Tapssal, tánccal fogadták Babashát a Coldplay második bukaresti koncertjén

Teljesen más hangulat fogadta a közönség részéről a Coldplay második bukaresti koncertjén az előző esete kifütyült Babasha manele énekest. Miután a sajtó egy kerek napon keresztül attól volt hangos, hogy milyen elutasításban volt része a Coldplay által kiválasztott manele zenésznek, és sokan rasszizmust emlegettek, a második koncerten az énekes és a közönség közötti kapcsolat új fordulatot vett. Ráadásul, az előző esti incidensek után Chris Martin, a Coldplay frontembere is egy különleges gesztussal próbálta megnyerni a közönséget.

A Hotnews beszámolója szerint a koncert elején Chris Martin arról beszélt, hogy mennyire sokkolta és elszomorította az előző este történt incidens, amikor a közönség kifütyülte Babashát. Martin elmondta, hogy bár ők, mint utazó zenekar, nem érthetik minden kultúra sajátosságait, hisz abban, hogy mindenkit egyenlően kell kezelni.

Ezután egy merész lépésre szánta el magát: megkérte a közönséget, hogy öt másodpercig fütyüljék ki őt, majd bejelentette, hogy Babasha ismét színpadra lép egy manele dallal. Martin elmagyarázta, hogy ez az egyetlen szám lesz, és remélte, hogy a közönség nyitottabb lesz ezúttal.

Babasha felment a színpadra és Chris Martin kíséretében előadta dalát. A korábbi füttyszó helyett ezúttal taps és tánc kísérte az előadást. A közönség lelkesedése akkor ért a csúcspontjára, amikor a dal végén Martin és a Coldplay tagjai megölelték Babashát. Chris Martinék meghatottan köszönték meg a tapsot. Martint szerint az este megmutatta, hogy a zenének ereje van áthidalni a kulturális különbségeket és összekovácsolni az embereket.

A kritikát megfogalmazók szerint több probléma is felmerült ezzel az eseménnyel kapcsolatban. Rámutattak, hogy a manele előadásának helye és ideje nem volt megfelelő. A Coldplay rajongói a zenekar saját zenéjére voltak kíváncsiak, nem egy helyi zenei stílusra, amely nem illik a koncert általános hangulatához. Bár sokan a közönség reakcióját rasszistának és intoleránsnak tartották, egyszerűen arról volt szó, hogy a közönség nem kapta azt, amit várt. Az emberek, akik Coldplay koncertre váltottak jegyet, nem akartak manelet hallani, és ez a csalódottság nyilvánult meg a füttyögésben.

A kulturális inadekvátság mellett Chris Martin próbálkozása Babasha meghívásával inkább tűnt egy elhibázott marketingfogásnak, mint egy valódi művészeti gesztusnak. A kritikusok szerint a Coldplay hibázott, amikor nem értette meg eléggé a helyi közönséget és annak zenei preferenciáit. Egy olyan előadó meghívása, mint Babasha, nem volt megfelelő döntés anélkül, hogy alaposabban megismerték volna a közönség reakcióit és elvárásait. Megemlítették például, hogy ha már a hazai román popkultúrából szerettek volna valakit választani, akkor nyugodtan meghívhatták volna Erika Isacot, akinek a nőgyűlölő romániai társadalomról szóló zeneszáma váltott ki nemrég élénk vitát a közösségi oldalakon.

A kritika végül arra jutott, hogy bár fontos a tolerancia és a kulturális különbségek elfogadása, a művészeti produkciók esetében elengedhetetlen a közönség és az előadás helyszínének megfelelő kiválasztása.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!