Az amerikai törvény, ami direkt úgy lett megalkotva, hogy ne fogadják el – aztán természetesen elfogadták

2022. április 06. – 05:04

Az amerikai törvény, ami direkt úgy lett megalkotva, hogy ne fogadják el – aztán természetesen elfogadták
Képviselők és nézők a kongresszusban a 19. század elején – Forrás: HUM Images / Universal Images Group / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon alighanem bárki el tud képzelni olyan törvényeket, amelyek egyszerűen akkora képtelenségeket tartalmaznak, hogy ránézésre elképzelhetetlennek tűnik, hogy az országgyűlés megszavazza őket. Persze szó sincs arról, hogy ezeket szándékosan írta volna úgy a beterjesztőjük, hogy elfogadhatatlanok legyenek, teljesen szándékosan lettek ilyenek. Az Egyesült Államokban viszont 1828 májusában egészen konkrétan egy olyan törvényjavaslatot fogadott el a kongresszus, ami direkt szörnyűre lett tervezve, nehogy véletlenül elfogadják.

Mesterterv a vámokkal

Az egész történet megértéshez az 1812-es brit–amerikai háborúig, illetve az ehhez hasonlóan 1815-ig tartó napóleoni háborúkig kell visszamenni, melyek meglehetősen rosszul érintették az amerikai gazdaságot. Az európai blokádok miatt a brit vállalatok Amerika felé fordultak, és olyan alacsony áron kínálták a portékáikat, amivel az amerikai gyártók gyakran nem tudták felvenni a versenyt. Az amerikai kongresszus védővámokkal válaszolt erre 1816-ban, majd 1824-ben növelték is ezek mértékét.

A vámok lényege nyilvánvalóan az volt, hogy felverjék az importált javak árát, ezzel védve az amerikai termékeket, azonban ennek az Egyesült Államokban nem mindenhol örültek. Az északi államokban természetesen igen, hiszen segített megerősíteni a már ekkor is ipari alapokon nyugvó gazdaságot, a déli államok, például Dél-Karolina viszont egyenesen alkotmányellenesnek tartották a dolgot, mert nekik mindenképpen fizetniük kellett a helyben még nem előállított termékekért, vagy a külföldi importért, vagy az északi államoknak. Emellett az is fontos probléma volt, hogy a védővámokat ugyan mindig átmeneti megoldásként prezentálták, a feltörekvő iparágak miatt rendre újabb vámokra volt szükség.

Így jutottunk el 1828-ig, amikor a közelgő elnökválasztás egyik legnagyobb esélyesének számító, déli állambeli Andrew Jackson támogatói Martin Van Burennel közösen egy olyan védővámot előterjesztő törvényjavaslatot alkottak meg, amely az északi, új-angliai államok által importált javakra is komoly hatással lett volna. Paradox módon ezzel a javaslattal az újabb védővámok kivetésének akarták elejét venni:

úgy számoltak, hogy a mindenkire nézve ártalmas javaslatot még az elnök, John Quincy Adams új-angliai támogatói sem fogják lenyelni, így a déli államok képviselői nyugodt szívvel vonhatják vissza a támogatásukat, majd kenhetik rá az egészet az északiakra.

Nem jött be a trükk

Számításaik szerint ezzel nemcsak a magasabb vámok kivetését tudták volna megakadályozni, hanem az elnök pozícióját is gyengíthették volna, miközben legfőbb kihívóját, Andrew Jacksont északon protekcionistának, délen pedig a szabad kereskedelem támogatójának állították volna be. Erről az akkori alelnök, John C. Calhoun is tudott, aki már két évvel korábban jelezte Jacksonnak, hogy őt fogja támogatni a következő elnökválasztáson. Ez persze nem is volt meglepő – Calhoun ekkorra úgy érezte, hogy az elnök magas vámjai és folyamatos központosítási kísérletei az államok jogait veszélyeztetik, az elnökkel való viszonya pedig azért sem volt felhőtlen, mert Adams úgy ülhetett be az elnöki székbe, hogy vitatott módon alkut kötött egy másik jelölttel.

