Amikor a szett is kampányüzenet: megnéztük, hogyan öltöznek az elnökjelöltek

Ha valaki államelnöknek készül, akkor nemcsak arra kell figyelnie, hogy mit mond, hanem arra is, mit tesz és visel, hiszen ezzel is erősítheti vagy épp fordítva, gyengítheti a róla alkotott képet. Szóval megnéztük, hogy mit üzennek nekünk az esélyesebb államfőjelöltjeink, abban a sorrendben, ahogy majd a szavazólapon is találkoztok velük.

George Simion, a nép gyermeke

A fociultrából lett nacionalista botránypolitikus már többször bizonyította, hogy ösztönösen ráérez a helyzetekre, legyen szó akár az online kampánystratégia megválasztásáról, akár az alkalomhoz illő ruhaválasztásról. Simion egyértelműen a legváltozatosabban öltözködő politikus a jelöltek között, aki szereti az alkalomhoz igazítani a szettjét, főleg, ha azzal a nemzeti önérzetét is tudja hangsúlyozni.

Szurkolni piros-sárga-kék mezben megy, míg egy vidéki kampányrendezvényén simán visel AUR-os vagy nemzeti színekkel díszített pufidzsekit is. Gyakran mutatkozik a Patriot brand termékeiben, főként az ingjeiket és pólóikat szokta viselni. A népviseletet nemcsak az esküvőjén részesítette előnyben, de a fiát is hagyományos férfi román ingben keresztelte, és a nemzeti ünnepen is subaszerű kabátot viselt. Nem véletlen írja róla a stílustanácsadó, hogy Simion olyan mintha egy betyár, eltévedt falusi fiú és alkalmanként nyakkendőt viselő EP-képviselő ötvözete lenne.

És mintha az öltönyviselését is a romániai realitáshoz igazította volna, vagy legalábbis sehogy sem sikerül a megfelelő méretet eltalálni. Az öltöny viselésének vannak szabályait, amit ha egy átlagember nem is feltétlen ismer, de egy jelölttől (vagy a tanácsadóitól) azért elvárható lenne, mert velük ellentétben ez a munkaruhája. Simion pedig mintha egy számmal rendre kisebbet viselne, hol a vállán feszül a zakó, hol az ingből lóg túl sok ki. Ez akkor lesz igazán szembetűnő, amikor olyan politikusok állnak mellette, akik adnak erre. Ráadásul az öltönyök terén nem is túl bevállalós, sőt, inkább kifejezetten unalmas, a klasszikus sötétkékre esküszik, és annyi.

Talán nem túl nagy elvárás egy államfőjelöltől, hogy figyeljen az öltönye méretére, ha nem is megy szabóhoz, de azért igazíttassa a testére, de mintha inkább hadat üzenne nekik. Pedig a jó öltönyben egyszerűen kényelmesebben érezheti magát az ember, de Simion mintha nem akarná jól érezni magát. Ehelyett megelégszik azzal, hogy nemzeti színű és Nagy-Románia formájú kitűzőt tesz az öltönye hajtókájára.

Simion se nem szofisztikált, se nem elegáns, hanem pont olyan nyers, mint egy fociultrából lett politikustól elvárjuk, de végsősoron önazonos.

Crin Antonescu, a kiszámítható

George Simion szöges ellentéte Crin Antonescu, egyetlen olyan képet találtam róla a Facebook oldalán, ahol nem visel öltönyt. Igaz, mivel az elmúlt évtizedben távol tartotta magát a politikától, nem is nagyon volt szüksége publikus közösségi oldalakra, a mostanit csak a kampányra izzították be, de azért ez mégis feltűnő a vonzódása az öltönyökhöz. Még a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácshoz is abban ment megnézni a róla szóló dossziét.

