Az influenzajárvány, ami ellen négy hónap alatt kifejlesztettek egy vakcinát

A New York Times 1957. április 17-én egy hadgyakorlat és egy öltönyreklám között arról írt, hogy influenzajárvány tört ki Hongkongban. A rövid, mindössze négy bekezdéses cikkben azt írták, hogy az akkor még brit gyarmat helyi sajtója szerint már 250 ezer beteget kezelnek, és további ezrek állnak sorban a kórházaknál.

„Sok nő a hátára kötve hordozta üveges tekintetű gyermekét”

– írták.

Ez a 250 ezer beteg Hongkong akkori lakosságának 10 százalékát jelentette. A gyarmati vezetés attól tartott, hogy a kommunista Kínából érkező 700 ezer menekült súlyos problémákat okozhat a város számára.

Ekkoriban még sokan emlékeztek az 1918-ban megindult spanyolnáthára, ami 50-100 millió emberrel végzett világszerte – bár a korabeli sajtó alig írt róla. A járványkutatók ugyan találkoztak azóta néhány kisebb influenzajárvánnyal, de globális hódításra egyik sem indult. Ettől függetlenül létezett egy lazán összekötött tudományos hálózat, amely egy esetleges világjárványt próbált előre jelezni. Az USA hadserege a második világháború után nagy figyelmet fordított a vírusra, így Thomas Francis és Jonas Salk 1945-ben kifejlesztették az első influenzavakcinát.

A WHO 1948-ban felállította a saját influenzaközpontját, 1952-ben pedig elindította a GISRS influenzaellenes rendszerét, egy – akkor – 26 laborból álló hálózatot. Ez az egész azonban nem működött teljesen gördülékenyen, főleg nem mai szempontból: minden lassan érkezett meg, a globális kommunikáció sem volt az igazi, és például egy londoni WHO-laborban csak napokkal azután kezdték el elemezni a Hongkongból küldött mintákat, hogy azok megérkeztek.

A Hongkongban terjedő H2N2 sok amerikai tengerészt is megfertőzött, és egyre több csendes-óceáni bázison jelent meg. 1957 júniusára már 20 országban volt jelen, a haditengerészek már Amerikába is hazavitték. Egy Kaliforniában állomásozó hordozó legénységéből 157-en estek ágynak, egy bázison pedig az újoncok hetven százaléka lett beteg. Nem sokkal később már tízezer igazolt eset volt a nyugati parton, az ország túlfelén, Rhode Islanden pedig hét rombolón tombolt a vírus.

Szerencsére a Walter Reed Katonai Kutatóintézet egyik vezető kutatója, Maurice Hilleman az áprilisi megjelenésekor elolvasta a Times cikkét – itt videón beszél az esetről egy interjúban. Az üveges tekintetű gyerekek leírásából azonnal rájött, hogy egy újabb világjárványról lesz szó, ezért mintákat kért a csendes-óceáni bázisokról. Ezeket megvizsgálva először megkönnyebbült, hogy nem az 1918-as törzs jelent meg újra, másrészt aggodalommal vette észre, hogy egy teljesen új törzsről van szó. Nem látta nyomát annak, hogy létezne természetes immunitás a népeségben, ezért átküldte a mintát más laboroknak is, hogy ellenőrizzék le. Kiderült, hogy egy kis csoport ellenálló lehet: néhány 70-80 éves ember, akik túlélték az 1889–90-es orosz influenzajárványt.

Hilleman biztos volt benne – és közleményben ki is adta –, hogy szeptemberben robban majd be a járvány. Nem akarta a bürokráciára bízni a dolgot, ezért megkeresett hat amerikai vakcinagyártó céget, hogy kezdjenek el dolgozni az oltóanyagon.

Nem volt teljesen igaza, a járvány nem szeptemberben kezdődött el igazán. Attól tartott, hogy az iskolakezdő gyerekek terjesztik majd a vírust, de a nyáron rengeteg nagy esemény tartottak, ahol aztán gócpontok alakultak ki. Július közepén például 52 ezer fős nemzetközi cserkésztalálkozó volt, de sokaknál már az odaúton jelentkeztek a tünetek: izomfájdalom, torokfájás, láz és kimerültség. A rendezvényt ettől függetlenül megtartották, és bár nem alakult ki óriási járvány a találkozón, arra viszont pont alkalmas volt, hogy a gyerekek hazavigyék az influenzát.