Kereskedelmi kikötő a georgiai Svannah-ban az 1800-as évek elején – Fotó: Print Collector / Ann Ronan Picture Library / Heritage Images / Getty Images
Kereskedelmi kikötő a georgiai Svannah-ban az 1800-as évek elején – Fotó: Print Collector / Ann Ronan Picture Library / Heritage Images / Getty Images

Annak tehát egyértelműen volt jelentősége, hogy sikerül-e Van Burenék terve, és végül lett is neki eredménye, csak éppen teljesen máshogy, mint ahogy eredetileg akarták. A megalkotott tervezet rendkívül magas vámot vetett ki az importált javakra és az olyan nyersanyagokra, mint a vas, a kender és a len – előbbiekre 38, utóbbiakra 45 százalékosat –, a Van Buren által összefogott államok szövetsége pedig konzekvensen leszavazta az új-angliaiak összes módosító indítványát.

Így egy ránézésre teljesen vállalhatatlan javaslat került a kongresszus elé, ahol viszont a szövetség nagy meglepetésére az új-angliaiak jelentős része a hazai termékek védelmének elvére hivatkozva csont nélkül megszavazta azt.

A nyugati és a közép-atlanti államokban rengeteg földműves és gyártó gondolta azt, hogy a hazai érdekek erősítése az egész ország érdekét szolgálja, ez pedig a jelek szerint egy rakás képviselőt meg is győzött. A javaslatot a képviselőházban 105-94 arányban szavazták meg, a szenátuson 26-21-es aránnyal ment át, Adams pedig alá is írta a törvényt, pedig tudta, hogy ebből nem jöhet ki jól. Annak ellenére tehát, hogy a déliek mindent megtettek azért, hogy az új-angliai államok számára elfogadhatatlan legyen a később csak förtelmek vámja néven emlegetett törvény, az mégis átment, Adams pedig egy csapásra a leggyűlöltebb emberré vált a déli államokban.

Majdnem balhé lett belőle

Andrew Jackson elnök – Fotó: Library Of Congress / Getty Images
Andrew Jackson elnök – Fotó: Library Of Congress / Getty Images

Az eredménynek természetesen a vámokat egyre inkább ellenző Calhoun sem örült, olyannyira nem, hogy hazament a dél-karolinai ültetvényére, és írt egy anonim esszét arról, hogy az államon belül érvényteleníteni kellene a törvényt. A politikus ekkor úgy fogalmazott, hogy végső esetben akár még az elszakadás sem elvethető stratégia Dél-Karolina számára, amennyiben csak így tudja megvédeni a szabadságát és a szuverenitását. Ez azért volt érdekes, mert 1828-ban Andrew Jackson győzött az elnökválasztáson, az alelnöke pedig pont Calhoun lett – aki így a második alelnök lett, aki két elnök alatt is betöltötte ezt a posztot.

nCalhoun és Jackson viszonya kezdettől fogva nem volt túl rózsás, amiben nagy szerepe volt annak is, hogy bár a legtöbben arra számítottak, hogy az új elnök beiktatása után a vámok jelentősen csökkenni fognak, ez nem így lett. Jackson alkotmányosnak nevezte a törvényt, és nyíltan szembekerült az alelnökével, aki annak ellenére is ragaszkodott az érvénytelenítés jogához, hogy azt állami és szövetségi szinten is elvetették. 1832-ben végül Jackson módosította a törvényt, ám Dél-Karolinának ez nem volt elég, így ez év novemberébe

elsöprő többséggel megszavaztak egy rendeletet, amely kimondta, hogy az 1828-as és az 1832-es törvény is alkotmányellenes, így azt nem lehet betartatni Dél-Karolinában.

A hónapokig húzódó krízis során Jackson háborúval is fenyegette az államot, a helyzetet azonban végül nem ez, hanem a vámok ezzel párhuzamosan elfogadott újabb módosítása oldotta meg, amelyet már itt is el tudtak fogadni. Az 1828-as törvény tehát végül a vargabetűk ellenére sem okozott visszafordíthatatlan károkat, az azonban biztos, hogy sok más esettel együtt ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1861-ben kitört a polgárháború az északi unionisták és a déli konföderációsok között.

Felhasznált források

Ez az anyag eredetileg a Telexen jelent meg. Itt érhető el.