Mitől éreznék jobban magukat a pedagógusok, a szülők és a gyermekek? Az 5. Mentés másként konferencián kiderül

2022. szeptember 29. – 13:41

Mitől éreznék jobban magukat a pedagógusok, a szülők és a gyermekek? Az 5. Mentés másként konferencián kiderül
A 4. Mentés másként pedagógiai konferencián, 2021-ben – Fotó: a Mentés másként pedagógiai akciócsoport Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

A jól működő oktatási rendszer feltétele az, hogy a tanulók, a pedagógusok és a szülők is jól érezzék magukat benne. Ebből kiindulva a jóllét lesz a témája az október 21-23. között Kolozsváron megszervezett 5. Mentés másként pedagógiai konferenciának.

A szakmai találkozót (Facebook-esemény itt) önerőből szervezik meg, ami tudatos választás, a szervezőcsapat azt szeretné ezzel hangsúlyozni, hogy az oktatás közügy, mindenki kiveheti a részét belőle, mondta el Jakab Hanga szervező a csütörtöki sajtóreggelin, amelyet az elkészült program ismertetésére hívtak össze. Örömmel számolt be arról is, hogy sikerrel zárult az adománygyűjtő kampányuk, két hét alatt a tervezett összegnél többet, 3720 lejt sikerült összegyűjteni 66 adományozó jóvoltából, ami hat magyarországi szakember meghívását fedezi. A meghívottak egyébként honorárium nélkül vállalják a részvételt, jegyezte meg.

Az egyéb szervezési költségek több mint felét a Com’ON Kolozsvár ifjúsági részvételi költségvetési program keretében nyert támogatásból fedezik, helyet pedig idén is az Apáczai Csere János Elméleti Líceum biztosít számukra.

Az ingyenes, de regisztrációköteles szakmai találkozóra pénteken indul és október 7-ig tart az online jelentkezés, jelentette be Szabó Ivett. Újdonság, hogy ezúttal nem a gyorsaság számít, az érdeklődők közül előre meghatározott prioritások szerint választják ki a résztvevőket, például előnyben részesítik a nehezített körülmények között vagy kisebb településen oktatókat, de figyelnek arra is, hogy minél változatosabb közönség alakuljon ki.

A műhelyekre 25-30 főt, az előadásokra pedig mintegy száz személyt tudnak fogadni. Szabó Ivett a Transtelex kérdésére elmondta, mivel a személyes találkozást részesítik előnyben, az előadásokat nem streamelik a Facebookon, viszont partnerük, a Mérce.hu portál néhányat élőben közvetít.

Jogi, pszichológiai kérdések és a közösségépítés jó gyakorlatai

A jóllét kérdését három napon át a jog, a mentálhigiéné, illetve az érdekérvényesítés és a közösségszervezés szempontjai felől vizsgálják. A találkozó pénteken délután 4-kor kerekasztal-beszélgetéssel indul, amelyen Nagy Wolf Ildikó iskolapszichológus, Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója és Tamás Adél pedagógus vesz részt. Az első nap előadói továbbá Péntek János nyelvészprofesszor, aki a nyelvi diszkrimináció kérdéskörét viszgálja és Dávid Kacsó Ágnes, aki a pedagógusok bántalmazott gyerekekkel kapcsolatos felelősségéről beszél, mondta el Jakab Hanga.

A szombati napon többek között prevenciós projekteket mutatnak be, szó lesz a kiégésről, szexuális nevelésről és gyermekvédelemről, amelynek közösségi lehetőségeiről Gyurkó Szilvia gyermekjogi aktivista ad elő. A magyarországi szakember műhelyt is vezet ebben a témában. A második nap az Érted Egyesület tantermi előadásával zárul, részletezte Szabó Ivett.

A vasárnapot a közösségépítést támogató projektek és módszerek bemutatásának szánják a szervezők. Bilibók Karola többek között kiemelte Elana Andrews ausztráliai származású, Sepsiszentgyörgyön élő zenepedagógus műhelyét, amely zenével és tánccal, csoportos módszerrel „hozza elő” a kreativitást a résztvevőkből, emellett osztályközösség-építő gyakorlatokat mutat be az Outward Bound szakembere, és bemutatkozik a Social Fiber is, sérülékeny csoportokból származó gyerekeket támogató projektjeivel.

Vasárnap ad elő a Babeș-Bolyai Tudományegyetem két oktatója is, Geambașu Réka egy magyarországi kutatás alapján a pedagógus szakma presztízscsökkenéséről beszél, Selyem Zsuzsa pedig az inkluzív irodalomszemlélet iskolai alkalmazásának lehetőségeit mutatja be. Kolozsvárra jön a szakképzésben tanulókat segítő Deviszont közösségi tér két munkatársa is, vasárnap délután a Mentés Másként konferencia öt éves születésnapja alkalmából meglepetéssel is készülnek a szervezők.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!