Amikor a patkányok elfogytak, az ostrom alatt éhező párizsiak kiásott halottak csontjából sütöttek kenyeret

Párizs egyik legnépszerűbb turistacsalogatója a város alatti katakombarendszer, ami tele van csontokkal. Valószínűleg még több is akadna, ha IV. Henrik 1590-ben nem vette volna ostrom alá a francia fővárost.

A katolikusnak keresztelt, de protestánsként nevelt hugenotta Henrik 1572-ben III. Henrik néven Navarra királya lett, ami kicsit megbonyolította a történelmet, mert ekkoriban szintén egy III. Henrik ült a francia trónon. A navarrai Henrik a francia Henriket támogatta a francia vallásháborúkban, ezért a francia király (mivel nem volt fiú utódja), a navarrai névrokonát nevezte ki örökösének.

Természetesen ezek a dolgok ritkán alakulnak úgy, mint ahogy az ember a merénylete előtt tervezi, így a kor szokásaihoz hűen a király 1589-es halála után háború indult a francia koronáért, amibe III. – navarrai – Henrik is beszállt. Ekkor már több mint harminc éve zajlott a francia katolikusok és protestánsok közöti polgárháború, így nem mindenki támogatta a kálvinista országból jött királyjelöltet. 1590-ben az ivryi csatában legyőzte a Katolikus Liga seregét, majd megindult Párizs felé.

Menet közben a város felé hajtotta a földművelőket és felgyújtotta a malmokat, hogy minél jobban megnehezítse a párizsiak életét. Érdemes megjegyezni, hogy a város lakói akkoriban fejenként és átlagban 600-1000 gramm kenyeret fogyasztottak naponta, így a malomgyújtogatásból eredő liszthiány komoly érvágást jelentett a főváros lakói számára.

1590 májusára Henrik elérte, hogy Párizs lakói éhezzenek. Nem ez volt az első ostromuk, de az igáslovak, patkányok és a háziállatok hamar elfogynak egy több mint 200 ezres városban. Volt, aki kijárt legelni a mezőre, mert nem volt más lehetősége, de azért az emberek igyekeztek feltalálni magukat. Pierre de l'Estoile naplója szerint egy spanyol követ, Bernardin de Mendoza azt azt ötletet adta a városi tanácsnak, hogy ássák ki a tömegsírokban kallódó csontokat, őröljék le azokat, és az így készült lisztből süssenek kenyeret. A napló szerint egyhangú egyetértés fogadta a javaslatot, így talán el tudjuk képzelni, mennyire kilátástalan lehetett a helyzet.

A bizarr kenyeret augusztusban már „Madame de Montpensier kenyerének” hívták, mert a nemesasszony mindenhol azt hirdette, hogy mekkora találmány a csontkenyér – bár De l'Estoil megjegyzi, hogy a hölgy valójában egyszer sem kóstolta. Azt napló szerzője azt is leírta, hogy nem gondolta, hogy a kenyér még sokáig divatban marad, mert „akik azt ették, meghaltak”. Volt, aki szerint pont az volt a nemesség célja a recepttel, hogy kicsit csökkentsék az éhes szájak számát.

Bár az ősatyák csontjából készült csontkenyér GMO-, cukor-, laktóz- és gluténmentes volt, gyakorlatilag szinte semennyi tápértéktartalma sem volt.

„Mivel már nem volt sem zabkása, sem zabkenyerük, kénytelenek voltak mocskos és végzetes dolgokhoz folyamodni, még a halottak csontjait is leőrölték, amiből lisztet csináltak, amiből kenyeret készítettek, utálatos és ragályos ételt, amit a halottakból csináltak, így jelentősen megnövelték a számukat”

– írta egy szemtanú.

A csontkenyér azonban nem csak fizikailag viselte meg a párizsiakat. Valószínűleg már az ostrom is megtörte a lelküket, de a sírok megbolygatásának és csontok kiásásának szentségtörő gyakorlata még az éhezés ellenére is sokakat távol tartott attól, hogy kipróbálják a spanyol követ receptjét – viszont ez az undor megmenthette az életüket.

Az ostrom miatt kialakult éhezés 40-50 ezer ember életét követelte. Augusztus végén aztán megérkezett a spanyol felmentő sereg, ami feloldotta a város körüli blokádot. Henrik végül rájött, hogy egyszerűbb áttérni katolikus vallásra, mint a saját alattvalóit éheztetni és véreztetni. Neki tulajdonítják a mondást, hogy „Párizs megér egy misét”, és ugyan hihetően hangzik, hiszen gyakorlatilag tényleg vallásváltás miatt fogadták el a katolikus franciák, valójában csak később adták a szájába a mondatot, és egyáltalán nem biztos, hogy valaha mondott volna ilyet. Bárhogy is volt, 1594 februárjában megkoronázták, és IV. Henrik néven kezdte meg uralkodását. Viszonylag népszerű volt, ennek ellenére 1610-ben elődjéhez hasonlóan ő is merénylet áldozata lett.