Bejött a szelektív hulladékgyűjtő akció Sepsiszentgyörgyön, ezúttal 62 ezer kg üveget cseréltek sörre és vízre

2022. szeptember 27. – 13:26

frissítve

Bejött a szelektív hulladékgyűjtő akció Sepsiszentgyörgyön, ezúttal 62 ezer kg üveget cseréltek sörre és vízre
Fotó: TEGA Rt. honlapja

Másolás

Vágólapra másolva

Harmadik alkalommal buzdította szelektív hulladékgyűjtésre a sepsiszentgyörgyieket a helyi hulladékgazdálkodási vállalat, a TEGA Rt.. Hétvégén italos vagy befőttes üvegeket lehetett leadni, 5 kg-ért cserébe sört vagy vizet kaphattak a lakosok.

Az akció egyre több embert mozgat meg Sepsiszentgyörgyön, amit a leadott üvegek súlya is jól mutat. Összehasonlításként 2021-ben összesen 124 585 kg üveg gyűlt össze a sepsiszentgyörgyi akciók keretében, idén pedig 185 308 kg.

„Kisebb-nagyobb eltérésekkel, de az üveggyűjtések során nagyjából azonos mennyiségű üveget veszünk át, ami számunkra is meglepetés volt, hogy a nyár során kevesebb volt a mennyiség, mint most, ősszel” – fűzte hozzá kérdéseink nyomán Máthé László, a TEGA Rt. igazgatója. Az igazgató elmondása szerint tavaly ősszel fogalmazódott meg a gondolat bennük, hogy több üveggyűjtési akcióra lenne igény.

„Nekünk ez azért jó, mert a lécfalvi hulladékfeldolgozóban súlyra fizetünk: ha a vegyes hulladékba kerül az üveg, az anyagilag is teher, továbbá arra sincs esély, hogy újrahasznosítsák. Amióta hasonló akciókat tartunk, mindig nagy az érdeklődés, és ez a hétvégén sem volt másképp. Ami szintén öröm, hogy annak ellenére, hogy nem kettő, hanem összesen három akció volt, elmondható, hogy a mennyiség sem csökkent, az éves átlagot tekintve pedig alaposan felülmúltuk az elmúlt évet”

– részletezte az igazgató.

Máthé László szerint az emberek szeretik ezt az akciót, úgy vidéken – ahol
lomtalanítással egybekötve tartják –, mint Sepsiszentgyörgyön.

Márciusban 66 674 kg, júniusban 56 634 kg, a szeptemberi akció során pedig 62 198 kg üveget adtak le. Míg 2021-ben összesen 2075 személy vett részt az akcióban, 2022-ben összesen 2880-an éltek a TEGA által felkínált lehetőséggel. (Természetesen árnyalja a kérdést, hogy egyes résztvevők több akció keretében is adhattak le üveget.)

Idén annyi változtatást eszközöltek, hogy az ügyfelek kérésére megjelent a víz is, mint választható jutalom. A múlt hétvégén a szentgyörgyiek minden jel szerint viszont inkább a sör iránt érdeklődtek, hiszen 85 százalékban azt kértek, a maradék 15 pedig víz volt: számszerűsítve 10 545 doboz sört és 1 787 palack vizet kaptak cserébe a leadott üvegekért.

Fotó: TEGA Rt. honlapja
Fotó: TEGA Rt. honlapja

„Volt, aki már reggel 8-kor, jóval a kollégáink érkezése előtt várt. Tudni kell, hogy ilyenkor a nyilvántartás végett egy nevet és egy aláírást kérünk az átadott üveg és az átvett sör vagy vízért, ezt egy sátor alatt szoktuk lebonyolítani" – volt olyan helyszínünk, ahol délre sikerült a sátrat felhúzni, annyi volt az érdeklődő” – tette hozzá.

Az üvegek útját a TEGA Rt. Popești-Leordeni-ig követi: ott a RECYCLE Internationalnak adják át, akik majd valamilyen formában újrahasznosítják. Az igazgató szerint jobb lenne ha a közelben is lenne hasonló központ, de tudomásuk szerint ez az egyetlen ilyen jellegű gyűjtő az országban.

Arra is rákérdeztünk, hogy áll most Háromszék a szelektív hulladékgyűjtés terén.

„A Kovászna megyei általános adatok azért jók, mert egyszerűen hamarabb álltunk neki a szelektív gyűjtésnek, tudatosításnak, mint mások. Ez sokat jelent, mert évtizedes berögződéseket kell átalakítani: összességében jó a fogadtatás, az emberek értik a szelektív gyűjtés lényegét”

– mutatott rá. Az igazgató szerint viszont van még mit tenni a mentalitás alakítása terén, ezért továbbra is szórólapoznak, magyarázzák, próbálják az embereknek megkönnyíteni a dolgát.

Elmondása alapján országos átlagban mindenképp jobban állnak, mint más megyék, de nem bízták el magukat, és az igazgató szerint van még hely a fejlődésre, és azt is látják, hogy merre: havonta durván 4200 tonna hulladékot gyűjtenek, beleértve a vegyes, újrahasznosítható, biológiailag lebomló vagy építkezési hulladékokat is. Az összmennyiség 30-40 százaléka újrahasznosításra kerül valamilyen formában: itt a vidéki települések állnak 30 százalék körül, a városok 40 százaléknál.

„A cél, amit el kell érnünk, az az 50 százalék, itt viszont két olyan tényező van, ami nehezíti a helyzetet: vidékről egyelőre nem szállíthatunk biológiailag lebomló hulladékot, így az a vegyesbe kerül – ami sok szempontból rossz, nem csak gazdaságilag. A városok esetében a magánházaknál jó anyagot kapunk, ott odafigyelnek a szelektív gyűjtésre, mert tudjuk ellenőrizni. Az ellenőrzés azonban tömbházak esetében bajos: itt a folyamatos rongálások is megzavarják a munkát, de egy lakó, aki a szelektívbe vegyest önt, ami a biológiailag elbomló hulladék esetében komoly gond, 10-20 család munkáját is el tudja szabotálni” – panaszolta Máthé László.

Hozzátette, változtatniuk kell a rendszernek ezen a részén is, és ezen Sepsiszentgyörgy önkormányzatának az okos konténeres pályázatához fűznek
nagy reményeket.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!