Öt ember ellen emeltek vádat Liam Payne halálával kapcsolatban

2024. December 30. – 15:57

147

A BBC cikke szerint összesen öt embert vádoltak meg Liam Payne, a One Direction egykori énekesének halála kapcsán, aki 2024. október 16-án zuhant ki egy Buenos Aires-i hotel harmadik emeleti erkélyéről. A bíróság szerint a zenész haláláért felelős lehet Gilda Martin, a hotel menedzsere, aki nem akadályozta meg, hogy Payne-t szobába vigyék, annak ellenére, hogy az erkély potenciális életveszélyt jelentett, különösen arra való tekintettel, hogy Payne milyen állapotban volt.

Felelősként nevezték meg Esteban Grassit, a recepcióst, aki három embert kért meg, hogy vigyék fel a szobába a mozgásképtelen énekest, ahelyett, hogy biztonságos helyen felügyelték volna. Vádolják még Roger Norest, Payne barátját is, aki nem gondoskodott a zenészről, magára hagyta, holott tudta, hogy az énekes nem volt képes ellátni magát. Mindezek mellett drogkereskedelemmel vádolják Ezequiel Pereyrát, a hotel alkalmazottját és Braian Paizt, egy pincért, akik állítólag kokaint adott el Payne-nek az eset előtti napokban.

Az ügyészség jelenleg bizonyítékokat gyűjt, amelyeket az ügyet tárgyaló bíró elé terjesztenek majd. Az ügyben eljáró Laura Bruniard bírónő már jóváhagyta a vádemelést, és elrendelte a drogfogyasztást elősegítők őrizetbe vételét. Bruniard hangsúlyozta, hogy a menedzser, a recepciós és Payne barátja nem szándékosan okozták az énekes halálát, de tetteik veszélyeztették az életét. A halált okozó veszélyeztetésért kiszabható börtönbüntetés 1–5 év, míg a drogkereskedelemért 4–15 év szabadságvesztés járhat az országban.

Arról, hogy milyen szert találtak az énekes szervezetében, itt írtunk bővebben. Liam Payne zenei pályafutásával pedig ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!