Így működik Andrew Tate online egyeteme, amellyel havi 10 millió dollárt keres

2023. február 3. – 14:33

Így működik Andrew Tate online egyeteme, amellyel havi 10 millió dollárt keres
Andrew Tate a DNA székháza előtt Bukarestben, 2023. febr. 1-én – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

„Csórón nőttem fel és most multimilliomos vagyok. Megtanítom az arra érdemeseket a modern gazdagság titkaira”

– írja magáról Andrew Tate influenszer és elhiteti követőivel, hogy erre ők is képesek lesznek, ha beiratkoznak az „egyetemére”. Bár a nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolt Tate-testvérek több mint egy hónapja előzetes letartóztatásban vannak Romániában, továbbra is osztják a jó tanácsokat az interneten. Zavartalanul működik tovább az úgynevezett egyetemük is, amelynek több mint 200 ezer diákja van. Ez lényegében egy fizetős online platform, amely Hustler's University néven fut. Két hete a Libertatea riportere is regisztrált, kifizette a 49,99 dolláros beugrót, és megírta, mit tapasztalt.

Összehasonlításképpen, a 2019-2020-as tanévben Románia legtöbb hallgatót számláló egyetemének, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemnek 30 000 diákja volt. A tumultus az influenszer platformján valószínű nem független attól, hogy ún. affiliate marketing programot is használt, ami azt jelenteti, hogy a tagok jutalékot kapnak, ha további követőket toboroznak. Nem kell sokat számolgatni ahhoz, hogy kijöjjön: ha minden diák fizetett, a Tate testvérek havonta több mint 10 millió dollárt kaszáltak az oktatásból. Az egyetemük egyébként azt ígéri a követőinek, hogy itt felfedezhetik a pénzkeresés alternatív módjait és ezáltal „kiszabadulnak a Mátrixból”. Szövegírástól kezdve a szociális készségek fejlesztésén át a kriptovalutákról szóló leckékig számos tanfolyammal csalogatják a fiatalokat, akik között 14-15 évesek is vannak.

„A hagyományos oktatás egyre kevésbé releváns” – írja Andrew Tate az egyeteme nyitóoldalán, ahol az egyik luxusautójával pózol. Azt is kifejti, a tanfolyamok kiknek szólnak: mindenkinek, aki meg akar gazdagodni.

A honlap szerint a diákok számos kurzus közül választhatnak, mint például Pénzügy és üzlet, Befektetés és ingatlan, Szabadúszás és szövegírás, Amazon FBA és e-Com, illetve Affiliate Marketing.

A tanárokat pedig eléggé különös módon szerepelnek a honlapon. Jobban mondva nem szerepelnek, hiszen egyiküknek sincs valódi profilképe és teljes neveket sem írnak ki. Andrew Tate annyit közölt róluk, hogy személyesen választotta ki őket, és hogy havi 10 000 és 500 000 dollár között keresnek.

A díj befizetése után a felhasználókat egy eligazító kérdőív várja. Ez felméri a készségeket, ugyanakkor azt is, hogy a jelentkező mennyi pénzzel rendelkezik, majd tematikus csoportokba irányítja őket, ahol hozzáférhetnek a leckéket bemutató videókhoz, valamint chatcsoportokhoz, ahol megoszthatják egymással a tapasztalataikat. Minden csoportot egy valódi profilkép nélküli tanár vezet, aki becenévvel jelennek meg, ráadásul bemutatkozó nélkül, így lényegében beazonosítani sem lehet őket.

A feliratkozókat ezután arra utasítják, hogy töltsenek ki egy újabb kérdőívet, amely olyan kérdéseket tartalmaz, mint például: Van legalább 10 000 dollárja az induláshoz? Van jelenleg jövedelme? 2004 előtt született? Van legalább 2000 dollárja, amit be tud fektetni a vállalkozásába?

A Libertatea idézi Dan Rusut, a Birminghami Városi Egyetem kriminológia szakos tanárát, aki szerint a Tate-testvérek „jól értik a társadalmat, amelyben élünk” és „számos, a közönség, különösen a fiatalok számára releváns témát használnak fel”. „Tate diskurzusának alapja az, hogy a világot egy harcszíntérként fogja fel – a társadalmat a hegemón maszkulinitás szemüvegén keresztül mutatja be” – mondja a szakember. „Individualista, nárcisztikus és önző társadalomban élünk, és Tate életmódja sok fiatal számára egy egoideált képviseli. Számukra Tate sikeres, ő a Top G, és a cél szentesíti az eszközt. Más példaképek és értékek hiányában Andrew Tate sokak számára a férfi ideált testesíti meg” – fejtegette. Hozzátette: számos fiatal férfi érzi a társadalmunk alapját képező versengést, érzi a nyomást, hogy férfiasságot mutasson, de nincsenek meg az eszközei ahhoz, hogy ezt hagyományos módon, például munkával érje el.

