Daraboltunk, rotyogtattunk, poénkodtunk – a Transtelex csapata is beállt a bogrács mögé a Kolozsvári Magyar Napokon

A Transtelex is kitelepedett az Örömfőzésre a falumúzeumba a Kolozsvári Magyar Napokon. A mi menünk az erdélyi konyhát fűszerezte egy kis olasszal, na meg borssal, bazsalikommal. A szicíliai caponata, vagyis az édes-savanyú vinettaragu összetevői jó hangulat mellett darabolódtak fel és rotyogtak össze a tűz fölött, miközben szólt a zene, beszélgettünk a szomszéd sátrak séfjeivel, na meg befutottak a Donaton éhes maratonfutói.

Mialatt a kollégák egy része a főzéssel volt elfoglalva, néhányan be tudtuk járni az Örömfőzés helyszínét. Egyre több ember érkezett és kezdtek tenni-venni a nekik előkészített sátrak alatt: tűzhelyet szereltek, alapanyagokat készítettek elő, leosztották a szerepeket és feladatokat. Mi is nekiláttunk aprítani, kevergetni, és közben óriásiakat nevettünk, beszélgettünk azokkal az ismerősökkel, akik a sátrunk elé tévedtek. Mert a szokás azt kívánja, hogy a munkát meg-megszakítva elindul sorra mindenki és bekukkant a sátrak alá, megnézi, hol kik főznek, talál-e ismerős arcot, de ha nem talál akkor is odaköszön, és megérdeklődi, hogy mi készül az üstben. Jó eséllyel nemcsak széles mosollyal visszaköszönnek és részletes receptmagyarázatba fognak, hanem előkerül ez-az a szatyorból kedvcsinálónak. A férfiak által vezetett gasztrotársulatoknál ez többnyire valamiféle pálinka volt, esetleg sör, bor a gyengébbek kedvéért. De volt, aki hozott kávét, sütit, limonádét, hogy az ételkészítés órái alatt is legyen mivel megkínálni a betérőket.

Közben a munka is folyt, mi még csak a vinetta sütögetésnél tartottunk, amikor észrevettük, hogy máris nagy sorok képződtek a dödöllét kínáló stand előtt, amely az ottlétünk alatt el sem apadt. Az is kiderült, hogy sok más sajtós kolléga kint van a terepen, egyesek főztek, akárcsak mi, a Kolozsvári Rádiónak például évekre visszamenő hagyománya van ebben. De a Szabadság napilap munkatársai is felütötték a lacikonyhát. Mások csak tudósítottak és kóstolgattak ott, ahol erre lehetőség nyílt. Ferenczi Zsolt kollégánk többször került a sátrunk elé a mikrofonjával, hogy a Kolozsvári Rádió hallgatóinak is elmondjuk, mit főzünk. Ez meg is történt, de végül nem jutott neki a világraszóló caponatánkból. Néha kakofón módon interferáltak egymásra a főzős esemény és a maratonfutás konferálásai, de a kaotikus percek után a jó poénok, magyar-román társalgás, népzene és tokányillat visszahozta a jó hangulatot.

Apropó népzene, egy háromtagú banda sorra vette a sátrakat, és ha a főző társaságnak épp énekelni támadt kedve, elhúzta a kedvenc nótáját. Ami remek móka volt addig, amíg meg nem érkeztek hozzánk, mert mi élvezni élveztük ugyan a tőlünk jobbra meg balra lévő szomszédok tehetségét, de azzal nem készültünk, hogy nótára fakadunk főzés közben. A prímás aztán megnyugtatott, nem kötelező a pacsirta üzemmód, és egy jó kis mezőségi lassú csárdást választott ki arra a pár percre, amíg a sátrunk előtt húzták.

Egyes csapatok ráérősen készülődtek még, amikor a mi üstünkben már aranyszínűre pirult a feldarabolt vinetta, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ebédidőre, azaz délre meg is lesz a caponatánk. ugyanis ez a neve annak a ragunak, amivel el akartuk csavarni a sátrunk elé tévedő kolozsváriaknak, ha nem is a fejét, de legalább az ízlelőbimbóit. Leopold Erika főszakácsunk, a Konyhasztorik rovatunk szerzője hozzáértéssel és türelemmel vezényelte le a főzést, körülbelül két óra alatt. Én közben szolidaritásból futottam egyet a maratonistákkal, mert kiderült, hogy egy literrel kevesebb olajjal érkeztünk, a domb tövében, a Dónát úton viszont nyitva van az élelmiszerbolt.

