Robbie Williams ötvenévesen visszatérne az iskolába, hogy végre papírt szerezzen, mert gyerekként nem jutott el az érettségiig (a brit iskolarendszer GCSE-ként ismert vizsgájáig) soha.
Az énekest felnőttként ADHD-val, diszlexiával és diszkalkuliával is diagnosztizálták, ám gyerekkorában, a hetvenes, nyolcvanas években nem tudtak semmit ezekről a zavarokról szerinte, ezért nem jutott el a vizsgáig. Williams szerint az iskolai szenvedése mély nyomot hagyott benne, sokáig konkrétan hülyének tartotta magát emiatt – írja a Sun.
Az énekes azt is megosztotta, hogyha újra visszatérne az iskolapadba, abból akár tévéműsort is csinálna. „Úgy hagytam ott a sulit, hogy totál hülye vagyok, nagyon sok időbe telt, mire ezen túlléptem. Most visszatérnék, hogy néhány embernek bizonyítsam, mennyire nem vagyok buta. Bár most hogy ezt kimondtam, össze is szartam magam. Mi van, ha mégis az vagyok?” – mondta a Sunnak az énekes, akinek az életéről szóló Better Man című filmet december 26-tól vetítik a magyar mozik. Robbie Williams 2025-ben Budapesten is koncertezni fog.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!