Ettől függetlenül az emberek nem igazán estek pánikba. Ez egyrészt azért volt, mert az élet ment tovább a korábbi kerékvágásban: nem zártak be a munkahelyek, iskolák, ugyanúgy megtartották a rendezvényeket. Bár a vírus gyorsan terjedt, nem volt magas a halálozási arány. Leginkább az idősebb, más alapbetegségekben szenvedő fertőzöttek haltak bele, de sokkal gyorsabban terjedt a fiatalok, mint az idősek között. A legtöbben három-négy nap láz után felépültek.

A szakértők ettől függetlenül aggódtak. Nem tudták pontosan megjósolni, hogy Hilleman eltalálta-e, és szeptemberben indul az első nagyobb hullám, vagy az influenza szokásaihoz hűen december eleje körül. Eldőlt, hogy a vakcinákat népességszám-arányosan osztják majd el az államok között, de a kormány nem akart belenyúlni ennél jobban az elosztásba: a gyártók a szabad piac szellemében maguk dönthették el, kinek adják a kész oltóanyagot – ekkor ezek a gyártók már több ajánlatot is kaptak a nagy cégektől, olyanoktól, mint például a Ford vagy az AT&T. A hadsereg lefoglalta az első 2,6 millió adagot, hogy beoltsák a katonákat és tengerészeket, őket a veszélyeztetett csoportok, az egészségügyi dolgozók, a tömegközlekedési alkalmazottak, valamint a távközlési és közüzemi dolgozók követték; nekik 12 millió adagra volt szükségük.

Hillemannek igaza volt

Az iskolakezdéssel tényleg berobbant a H2N2, rengeteg gyerek esett ágynak. Sok iskolában a diákok 30–60 százaléka hiányzott, New Yorkban egyszerre több tízezer gyerek betegedett meg. A felnőttek kisebb eséllyel kapták el, de így is sokan otthon maradtak. A New York-i metró üzemeltetője 1 millió dollárnyi kiesett bevételt jelentett.

Szeptember közepén még közel sem készült elég oltóanyag – amit egyébként négy hónap alatt fejlesztettek ki –, és gyakran a nagyvállalatok vezetői vásárolták fel a készleteket. A San Francisco 49ers amerikaifocistái elvileg előbb kaptak védőoltást, mint a város rendőrei vagy tűzoltói.

Korlátozások nélkül egyre többen estek túl a fertőzésen, és mire az oltóanyag megfelelő számban vált elérhetővé, már nem is volt akkora az igény. Nem volt kimondottan hatékony, 60 százalék alatt volt ez a mutatója, és két hét kellett a védettség kialakulásáig. Szkeptikusok szerint az oltás mellékhatásai súlyosabbak voltak, mint maga a vírus, és azt gondolták, hogy a kormány csak azért reklámozza a védőoltást, hogy feltornázzák a gyártók bevételeit.

Novemberre visszaesett az esetszám, ekkor már 53 millió adag készült el. A hazai kereslet alacsony volt, ezért megpróbálták külföldön eladni a többletet, de végül a vevők az adagok felét visszaküldték a gyártóknak. A hajókon más volt a helyzet, legalább négy hajó legénysége – hiába voltak elvileg beoltva – kapta el újra a vírust.

Hilleman a következő évtizedekben több mint 40 vakcina kifejlesztésében vett részt, például a mumpsz és a kanyaró elleni oltásokéban. 2005-ben, 85 évesen halt meg.

Világszerte 1,1 millió ember halt bele az 1957–58-as H2N2-járványba. Ez rengeteg áldozat, de a spanyolnáthához képest eltörpült – a hivatalos besorolás szerint csak egy szinttel volt rosszabb, mint a szezonális influenza. Emellett a társadalom jobban hozzá volt szokva a fertőző betegségekhez, mivel az antibiotikumok és védőoltások közel sem voltak olyan elterjedtek, mint manapság. A négy hónap alatt kifejlesztett vakcina rekordnak számított, egészen az 1968-as hongkongi influenzajárványig – akkor 66 nap alatt készült el a védőoltás.

Csak az összehasonlítás kedvéért: a Covid–19-et 2020. január 7-én regisztrálták Kínában, decemberre pedig már több oltóanyag is megkapta a vészhelyzeti engedélyt. Ez azért volt így, mert mind az mRNS-alapú vakcinák, mind a klasszikusan fejlesztett oltások minimum néhány évtizede fejlődő módszerrel készültek (a vakcinákról ebből a videóból tudhat meg többet). Ettől még a gyorsított eljárás mellett is 7 hónappal többre volt szükség, mint Hilleman influenzaoltásához.