Mit tehet a szülő, hogy ne szorongjon karácsonykor a gyerek?

Az óvodás gyerekem még nagy izgalommal rajzol és készíti a levelet a Jézuskának; a kisiskolás már figyeli minden rezdülésünket, és kérdőn néz ránk, amikor a választ várja arra a kérdésre, hogy a vidéki nagymama mikuláscsomagja hogyan érkezett meg estére; a legnagyobb pedig kaján vigyorral az arcán szól, hogy majd elküldi a linket a horgászbotról, amire vágyik, hogy „továbbítsuk a Jézuska felé”. Egyszóval mindegyik tart valahol a kognitív érettségének megfelelően, mi pedig szülőként amíg csak lehet, igyekszünk megteremteni a csodavárást, a varázslatot.

Azt pedig, hogy mit mondunk a gyerekünknek a karácsonyról, meghatározza a társadalmi, kulturális vagy éppen a vallási kontextus, amiben élünk, amit szemléletben közel érzünk magunkhoz. Akkor tudunk szülőként hitelesek lenni, ha megvannak a saját válaszaink, amiket továbbadunk a gyerekeinknek. Ha pedig nincsenek, akkor arról is beszélhetünk nekik, hogy hol mi a szokás.

Stressz és szorongás

Emlékszem, amikor anyám gyerekkoromban, karácsony napján még délben is a konyhaszekrényt súrolta, miközben sült a hús, és készült a majonézes krumplisaláta. Akkor már napok óta sütött és főzött, hogy „mindenünk legyen”. Ő a takarítástól és a fáradtságtól volt feszült, én pedig a várakozástól és a tehetetlenségtől. Számoltam a perceket, és alig vártam, hogy meghalljam a zuhany csobogását, mert akkor tudtam, hogy vége van. A feszültséget minden évben, szinte forgatókönyvszerűen a „Mennyből az angyal” közös eléneklésével vezettük le. Jót nevettünk azon, hogy nemcsak hangunk, de hallásunk sincsen.

Lassan három éve élünk egy elhúzódó, hullámzó krízishelyzetben, ami sok családban vezetett megélhetési, kapcsolati problémákhoz. A családok diszfunkcionális működése pedig hatással van a gyerekek viselkedésére, érzelmi állapotára. Erre érkezik meg a társadalom és a média által közvetített norma, miszerint karácsonykor jókat eszünk, jókat iszunk, egyre nagyobb és drágább ajándékokat vásárolunk, és semmiben nem szenvedünk hiányt. De ezt már egy középosztálybeli család sem tudja tartani, nem beszélve a társadalom mélyszegénységben élő családjairól. Így pedig hiába írom én is azt, hogy meg kell érkeznünk, és meg kell teremtenünk a nyugalmat a saját és a gyerekeink biztonsága érdekében, ha vannak gyerekek, akiknek a fizikai szükségleteik is hiányt szenvednek. Nem lehet éhesen csodát várni.

De nézzük, mit tehetünk azért, hogy mind a gyerekek, mind a szülők szempontjából könnyebbé tehessük az ünnepeket! Először az életkor szerinti sajátosságokat vesszük sorra, majd általános tanácsok következnek. A cikk nem kínál konkrét válaszokat, csupán segíthet végiggondolni és megfogalmazni, hogy önmagunknak mi lehet a komfortos megoldás.