Az Életleckék Tate-től modulnál pl. Tate és egy másik tanár azt állítja, hogy megtanítja a diákokat arra, hogyan ismerjék fel a pénzkereseti lehetőségeket. Azt ígérik, megtanulhatják, hogyan kell viselkedni, miként kezeljék a pénzügyeiket, illetve miként érhetik el a „pozitív férfiasságot”. Ez egyébként azt jelenti, hogy elsajátíthatják, miként szabaduljanak meg a vétkektől, például a maszturbáció kényszerétől, hogy az energiájukat a testmozgásra fordíthassák.

"Meg kell tanulnod, hogy lehet valójában pénzt keresni" – mondja Andrew Tate a Hustlers University bemutatkozó videójában – Fotó: Képernyőmentés a Hustlers University videójából
"Meg kell tanulnod, hogy lehet valójában pénzt keresni" – mondja Andrew Tate a Hustlers University bemutatkozó videójában – Fotó: Képernyőmentés a Hustlers University videójából

Az egyik oktató, Arno szerint a pozitív férfiasság azt jelenti, hogy valaki képes leuralni a környezetében élőket. „A Top G olyan férfi, aki minden szempontból dominál, különösen a férfiasság terén. A fő szempontok: mentalitás és fizikum, férfiakkal és nőkkel való kapcsolatok, pénz. (...) A program fő célja, hogy átalakítson téged önmagad jobb változatává és a pornográfiától mentessé tegyen” – áll a programjának a leírásában. Hozzáteszi, hogy „a nők a férfiak legnagyobb gyengesége”, és hogy „a pornográfia méreg”. Ide egy chatszoba is tartozik, ahol Arno tanoncai a nőkről beszélgetnek. Az egyik felhasználó pl. arról ír, hogy: „Egy barátom azt mondta, hogy ha meg tudsz nevettetni egy lányt, akkor bármire rá tudod venni. A gyógyszerek is segítenek. Ezek a ribancok kokót, füvet vagy alkoholt akarnak. Ajánlja fel ezeket nekik, és sokkal könnyebb dolga lesz.”

Dan Rusu rámutatott, hogy a Tate-testvérek diskurzusának nőgyűlölő elemei mozgósítólag hatnak olyan szubkultúrák tagjaira, melyek egy olyan világ után sóvárognak, amelyben a férfiak felsőbbrendűek. Ugyanakkor a társadalom azon részét is képesek mobilizálni, amely kiábrándultságot érez azzal kapcsolatosan, ahogy a politikusok a mai munkásosztály problémáit kezelik, amelyek közül a szakember a „gazdasági bizonytalanságot” vagy „a hagyományos család felbomlását” említi.

Rusu kifejti, hogy „az Andrew Tate-típusú figurák sikere nem elsősorban a leleményességükről szól – bár el kell ismernünk, hogy valahol erről is – , hanem inkább a politikai baloldal hanyatlásáról. Végülis ezek az emberek úgy vélik, hogy a mai társadalomban az értékek a visszájukra fordultak, és a Tate-re leadott szavazat valójában a politikai korrektség elleni szavazat.”

Arno egyébként az egyik leckében a fiúkat és a férfiakat arra tanítja, hogy álljanak le, ha egy nő nemet mond, de hozzáteszi: nem hisz a beleegyezés fogalmában, amely szerinte „buzis”, „szánalmas” és a „szociálisan fogyatékos” embereknek való. „A Tate fivérek egy sztereotipikusan patriarchális férfiasságot hirdetnek, ahol a férfiak számos kiváltságot élveznek az általuk uralt nőkkel szemben” – vélte Dan Rusu. „A nemi sztereotípiák, amelyekre ők ketten a nyilvános diskurzusukban hivatkoznak, nem jelentenek semmi újat vagy érdekeset – sőt, kimondottan régiek.”