A több évtizedes politikai múlt, a régi vágású politikusi múlt, amikor még nem az volt az erény, hogy miként tudnak jó szelfit lőni, hanem az, hogy miként tudnak megjelenni, érezhető Antonescu szettjein. Magabiztosan választ, az ingjei hibátlanok, a nyakkendő pont úgy áll, ahogyan állnia kell, a zakói talán egy kicsit túlméretezettek (vagy legalábbis olyan hatású a szabásuk), nem fekszenek olyan szépen a vállain, néha még az ingén is túlnyúlnak, de összességében meggyőző. Ugyanakkor Antonescu szettjei pont olyan sótlanok, unalmasak, mint egy távoli megfigyelőnek a politikus is tűnik.

Sötétkék zakó, hasonló árnyalatú nadrág, fehér vagy világoskék ing, valamint sötétbarna vagy fekete cipő. Ennyi. Még egy merészebb színű nyakkendő sem fér bele, hogy kitűnjön a tömegből. Ha ez szándékos, akkor tökéletes, csak nem biztos, hogy elég, mert hiányzik belőle minden személyesség, minden, ami karizmát adhatna.

Egyetlen kivétel, amikor Antonescu nem zakóban jelent meg, inget és kardigánt viselt. Bár a lazaság szándéka egyértelmű, de a bőrdzsekis Andrei Baciu (korábbi modell és egészségügyi államtitkár) mellett inkább nagypapásnak tűnik, mint tetterős politikusnak. Nem hiába jellemzi úgy a stílusszakértő Antonescut, mint az elmúlt évtized úriemberét, akinek mintha a ruhatára is ott ragadt volna.

(Antonescu egyvalamiben verhetetlen, senki nem annyi pofát vágni, mint ő, egy találkozó alatt összejön annyi mémalapanyag, mint másnak egész életében sem.)

Elena Lasconi, akinek egy kereszt nem elég

A romániai női politikusok többségéhez hasonlóan az USR (vagy a fene tudja már kié) elnökjelöltje is érzékeny a divatra, nem elégszik meg a politikában sokszor bevett nadrágkosztümökkel, bátran dönt merészebb formájú ruhák mellett, amivel azért néha melléfog, néha talán pongyolának hatnak a szettjei a kitűzött közéleti szerephez, de azért vannak sikeres választásai, amikor harmonikus összeállításokban jelenik meg.

Lasconi üzenete ezzel együtt is egyértelmű, ő egy őszinte, nemzeti és keresztény jelölt, mintha elméletileg nem is egy Európa párti, szekulárisabb párt jelöltje lenne. Következetesen dönt fehér ruhák mellett, amivel feltehetően az őszinteségét akarja hangsúlyozni. Például a jelöltségéhez szükséges dossziét mindkét esetben fehér ruhában adta le, csak a másodszor mellé vett magenta kabátban ez kevésbé volt feltűnő, mint a tavalyi hófehér, csipkés ruhája esetében.

Visszatérő elemei a szettjeinek a hímzett román női ingek, az úgynevezett iek, illetve hagyományos hímzésekkel díszített kabátokban és kosztümökben is gyakran oszt meg magáról képeket. A nemzeti érzelmeit hangsúlyozza az állandóan viselt piros-sárga-kék karkötőkkel, amiket akkor se nagyon vesz le, ha az éppen rontja az összképet. Szembetűnő a nyakában viselt két kereszt, az egyik kisebb, azt többször eltakarja a ruha, de arra ügyelnek, hogy a nagyobb mindig szépen látható legyen, az tényleg minden valamirevaló kampányfotón ott van.

Érték már kritikák, mert alulöltözött, túl hétköznapi viseletben jelent meg egy találkozón, és azért is, mert bár a darabok külön-külön rendben lettek volna, de kombinációban nem igazán működnek együtt. Az mindenesetre látszik, hogy nincs egy kiforrott, egységes az öltözködése, ami meghatározná, sokszor csapongó. És talán csak George Simionnál ennyire szembetűnő, hogy a kampány üzenete öltözteti, csak az AUR jelöltje esetében valamiért könnyebben elhisszük a sok piros-sárga-kék szalagot meg népviseletet, Lasconiról jobban lepereg a sok kereszt.

