is léteznek, de végső soron sem a szarvaknak tulajdonított gyógyerőt, sem pedig az egyszarvúk létezését nem tagadta. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a ma is kiállított, illusztrációkon is szereplő csontváz annyira nem is tűnik idétlennek, ha megnézünk pár középkori kódexet, amelyekben szerepeltek kétlábú, hosszú farkú, szarvas lények. Erre Twitteren rá is mutatott egy történész, többek közt egy 13. századi, III. Fülöp francia király gyerekeinek írt kézirat széljegyzetében is szerepel egy ilyen lény.

Leibnizre visszatérve a Protogaeában arról is szó esett, hogy megkapta Meyer unikornisábrázolással kiegészített írását, amelyet aztán egy kollégájával együtt még jobban kiegészített a saját elképzeléseinek megfelelően, és 1716-ban végül ezt használta fel a műben. Azt, hogy pontosan mi történt, persze valószínűleg sosem fogjuk megtudni, a feljegyzések ugyanis nem teljesek, és nagyjából ugyanezt lehet elmondani arról is, hogy pontosan miből állhat össze a csontváz.

Az több mint valószínű, hogy részben egy annak idején Eurázsiában őshonos gyapjas rinocérosz maradványaiból állhat, de Thijs van Kolfschoten, a Leideni Egyetem paleontológusa szerint ez csak a koponya – ő úgy gondolja, hogy a szarv egy narváltól származhat, a lábakat és a lapockákat pedig egy gyapjas mamuttól vehették kölcsön. A többi csont eredetét ő sem tudta megállapítani, és egyáltalán nem biztos, hogy valaha közelebb jutunk az eredetükhöz. Az viszont biztos, hogy a magdeburgi unikornison, meg az ilyen képeken akkor is jókat lehet majd röhögni, amikor pár év múlva megint előszedi majd valaki.