Délhez közeledve már minden sátor alól más-más illatok szálltak fel és keltek versenyre egymással, de mi sem álltunk rosszul, egy-egy szelet kenyérrel kóstolgattuk, kell-e még só vagy bors a vinettás-paradicsomos ragunkhoz, aminek a savanyúságát egy kis kapribogyóval is hangsúlyoztuk, de szárzellert is aprítottunk bele, hogy a roppanóssága ellensúlyozza a vinettakockák krémes állagát. Abban egyeztünk meg, hogy az ízharmóniát ne rontsuk el túl sok sóval, hiszen ez mégiscsak egy édes-savanyú étel, amiben érvényesülnie kell az olajbogyó enyhe fanyarságának is, nem beszélve az olaszos ízvilágot kiteljesítő bazsalikomról, aminek egy része belekerült a raguba, de a legszebb leveleket megtartottuk, hogy díszítsük is a friss kenyérszeleten felszolgált szicíliai caponatánkat. Még az utolsó simításoknál tartottunk, amikor egyre több érdeklődő állt meg úgy a sátrunk előtt, hogy ők most már kivárják azt a pillanatot, amikor elkezdődik az étel kiosztása.

A két órás vágás, aprítás, olajért szaladás nem volt hiába: a szicíliai caponata nagyjából húsz-harminc perc alatt el is fogyott. Egy éhes érdeklődő még azt is elpanaszolta, ez már a harmadik olyan stand, ahol kivárta a sorát, aztán végül nem jutott már kajához. Azt jelenti, másoknál is nagy volt az érdeklődés. Vagy túl kicsi az adag, esetleg mindkettő. Szerencsére, citrommal ízesített ivóvizünk is volt, és hosszan kitartott, szóval volt mivel kínálni a megfáradt magyarnapozókat, akiknek már nem jutott a vinettaraguból.

A zsűrinek azért félretettük a kötelező adagot a főztünkből, mert ők értékelték mindegyik csapat teljesítményét. Borbély Éva gasztroblogger, Laczó Júlia színésznő és séf egyszemélyben, Kiss Budai Tibor mesterszakács és Lakatos Róbert filmrendező voltak a kiválasztottak, akiknek 28 sátor főztjét kellett végigkóstolniuk. A KMN csapatából Csigi Leventét láttuk besegíteni a döntéshozatalba és evésbe, így is rendesen elhúzódott, amíg minden végigkóstoltak tálat. Ez nem verseny, hangsúlyozták, így minden csapat egy egyedi, humoros emléklapot kapott. És hát Transtelexként mi mást kaphattunk volna, mint egy transz-szicíliai díjat. Az oklevélhez palack bor is járt meg taps a közönség részéről. Jó móka volt, köszönjük a lehetőséget.

Ha nem tudtál ott lenni, de elkészítenéd otthon, akkor itt a szicíliai édes-savanyú vinettaragu receptje, nagyjából úgy, ahogyan mi csináltuk. A recept mértékei négy adagra érvényesek:

• 3 padlizsán (kb. 750–900 g összesen)
• só
• másfél fej hagyma (kb. 200 g)
• 2 zellerszár (kb. 120 g)
• 5 koktélparadicsom (kb. 75 g)
• 60 ml extra szűz olívaolaj
• 2 gerezd fokhagyma, összezúzva (kb. 8–10 g)
• 200 g apróra vágott érett paradicsom vagy konzerv darabolt paradicsom, levével együtt
• 2 evőkanál vegyes fekete és zöld olajbogyó, kimagozva (kb. 20 g)
• 1 evőkanál kapribogyó (kb. 10 g)
• 120 ml fehérborecet
• 1 evőkanál cukor (kb. 12 g)
• napraforgó- vagy mogyoróolaj a bő olajban sütéshez (kb. 500 ml, a serpenyő méretétől függően)
• frissen őrölt fekete bors ízlés szerint
• 5 bazsalikomlevél

Jó étvágyat!