Másrészt – teszi hozzá – ez a retorika adja az alapját a családon belüli erőszaknak, ahol a nőket általában tárgyiasítják a bántalmazók. Úgy tekintenek rájuk, mint saját maguk kiterjesztésére, ahogy a mondás tartja: az én nevemet viselitek, tehát azt kell tennetek, amit mondok. Ezenkívül számos olyan, nemi erőszakról szóló mítosz létezik, amely ugyanezeket a sztereotípiákat használja. Például azt mondják, hogy a férfiak nem tudják kontrollálni a szexuális késztetéseiket, ezért a nők feladata, hogy megvédjék magukat ezektől. Így a hangsúly sokkal inkább az áldozatra helyeződik, semmint az elkövetőre.

„Sziasztok, úgy döntöttem, hogy ebben a hónapban otthagyom a munkámat és az egyetemet, hogy csatlakozzak a HU-hoz, és úgy érzem, ezt már a középiskolában meg kellett volna tennem. Ma végzem a 3. hetet, de úgy érzem, már most több tudásom van, mint a legtöbb közgazdaságtant oktatónak” – idézi az egyik felhasználót az Adevărul. Dan Rusu szerint ezek a fiatalok rájöttek, hogy az amerikai álmot, azaz a gyors sikert „a hagyományos értelemben vett munkával nem lehet elérni, bár érzik a nyomást és a társadalmi státusz minél gyorsabb megszerzésének igényét”, ezért kiábrándultak. „Ha ezeknek a fiataloknak nincs meg a társadalmi tőkéjük vagy az erőforrásaik ahhoz, hogy más értékeken alapuló identitás kialakításával ellenálljanak a kudarcból eredő szégyennek, akkor a rendszer átverése a gyors pénzért a legjobb és leghatékonyabb megoldásnak tűnik ezekre a problémákra” – magyarázta a szakértő.

Egy Szégyencsarnok nevű chatcsoport is van a platformon belül azoknak a tagoknak, akik megbuktak az úgynevezett pozitív férfiasság kihívásán, azaz a közösségi oldalakról való lemondás, illetve a pornográfia/maszturbáció feladásának próbáján. Andrew Tate hatása a rajongóira még ebben a csoportban is nyilvánvaló, ahol a férfiak tehetetlennek érzik magukat, és arra kérik a többi tagot, hogy büntessék meg őket, amiért nem tudják betartani a parancsolatokat. A büntetés általában testmozgásból áll.

A tenepik nevű felhasználó például ezt az üzenetet írta: „Elbuktam... Elvesztettem az eszem... Hagytam, hogy a vágyaim eluralkodjanak rajtam... Szégyellem magam... Itt az ideje, hogy fokozzuk a büntetést”. Egy másik, reflexiónak nevezett tag pedig így bánkódik: „Megint elbuktam, de megbüntettem magam, keményebben dolgoztam és jeges fürdőt vettem”.

A Kérdezz Tate-től szekcióban közvetlenül fordulhatnak az alapítóhoz. Sokan írnak arról, hogy szegénységben nőttek fel, akárcsak Tate. Mások azért fordulnak hozzá, mert hiányzik egy apafigura az életükből. Az egyik felhasználó, aki 19 évesnek mondja magát, arra panaszkodik, hogy magányos és azt kérdezi Tate-től, hogy barátkozzon-e vagy inkább csináljon mindent egyedül.

„19 éves vagyok, hat hónapja egyedül vagyok, teljesen egyedül, a lány elhagyott, a barátok megváltoztak. Próbáltam új barátokat szerezni, de látom, hogy nem akarnak a közelemben lenni. Sportolok (edzőterem, hamarosan bokszolni fogok – soha életemben nem foglalkoztam még küzdősporttal), dolgozom, tanulok. De a barátságok, az emberekkel való kapcsolatok is hozzájárulnak a fejlődésemhez. Kérdés, Tate úr: Arra kell koncentrálnom, hogy mindent magam csináljak? Vagy meg kell találnom azokat, akik segítenek nekem is és közben maguknak is a fejlődésben?” – írja.

Andrew Tate azonban többnyire nem válaszol ezekre a kérdésekre. Az alkalmazásnak ezen a részén folyamatosan felugrik egy üzenet: „Tate-nek nagyon sok kérdése van. A legjobbakra videó formájában válaszol. Maradjatok velünk!”.

A Bukaresti Fellebbviteli Bíróság február 1-jén, szerdán elutasította a Tate testvérek második fellebbezését az előzetes letartóztatásuk meghosszabbításáról szóló határozat ellen, így február 27-ig börtönben maradnak.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!