Karácsony gyerekszemmel

A gyerekkori mágikus gondolkodás – az óvodások és az ünnepvárás

Egy óvodás gyerek gondolkodása énközpontú, azaz meg van győződve arról, hogy képes a körülötte lévő világot befolyásolni, és hiszi, hogy a dolgok azért működnek úgy, ahogy működnek, mert ő ezt szeretné. Ezt a legkisebbekre jellemző mágikus gondolkodás csak fokozza: ha ő valahogyan cselekszik, akkor az hatással lesz a világra. Amikor egy szülő azt mondja a gyerekének, hogy „a Jézuska csak a jó gyerekeket látogatja meg, és akkor hoz ajándékot, ha te is jól viselkedsz”, akkor éppen a mágikus gondolkodását használja ki. A gyerek elhiszi, hogy a jó cselekedet összefüggésben van azzal, hogy mit talál a fa alatt. Az már más kérdés, hogy a „jóság” fogalma nagyon elvont egy ekkora gyereknek, nem fogja tudni, hogy pontosan mit várnak tőle. Szerintem ezért sem érdemes ezzel ijesztgetni a gyerekeket. Meg azért sem, mert ha mégis „rosszul” viselkedik, és ennek ellenére jön a Jézuska, akkor nemcsak következetlenek voltunk, de a csodavárást is szorongatóvá tettük. Helyette készüljünk együtt velük, teremtsük meg a varázslatot apró meglepetésekkel, közös programokkal.

Karácsony kisiskolásként

Egy kisiskolásnál már résen kell lennie a szülőnek, ha még szeretné a varázslatot fenntartani. Ebben az életkorban ugyanis a kognitív éréssel egy időben megjelenik a kortársak befolyásoló hatása – nem is a Jézuska, hanem a szülők hozzák az ajándékot, ők azok, akik a fa alá csempészik azokat. Jönnek a kíváncsiskodó, leleplezésre irányuló kérdések. Ekkor eldönthetjük, hogy színt vallunk, vagy ártatlan mosollyal az arcunkon visszakérdezünk: „Miből gondolod, hogy én teszem oda az ajándékot?”

Talán nem árulok el meglepetést azzal, ha elmondom, ez a pillanat be fog következni. Akár a kortársak árulják el, hogy valójában a szülő veszi az ajándékot és csempészi a fa alá, akár magától jön rá szépen lassan, a végeredmény ugyanaz: egy bizonytalan, kételkedő gyerek, aki válaszokat vár.

Vannak családok, akik nem hagyják egy perccel sem tovább a gyereket a bizonytalanságban őrlődni, ezért elmondják, hogy igen, jól tudja, és ha már így rájött, együtt is kiválaszthatják az ajándékokat. De meg is beszélhetik, hogy a meglepetés része megmarad, azzal a tudással, hogy a szülők a beszerzők.

Vannak családok, akik ki sem várják ezt a pillanatot, hanem a kezdetekről egymás megajándékozásáról beszélnek, így ezek a gyerekek ugyan Jézuska nélkül nőnek fel, de korántsem lesznek szegényebbek ezáltal. Náluk is ugyanúgy szerepet kaphat a várakozás, az izgalom, a meglepetés és a készülődés.

És vannak családok, ahol nincsen egy éles határ aközött, hogy hiszünk vagy már nem hiszünk a Jézuskában. Amikor a gyerek kérdezni kezd, akkor a szülő válaszolhat úgy, hogy egyszerre fogadja el a gyerek szempontját, közvetíti felé annak létjogosultságát, és egyszerre kínálja fel a varázslat folytatását. Pont, mint az okos lány a mesében, válaszol is meg nem is: „Az lehet, hogy a Bencééknél a szülők vásárolják az ajándékot, de tudod, minden családban más a szokás. Én szeretném hinni, hogy a mi családunkat minden évben a Jézuska látogatja meg. Te szeretnél ebben hinni?”

Karácsony kamaszszemmel

Egy kamasz egyszerre vágyik az intimitásra és utasítja azt el minden idegszálával. Ez pedig egy hosszú téli szünetben különösen kiütközik akkor, ha a család – ahogyan az karácsonykor lenni szokott – elvárja tőle, hogy vegyen részt a családi életben, látogassa a szülőkkel együtt a rokonokat, játsszon a testvéreivel, de a leckéjét is csinálja meg, és az is jó lenne, ha végre könyvet venne a kezébe és nem csak a képernyőt bámulná a lehúzott redőny mögött.