Victor Ponta, az értelmezhetetlen

A politikai hibernáció állapotából éppen visszafelé tántorgó Ponta akár azt a kiszámíthatóságot is sugallhatná az öltözékével, mint az egykori kollégája, Crin Antonescu. A régi fotókon tanúsága szerint a politikus bő egy évtizeddel ezelőtt pontosan tudta, hogy mikor áll jól a zakó és milyen hosszú az ideális nyakkendő, mára már inkább csak elrettentő példája annak, hogy miként nem érdemes megjelenni.

A klasszikus politikusi szettjei – sötét öltönyt és fehér inget – alapvetően unalmasak és nehéz felfedezni bármilyen tudatos esztétikai döntés mögöttük. Úgy tűnik, mintha aszerint választana, hogy épp mi van elől a szekrényében. Ritkán még érződik, hogy valamikor tudott öltözködni, egy-egy fontos pillanatra összeszedi magát, de a zakói alapvetően túl nagyok neki, az ing pedig sokszor csálén áll, mintha saját maga is unná a kampányt. A többször is feltűnő mellény viselése pedig teljes talány, pláne április végén, amikor már a szabadban sincs egyáltalán hideg. Inkább kényelmességet sugall, mint bármilyen tudatos döntést, határozottságot. Az öltözködésében – a mellényen kívül – semmi olyan nincs, amire felkapnánk a fejünk, hiányzik az egyediség és az igyekezet is.

Ezzel együtt, hogy Victor Pontának köszönhetjük a mostani kampány egyetlen, igazi kiegészítőjét, amikor tényleg egy ruhadarabról beszélt mindenki, egy piros baseball sapkát, kár, hogy a minimális eredetiség is hiányzott belőle.

Nicușor Dan, aki laza akar lenni

Ha nagyon szigorú vagyok, akkor azt kell írnom, hogy a hivatalos kampányfotón kívül egy olyan képet vagy videót sem láttam, ahol Nicușor Dannak rendesen volt megkötve a nyakkendője. A főpolgármester azt alaptípust képviseli, aki alig várja, hogy megszabaduljon ettől a kiegészítőnél. Erre nem csak a hanyagul megkötött nyakkendők sokasága a bizonyíték, hanem az is, hogy úgy tűnik, amikor csak teheti, megszabadul tőlük. Ez a lazaságra törekvés kelthet ugyan szimpátiát az emberekben, csak nem biztos, hogy az ország első emberétől ezt várják el a választópolgárok.

Egyértelmű, hogy Nicușor Dan az öltönyt kényszerűségből viseli, mert ezzel a funkcióval ezt kell viselni, nem pedig választásból, mert ezt szeretné hordani. Ezzel együtt pedig szinte minden hiányzik, ami egyediséget adna a viselőjének, ami kiemelné a jelöltek közül, ami valódi lazaságot adna neki. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetnének az öltönyei tökéletesek, csak sajnos általában ezek szabása is hagy némi kívánnivalót maga után: a zakó sokszor nem fekszik a vállon, kifejezetten olyan hatást kelt, mintha túl nagy lenne rá, míg a nadrág pedig túl hosszú, csúnyán megtörik.

Azok a legeredetibb darabjai, amikor a nagykabátban sálat és kalapot visel, amikor eltakarja az öltönyt, mert abban tényleg van valami lazaság.

Ettől persze Nicușor Dan nem lesz rosszabb politikus, mint egyetlen korábban említett társa, sőt ők sem lesznek feltétlen rosszabb politikusok attól, mert semmitmondó a nyakkendő vagy épp túl nagy a zakó. Ott van például Klaus Iohannis, akinek az öltözködésén látszott leginkább a szász öröksége, pontos volt, megbízható, meg persze egy kicsit unalmas is. Tudta, hogyan törik meg jól a nadrág, és úgy is buggyant meg neki, nem csúszott be rosszul szabott öltöny, egy túlságosan is kikandikáló ing, aztán mégis mire mentünk vele. Jobb esetben is semmire.