
Aki járt már halpiacon, az megfigyelhette, hogy míg a ponty, a hekk vagy a cápa vére piros, addig a polipé kék. Ez pedig azért van, mert a vérellátásuk jelentősen különbözik a halakétól – ahogy az emberétől is.
Az emberi vér azért piros, mert az oxigén hemoglobinhoz kapcsolódik, mikor a véráramba kerül. A hemoglobinban (ami egy, a vörösvértestekben található fehérje) egy vasatom is elhelyezkedik, konkrétan erre csatolódik rá az oxigén, és ez a vasas-oxigénes molekula minden színt elnyel, kivéve a pirosat.
A polipok – és pókok és csigák – vére viszont kék. Ehhez hozzátartozik, hogy a polipoknak három szívük van, és ez a két tény szorosan összefügg. Két szív áttolja a vért a kopoltyúkon, ahol oxigén kerül a véráramba, a harmadik, központi szív pedig ezt tolja szét a testben.
A vérük színe pedig azért kék, mert nem hemoglobinhoz kapcsolódik az oxigén, hanem hemocianinhoz, ami nem vasas, hanem rezes. A hemocianinhoz kevésbé hatékonyan kötődik az oxigén, mint a hemoglobinhoz, ami az egyik magyarázata lehet annak, miért van szükségük a polipoknak három szívre. A másik az lehet, hogy kilenc agyuk van, amiknek szükségük van a vérre, valamint az, hogy amikor vízsugárral úsznak, akkor a központi szívük nem ver.
A rezes-oxigénes molekula viszont már a piros helyett a kék színt nem nyeli el, ezért kék a polipok vére.
Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!
2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.
Támogatom!