Ugyanakkor ezek az – egyébként teljesen adekvát – elvárások ellentétesek azokkal a kamaszkori életkori sajátosságokkal, amiket egy serdülőt nevelő szülő nap mint nap megtapasztal. Mert ő nem a szüleivel akar együtt lenni, hanem el akar vonulni, ő nem szeretne a rokonokkal jópofizni, helyette a barátaival szeretne csetelni. Ezért szülőként különösen fontos az ő igényeit, szükségleteit is figyelembe véve, előre átbeszélni, mit vár el tőle a család, miben szeretnék a szülők, ha részt venne, és mi az, amiben ő dönthet, amikor nemet mondhat és alakíthatja szabadon az idejét. Például részt kell vennie a közös ebéden a nagyszülőkkel, de utána elvonulhat a szobájába, ha szeretne. A szülő pedig segíthet neki abban, hogy a nagyszülővel is megérteti, miért nem beszélget velük kamasz unokájuk a nappaliban ebéd után.

Minden életkorban fontos: a rituálé és a nyugodt együttlét

A gyerekeknek a karácsonyhoz kapcsolódó családi rituálé, a kialakított szokásrendszer biztonságot nyújt, évről évre ismerős lesz nekik, és ahogy nőnek, egyre inkább részt tudnak venni annak kialakításában. Egy gyereket be lehet vonni az előkészületekbe, a lakás díszítésébe, a sütemények vagy éppen a rokonoknak szánt ajándékok elkészítésébe. Az ünnepek alatt így alkalmunk nyílik a gyerekünkkel minőségi időt együtt tölteni, amit máskor olyan nehezen tudunk a hétköznapokba beilleszteni.

A tökéletes szülő karácsonykor mézeskalácsot süt?

De csak annyit tegyünk, ami nekünk, szülőknek is komfortos. Nem kell semmit erőnkön felül, kedvünk ellenére vállalnunk. Az én gyerekeim imádják a mézeskalácsot készíteni és enni is, ezért minden évben közösen sütünk. De pontosan tudom, hol van az a pont, amikor én kiszállok a folyamatból, és teljes egészében átadom a férjemnek.

Persze nem volt ez mindig így. Ahogyan az sem, hogy a kötelező karácsonyi fotó a gyerekekről úgy készüljön el, ahogy sikerül, vagy hogy az sem baj, ha egyáltalán el sem készül. Mert – mint tudjuk – a fényképen mosolyogni kell, és kedvesen átölelni a testvérüket. Ezt a korábbi Facebook-posztomat akkor írtam, amikor nálunk nem sikerült a tökéletes családi fotó:

„fejezdmárbenerugdosdmegtevagyanagyobbmiértnemértednegrimaszoljkikészülőkodanézzélnepislogjálüljegyhelybenmosolyogjálnemjönajézuskamondomhagydabbanemleszmásikkutyákkaliscsakmégegyetbírjadmárkiutoljárafejezzedbemitnemérteszmindjártvégemosthagydabba”

Mi segíti a nyugodt együttlétet?

• Gondoljuk végig, kinek mi a szükséglete, ki mit szeretne.
• Játsszunk és meséljünk sokat!
• Készüljünk közösen, töltsünk egymással minőségi időt!
• Hagyjuk békén a másikat, ha annak arra van szüksége.
• Legyenek egyértelmű elvárásaink!
• Fogadjuk el a másikat!
• Legyünk türelmesek egymással!
• Emlékezzünk közösen, meséljünk családi történeteket!

A gyerek viselkedése a családi dinamikát jól leképezi, így mindig gondoljuk végig szülőként, hogy a saját mentális állapotunk hogyan befolyásolja az együtt töltött időt, ami az idén egy héttel hosszabb lesz, mint a korábbi években. Ebben rengeteg lehetőség is van – a szorongató dolgok mellett persze –, ezért próbáljuk megtalálni a saját kapaszkodóinkat, és ha az segít, akkor a kötelező bejgli nélkül társasozzunk egy jót, vagy sétáljunk egyedül az erdőben, ha éppen arra vágyunk. Legyen a gyerekünknek olyan a karácsonya, amilyenre mi szülőként is vágyunk.